A ceruzák éjszakája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A ceruzák éjszakája (spanyolul: La noche de los lápices) egy Argentínában lezajlott emberrablásokból, eltüntetésekből álló eseménysorozat, amivel az 1976-os argentin puccs után létrejött katonai junta alatt kiskorú diákokat kínoztak, erőszakoltak meg és öltek meg. Az eseményekre 1976. szeptember 16 és 21. között kerül sor.

Háttér[szerkesztés]

1976 márciusában az argentin hadsereg megdöntötte Isabel Peron elnök hatalmát és puccsal átvették a hatalmat. A katonai junta meghirdette a Nemzeti Újraszervezési Folyamat néven hírhedetté vált politikájukat, aminek keretében el akarták pusztítani a baloldali gerillaszervezeteket és elnyomni a rendszerellenesnek minősített embereket és a rendszer kritikusait. A folyamat során gyakran hajtottak végre emberrablást, kínzást és végeztek ki foglyokat. Emellett, az egyik legismertebb szélsőbaloldali gerillaszervezet a Montoneros erőszakkal válaszolt a junta elnyomására majd felszólítottak más embereket és szervezeteket, hogy csatlakozzanak a rendszer elleni tiltakozásokhoz. Így került képbe a politikailag aktív hallgatói szövetség, a La Platában található Unión de Estudiantes Secundarios (Középiskolás Diákunió). A diákunió iskolai és egyéb reformokat követelt tüntetésekkel.

Okok[szerkesztés]

Az egyik túlélő Pablo Díaz tanúvallomása alapján, amit 1985-ben a junta vezetői elleni tárgyaláson mondott, sokan azt feltételezték, hogy az emberrablások oka közvetlenül a békés, rendszer elleni tüntetéseken való részvétel volt. Ám a témában kutató Antonius C. G. M. Robben utrechti egyetem antropológia professzora szerint:

"1976. szeptember 21-én, hajnali 4 órakor vitték el Pablo Díazt otthonából, zsákkal a fején, egy autóba tuszkolták be, majd a La Aranai rendőrőrsre vitték be. Itt vallatták és kérdezték a leendő diáktüntetésekről valamint az ő állítólagos gerilla tevékenységéről. Majd vallattak egy bekötött szemű embert – aki nem tudta hogy Pablo is jelen van – és azt állította hogy Pablo szimpatizált a Che Guevarista Ifjúsági szervezettel."[1]

Több száz olyan gerillát, aki a Guevarista Ifjúsági Csoport tagja volt a fegyveres összecsapások során eltűntek vagy elhurcolták őket 1976 és 1977 között, ugyanis kiderült hogy az Argentínában megrendezendő 1978-as labdarúgó-világbajnokság ellen katonai akciót akartak végrehajtani.

1998. szeptember 15-én, egy másik túlélő, Emilce Moler azt állította, hogy az emberrablások oka nem az iskolai reformok kikövetelése volt, hanem az hogy a junta azt hitte a diákunió kapcsolatban áll a Montoneros és a Népi Forradalmi Hadsereg szélsőbaloldali gerillaszervezetekkel.[2]

Jorge Falcone, az eltűnt Maria Claudia Falcone diák testvére szerint húga tevékenysége túlment a diákmozgalmon: ő ugyanis militáns volt, aznap amikor elvitték a nagynénje otthonából ő fegyvereket rejtett el a lakásban és használni is akarta ezeket. A húgát ő nem tartja sem áldozatnak, sem mártírnak, hanem a Montoneros szervezet hősének.

Emberrablások[szerkesztés]

1976. szeptember 16 és 17-én maszkos férfiak jelentek meg az éj leple alatt és diákokat vittek magukkal illegális fogdákba. 5 nap múlva a fogda emberei elrabolták Pablo Diazt is és a La Aranai fogdába vitték, ahol a diákmozgalmár társait is fogva tartották. Itt brutális kínzások alá vetették a foglyokat. Szeptember vége felé a foglyokat elvitték egy másik illegálisan működő börtönbe, a Pozo de Banfield-i börtönbe.

Az elrabolt diákok nevei:

Név Életkora 1976-ban Eltűnésének napja Jelenlegi helyzet Egyéb információk
María Claudia Falcone 16 1976. szeptember 16. Eltűnt La Plata egykori peronista polgármesterének a lánya. Falcone azt követően lett tagja a Diákuniónak, ahogy felvették a város művészeti iskolájába. 1973 után komolyan foglalkozott La Plata rossz negyedeinek az iskoláival és egészségügyi intézményeinek gondjaival. Aktívan részt vett a középiskolás buszjegyért folytatott kampányokban. A nagyanyja házából rabolták el barátnőjével, María Clara Ciocchinivel együtt. Testvére, Jorge Falcone szerint húga Montoneros militáns volt.[3]
Claudio de Acha 17 1976. szeptember 16. Eltűnt Hector Campora 1973-as győzelme után, Acha a La Plata-i gimnázium demokratizálásban vett részt. Juan Perón halála után csatlakozott a Diákunióhoz és részt vett a kedvezményes diákbérletek miatti tüntetésen.[3] Achát Horacio Ungaro otthonából rabolták el.
Gustavo Calotti "Francés" 18 8 September 1976 Túlélő Calotti egy érettségizett gimnazista volt. Elrablásakor, Calotti rendőrkadét volt. A Diákunióban harcolt, de 1976-ban kilépett belőle és más baloldali csoportokhoz csatlakozott.[3] Habár szeptember 8-án történt meg elrablása, személye mégis a többi elrabolt diákhoz kötődik.
María Clara Ciocchini 18 1976. szeptember 16. Eltűnt Egy katolikus iskola diája volt, cserkész is volt viszont később tagja lett a Diákunió Bahia Blancaban levő szervezetének. Olyan szélsőjobboldali terrrorszervezetek tettei, mint a Tripla A (Argentín Antikommunista Szövetség) és a Nemzeti Egyetemi Összevonás arra kényszerítették Ciocchinit, hogy La Platába költözzön. Így 1975-től a városban élt, María Claudia Falcone otthonában és felvették a művészeti középiskolába.[3] Ciocchini and Falcone were kidnapped together.
Pablo Díaz 18 21 September 1976 Túlélő Mivel egy jobboldali peronista egyetemi tanár gyereke volt, Díazt eltanácsolták egy katolikus iskolából és a Légió nevű szervezetnél kötött ki. Tagja volt ugyan a Diákuniónak, de emellett 1976-ban a szélsőbaloldali Népi Forradalmi Hadsereg nevű gerillaszervezet ifjúsági tagozatának, a Guevarista Ifjúságnak is.[4] Később, tőle függetlenül, a szervezet 369 tagját rabolták el, amikor kiderült, hogy terrorista merényleteket terveztek [5] az Argentínában megrendezendő 1978-as labdarúgó világbajnokságra. 1976. szeptember 21-én rabolták el. 1985-ben a junták perében tanuvallomást tett, az átélt kínzásokról.
Francisco López Muntaner "Panchito" 16 1976. szeptember 17. Eltűnt Egy peronista olajipari munkás fia, Panchito tagja volt az iskolájuk Diákuniójának. Claudia Falconéval együtt, önkéntes munkákban dolgozott a szegénynegyedekben, és harcolt a kedvezményes diákbérletekért.[3]
Patricia Miranda 17 1976. szeptember 17. Túlélő Nem tartozott semelyik politikai szervezethez és militánsa sem volt egy katonai szervezetnek sem.[3] 1978 márciusában szabadult.
Emilce Moler 17 1976. szeptember 17. Túlélő Egy nyugdíjas tanfelügyelő lánya és az iskola Diákuniós militánsa .[3]
Daniel A. Racero 18 1976. szeptember 16. Eltűnt Egy peronista tengerésztiszt fia, aki 1973-ban meghalt. Már gyerekként üzenetküldőként dolgozott. Amikor csatlakozott a Diákunióhoz, az számára egy olyan hely volt ahol volt oka harcolnia. Oltásokat regisztrált, a szegénynegyedek lakásügyi és iskolaügyi dolgaival foglalkozott, valamint részt vett a kedvezményes diákbérletek miatti tüntetéseken.[3] Racerot Horacio Ungaro otthonából rabolták el.
Horacio Ungaro 17 1976. szeptember 16. Eltűnt Egy kommunista családban született, 1974-ben belépett a Diákunióban. A kedvezményes diákbérletekért küzdött. La Platában a szegénynegyed iskoláiban dolgozott.[3] 1976. szeptember 16-án rabolták el.

Elrablás után[szerkesztés]

A fogvatartás során átélt kínzásokról, három túlélő adott tanúvallomást. Emilce Moler állítása szerint: "Elszánt szadizmussal kínoztak minket. Emlékszem meztelen voltam. Csak egy törékeny 150 cm magas, 47 kilós lány voltam, akit egy nagydarab férfi ütött kíméletlenül. A fogvatartásom után egy héttel elvittek minket teherautóval máshova. Valahol útközben megálltunk és néhány barátomat leszedték a járműről. Ők voltak azok, akiknek aztán örökre nyoma veszett." Moler azt is állította, hogy nem értette, egyes Diákunió aktivistákat miért öltek meg, másokat meg hagytak túlélni."[6] A hadsereg őket felforgatóknak tartotta.

Pablo Díaz tanúvallomásában arról beszélt, hogy: "Az Aranai őrsön elektrosokkal nyúltak a számba, az ínyemhez és a nemi szervemhez és kitépték az egyik lábkörmömet. Az is teljesen megszokott volt, hogy napokig élelem nélkül hagytak minket"."[6]

Azokat az embereket, akiket Pozo de Banfieldbe szállítottak nagy valószínűséggel kivégezték a helyszínen 1977 januárjában.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Political Violence and Trauma in Argentina, Antonius C. G. M. Robben, University of Pennsylvania Press, 2011, p. 214
  2. Una de las sobrevivientes de La noche de los lápices contó su historia en el Nacional. [2013. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 30.)
  3. a b c d e f g h i La Noche de Lápices. Cuadernos de la Memoria. [2013. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  4. Political Violence and Trauma in Argentina, Antonius C. G. M. Robben, Page 214, University of Pennsylvania Press (January 25, 2005)
  5. Historia del Peronismo III(1956-1983) La Violencia By Hugo Gambini, pp. 368-369, Stockcero (December 2008) (2008). ISBN 9781934768198 
  6. a b Argentina marks 'Night of the Pencils'”, BBC News, 2011. szeptember 16.