A Korunk 2001-es körkérdése a 20. század legszebb magyar verseiről

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A huszadik század legszebb magyar versei (KORUNK) szócikkből átirányítva)

2001 tavaszán (az olvasás éve) az indulásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő kolozsvári Korunk folyóirat körkérdést intézett több mint száz költőhöz, irodalomtörténészhez, irodalomkritikushoz: „Nevezzék meg a XX. század tíz legszebb magyar versét.” A folyóirat a megkérdezettek többségétől érdemben kapott választ, mások visszautasították a kérést, volt, aki válasz nélkül hagyta. Voltak esszéjellegű válaszok, voltak vitairatok; egyesek a kérdésfeltevés értelmét kérdőjelezték meg.

A végeredményt egy közös összesített listában mutatjuk be, majd az egyes egyéni listákat is közöljük. A listák nyilvánvalóan szubjektívak, de az alkalmi olvasókat olyan költők és versek felé irányítja, melyek a befogadó olvasók intellektuális fejlődéséhez feltétlenül hozzájárulnak (ízlésüket fejlesztve vagy megerősítve).

Összesített lista[szerkesztés]

Összesített eredmény az említések gyakorisága alapján (2001. november 20.)

Az egyes versek címe utáni számjegyes hivatkozás a vers szövegére mutat a Wikiforrásban.

  1. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség [1]
  2. Pilinszky János: Apokrif
  3. József Attila: Eszmélet [2]
  4. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
  5. József Attila: Óda [3]
  6. Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek
  7. Babits Mihály: Esti kérdés
  8. Füst Milán: Öregség
  9. Babits Mihály: Jónás könyve
  10. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
  11. Babits Mihály: Mint különös hírmondó
  12. Babits Mihály: Ősz és tavasz között
  13. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd [4] Archiválva 2020. szeptember 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  14. Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
  15. József Attila: Nagyon fáj [5]
  16. Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
  17. Márai Sándor: Halotti beszéd
  18. Ady Endre: Az eltévedt lovas [6]
  19. Ady Endre: Az ős Kaján [7]
  20. Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában [8]
  21. Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából [9]
  22. Juhász Gyula: Anna örök [10]
  23. Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről [11]
  24. Domonkos István: Kormányeltörésben
  25. Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat [12]
  26. József Attila: Téli éjszaka [13]
  27. Weöres Sándor: Mahruh veszése [14] Archiválva 2020. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
  28. Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet [15]
  29. Ady Endre: Intés az őrzőkhöz [16]
  30. Babits Mihály: Jónás imája
  31. József Attila: Talán eltünök hirtelen[17]
  32. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
  33. Nagy László: Menyegző
  34. Radnóti Miklós: Erőltetett menet
  35. Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben
  36. Székely János: A vesztesek
  37. Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú [18]
  38. Weöres Sándor: Harmadik szimfónia (Háromrészes ének)
  39. Weöres Sándor: Valse triste

Egyéni listák[szerkesztés]

Itt monogrammal jelezzük a válaszadók listáját.

Megjegyzés: A felkértek listái nem tükrözik a költők sorrendjét: volt, hogy ábécérendben vagy más meggondolás szerint sorszámozták (vagy nem sorszámozták) a verseket. Többen feltüntették, hogy még kit soroltak volna fel, stb.

Cs. Z. listája

Cs. S. listája

Cs. I. listája

D. P. listája

D. M. listája

O. F. listája

O. S. listája

O. J. D. listája

  • Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
  • Ady Endre: Vízió a lápon
  • Ady Endre: Góg és Magóg...
  • Ady Endre: Az ős Kaján
  • Szőcs Géza: Szőnyeg a kolozsvári utcán
  • Szőcs Géza: Waldemar Daa lányai
  • Szőcs Géza: Virradat a víz alatt
  • Gáll Attila: Maldoror hangján
  • Faludy György: Ballada a Senki Fiáról
  • Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben

O. O. listája

P. B. listája

P. Gy. listája

N. S. listája

R. L. listája

S. S. listája

Sz. J. listája

Sz. L. listája

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

Sz. J. listája

Sz. K. listája

Sz. L. S. listája

Sz. J. listája

Sz. G. listája

Sz. J. listája

Sz. I. listája

T. A. listája

P. S. Zs. listája

P. N. L. listája

P. D. listája

T. I. listája

A. K. listája

A. S. listája:

B. P. listája

B. I. J. listája

B. D. K. listája

B. Z. listája

B. J. listája

B. Z. listája

B. L. listája

B. L. listája

B. I. listája

F. Gy. listája

M. I. listája

M. B. listája

M. D. J. listája

M. S. listája

M. I. listája

N. G. listája

N. P. listája

N. Z. listája

E. T. listája

Források[szerkesztés]