Abdzsad

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az abdzsad (/ˈæbdʒæd/, arabul: أبجد; más néven abgad)[1][2] olyan írásrendszer, amelyben csak a mássalhangzókat jelölik, a magánhangzókat az olvasónak kell következtetnie. Ez ellentétben áll más ábécékkel, amelyek mind a mássalhangzók, mind a magánhangzók jeleit tartalmazzák. A kifejezést 1990-ben Peter T. Daniels vezette be[3]. 1990-ben ugyanerre a fogalomra más kifejezések is születtek: részleges fonémikus írás, szegmentálisan lineáris hibás fonográfiai írás, konszonánsírás, konszonáns írás és konszonáns ábécé[4] A nem tisztán abdzsad írásjelek magánhangzóit vagy opcionális diakritikus jelekkel, vagy korlátozott számú különálló magánhangzójelekkel, vagy mindkettővel ábrázolják. Az abdzsad elnevezés az arab ábécé első (eredeti sorrendjében) négy betűjén alapul - amelyek az a, b, dzs, d betűknek felelnek meg -, hogy a „nyugati sémi” kategóriába sorolt írásmódok családjának leírásakor a "mássalhangzós" és "mássalhangzós ábécé" elterjedtebb kifejezéseket helyettesítse.

Allah

A név eredete[szerkesztés]

A hangjelölő írásokat ábécének (A-B-C), vagy alfabétának (α-β) nevezik, az első betűk sorrendje szerint. A sémi ábécék első négy betűje általában az alif-b-g-d (arabul: د-ج-ب-ا, latin átiratban a-b-g-d, vagy a-b-j-d), azaz kiolvasva abdzsad.

Eredete[szerkesztés]

A nyelvészek vitatkoznak rajta, hogy az egyiptomi hieroglifáktól, vagy a sumer ékírástól származik-e az abjad, de biztosra vehető, hogy valamilyen képírásból ered. Ezek ugyanis túl bonyolultak voltak ahhoz, hogy a hétköznapokban használják őket, csak a vezető réteg írnokai dolgozták ki részletesen a szöveget. Az átlagemberek csak a legjellemzőbb vonalakat húzták meg, hogy felismerhetők legyenek. Ha egy fogalomhoz nem tartozott jel, néhány gyakori jelet írtak helyette, melynek kezdő hangjai összeolvasva adták a szót. Forradalmi újításnak számított, mikor csak ezeket a hangjelölő jegyeket írták le. A magánhangzókat nem jelölték, mivel a közel keleti nyelvekben minden szó mássalhangzóval kezdődik, így nem volt jel sem, amivel leírták volna. Egyébként sem volt rá szükség, mert többnyire az a hangot használták a szavakban.

Lényege[szerkesztés]

Magánhangzók[szerkesztés]

Az, hogy csupán mássalhangzókat írnak le, félreértésekre adhat okot. Például a magyart mgyr-nek írva az mogyorónak is olvasható. Természetesen a szövegkörnyezet miatt általában elkerülhetők a félreértések, de például egy jogi, politikai szövegben fontos, hogy félreérthetetlen legyen az üzenet. Egyes nyelvek, például a ge'ez, vagy a görög, elég rugalmas, így mégis volt lehetőség magánhangzók beillesztésére. A héber viszont sokkal kötöttebb, inkább mellékjelekkel jelöli a magánhangzókat. Az arab azért különösen nehéz az európaiak számára, mert a mellékjelek mellett külön magánhangzó-betűik is vannak, amik viszont egyszerre több hangot jelölnek. Ezzel szemben a mellékjelek (melyeknek elvben végtelen sok kombinációja létezhet) nem is mindig magánhangzót jelölnek, így olvasásához szükséges egy rutin.

Mellékjelek a Koránban. A szent szövegekben fontos, hogy egyértelműek legyenek.

Kurzivitás[szerkesztés]

Az ősibb (arámi, berber) abjadokat még kőbe vésték, az újabb (arab, szír) írást viszont kifejezetten a tollal írásra találták fel. A karakteret kötni kellett, hogy a tinta ne csöpögjön szét, így viszont a szóban elfoglalt helyétől függően minden betű megváltozik alapalakjához képest. Mivel többnyire jobbról balra írják, praktikusabb bal kézzel írni, ellenkező esetben ugyanis a toll hegye átlyukasztja a papírt, az író kéz pedig elmaszatolja a tintát. Mégis, az iszlám világban inkább jobb kézzel írtak, írnak, mert a bal kéz tisztátalan. Mivel úgyis folytonos vonalt húz, az író személy gyakran elnyújtja a betűket, így leplezve a bal kéz ügyetlenségét, a torzulást pedig dekoratív mellékjelekkel, cikornyás vonalakkal ellensúlyozza. Néhány vallásilag szigorú berendezkedésű területen büntetik az (ember-) ábrázolást, ezért a betűket elhajlítva kalligrafikusan viszik papírra a képet, beleírva, hogy mi látható. Ezek a dekoratív elemek azonban csak a tollírásos abjadokra igaz, a kőírásosokra nem.

Biszmilláh-i r-rahmán-i r-rahím

Fajtái[szerkesztés]

Szír[szerkesztés]

Napjainkban már csak a szír egyház által használt 22 mássalhangzós kihalt "jobbról balra" kurzív írás.

Héber[szerkesztés]

A jiddis, és az irodalmi héber által használt írás. Szintén 22 mássalhangzós, de van 5 kisegítő betű is. Szintén jobbról balra írt, újabban a kurzivitás is terjed.

Alefbet-ivri

Arab[szerkesztés]

A leghíresebb, és a legelterjedtebb abdzsád. Napjainkban a legtöbb nyelv, köztük a nyugati nyelvek is, leírhatók arabul. Eredetileg 28 betűs, de szamtalan bővített változata van, különféle mellékjelekkel, és segédkarakterekkel. Valószínűleg ez a mongol, a tibeti, és az indiai írás alapja is. Jobbról balra írják, kizárólag kurzív formában.

Al-Arabiya

Arámi[szerkesztés]

Régen elterjedt 22-karakteres írás. Napjainkban, politikai okokból, a kevés megmaradt olvasója is tagadja, hogy ismerné. Érdekesség, hogy Jézus a héber mellett az arámit is olvasta, és elsősorban azt beszélte.

Berber[szerkesztés]

Más néven tifinag, a marokkói-tuareg törzsek által ma is használt 25 betűs írás. Érdekessége, hogy fentről lefelé írják. Az 1980 - ban megalkotott új változata már teljes értékű ábécé, és balról jobbra írják.

Nabáteus[szerkesztés]

Az arámiból, és a szírből mesterségesen kialakított, régóta használaton kívüli abjad.

Perzsa[szerkesztés]

Más néven pahlavi, a Szasszanida Birodalomban használt, mára kihalt óperzsa nyelv használaton kívüli írása.

Manda[szerkesztés]

A perzsa-arab műveltséget átvevő irakiak által az arámiból mesterségesen kialakított használaton kívüli kurzív abjad.

Pszalter[szerkesztés]

Az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban élő ujgurok kurzív írása. Az arab elterjedése óta nem használják.

Föníciai[szerkesztés]

A legősibb abjad, és egyben a legősibb betűírás, minden későbbi ettől származik.

Párthus[szerkesztés]

Az óperzsa nyelv nomád beszélői által használt írás. A nyelv kihalásával, és a nép asszimilálódásával megszűnt.

Szábeus[szerkesztés]

A mai Jemen területén élő törzsek által használt ún. ódélarab írás.

Pun[szerkesztés]

A Karthágóban élő, és sok gyarmattal rendelkező pun nép föníciai gyökerű írása. Sajnos Karthágó pusztulásával a legtöbb irat megsemmisült, használatát pedig betiltották, így nem sokat tudunk róla.

Sínai[szerkesztés]

Más néven ókánaánita, a Sínai-félszigeten élő nomádok írhattak vele. A sivatagi barlangokban találtak rá nemrég az értékes iratokra, megfejtésük nehézségekbe ütközik.

Ugariti[szerkesztés]

Hasonló a sumer ékíráshoz, valószínűleg a föníciai elődje. A mai Szíria területén régen nagyon elterjedt volt, de már Róma terjeszkedése előtt kihalt.

Ge’ez[szerkesztés]

Más néven zabúr, vagy tigrinya. Eredetileg Jemenben találták föl, ma Afrika szarvában, a Vörös-tenger partján, és Etiópiában használt egyedi abjad.

Szogd[szerkesztés]

A Belső-Ázsiai Turkesztán buddhista lakosai által használt írás. Vélhetőleg az arabból alakították át, hogy könnyebben használhassák a türk népek. Ez a mongol, és valószínűleg a tibeti, és indiai írások őse is. Hatással lehetett a manicheus írásra is.

Szamaritánus[szerkesztés]

A Közel-Keleti etnikai-vallási kisebbség, a szamaritánusok ma is használt abdzsádja. Mind az izraeli, mind az arab kormányok küzdenek megsemmisítéséért, eddig sikertelenül.

Tengwar[szerkesztés]

J. R. R. Tolkien az általa írt regény, a Gyűrűk ura világához találta ki ezt az írást. Az írás módjától függően abc-ként, vagy abugidaként is használható. Mellékjeles változata számít abdzsádnak. A betűk, és a mellékjelek is emlékeztetnek arab-perzsa-török jelekre, csak nem a megfelelőikre.

Számírás[szerkesztés]

Az arab számokat eredetileg Indiában találták ki, előtte az arabok, a rómaiakhoz hasonlóan, betűiket írták le számokként. Abc sorrendben társítják a számokhoz a betűket 9-ig, onnantól újrakezdődik, és csak a tízes helyiértéken folytatódik a betűrend. A betűk elfogyása után kiegészítő karaktereket, és mellékjeleket is használnak.

Gyorsírás[szerkesztés]

Samuel Taylor, és Isaac Pitman külön-külön kidolgoztak egy egy gyorsírási formát, melyekben csak pontok, és vonások vannak, és ezek csak mássalhangzókat jelölnek. Ennek ellenére találmányukat elsősorban nyugati nyelveken használják.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Understanding Relations Between Scripts II, 24. o. (2019. október 10.). ISBN 978-1-78925-092-3 
  2. The Idea of Writing. Leiden • Boston, 35. o. (2012. november 27.). ISBN 9789004215450 
  3. Daniels, P. (1990). Fundamentals of Grammatology. Journal of the American Oriental Society, 110(4), 727-731. doi:10.2307/602899: "El kell ismernünk, hogy a nyugati sémi írások egy harmadik alapvető írástípust alkotnak, amely csak az egyes mássalhangzókat jelöli. Ez nem sorolható be egyik másik kifejezés alá sem. E típus megfelelő neve alefbeth lenne, levantei eredetének tiszteletére, de ez a kifejezés túlságosan hasonlít az ábécéhez ahhoz, hogy praktikus legyen; ezért azt javaslom, hogy ezt a típust "abjad"-nak nevezzük, [Lábjegyzet: azaz a korábbi sémi ábécékből ismert alif-ba-jim rend, amelyből a modern alif-ba-ta-tha rendet a hasonló alakú és különböző számú pontokkal rendelkező betűk egymás mellé helyezésével vezették le. Az abjad az a sorrend, amelyben a betűkhöz számértékeket rendelnek (mint a héberben).] az arab írás hagyományos rendjét6 jelölő arab szóból, amely (kimondatlanul) természetesen ebbe a kategóriába tartozik... Van még egy negyedik alapvető írástípus, amelyet több mint negyven évvel ezelőtt James- Germain Fevrier ismert fel, és amelyet ő "neoszillabáriának" nevezett (1948, 330), majd harminc évvel ezelőtt Fred Householder, aki "pszeudoalphabet"-nek nevezte (1959, 382). Ezek Etiópia és "Nagy-India" írásai, amelyek egy alapformát használnak az adott szótag mássalhangzó + egy adott magánhangzó (a gyakorlatban mindig a jelöletlen a) jelölésére, és ezt módosítják a mássalhangzóval vagy magánhangzó nélkül álló szótagok jelölésére. Ha nem lenne ez a létező kifejezés, akkor azt javasolnám, hogy a minta megtartásával nevezzük ezt a típust "abugidá"nak, az etióp szóból, amely a mássalhangzók segédhangzó-sorrendjét jelenti a jelzőben."
  4. Amalia E. Gnanadesikan (2017) Towards a typology of phonemic scripts, Writing Systems Research, 9:1, 14-35, DOI: 10.1080/17586801.2017.1308239 "Daniels (1990, 1996a) az abjad elnevezést javasolja ezekre az írásokra, és ez a kifejezés jelentős népszerűségre tett szert. Más kifejezések között szerepel a részleges fonémikus írás (Hill, 1967), szegmentálisan lineáris hibás fonográfiai írás (Faber, 1992), mássalhangzóírás (Trigger, 2004), mássalhangzóírás (Coulmas, 1989) és mássalhangzó ábécé (Gnanadesikan, 2009; Healey, 1990)."

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Abjad című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • The Arabic Writing system, The Oxford Handbook of Arabic Linguistics. Oxford University Press, 415. o. (2013. november 27.) 
  • Ch 2 27-30-22-26. How Many Letters Needs an Alphabet? The Case of Semitic, The idea of writing: Writing across borders. Leiden: Brill, 11–52. o. (2011. november 27.). ISBN 978-9004215450 
  • Studies in Aramaic Inscriptions and Onomastics II. Leuven, Belgium: Peeters Publishers, 29–30. o. (1994. november 27.). ISBN 9068316109 
  • Berber, 2012 [2017. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 15.)