A török kivonulása Temesvárról

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A török kivonulása Temesvárról 1716. október 25. napján történt. A karlócai békeszerződéssel 1669. évben a Magyar Királyság területeinek nagy része fölszabadult. A Tisza–Maros vonalán túli terület továbbra is török uralom alatt maradt közel két évtizedig: a Temesköz és a dél-erdélyi hegyvidék. A folyók jobb oldalán a császári haditanács katonai őrvidéket telepített fegyveres idegen lakosságból. Az osztrák császár mint magyar király az őshonos lakosság birtokjogát, vallásszabadságát megkísérelte elvenni, mindez kiváltotta a rendek és a nép ellenállását. Bekövetkezett a 8 évig húzódó véres Rákóczi-fölkelés, nagy néppusztulást okozott főleg Szeged, Makó, Arad, Gyula, Várad vidékein és máshol. A Tisza–Maros bal oldalán a török uralom alatt rekedt lakosság elkerülte a nagy pusztítást. A korabeli katonai térképeken látható a folyók bal oldalán a középkori falvak fönnmaradtak. A 18. századi falvak alaprajzai is láthatóak. A folyók jobb oldalán a régi falvak, városok elpusztultak, mint Nagylak, Makó stb. 1718. évben a török lemondott a magyar Királyság minden területéről, amit az osztrák császári hadsereg megszállt, a terület a császári Haditanács joghatósága alá került, Szeged–Arad katonai terület 1751-ig a szörényi, később krajovai bánság, 1739-ig. A „Temesi Bánságra” átnevezett hárommegyényi terület 1778. évig volt császári katonai parancsnokság alatt, 60 évig nem neveztek ki püspökfőispánt, a magyar megyerendszer sem működött. A magyar királyság része volt, de a három megye területén a magyar rendek birtokjogát elvették a magyar király nevében, pontosabban III. Károly magyar király, azaz VI. Károly német-római császár, 1745. évtől Lotaringiai Ferenc német-római császár 1765-ig, 1765. évtől 1778. évig II. József német-római császár joghatósága alatt mint katonai terület működött. A magyar lakosság honosságát birtokjogát elvették a temesi bánságban. Mária Terézia magyar király 1778. évben kapta joghatósága alá a temesi bánságot. A magyar király adott magyar honosítást, rendi jogokat, jobbágyjogot a betelepített idegeneknek.

A néphagyomány szerint 1000 rospontos parasztszekeret kaptak a törökök, hogy Temesvárról Belgrádba menjenek. A karlócai béke tárgyalásokon az Oszmán Birodalom és a tárgyaló Szent Szövetség államai[1] 1699. január 26-án békeszerződést írtak alá. A Temesköz az Oszmán Birodalom most már szerződésben is elismert része maradt. A résztvevő államok közötti érdekellentétek kiütköztek, Oroszország csak fegyverszünet elfogadására volt hajlandó,[2] abban is megegyeztek, hogy minden fél külön tárgyal egymással és az Oszmán féllel. Az osztrák fél, I. Lipót császár és magyar király küldötte előterjesztette igényét a Magyar Királyság területére, a török fél elutasította, szándéka szerint Erdélyt külön országnak tekintette, amit az oszmán és a Habsburg fél elismer, a két fél között elterülő a protestáns Erdélyi Fejedelemség életszerű ajánlat volt, az angol és a holland közvetítők is támogatták. Az osztrák fél a török igényt elutasította, ekkor kiütközött a magyar tárgyaló fél hiánya a tárgyalásokról.[3] Az osztrák fél szerződésben lemondott Temesközről, mint hogy Erdély a török által is elismert országgá váljon, így a Maros, Tisza és a Duna közötti három megyényi terület, nagy részben a Temesköz, most már elismerten is török területté vált.

Rólunk, nélkülünk[szerkesztés]

Temesközről való lemondás a magyar történelemben precedens nélküli cselekedet volt, több mint másfél évszázados török hódoltság idején sem történt meg, hogy a Magyar Király nemzetközi szerződésben lemondjon területről. Az Aranybulla XVI. P. bekezdése kimondja: ”Egész megyét vagy bárminemű méltóságot örök jószágú vagy birtokul nem adunk” ezt az elvet tartotta a magyar püspöki tanács is, és a magyar alkotmány.[4] Kiváltotta a magyar rendek újabb elégedetlenségét. A hódoltsági területeken a keresztények vallásszabadságát a karlócai békeszerződésben újra meg erősítették, szinte mindenütt továbbra is beszedték az egyházi adókat. A magyar katolikus püspökségek királyi területekről irányították egyházaikat, a hiteles helyek tovább nyilvántartották a földbirtokosok birtokait és rendi jogait.[5] A török hódoltság alatt nem élt a földtulajdonjog, a használatra jogosított török személy a földet bérbe adta a használóknak. A rendi jogokat a királyi területeken elismerték. A protestáns egyházakat, tanítóikat a nép tartotta el.

Az osztrák birtokba veszi Temesközt és a krajovai bánságot[szerkesztés]

Az osztrák Monarchia újabb katonai sikerei után 1718. július 21-én Pozserovácon újabb békeszerződés vált szükségessé. A török lemondott Temesközről, és a krajovai bánságról (Kis oláh országról).[6] Az országnyi területeket a Habsburg Monarchia katonailag megszállta, mint előbb a Maros és a Tisza jobb oldalán kialakított katonai területek.[7] I. Lipót császár, magyar Király átlépve a magyar alkotmányt, a rendek megkérdezése nélkül lemondott a magyar királysági Temesközről, 1699-ben. 18-év után a török vissza adja Temesközt, és ekkor átadja a krajovai Bánságot is az osztrákoknak. A békeszerződés után, VI. Károly császár katonai területté nyilvánítja a bécsi haditanács irányítása alatt. A szatmári békét (1711) a Császár fel rúgta Temesközben nem alkalmazza, megszűnik a vallásszabadság is. A császár parancsára Nádasdy László csanádi magyar püspököt kiutasították saját ősi püspöksége területéről (1718).[8] Kitiltják Temesköz területéről a magyar katolikusokat, a magyar protestánsokat és betiltják az román ortodox egyházat mivel az a konstantinápolyi Pátriárkához tartozott, a krajovai bánságban sokan megtagadják az egyházi adó fizetését A Császár által létrehozott karlócai szerb ortodox egyház lett a kötelező, azt viszont a Pátriárka tiltotta és nem ismerte el jogosultságát. Az őshonos lakosságot kitiltották Temesközből, ide értve a hiteles helyen nyilvántartott magyar rendeket is birtokjogaikat nem vették tekintettbe. A hontalan zsellérekké tett őslakosság pusztákon vagy kubikusként húzták meg magukat vagy elvándoroltak. Hasonlóan jártak el a krajovai bánságban is bojár csak az maradhatott, aki jogát négy generáción át bizonyítani tudta és elismerte az új ortodox vallást,[9] a területen csak a katolikus egyházat ismerték el, az új karlócai szerb ortodox egyház váltotta fel a régit, az ortodox pátriárka viszont nem ismerte el. Megkezdték a görög katolikus egyház megszervezését, a katolikusokkal egyenlő jogokat biztosítottak számukra. Bánságban a katolikus egyház 1778-ig püspök nélkül volt, az első bérmálást a török után 1780-ban tartották. 1722-ben kezdetét vette a németek betelepítése, osztrák irányítással az országnyi területet, Lippától Krajováig „Bánát”-nak nevezték. A vallási és birtokjogok fölforgatása, a gazdátlanság a török időket is fölül múlta. Hatalmas földterületek maradtak parlagon Csanádtól Krajováig. Megjelentek a gazdag balkáni fanarióta (görög, örmény, macedón) kereskedők, földbirtokosok, akik úgy a török, mint az osztrák udvarnál nagy befolyással bírtak. Nagy földvásárlásba kezdtek megvették fél Olténiát vele együtt a hatalmat is, mindenek irodalma van.[10] A rendteremtés az osztráknak nem sikerült, vicces oltyánok ma is emlegetik hogyan lopták el az osztrák katonák lovaik. Az osztrákok 1739-ben a krajovai Bánátot föladták, az urak a fanarióta földbirtokosok lettek a róluk szóló mesék már nem olyan viccesek, sokan átfutottak a temesi bánságba.[11] A föld eladások folytatódtak a temesi bánságban is sok esetben a balkáni fanarióták vásároltak nagybirtokokat, a csanádi püspökség birtokait is eladták,[12] csak a telepeseknek adott föld volt ingyenes. 1778-ban Temesközről kiderült, hogy mindig is a magyar Királyság része volt. Az új földbirtokosok magyar honosítást, grófi címet jobbágy jogot kaptak és egy katolikus keresztlevelet. Bánságban találkozunk a „Josefiánizmus” legönkényesebb változatával, Mária Terézia apostoli (1758) királynak nevezi magát, a Szentszék figyelmezteti az apostoli király elnevezés, nem jogforrás a „főkegyúri” jognak, az a pápát illeti.

II. József császár levele Mária Terézia királynőhöz (részlet)[szerkesztés]

1768 évben II. József császár egy hónapos vizitációt tett Bánságban. „…Mindenki csak bizonytalan haszonélvezőnek érzi magát, teljes a zűrzavar, A kerületek vezetői nem ismerik kerületük nagyságát és népességét. A községben senki sem tudja a község határának nagyságát. Biztonságot a zárak és a pisztolyok szereznek, a világítást a nap és a hold adja, a tisztálkodást az eső. Állandóan érkeznek a bevándorlók. Bécs úgy szabadul meg a tolvajoktól, orgazdáktól, csempészektől és a parázna nőktől, hogy Bánságba toloncolja őket. Feltartóztathatatlan a balkáni román és szerb bevándorlók áradata…[13]

Krajovai bánság a Habsburg-uralom alatt (részlet)[szerkesztés]

„1718-ban, … Oltenia Habsburg tulajdonba kerül a pozserováci békekötés okán, valójában egy vakmerő megfontolatlan osztrák lépés volt. Fogalmuk sem volt, mit kérnek háborús kárpótlásul a töröktől, öt megye erdőt, oltyánokkal népesítve.”[14] Miután a derék oltyánok az osztrák katonák lovait is elkötötték, mikor már több volt a pandúr, mint a betyár, 1739 otthagyták őket, igaz az osztrák sem megy a magyarhoz huncutságért, az oltyánok földjeit a talpuk alól, eladták a fanariótáknak.”

Felszabadítás vagy újabb megszállás? (részlet)[szerkesztés]

„Mi pedig … megállapítjuk, hogy a magyarság a fölszabadítás ajándékáért, melyet neki a német nép és a Habsburgok hoztak nemcsak aránytalanul nagy pénzbeli szolgáltatásokkal, de egyúttal szokatlanul nagy lelki és testi szenvedésekkel is fizetett. A magyarság teljesítményei közt számba kell még vennünk a véráldozatot is, mely akkori számhoz arányítva, semmiképp sem maradt el a német törzseké mögött. A visszafoglalás a magyar huszárság alkalmazása nélkül teljességgel elképzelhetetlen volt…”[15]

A pozserováci béke után a magyarságot kiűzik Temesközből (részlet)[szerkesztés]

„A császári kormány, a fölszabadítás (pozserováci béke 1718. 07. 21. tényéből jogot vélt szerezni arra, hogy Magyarországot ősi jogaitól szabadságától és alkotmányától megfossza s vele mint meghódított tartománnyal bánjon el. Miután pedig Magyarország, bármennyire megtörve is a török elleni több százados küzdelemben, ezt ellenállás nélkül el nem tűrte, a török háború lezajlását csak rövid béke követte, s nemsokára egy új, császári hatalom ellen folytatott hosszan tartó, véres küzdelembe sodródott.”[16]

A szövetségtől a konfrontációig: a magyar püspöki kar és a Habsburg Monarchia (részlet)[szerkesztés]

Bécs törekedett az „absalota potentas” érvényesítésére, II. József rendelkezéseit a püspökök törvénytelennek nyilvánították s az alkotmányosság nevében utasították vissza mindazt, amit az uralkodó rájuk akart kényszeríteni, Bohlcke (szerző) megállapítja a magyar püspöki kar ekkoriban olyan politikai aktivitást fejtett ki, amelyre alig van példa az európai történelemben. Klió 2006/1 Bitskei István.

1716–1778 bánsági magyarságra veszélyes időszak (részlet)[szerkesztés]

… A bánsági magyarságra az 1716 és 1778 közötti évek veszélyesebbek voltak a török időknél, írja a temesvári jeles helytörténész, Bartuszi István (1853–1922) Szekernyés János nagymonográfiájában: Magyarság emlékjelei a Bánságban, Temesvár, 2013.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyarország nem kapta vissza teljességben régi területét. A Temesköz török kézen maradt. R. Várkonyi Ágnes
  2. Karlócai békeszerződés 1699. 01. 26. Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak.
  3. Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, között létrejött karlócai békeszerződés a magyarok kizárásával történt, rá tetőzött a XVII. századvégi pusztításokra, ami a Rákóczi-szabadsághoz vezetett. www.virtuálistárlat.hu
  4. Idézet az Arany bullából „XVI. P.” bekezdés, a cikk 2. pontja.
  5. A török hódoltság alatt föld tulajdonjog nem létezett.
  6. A török lemondott és a krajovai bánságról, az egykori Hungarovalahia vagy Havasalföld területeiről a pozserováci békeszerződésen 1718 után az őshonos protestáns lakosságot az osztrák kitelepítette.
  7. Az osztrák Bánát Lippától Krajováig.
  8. VI. Károly császár kiutasíttatja 1718-ban Nádasdi Lászlót csanádi püspöksége területéről, a Bánságból.
  9. A krajovai bánságban 1718 után az osztrák csak azokat a bojárok birtokát hagyja meg, akik négy generáción át bizonyítják tulajdonjogukat.
  10. A fanarióták birtokszerzése a krajovai bánságban.
  11. A krajovai bánságból 1739 után a lakosság tömegesen áttelepül a temesi bánságba.
  12. A földbirtokok eladása folytatódik a temesi bánságban is, itt is jelen vannak a fanarióták is.
  13. … feltartóztathatatlan a balkáni románok és szerbek áradata… II. József császár levele.
  14. A krajovai bánság megszállását az osztrák 1739-ben föladja. „Catavencii revista 2014. apr. 25.: oltenii sub ocupatie austriaca (oltyánok az osztrák fönnhatóság alatt).
  15. Szegfű, id. m. V. 388.
  16. Horváth Mihály, id. m. VI. 241–245.