Adamit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Adamit
Adamite-104087.jpg
Általános adatok
Kémiai név cink-arzenát-hidroxid
Képlet Zn2(AsO4)(OH)
Kristályrendszerrombos
Ásványrendszertani besorolás
OsztályOxidásványok
AlosztályArzenitek és rokonaik
Azonosítás
Megjelenés nyúlt, sugaras, kéregszerű, izometrikus, rozettaszerű
Szín halványsárga, mézsárga, barnássárga, vöröses, ritkán fehér vagy kék
Fény üveg
Átlátszóság áttetsző vagy átlátszó
Keménység 3,5
Hasadás
Törés egyenetlen, félkagylós
Oldhatóság híg savakban oldódik
Sűrűség4,32-4,48 g/cm³
A Wikimédia Commons tartalmaz Adamit témájú médiaállományokat.


Az adamit egy cink-arzenát-hidroxid ásvány, melynek képlete: Zn2(AsO4)(OH). Zöld árnyalatban is előfordulhat, amely az ásványi szerkezetben megjelenő réz szubsztitúcióhoz köthető. A cinkolivenit egy nemrégiben felfedezett köztes ásvány, amelynek képlete CuZn(AsO4)(OH). A szerkezetben a mangán, a kobalt és a nikkel szintén helyettesíti a terméket. Az adamitot egy francia mineralógus, Gilbert-Joseph Adam (1795–1881) nevezte el.

Összetétel[szerkesztés]

Kémiai összetétel:

  • Zn = 56,78%
  • As = 26,13%
  • H = 0,35%
  • O = 27,90%

Az adamitkristályok esetében a legjellemzőbb a halványsárga szín. A színtelen, átlátszó minták igen ritkák. A kristályokat gyakran többféle színárnyalat festi meg, mivel összetételükben különböző szennyeződések vannak jelen.

Az adamitkristályok hossza ritkán haladja meg az egy centimétert, de néhány közülük – például a Mapimí-medence területéről, mely Mexikó északi részén található – 2,5 centiméternél is hosszabb lehet.

Lelőhelye[szerkesztés]

A látványos sárga-világos és mész-zöld színű kristályok, valamint a fluoreszkálás képessége miatt az adamit az ásványgyűjtők egyik nagy kedvence. Másodlagossága miatt kisebb mennyiségben fordul elő az ércek üledékes területein. Először 1866-ban az Atacama sivatagban (Chile) bukkantak rá.

Ismert lelőhelyei fellelhetőek Oroszországban (Dalnyegorszk), Algériában, Mexikóban (Mapimí), Törökországban, Görögországban és Franciaországban, valamint Németországban a Fekete-erdőben.

Képek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Koch Sándor – Sztrókay Kálmán: Ásványtan I–II. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. ISBN 963-18-5971-1  
  • Bognár László: Ásványhatározó. Budapest: Gondolat. 1987. ISBN 963-281-818-0  
  • Chris Pellant: Kőzetek és ásványok. Budapest: (kiadó nélkül). 2002. ISBN 963-9090-72-7