A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1959-ben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A magyar labdarúgó-válogatott 1959. október 11-i mérkőzése szócikkből átirányítva)

A magyar labdarúgó-válogatottnak 1959-ben nyolc találkozója volt. Három barátságos mérkőzéssel és három győzelemmel kezdte az évet a magyar csapat. A Svédország elleni meccsen játszott először a tizennyolc éves Albert Flórián.

Budapesten került sor a Szovjetunió elleni 1958-as mérkőzés visszavágójára az Európa-bajnokság selejtező keretében, most is a szovjet csapat volt a jobb. Két vereséggel nem jutott tovább az első EB-re a válogatott.

Még két Európa-kupa mérkőzés is volt az évben, Svájc ellen egy parádés 8–0 lett a végeredmény, amiből négy gólt Tichy Lajos szerzett. A másik EK meccsen Firenzében 1–1-es döntetlent értünk el az olasz csapat ellen.

Öt évvel a berni világbajnoki döntő után először mérkőzött meg a magyar és a nyugat-német csapat. Csak Grosics, Bozsik és Helmuth Rahn maradt az akkori két gárdából, most 4–3 lett az eredmény.

Szövetségi kapitány:

Eredmények[szerkesztés]

360. mérkőzés
1959. április 19.
Magyarország  4 – 0  Jugoszlávia Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Giulio Campanati (ITA)
Sándor Gól : 37' 37'
Tichy Gól : 53' 53' Gól : 68' 68'
Pál II. Gól : 87' 87'
(1 – 0)
Részletek

361. mérkőzés
1959. május 1.
NDK  0 – 1  Magyarország Hans-Meyer-Stadion, Drezda
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Leif Gulliksen (NOR)
(0 – 0)
Részletek
Göröcs Gól : 68' 68'

362. mérkőzés
1959. június 28.
Magyarország  3 – 2  Svédország Népstadion, Budapest
Nézőszám: 72 000
Játékvezető: Nyikolaj Mihajlovics Hlopotyin (URS)
Sándor Gól : 3' 3'
Göröcs Gól : 21' 21' Gól : 53' 53'
(2 – 0)
Részletek
T. Jonsson Gól : 62' 62'
Backmann Gól : 64' 64'

363. mérkőzés
1959. szeptember 27.
NEK-selejtező
Magyarország  0 – 1  Szovjetunió Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Jozef Kowal (POL)
(0 – 0)
Részletek
Vojnov Gól : 59' 59'

364. mérkőzés
1959. október 11.
Jugoszlávia  2 – 4  Magyarország JNA-stadion, Belgrád
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Cesare Jonni ITA)
M. Mujics Gól : 12' 12'
Kosztics Gól : 15' 15'
(2 – 2)
Részletek
Albert Gól : 4' 4' Gól : 33' 33' Gól : 69' 69'
Bundzsák Gól : 82' 82'

365. mérkőzés
1959. október 25.
Európa-kupa
Magyarország  8 – 0  Svájc Népstadion, Budapest
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Ivan Ivanovics Lukjanov (RFU)
Göröcs Gól : 1' 1' Gól : 79' 79'
Tichy Gól : 19' 19' Gól : 28' 28' Gól : 35' 35' Gól : 66' 66'
Sándor Gól : 22' 22'
Albert Gól : 27' 27'
(6 – 0)
Részletek

366. mérkőzés
1959. november 8.
Magyarország  4 – 3  NSZK Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Elmar Saar (RFU)
Tichy Gól : 15' 15' Gól : 80' 80' (11-esből)
Albert Gól : 47' 47'
Sándor Gól : 48' 48'
(1 – 0)
Részletek
Seeler Gól : 72' 72' Gól : 81' 81'
Brüls Gól : 89' 89'

367. mérkőzés
1959. november 29.
Európa-kupa
Olaszország  1 – 1  Magyarország Stadio Comunale, Firenze
Nézőszám: 61 000
Játékvezető: Pieter Paulus Roomer (HOL)
Cervato Gól : 56' 56' (11-esből) (0 – 0)
Részletek
Tichy Gól : 50' 50'

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]