Ugrás a tartalomhoz

A South Park epizódjainak listája (1–15. évad)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez az oldal a South Park című animációs sorozat epizódjainak listáját tartalmazza, melyet a Comedy Central sugároz. A sorozat előzményei 1992-ig nyúlnak vissza, amikor Trey Parker és Matt Stone a főiskolán elkészítette a The Spirit of Christmas (Jesus vs. Frosty) című animációs rövidfilmet. A sorozat 1997. augusztus 13-án kezdődött el. Az epizódlista folytatása itt található: 2. epizódlista

A Comedy Central garantálta, hogy lesz még három évad és a további folytatástól sem zárkózott el. 2019. október 9-én vetítették le a 300. epizódot. A South Park – Nagyobb, hosszabb és vágatlan című egész estés film a harmadik évad során, 1999. június 30-án került a mozikba.

Magyarországon – négy évad erejéig – az HBO sugározta a sorozatot, magyar szinkronnal és eredeti nyelven, magyar felirattal egyaránt. Debütálása 2000. szeptember 2-án volt, minden szombaton egy epizódot sugároztak, majd hétfőn és pénteken feliratosan, szerdán szinkronosan ismételték. 2004. október 4-étől a Cool TV ismét leadta az HBO által szinkronizált, korábban sugárzott epizódokat. 2005. január 27-től új, szinkronizált részek kerültek adásba a Coolon. 2007. október 1-jétől a magyar MTV is adja az epizódokat, október 6-tól kezdték leadni a 10. évadot szinkronnal, amit a Cool TV is leadott október 26-tól, péntekenként két epizóddal.[1] A 11. évad 2008. május 2-tól volt látható szinkronnal az MTV-n. Ezt követően a 12. évadtól a Comedy Central vetítette az újabb részeket.

A lista az epizódok eredeti levetítésének sorrendjét követi, mivel a készítési sorrend nem mindig egyezik meg a vetítés sorrendjével. Így fordulhatott elő például, hogy a 802-es részben utalás történik a 804-es epizódra.

2020. szeptember 30-án érkezett az első 1 órás különkiadás, ami még nem volt a sorozat történetében, a történet pedig a koronavírus-járványra fókuszál.

2021. március 10-én debütált egy újabb különkiadás, amelynek a koronavírus-járvány elleni vakcina volt a fő témája. Ezt 2021. március 15-én kezdte el vetíteni a Comedy Central felirattal, szinkronosan pedig április 10-én debütált a csatornán.

Évados áttekintés

[szerkesztés]
Évad Epizódok Eredeti sugárzás Magyar sugárzás Magyar adó
Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé
1 13 1997. augusztus 13. 1998. február 25. 2000. szeptember 2. 2000. december 23. HBO Magyarország
2 18 1998. április 1. 1999. január 20. 2000. november 25. 2001. június 3.
3 17 1999. április 7. 2000. január 12. 2001. szeptember 1. 2001. december 15. HBO Magyarország (301–308. epizód, 310–317. epizód)
(309. epizód)
4 17 2000. április 5. 2000. december 20. 2002. március 1. 2002. június 22. HBO Magyarország
5 14 2001. június 20. 2001. december 12. 2005. január 27. 2005. február 18.
6 17 2002. március 6. 2002. december 11. 2005. február 22. 2005. március 22.
7 15 2003. március 19. 2003. december 17. 2005. március 23. 2005. április 8.
8 14 2004. március 17. 2004. december 15. 2005. július 15. 2005. július 27.
9 14 2005. március 9. 2005. december 7. 2007. augusztus 6. 2007. augusztus 23.
10 14 2006. március 22. 2006. november 15. 2007. október 6. 2007. december 7. MTV Magyarország
11 14 2007. március 7. 2007. november 14. 2008. május 2. 2008. augusztus 1.
12 14 2008. március 12. 2008. november 19. 2009. március 13. 2009. június 14. Comedy Central Magyarország
13 14 2009. március 11. 2009. november 18. 2009. november 20. 2010. február 19. MTV Magyarország
14 14 2010. március 17. 2010. november 17. 2010. október 5. 2011. március 15. Comedy Central Magyarország
(24. évad 3-4.rész, 25. évad 7-8.rész, 26. évad 7-8-9.rész)
15 14 2011. április 27. 2011. november 16. 2011. december 13. 2012. március 13.
16 14 2012. március 14. 2012. november 7. 2012. szeptember 25. 2013. március 5.
17 10 2013. szeptember 25. 2013. december 11. 2013. december 24. 2014. március 4.
18 10 2014. szeptember 24. 2014. december 10. 2015. február 24. 2015. április 28.
19 10 2015. szeptember 16. 2015. december 9. 2015. december 3. 2016. március 31.
20 10 2016. szeptember 14. 2016. december 7. 2016. szeptember 22. 2016. december 15.
21 10 2017. szeptember 13. 2017. december 6. 2017. október 12. 2017. december 14.
22 10 2018. szeptember 26. 2018. december 12. 2018. október 30. 2018. december 28.
23 10 2019. szeptember 25. 2019. december 11. 2020. január 27. 2020. január 31.
24 4 2020. szeptember 30. 2021. december 16. 2020. október 5. 2024. október 7.
25 8 2022. február 2. 2022. július 13. 2022. február 7. 2024. október 7.
26 9 2023. február 8. 2024. május 24. 2023. február 14. 2024. november 1.
27 5 2025. július 23. 2025. szeptember 24. 2025. július 28. 2025. szeptember 26.
28 5 2025. október 15. 2025. december 10. 2025. október 17. 2025. december 12.

Rövidfilmek (1992, 1995)

[szerkesztés]
Sor. Cím Rendező és író Bemutatás dátuma
1. The Spirit of Christmas
(Jesus vs. Frosty)
Trey Parker és Matt Stone 1992. december 8.
A fiúk életre keltenek egy hóembert, amelyről azonban kiderül, hogy gonosz. Ezért a csecsemők Jézushoz fordulnak segítségért.
2. The Spirit of Christmas
(Jesus vs. Santa)
Trey Parker és Matt Stone 1995. december 1.
Jézus leszáll a mennyből, hogy megküzdjön a Mikulással.

Epizódlista

[szerkesztés]

1. évad (1997–1998)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
1. 1. Cartman anális beültetése
(Cartman Gets an Anal Probe)
Trey Parker Trey Parker és Matt Stone USA 1997. augusztus 13.
magyar 2000. szeptember 2.
USA 0,89 millió 101
Az idegenek elrabolják Kyle öccsét, Ike-ot, Cartman végbelébe pedig beültetnek egy antennát. Ezalatt Stan megpróbál összejönni Wendyvel.
2. 2. Testsúly 4000
(Weight Gain 4000)
Trey Parker és Matt Stone Trey Parker és Matt Stone USA 1997. augusztus 20.
magyar 2000. szeptember 9.
USA 1,11 millió 102
Cartman megnyer egy környezetvédelmi pályázatot, de Wendy szerint csalt. Eközben Mr. Garrison megpróbálja meggyilkolni Kathie Lee Giffordot.
3. 3. A vulkán
(Volcano)
Trey Parker és Matt Stone Trey Parker és Matt Stone USA 1997. augusztus 27.
magyar 2000. szeptember 16.
USA 0,72 millió 103
A gyerekek vadászni mennek Stan nagybátyjával, Jimboval és annak barátjával, Neddel. Randy Marsh felfedezi, hogy a közeli vulkán ki fog törni.
4. 4. Meleg Al meleg vízitúrája
(Big Gay Al's Big Gay Boat Ride)
Trey Parker Trey Parker és Matt Stone USA 1997. szeptember 3.
magyar 2000. szeptember 23.
USA 0,69 millió 104
Stan rájön, hogy a kutyája meleg. Ezzel egy időben Jimbo és Ned megpróbál szabotálni egy sportmeccset, melyet a fiúk az Middle Park Általános Iskola ellen vívnak.
5. 5. Szerelem Fáni és Malac között
(An Elephant Makes Love to a Pig)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Dan Sterling USA 1997. szeptember 10.
magyar 2000. szeptember 30.
USA 1,29 millió 105
A főszereplők megpróbálnak keresztezni egy elefántot és egy malacot. Stant az agresszív nővére, Shelley folyamatosan terrorizálja.
6. 6. Halál
(Death)
Matt Stone Trey Parker és Matt Stone USA 1997. szeptember 17.
magyar 2000. október 7.
USA 1,13 millió 106
Stant a 102 éves nagyapja, Marvin Marsh arra kéri, hogy segítsen neki öngyilkos lenni. Ezalatt a szülők a Terrance és Phillip című tévéműsor ellen tiltakoznak.
7. 7. Rózsaszín szem[2]
(Pinkeye)
Trey Parker és Matt Stone Trey Parker, Matt Stone és Philip Stark USA 1997. október 29.
magyar 2000. október 14.
USA 2,67 millió 107
Kenny meghal, majd zombivá változik és megfertőzi a várost. A többiek Séf bácsi segítségével próbálják megmenteni South Parkot.
8. 8. Kákabélű
(Starvin' Marvin)
Trey Parker Trey Parker USA 1997. november 19.
magyar 2000. november 18.
USA 2,20 millió 109
A gyerekek összebarátkoznak egy etióp fiúval, Kákabélűvel, akit Sally Struthers küldött nekik South Parkba. A várost eközben mutáns pulykák özönlik el.
9. 9. Kula bá, az ünnepi kaki[3]
(Mr. Hankey, the Christmas Poo)
Trey Parker és Matt Stone Trey Parker USA 1997. december 17.
magyar 2000. december 23.
USA 4,55 millió 110
Kyle be akarja bizonyítani a barátainak, hogy Kula bácsi, egy beszélő ürülék valóban létezik. A felnőttek ezalatt az összes karácsonyi jelképtől megszabadulnak, hogy egyetlen vallási vagy egyéb kisebbséget se sértsenek meg.
10. 10. Damien
(Damien)
Trey Parker Trey Parker és Matt Stone USA 1998. február 4.
magyar 2000. október 21.
USA 5,55 millió 108
Egy új tanulóról, Damienről kiderül, hogy ő valójában a Sátán fia. Ezután Jézus és Sátán szembeszáll egymással, hogy megvívják végső ütközetüket a jó és a rossz között.
11. 11. Tom szépségklinikája
(Tom's Rhinoplasty)
Trey Parker Trey Parker USA 1998. február 11.
magyar 2000. október 28.
USA 4,68 millió 111
Mr. Garrison megműtteti az orrát, emiatt otthagyja a tanári állását, hogy modell lehessen. Stan beleszeret a helyettesítő tanárnőbe, emiatt Wendy rendkívül féltékeny lesz.
12. 12. Mecha Streisand
(Mecha-Streisand)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Phillip Stark USA 1998. február 18.
magyar 2000. november 4.
USA 5,38 millió 112
A fiúk találnak egy rejtélyes ősi tárgyat, melynek segítségével Barbra Streisand óriási robottá változik és lerombolja South Parkot.
13. 13. Cartman mama piszkos múltja[4][5]
(Cartman's Mom Is a Dirty Slut)
Trey Parker Trey Parker és David R. Goodman USA 1998. február 25.
magyar 2000. november 11.
USA 5,40 millió 113
Cartman megpróbálja kideríteni, hogy ki valójában az apja, de ez nem is olyan könnyű…

2. évad (1998–1999)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
14. 1. Terrance & Phillip lukam nélkül soha
(Terrance & Phillip in Not Without My Anus)
Trey Parker Trey Parker és Trisha Nixon USA 1998. április 1.
magyar 2000. november 25.
USA 5,55 millió 201
15. 2. Cartman mama újabb sötét titka[4]
(Cartman's Mom Is Still a Dirty Slut)
Trey Parker Trey Parker és David Goodman USA 1998. április 22.
magyar 2000. december 2.
USA 6,20 millió 202
16. 3. Ike körülmetélése
(Ike’s Wee Wee)
Trey Parker Trey Parker USA 1998. május 20.
magyar 2000. december 16.
USA 4,89 millió 204
17. 4. A csirkebaszó
(Chickenlover)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és David Goodman USA 1998. május 27.
magyar 2000. december 9.
USA 4,56 millió 203
18. 5. A töppedt ikerszarkómás ápolónő
(Conjoined Fetus Lady)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és David Goodman USA 1998. június 3.
magyar 2001. március 3.
USA 3,95 millió 205
19. 6. A dél-Srí Lanka-i mexikóma béka
(The Mexican Staring Frog of Southern Sri Lanka)
Trey Parker Trey Parker és Matt Stone USA 1998. június 10.
magyar 2001. március 10.
USA 4,16 millió 206
20. 7. Vackor néni busza
(City on the Edge of Forever / Flashbacks)
Trey Parker Trey Parker és Nancy M. Pimental USA 1998. június 17.
magyar 2001. március 17.
USA 4,80 millió 207
21. 8. A nyár egy szívás
(Summer Sucks)
Trey Parker Trey Parker és Nancy M. Pimental USA 1998. június 24.
magyar 2001. március 24.
USA 3,87 millió 208
22. 9. Séf bácsi sózott csokigolyói
(Chef's Chocolate Salty Balls)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Nancy M. Pimental USA 1998. augusztus 19.
magyar 2001. március 31.
USA 5,27 millió 209
23. 10. A bárányhimlő
(Chickenpox)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Trisha Nixon USA 1998. augusztus 26.
magyar 2001. április 7.
USA 4,99 millió 210
24. 11. A PlaneÁrium
(Roger Ebert Should Lay Off the Fatty Foods)
Trey Parker Trey Parker és David Goodman USA 1998. szeptember 2.
magyar 2001. április 14.
USA 4,09 millió 211
25. 12. A klubház
(Clubhouses)
Trey Parker Trey Parker és Nancy M. Pimental USA 1998. szeptember 23.
magyar 2001. április 21.
USA 3,49 millió 212
26. 13. Tehén napok
(Cow Days)
Trey Parker Trey Parker és David Goodman USA 1998. szeptember 30.
magyar 2001. április 28.
USA 3,42 millió 213
27. 14. Séf-segély
(Chef Aid)
Trey Parker Trey Parker és Matt Stone USA 1998. október 7.
magyar 2001. május 5.
USA 3,21 millió 214
28. 15. A kísértethal
(Spookyfish)
Trey Parker Trey Parker USA 1998. október 28.
magyar 2001. május 12.
USA 4,91 millió 215
29. 16. Boldog karácsonyt, Charlie Manson!
(Merry Christmas, Charlie Manson!)
Eric Stough Trey Parker és Nancy M. Pimental USA 1998. december 9.
magyar 2001. május 19.
USA 3,28 millió 216
30. 17. Alsónadrág-gnómok
(Gnomes)
Trey Parker Trey Parker, Pam Brady és Matt Stone USA 1998. december 16.
magyar 2001. május 26.
USA 3,01 millió 217
31. 18. Őskori jégember
(Prehistoric Ice Man)
Eric Stough Trey Parker és Nancy M. Pimental USA 1999. január 20.
magyar 2001. június 3.
USA 3,60 millió 218

3. évad (1999–2000)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
32. 1. Az őserdőben
(Rainforest Schmainforest)
Trey Parker és Eric Stough Trey Parker és Matt Stone USA 1999. április 7.
magyar 2001. szeptember 1.
USA 3,41 millió 301
33. 2. Öngyulladás
(Spontaneous Combustion)
Matt Stone Trey Parker, Matt Stone és David Goodman USA 1999. április 14.
magyar 2001. szeptember 8.
USA 3,28 millió 302
34. 3. A Szivola
(The Succubus)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. április 21.
magyar 2001. szeptember 15.
USA 2,55 millió 303
35. 4. Beszauruszok
(Jakovasaurs)
Matt Stone Trey Parker, Matt Stone és David Goodman USA 1999. június 16.
magyar 2001. szeptember 29.
USA 2,92 millió 305
36. 5. Tweek vs. Craig
(Tweek vs. Craig)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. június 23.
magyar 2001. szeptember 22.
USA 2,81 millió 304
37. 6. Szexuális Zaklatás Panda
(Sexual Harassment Panda)
Eric Stough Trey Parker USA 1999. július 7.
magyar 2001. október 6.
USA 2,86 millió 306
38. 7. Macskaorgia[6]
(Cat Orgy)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. július 14.
magyar 2001. október 13.
USA 2,98 millió 307
39. 8. Csupaszon egy forró kádban[6]
(Two Guys Naked in a Hot Tub)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és David Goodman USA 1999. július 21.
magyar 2001. október 20.
USA 2,97 millió 308
40. 9. A vallás rabjai[6]
(Jewbilee)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. július 28.
magyar 2005. december 2.
USA 2,85 millió 309
41. 10. A kalóz-kísértet rejtélye
(Korn's Groovy Pirate Ghost Mystery)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. október 27.
magyar 2001. november 10.
USA 3,97 millió 312
42. 11. Chinpokomon
(Chinpokomon)
Trey Parker és Eric Stough Trey Parker USA 1999. november 3.
magyar 2001. október 27.
USA 3,51 millió 310
43. 12. Ritmikus csimpifon
(Hooked on Monkey Phonics)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. november 10.
magyar 2001. november 17.
USA 3,04 millió 313
44. 13. Kákabélű az űrben
(Starvin' Marvin in Space)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Kyle McCulloch USA 1999. november 17.
magyar 2001. november 3.
USA 2,99 millió 311
45. 14. Észak és Dél
(The Red Badge of Gayness)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. november 24.
magyar 2001. november 24.
USA 2,96 millió 314
46. 15. Kula bá ünnepi klasszikusai
(Mr. Hankey's Christmas Classics)
Trey Parker Trey Parker USA 1999. december 1.
magyar 2001. december 1.
USA 2,79 millió 315
47. 16. Odafent vagy, Uram? Én vagyok az, Jézus
(Are You There God? It's Me, Jesus)
Eric Stough Trey Parker USA 1999. december 29.
magyar 2001. december 8.
USA 2,13 millió 316
48. 17. A világraszóló koncert
(World Wide Recorder Concert)
Eric Stough Trey Parker USA 2000. január 12.
magyar 2001. december 15.
USA 2,57 millió 317

4. évad (2000)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
49. 1. A fogtündér
(The Tooth Fairy's Tats 2000)
Trey Parker Trey Parker, Matt Stone és Nancy M. Pimental USA 2000. április 5.
magyar 2002. március 8.
USA 2,38 millió 402
A fiúk azt tervezik, hogy egy fogtündéres terv segítségével gazdagodnak meg, de ezzel felkeltik egy kiskorú mafiózó figyelmét, aki hasonló bizniszben utazik. Miután szüleitől megtudja az igazságot a Fogtündérről, Kyle megkérdőjelezi saját létezését.
50. 2. Cartman súlyos bűne
(Cartman's Silly Hate Crime 2000)
Trey Parker és Eric Stough Trey Parker USA 2000. április 12.
magyar 2002. március 1.
USA 2,62 millió 401
Cartman egy kővel megdobja Tokent, ezért gyűlölet-bűncselekmény miatt a fiatalkorúak börtönébe kerül.
51. 3. Timmy
(Timmy 2000)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. április 19.
magyar 2002. március 22.
USA 2,88 millió 404
A városban tévedésből minden gyereket figyelemhiányosnak diagnosztizálnak, beleértve az új tanulót, Timmyt, aki értelmi fogyatékos. Timmy énekesként csatlakozik Skyler rockbandájához, de Phil Collins ezt nem nézi jó szemmel…
52. 4. Ötösikrek
(Quintuplets 2000)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. április 26.
magyar 2002. március 15.
USA 2,74 millió 403
Stan családja befogad egy nagymamát és annak unokáit, akik ötösikrek és a román kormány elől menekülnek.
53. 5. Cartman a NAMBLA tagja
(Cartman Joins NAMBLA)
Eric Stough Trey Parker USA 2000. június 21.
magyar 2002. április 6.
USA 2,75 millió 406
Cartman érettebb barátokat keres, emiatt a NAMBLA nevű pedofil szervezetben köt ki. Kenny meg akarja akadályozni, hogy szülei újabb gyereket vállaljanak.
54. 6. Cherokee hajtamponok
(Cherokee Hair Tampons)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. június 28.
magyar 2002. április 13.
USA 2,84 millió 407
Az előző epizód folytatása. Kyle súlyos beteg és Cartman veséjére lenne szüksége. Ezalatt a városban mindenki a természetgyógyászat elvakult híve lesz, Mr. Garrison pedig romantikus regényt kezd írni.
55. 7. Séf tévedése
(Chef Goes Nanners)
Trey Parker és Eric Stough Trey Parker USA 2000. július 5.
magyar 2002. április 20.
USA 2,45 millió 408
Séf bácsi tiltakozásba kezd a South Park-i zászló ellen, mert szerinte az rasszista, mialatt Wendy elborzadva tapasztalja, hogy beleszeretett Cartmanbe.
56. 8. Valami, amit az ujjaddal csinálhatsz
(Something You Can Do with Your Finger)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. július 12.
magyar 2002. április 27.
USA 2,92 millió 409
A gyerekek Cartman tanácsára fiúbandát alapítanak, hogy keressenek 10 millió dollárt. Randy Marsh valamiért nagyon nem tetszik az ötlet…
57. 9. Ki jut elsőként a Pokolba[7][8]
(Do the Handicapped Go to Hell?)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. július 19.
magyar 2002. május 4.
USA 2,24 millió 410
A gyerekek megpróbálnak rájönni, vajon a zsidók és az értelmi fogyatékosok a mennybe kerülnek-e. Szaddám Huszein visszatér a pokolba, hogy felújítsa kapcsolatát Sátánnal.
58. 10. Cartman hitgyűlése[8]
(Probably)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. július 26.
magyar 2002. május 11.
USA 3,03 millió 411
Az előző epizód folytatása. Cartmanék a szüleik tiltakozása ellenére saját egyházat alapítanak, míg Sátánnak választania kell két szeretője, Chris és Szaddám közt, ezért kilátástalan helyzetében tanácsot kér egy régi ismerősétől…
59. 11. A negyedik osztályban[9]
(4th Grade)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. november 8.
magyar 2002. május 18.
USA 3,60 millió 412
A gyerekek negyedik osztályba lépnek, de hiányzik nekik a régi életük, ezért időgépet építenek. Az új tanár, Ms. Choksondik nem bír a fegyelmezetlen diákokkal, így az immár remeteként élő Mr. Garrisonhoz fordul segítségért.
60. 12. Irattartó
(Trapper Keeper)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. november 15.
magyar 2002. május 25.
USA 3,27 millió 413
Az előző epizód folytatása. Egy férfi a 2034-os évből Cartman irattartóját követeli, amely állítása szerint nemsokára világuralomra tör. Az óvodások (akiket Mr. Garrison tanít) osztályelnök-választást tartanak, melyen Ike is elindul.
61. 13. Hálaadás-nap
(Helen Keller! The Musical)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. november 22.
magyar 2002. június 1.
USA 3,51 millió 414
A South Park-i tanulók egy Helen Keller történetét bemutató színpadi előadásra készülnek, ahol mindenképpen túl akarják szárnyalni az óvodások műsorát. Timmy új háziállatot talál magának…
62. 14. Pip
(Pip)
Eric Stough Trey Parker USA 2000. november 29.
magyar 2002. március 29.
USA 2,39 millió 405
Az epizód Charles Dickens Szép remények című művének feldolgozása, Pip főszereplésével, Malcolm McDowell elbeszélésében.
63. 15. Dagitábor
(Fat Camp)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. december 6.
magyar 2002. június 8.
USA 3,61 millió 415
Cartmant fogyókúrás táborba küldik, miközben Kenny a tévében gusztustalan mutatványokat ad elő pénzért.
64. 16. Molesztálás
(The Wacky Molestation Adventure)
Trey Parker Trey Parker USA 2000. december 13.
magyar 2002. június 15.
USA 2,87 millió 416
Az összes South Park-i felnőtt börtönbe kerül, miután a gyerekek bosszúból „moleszterálás”-sal vádolják meg őket.
65. 17. A karácsony szelleme
(A Very Crappy Christmas)
Adrien Beard Trey Parker USA 2000. december 20.
magyar 2002. június 22.
USA 3,75 millió 417
Kula bácsi túl elfoglalt a karácsonyi ünnepléshez, ezért a fiúk saját rajzfilmet készítenek.

5. évad (2001)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a 'Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
66. 1. A szarral nem szabad szarozni
(It Hits the Fan)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. június 20.
magyar 2005. január 28.
USA 3,03 millió 502
Egy tévéműsor miatt a „szar” szó használata rendkívül népszerű lesz a városban, ugyanakkor emiatt egyre többen halnak meg pestisben.
67. 2. GYÉPÉ csata
(Cripple Fight)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. június 27.
magyar 2005. február 1.
USA 2,74 millió 503
Meleg Alt mássága miatt kirúgják a cserkészektől. Közben egy új mozgássérült fiú, Jimmy érkezik a városba és hamar szembekerül Timmyvel.
68. 3. Csúcsszuper barátok – Istenségek[10]
(Super Best Friends)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. július 4.
magyar 2005. február 2.
USA 1,66 millió 504
David Blaine szektájába egyre több gyerek lép be South Parkban, ezért Stan Jézustól és annak szuperhős barátaitől kér segítséget.
69. 4. Scott Tenormannak meg kell halnia
(Scott Tenorman Must Die)
Eric Stough Trey Parker USA 2001. július 11.
magyar 2005. január 27.
USA 2,81 millió 501
Cartman megpróbál visszavágni Scott Tenormannek, egy idősebb gyereknek, aki azonban folyamatosan túljár az eszén.
70. 5. Terrance és Phillip fingik egymásra
(Terrance and Phillip: Behind the Blow)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. július 18.
magyar 2005. február 3.
USA 2,77 millió 505
A gyerekek ki akarják békíteni egymással Terrance-t és Phillipet, hogy A Föld napja alkalmából felléphessenek egy koncerten.
71. 6. Cartmanland – Cartman saját vidámparkja
(Cartmanland)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. július 25.
magyar 2005. február 4.
USA 3,09 millió 506
Cartman örököl egymillió dollárt és egy vidámparkot vesz belőle, emiatt Kyle kezdi elveszíteni hitét Istenben.
72. 7. Szexuális felvilágosítás óra
(Proper Condom Use)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. augusztus 1.
magyar 2005. február 8.
USA 2,45 millió 507
Az iskolában egyre fiatalabb korban világosítják fel a gyerekeket, de a tanárok alkalmatlansága miatt hamarosan kitör köztük a nemek harca.
73. 8. Törcsi – Törülke
(Towelie)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. augusztus 8.
magyar 2005. február 9.
USA 2,68 millió 508
Hogy visszakapják a Okama Játékgömbjukat, a fiúknak át kell adniuk Törcsit, a laboratóriumban kifejlesztett intelligens törülközőt a kormánynak.
74. 9. Osama bin Laden jól megkapja
(Osama Bin Laden Has Farty Pants)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. november 7.
magyar 2005. február 10.
USA 2,23 millió 509
A fiúk Afganisztánba utaznak, hogy egy ajándékba kapott kecskét visszavigyenek a gazdáinak. Eközben Cartman szembeszáll Oszáma bin Ládennel.
75. 10. Ha a segged van a fejed helyén
(How to Eat with Your Butt)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. november 14.
magyar 2005. február 11.
USA 3,16 millió 510
Cartman viccből ráteszi Kenny hátsójának képét egy tejesdobozra, emiatt egy születési rendellenességben szenvedő házaspár azt hiszi, megtalálták régen elveszett fiukat.
76. 11. AZ, a csodálatos jármű
(The Entity)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. november 21.
magyar 2005. február 15.
USA 2,30 millió 511
Kyle idegesítő unokatestvére (akit szintén Kyle-nak hívnak) egy időre Broflovskiékhoz költözik. Mr. Garrison a repülőterek lassúsága miatti dühében feltalál egy új járművet, amely igen csak rendhagyó módon működik…
77. 12. Itt jönnek a szomszédok
(Here Comes the Neighborhood)
Eric Stough Trey Parker USA 2001. november 28.
magyar 2005. február 16.
USA 3,03 millió 512
Token megunja, hogy a többiek a pénze miatt folyamatosan kigúnyolják, ezért nála is gazdagabb fekete családokat hív South Parkba.
78. 13. Kenny meghal[11]
(Kenny Dies)
Trey Parker Trey Parker USA 2001. december 5.
magyar 2005. február 17.
USA 2,66 millió 513
Kenny gyógyíthatatlan betegségben szenved, és csak az őssejtkutatás menthetné meg az életét.
79. 14. Butters Nagyon Saját Epizódja
(Butters' Very Own Episode)
Eric Stough Trey Parker USA 2001. december 12.
magyar 2005. február 18.
USA 2,63 millió 514
Az epizódban, melyben rendhagyó módon Butters Stotch a főszereplő, sötét titkok kerülnek napvilágra a Stotch családban.

6. évad (2002)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
80. 1. Jared HÍV-e[12]
(Jared Has Aides)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. március 6.
magyar 2005. február 23.
USA 3,30 millió 602
Jared Fogle beszédet tart South Parkban a fogyókúráról és az egészséges életmódról, de bejelenti, hogy a „híve” miatt fogyott le (amit a lakosok tévesen HIV-nek értelmeznek), ezzel kivívja a városiak haragját.
81. 2. South Park-i sítúra
(Asspen)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. március 13.
magyar 2005. február 24.
USA 2,60 millió 603
A fiúk a szüleikkel együtt síelni mennek a coloradói Aspenbe, ahol egy helyi vagány síversenyre hívja ki Stant.
82. 3. Torzszülöttek sztrájkja
(Freak Strike)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. március 20.
magyar 2005. február 22.
USA 3,15 millió 601
A gyerekek elmaszkírozzák Butterst, hogy az születési rendellenességben szenvedőként részt vehessen a Maury Povich Show-ban és díjat szerezzen nekik.
83. 4. Borjúmentési akció
(Fun with Veal)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. március 27.
magyar 2005. március 1.
USA 2,78 millió 605
Miután egy farm meglátogatása során megtudják az igazságot a borjúhús eredetéről, a főszereplők újszülött borjakat próbálnak megmenteni a levágástól.
84. 5. Az új Terrance és Phillip filmelőzetes
(The New Terrance and Phillip Movie Trailer)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. április 3.
magyar 2005. február 25.
USA 2,78 millió 604
A gyerekek az új Terrance és Phillip film előzetesét várják, de előtte végig kell nézniük Russell Crowe unalmas műsorát.
85. 6. Káosz Professzor
(Professor Chaos)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. április 10.
magyar 2005. március 2.
USA 2,43 millió 606
Cartmanék kirúgják Butterst a csapatból és új tagot keresnek. Butters csalódottságában és dühében létrehozza gonosz alteregóját, Káosz Professzort.
86. 7. A Simpsonék már megcsinálták…
(Simpsons Already Did It)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. június 26.
magyar 2005. március 3.
USA 1,94 millió 607
Az előző epizód folytatása. Butters gonosz terveket eszel ki a világ elpusztítására, de mindegyikről kiderül, hogy a Simpson család című sorozatban már megcsinálták. Cartman eközben saját minitársadalmat hoz létre egy akváriumban.
87. 8. Katolikus gyerekmolesztálási botrány
(Red Hot Catholic Love)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. július 3.
magyar 2005. március 4.
USA 1,49 millió 608
A katolikus molesztálási ügyek miatt a szülők ateisták lesznek, ezért Maxi atya a Vatikánba utazik, hogy megváltoztassa a vallási szabályokat a molesztálással kapcsolatban. Cartman ezalatt bizarr fogadást köt Kyle-lal.
88. 9. Rendezői változat
(Free Hat)
Toni Nugnes Trey Parker USA 2002. július 10.
magyar 2005. március 8.
USA 2,80 millió 609
A főszereplő fiúk saját klubot alakítanak, melynek célja, hogy Steven Spielberg és George Lucas ne dolgozhassa át klasszikussá vált műveiket. Egy félreértés miatt a gyerekeket a South Park-i lakosok jelentős csoportja kezdi el támogatni.
89. 10. Bebe dudái konfliktust okoznak
(Bebe's Boobs Destroy Society)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. július 17.
magyar 2005. március 9.
USA 2,53 millió 610
Amikor Bebe serdülni kezd és mellei nőnek, rendkívül népszerűvé válik a fiúk körében, akik egyre furcsábban kezdenek viselkedni körülötte.
90. 11. A gyerekmolesztálás nem mulatságos
(Child Abduction Is Not Funny)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. július 24.
magyar 2005. március 10.
USA 2,01 millió 611
Az aggódó szülők megbízzák a Wok Város tulajdonosát, Tuong Lu Kimet, hogy a gyermekrablások megakadályozása érdekében építsen falat a város köré.
91. 12. Létra a mennybe
(A Ladder to Heaven)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. november 6.
magyar 2005. március 11.
USA 2,65 millió 612
A gyerekek létrát építenek a mennybe, hogy megkérdezzék a halott Kennytől, hová tette azt a kupont, mellyel nagy mennyiségű édességet nyertek. Cartman véletlenül megissza Kenny hamvait, ennek következtében Kenny lelke megszállja a testét.
92. 13. A Gyűrűk Ura videókazetta visszatérése a Két torony videotékába
(The Return of the Fellowship of the Ring to the Two Towers)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. november 13.
magyar 2005. március 15.
USA 2,80 millió 613
Az előző epizód folytatása. A fiúknak el kell juttatniuk egy filmet a videotékába, mielőtt a hatodikosok ellopnák tőlük. Azonban egy véletlen csere következtében a szalagon nem A Gyűrűk ura látható.
93. 14. A tolerancia haláltábora, avagy mit csinál egy egér a seggben
(The Death Camp of Tolerance)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. november 20.
magyar 2005. március 16.
USA 2,23 millió 614
Az előző epizód folytatása. A homoszexuális Mr. Garrison ki akarja magát rúgatni, hogy diszkriminációra hivatkozva beperelhesse az iskolát és nagy összegű kártérítést kapjon. Célja elérése érdekében felfogadja tanársegédnek Mr. Furkót, akivel bizarr mutatványokat adnak elő az osztályban.
94. 15. Az Univerzum legnagyobb kóklere
(The Biggest Douche in the Universe)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. november 27.
magyar 2005. március 17.
USA 1,71 millió 615
Az előző epizód folytatása. Séf bácsi szülei megpróbálják kiűzni Cartman testéből Kenny lelkét. Stan szembekerül John Edwarddal, egy állítólagos médiummal.
95. 16. Jövőbeli énem és én
(My Future Self 'n' Me)
Trey Parker és Eric Stough Trey Parker USA 2002. december 4.
magyar 2005. március 18.
USA 2,95 millió 616
A Marsh családot meglátogatja egy idősebb férfi, aki azt állítja, hogy ő Stan jövőbeli énje és komoly veszélyekre akarja figyelmeztetni gyerekkori önmagát.
96. 17. Karácsony Irakban
(Red Sleigh Down)
Trey Parker Trey Parker USA 2002. december 11.
magyar 2005. március 22.
USA 1,98 millió 617
Cartman karácsonyt akar vinni a háború sújtotta Irakba, hogy jó pontot szerezzen a Télapónál.

7. évad (2003)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
97. 1. Emlékezet törölve
(Cancelled)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. március 19.
magyar 2005. március 29.
USA 2,34 millió 704
A gyerekek megtudják, hogy a Föld valójában egy intergalaktikus valóság-show, melyet hamarosan törölnek a műsorból.
98. 2. Állati bénák
(Krazy Kripples)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. március 26.
magyar 2005. március 24.
USA 2,50 millió 702
Jimmy Vulmer és Timmy tévedésből belép a „Bénák” nevű utcai bűnbandába. Christopher Reeve South Parkba látogat, hogy népszerűsítse az őssejtkutatást.
99. 3. A WC papír bűntény
(Toilet Paper)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. április 2.
magyar 2005. március 25.
USA 2,82 millió 703
A gyerekek bosszúból vécépapírral dobálják meg Mrs. Dreibel házát, de Kyle egyre súlyosabb bűntudatot kezd érezni. Az ügyben eljáró Barbrady felügyelő váratlan helyről kap segítséget a nyomozáshoz, bizonyos feltételekkel…
100. 4. Bennem egy kis Nemzet van
(I'm a Little Bit Country)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. április 9.
magyar 2005. március 23.
USA 3,04 millió 701
A városban verekedés tör ki az iraki háború hívei és ellenzői közt. Ezalatt Cartman visszautazik az időben 1776-ba, hogy megismerje a gyarmati idők világát.
101. 5. Jennifer Lopez mánia
(Fat Butt and Pancake Head)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. április 16.
magyar 2005. március 30.
USA 2,60 millió 705
Cartman kézfejére festett hasbeszélő bábuja, „Jennifer Lopez” életre kel és nagy nyilvánosságot kap, de ez feldühíti az igazi Jennifer Lopezt.
102. 6. Ifjú rendőrnyomozók
(Lil' Crime Stoppers)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. április 23.
magyar 2005. március 31.
USA 2,40 millió 706
A fiúk detektíveset kezdenek játszani, ám hamarosan egy valódi nyomozás kellős közepén találják magukat.
103. 7. Indián Casino
(Red Man's Greed)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. április 30.
magyar 2005. április 1.
USA 2,56 millió 707
Az amerikai őslakosok meg akarják kaparintani maguknak a várost, hogy a helyére autópályát építsenek, ennek érdekében kaszinóik segítségével próbálják megszerezni a South Park-iak pénzét.
104. 8. Melegedő South Park
(South Park Is Gay)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. október 22.
magyar 2005. április 5.
USA 3,10 millió 708
South Parkban minden férfi (a gyerekeket is beleértve) metroszexuális lesz. Kyle, Mr. Garrison és Mr. Furkó közösen igyekszik megállítani az új divathóbortot.
105. 9. Keresztény rock
(Christian Rock Hard)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. október 29.
magyar 2005. április 5.
USA 2,42 millió 709
Cartman, Butters és Token keresztény rockbandát alapít. Stan, Kyle és Kenny híres zenészekkel (beleértve Alanis Morissette, Blink-182, Britney Spears, Master P, Meat Loaf, Metallica, Missy Elliott, Ozzy Osbourne és Rancid) karöltve tüntetni kezd az ingyenes zeneletöltés ellen.
106. 10. Vének támadása
(Grey Dawn)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. november 5.
magyar 2005. április 6.
USA 2,24 millió 710
A város nyugdíjasai Marvin Marsh közbenjárásával forradalmat robbantanak ki, miután a sorozatos balesetokozások miatt az összes idős polgár jogosítványát elvették.
107. 11. Casa Bonita, a mexikói étterem
(Casa Bonita)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. november 12.
magyar 2005. április 6.
USA 2,65 millió 711
Cartman próbálja meghívatni magát Kyle szülinapi bulijára, a Casa Bonita étterembe, ennek érdekében ördögi tervet eszel ki…
108. 12. Amit tudni akarsz a mormonokról
(All About Mormons)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. november 19.
magyar 2005. április 7.
USA 2,35 millió 712
Stan összebarátkozik egy fiúval, aki a családjával együtt mormon vallású.
109. 13. Nyomd el!
(Butt Out)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. december 3.
magyar 2005. április 7.
USA 2,68 millió 713
Rob Reiner amerikai filmrendező South Parkba érkezik, hogy fellépjen a dohányzás és a dohánygyárak ellen.
110. 14. Elkenődve
(Raisins)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. december 10.
magyar 2005. április 8.
USA 2,91 millió 714
Miután Wendy szakít vele, Stan egy goth közösség tagjává válik. Butters reménytelenül szerelmes lesz egy pincérlányba.
111. 15. Karácsony Kanadában
(It's Christmas in Canada)
Trey Parker Trey Parker USA 2003. december 17.
magyar 2005. április 8.
USA 2,39 millió 715
Kyle és barátai Kanadába repülnek, miután egy új kanadai törvény miatt a vér szerinti szülei magukkal vitték adoptált testvérét, Ike-ot.

8. évad (2004)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
112. 1. Egy kellemes nap fegyverekkel
(Good Times with Weapons)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. március 17.
magyar 2005. július 15.
USA 3,31 millió 801
A fiúk a piacon Távol-keleti fegyvereket vásárolnak és anime szereplőknek képzelik magukat.
113. 2. Szteroidok hatása alatt
(Up the Down Steroid)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. március 24.
magyar 2005. július 19.
USA 3,64 millió 803
Jimmy szteroidokat szed, hogy megnyerje a Speciális Olimpiat, Eric Cartman pedig szellemileg visszamaradottnak tetteti magát, hogy részt vehessen a versenyen és megszerezze az első helyért járó pénzjutalmat.
114. 3. A zsidók passiója
(The Passion of the Jew)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. március 31.
magyar 2005. július 19.
USA 4,43 millió 804
Kyle Broflovski végül megnézi A passió-t és beismeri, hogy Cartmannek igaza volt a zsidókkal kapcsolatban. Stan Marsh és Kenny McCormick Malibuba utazik, hogy visszakérjék Mel Gibsontól a jegyek árát, mert nem tetszett nekik a film.
115. 4. Leégetlek!
(You Got F'd in the A)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. április 7.
magyar 2005. július 20.
USA 3,96 millió 805
Stannek tánccsapatot kell alakítania, hogy legyőzze a Narancs megyeiek együttesét. Eközben felszínre kerül Butters Stotch egyik elfojtott rossz emléke is.
116. 5. Á.L.L.A.T. a robotbarát
(AWESOM-O)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. április 14.
magyar 2005. július 15.
USA 3,81 millió 802
Cartman robotnak öltözik és összebarátkozik a gyanútlan Buttersszel, hogy kiderítse annak legféltettebb titkait. Azonban Butters is tud valami kínos dolgot Cartmanről.
117. 6. Jeffersonék
(The Jeffersons)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. április 21.
magyar 2005. július 21.
USA 4,23 millió 807
Michael Jackson álnéven South Parkba költözik és a helyi gyerekek hamar megkedvelik, különösen Cartman.
118. 7. A jövő jövevényei
(Goobacks)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. április 28.
magyar 2005. július 20.
USA 2,79 millió 806
A városban (majd az egész országban) tömeges munkanélküliség lép fel, miután a 3045-os évből emigránsok elveszik az emberek munkáját.
119. 8. Gennyes tus és redvás szendvics
(Douche and Turd)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. október 27.
magyar 2005. július 21.
USA 2,91 millió 808
Stan nem hajlandó az iskolai kabalajelöltek egyikére sem szavazni, ezért száműzik a városból.
120. 9. Harc a bevásárlóközpont ellen
(Something Wall-Mart This Way Comes)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. november 3.
magyar 2005. július 22.
USA 3,05 millió 809
Amikor a Wal-Mart üzletlánc South Parkban is megjelenik, szinte minden lakost a hatása alá von, és az összes helyi bolt tönkremegy.
121. 10. Ovi-Sokk
(Pre-School)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. november 10.
magyar 2005. július 22.
USA 3,26 millió 810
Az egykori óvodai kötekedőt szabadon engedik a fiatalkorúak börtönéből (ahová annak idején a főszereplők juttatták), emiatt a srácok bujkálni kényszerülnek.
122. 11. Harc a nézettségért
(Quest for Ratings)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. november 17.
magyar 2005. július 26.
USA 3,20 millió 811
A fiúk az iskolai hírműsorukkal nézettségi harcot indítanak Craig műsora ellen.
123. 12. Az ostobenkó kurva videó készlet
(Stupid Spoiled Whore Video Playset)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. december 1.
magyar 2005. július 26.
USA 3,14 millió 812
A városban minden lány Paris Hilton megjelenését és viselkedését kezdi utánozni, aki eközben megpróbálja megvásárolni Butterst a szüleitől.
124. 13. Cartman hihetetlen képessége
(Cartman's Incredible Gift)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. december 8.
magyar 2005. július 27.
USA 2,66 millió 813
Cartman egy baleset után azt hiszi, paranormális képességei vannak és „tehetségét” a bűnüldözésben kamatoztatja.
125. 14. Erdei karácsony
(Woodland Critter Christmas)
Trey Parker Trey Parker USA 2004. december 15.
magyar 2005. július 27.
USA 2,58 millió 814
Stan segít az erdei lényeknek világra hozni a Megváltót, ám ő nem teljesen az, akire Stan számított.

9. évad (2005)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
126. 1. Mr. Garrison vadiúj vaginája
(Mr. Garrison's Fancy New Vagina)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. március 9.
magyar 2007. augusztus 6.
USA 2,97 millió 901
Mr. Garrison megunja a férfilétet, és nővé operáltatja magát. Az ötlet megtetszik Kyle-nak és apjának is, ezért az orvos Kyle-ból magas fekete fiút, Gerald-ból pedig delfint csinál.
127. 2. Hulljon a férges hippije!
(Die Hippie, Die)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. március 16.
magyar 2007. augusztus 7.
USA 2,36 millió 902
Cartman hivatásos hippi-irtóként lép fel a városban elszaporodott hippik ellen, akik hatalmas fesztivált szerveznek South Parkban.
128. 3. Wing, a kínai pacsirta
(Wing)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. március 23.
magyar 2007. augusztus 8.
USA 2,30 millió 903
Token első lesz egy énekversenyen, ezért fellépési lehetőséget és 200 dollárt nyer. A főszereplő fiúk megpróbálnak a menedzserévé válni, de sikertelenül járnak. Ezután Winggel, egy kínai nővel kötnek szerződést, azonban a kínai maffia is feltűnik a színen.
129. 4. Legek harca
(Best Friends Forever)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. március 30.
magyar 2007. augusztus 9.
USA 2,72 millió 904
Miután Kenny egy baleset miatt kómába esett, felmerül az eutanázia kérdése, amely megosztja az ország közvéleményét. Kenny ezalatt a mennyei seregek élére áll, hogy segítsen nekik megállítani Sátán csatlósainak ostromát.
130. 5. Túl a csúcson
(The Losing Edge)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. április 6.
magyar 2007. augusztus 10.
USA 2,62 millió 905
A gyerekek veszíteni akarnak egy baseball-meccsen, mert már nagyon unják a játékot. De ez nem is olyan egyszerű…
131. 6. Eric Cartman halála
(The Death of Eric Cartman)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. április 13.
magyar 2007. augusztus 13.
USA 2,61 millió 906
Cartmant az egyik legújabb húzása miatt a többiek levegőnek nézik. Ő azt hiszi, meghalt és a lelke a Földön ragadt. Szerinte csupán
132. 7. Az erekció napja
(Erection Day)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. április 20.
magyar 2007. augusztus 14.
USA 2,91 millió 907
Jimmynek folyamatos erekciója van, emiatt fél, hogy nem tud fellépni az iskolai tehetségkutató versenyen.
133. 8. Holnapután előtt két nappal
(Two Days Before the Day After Tomorrow)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. október 19.
magyar 2007. augusztus 15.
USA 2,49 millió 908
Stan és Cartman véletlenül árvizet okoz egy motorcsónakkal, de a felnőttek a globális felmelegedésre gyanakodnak és egymást okolják a történtekért.
134. 9. Kémkölykök
(Marjorine)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. október 26.
magyar 2007. augusztus 16.
USA 2,25 millió 909
A South Park-i fiúk azt hiszik, a lányok egy jövőmondó szerkezet birtokába kerültek, ezért Butterst álruhában egy pizsamapartira küldik.
135. 10. Kövesd a tojást
(Follow that Egg)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. november 2.
magyar 2007. augusztus 17.
USA 2,87 millió 910
Mrs. Garrison páronként tojásokat ad a tanulóinak, melyre gyermekükként kell vigyázniuk. De miután megtudja, hogy Mr. Furkó Meleg Al-lal akar összeházasodni az új törvények értelmében, kissé átrendezi a párokat.
136. 11. Vörhenyesek
(Ginger Kids)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. november 9.
magyar 2007. augusztus 20.
USA 2,59 millió 911
Kyle, Stan és Kenny megelégelik, hogy Cartman folyamatosan kigúnyolja a vörös hajú, szeplős iskolatársait, ezért egy éjjel átsminkelik őt.
137. 12. Egy házba zárt közösség
(Trapped in the Closet)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. november 16.
magyar 2007. augusztus 21.
USA 2,41 millió 912
A helyi szcientológusok szerint Stan nem más, mint L. Ron Hubbardnak, a gyülekezet alapítójának reinkarnációja; Tom Cruise és John Travolta bezárkózik Stan szekrényébe és nem hajlandó kijönni onnan.
138. 13. Szabadítsátok ki Willzyx-et
(Free Willzyx)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. november 30.
magyar 2007. augusztus 22.
USA 2,48 millió 913
Két akváriumi dolgozó elhiteti a fiúkkal, hogy egy fogságban tartott gyilkos bálna tud beszélni és ha nem küldik gyorsan a Holdra, akkor elpusztul.
139. 14. Bloody Mary
(Bloody Mary)
Trey Parker Trey Parker USA 2005. december 7.
magyar 2007. augusztus 23.
USA 2,58 millió 914
Miután ittasan vezetett Randy Marsh belép az Anonim Alkoholisták közé, ahol betegnek minősítik. Amikor egy közeli városban az ottani Szűz Mária szobor vérezni kezd, a csoda reményt ad a hipochonder Randynek a gyógyulásra.

10. évad (2006)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
140. 1. Séf bácsi visszatér
(The Return of Chef)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. március 22.
magyar 2007. október 6.
USA 3,49 millió 1001
Séf bácsi visszatér South Parkba, azonban folyamatosan szexre invitálja a gyerekeket, ezért ők felkeresik a Szuper Kalandok Klubját, melynek Séf bácsi is a tagja.
141. 2. Sznobriadó![13]
(Smug Alert!)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. március 29.
magyar 2007. október 13.
USA 3,38 millió 1002
Broflovskiék elköltöznek a városból, mert Gerald szerint a lakosok nem törődnek a környezetükkel. Stan – hogy visszacsábítsa barátja családját – ráveszi a South Park-iakat, hogy hibrid kocsikkal járjanak. Ez viszont végzetes tettnek bizonyul.
142. 3. Rajzfilmek háborúja 1.[10]
(Cartoon Wars Part I)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. április 5.
magyar 2007. október 20.
USA 3,02 millió 1003
A FOX televíziócsatorna cenzúráz egy Mohamedet ábrázoló képet a Family Guy sorozatból. Cartman elindul megakadályozni, hogy a következő epizódban cenzúrázatlanul leadják a próféta képét.
143. 4. Rajzfilmek háborúja 2.[10]
(Cartoon Wars Part II)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. április 12.
magyar 2007. október 27.
USA 3,49 millió 1004
Az előző epizód folytatása. A város lakói homokba dugják fejüket, hogy ne hozhassák őket összefüggésbe a Mohamed prófétát ábrázoló képekkel. Eközben Kyle és Cartman is megérkeznek a FOX központjába, hogy megismerjék a Family Guy íróinak titkát.
144. 5. Milliónyi kicsi szál
(A Million Little Fibers)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. április 19.
magyar 2007. november 3.
USA 2,68 millió 1005
Törcsi könyvet ír a viszontagságairól, amit azonban a kiadók nem kívánnak legyártani. Törcsi – hogy komolyan vegyék – műbajuszt és kalapot húz.
145. 6. A medvedisznóember
(Manbearpig)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. április 26.
magyar 2007. november 9.
USA 2,72 millió 1006
Al Gore a South Park-i általánosba látogat, hogy megismertesse a gyerekekkel a Medvedisznóembert. A fiúk vele tartanak egy felderítő barlangtúrára, ahol Cartman furcsa étkezési szokást vesz fel.
146. 7. Pszt![14]
(Tsst)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. május 3.
magyar 2007. november 16.
USA 2,88 millió 1007
Liane Cartman nem bír a fiával, ezért az ország összes televíziós nevelőnőjét segítségül hívja. De végül csak a National Geographic-tól Cesar Millan (közismert nevén: „A kutyákkal suttogó”), a kiváló kutyapszichológus segíthet.
147. 8. Világok harca[15]
(Make Love, Not Warcraft)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. október 4.
magyar 2007. november 16.
USA 3,40 millió 1008
A fiúk megunják, hogy a World of Warcraft világában valaki állandóan kérdés nélküli megöli őket. Küldetésre indulnak, ahol e virtuális világ a tét.
148. 9. A Kulmann-összeesküvés
(Mystery of the Urinal Deuce)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. október 11.
magyar 2007. november 23.
USA 2,95 millió 1009
Kyle vizsgálódni kezd a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás igazsága után. Eközben valaki az iskolában egy piszoárba kakál, Mr. Mackey pedig feltétlenül meg akarja találni a tettest.
149. 10. Az ov(ulál)ónéni
(Miss Teacher Bangs a Boy)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. október 18.
magyar 2007. november 23.
USA 2,50 millió 1010
Ike beleszeret az óvónőjébe. Eközben Cartmant folyosóügyeletesnek nevezik ki, és kissé túlzottan komolyan is veszi a feladatot.
150. 11. Pokol a Földön
(Hell on Earth 2006)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. október 25.
magyar 2007. november 30.
USA 2,96 millió 1011
Sátán Halloween partit rendez a Földön, ahova minden hírességet meghív. A srácok eközben egy legendának járnak utána: tényleg megjelenik Biggie Smalls a fürdőszobában, ha háromszor tükör előtt elismétlik a nevét?
151. 12. Revolúció 1.
(Go God Go)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. november 1.
magyar 2007. november 30.
USA 3,25 millió 1012
Cartman nem tudja kivárni a három hetet a Nintendo Wii megjelenéséig, ezért jégbe fagyasztatja magát. Victoria Igazgatónő megbízza Mrs. Garrison-t, hogy az evolúciót tanítsa diákjainak, ő pedig ebbe nem könnyen megy bele.
152. 13. Revolúció 2.
(Go God Go XII)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. november 8.
magyar 2007. december 7.
USA 3,53 millió 1013
Az előző epizód folytatása. Cartman a 2546-os évben ragad, ahol végre megszerzi a Wii-jét. A tudományos társaságok háborúja azonban elkezdődik, és a múltba telefonálás sem használ.
153. 14. Stanley kupája
(Stanley's Cup)
Trey Parker Trey Parker USA 2006. november 15.
magyar 2007. december 7.
USA 2,94 millió 1014
Stannek nincs pénze visszaszerezni a közterület felügyelettől a biciklijét, ezért elvállalja annak az óvodás hokicsapatnak a vezetését, melyben régen ő is játszott.

11. évad (2007)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
154. 1. Jesse Jackson segedelmével
(With Apologies to Jesse Jackson)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. március 7.
magyar 2008. május 2.
USA 2,77 millió 1101
Randy Marsh egy tévés vetélkedő során élő adásban kimondja a „nigger” szót, emiatt első számú közellenséggé válik. Eric Cartman összetűzésbe kerül egy törpével.
155. 2. Cartman szopása
(Cartman Sucks)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. március 14.
magyar 2008. május 9.
USA 2,75 millió 1102
Stephen Stotch félreérthető helyzetben kapja rajta fiát és Cartmant, ezért Butterst egy olyan keresztény táborba küldi, ahol kiűzhetik belőle a homoszexuális hajlamot.
156. 3. Tetves csapások
(Lice Capades)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. március 21.
magyar 2008. május 16.
USA 3,06 millió 1103
Az iskolában az egyik gyerek haja tetves lesz; Cartman ki akarja deríteni, ki az, hogy gúnyt űzhessen belőle.
157. 4. A merénylet
(The Snuke)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. március 28.
magyar 2008. május 23.
USA 3,17 millió 1104
Hillary Clinton a városba látogat, mialatt egy új muszlim tanuló felkelti Cartman terrorizmustól való félelmét. Az epizód a 24 című sorozat alapján készült.
158. 5. Fantasztikus Húsvéti Különkiadás
(Fantastic Easter Special)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. április 4.
magyar 2008. május 30.
USA 2,95 millió 1105
Stan megpróbálja kideríteni a húsvét valódi értelmét, de ez számtalan bonyodalommal jár.
159. 6. Leszbi uralom
(D-Yikes!)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. április 11.
magyar 2008. június 6.
USA 2,82 millió 1106
Mrs. Garrison beleszeret egy nőbe, a fiúk pedig illegális bevándorlókkal íratják meg a házi feladataikat.
160. 7. Az élő hajléktalanok éjszakája
(Night of the Living Homeless)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. április 18.
magyar 2008. június 13.
USA 3,11 millió 1107
South Park utcáit megszállják a hajléktalanok, akik mindenkitől aprópénzt kérnek.
161. 8. Egy kis Tourette
(Le Petit Tourette)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. október 3.
magyar 2008. június 20.
USA 3,32 millió 1108
Cartman Tourette-szindrómásnak tetteti magát, hogy bármit büntetlenül kimondhasson, de terve hamarosan visszafelé sül el.
162. 9. Megaszar
(More Crap)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. október 10.
magyar 2008. június 27.
USA 2,98 millió 1109
Miután egy hatalmas ürüléket „produkál”, Randy lesz South Park helyi hőse.
163. 10. Képzeletfölde
(Imaginationland (Episode I: Kyle Sucks Cartman's Balls))
Trey Parker Trey Parker USA 2007. október 17.
magyar 2008. július 4.
USA 3,43 millió 1110
Képzeletföldét muszlim terroristák szállják meg, hogy irányíthassák az emberek képzeletét. Cartman és Kyle fogadást köt; ha Cartman bebizonyíja a koboldok létezését, Kyle-nak orálisan ki kell elégítenie Cartmant. Cartman megnyeri a fogadást, ezért Kyle nehéz helyzetbe kerül.
164. 11. Képzeletfölde 2.
(Imaginationland (Episode II: The Drying of the Balls))
Trey Parker Trey Parker USA 2007. október 24.
magyar 2008. július 11.
USA 3,60 millió 1111
Az előző epizód folytatása. Stant és Kyle-t a Pentagonban tartják fogva, amíg el nem mondják, hogyan jutottak el Képzeletföldére. Cartman minden követ megmozgat, hogy a Kyle-lal kötött fogadásnak érvényt szerezzen.
165. 12. Képzeletfölde 3.
(Imaginationland (Episode III: Moistening of the Scrotum))
Trey Parker Trey Parker USA 2007. október 31.
magyar 2008. július 18.
USA 3,87 millió 1112
Az előző epizód folytatása. Képzeletföldén Stan és Butters Aslan oldalán harcba száll a gonosz képzeletbeli lények alkotta seregekkel. Kyle megpróbálja kimenteni őket, Cartmant viszont továbbra sem hagyja nyugodni a Kyle-lal kötött fogadás.
166. 13. Nyálgitárosok
(Guitar Queer-o)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. november 7.
magyar 2008. július 25.
USA 3,97 millió 1113
Stan és Kyle egyaránt a Guitar Hero videójáték megszállottjává válik. Ám egy pénzéhes ügynök cselvetései miatt meginog a barátságuk.
167. 14. A Lista
(The List)
Trey Parker Trey Parker USA 2007. november 14.
magyar 2008. augusztus 1.
USA 3,77 millió 1114
A negyedikes lányok titkos listát csinálnak a fiúkról, ahol azokat a kinézetük alapján rendezik sorba. A fiúknak azonban sikerül ellopniuk a listát.

12. évad (2008)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
168. 1. Mandulaműtét-hiba
(Tonsil Trouble)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. március 12.
magyar 2009. március 13.
USA 3,07 millió 1201
Miután egy rutin mandulaműtét rosszul sikerül, Eric Cartman szembenéz a saját halandóságával. AIDS-es lesz, és mivel Kyle Broflovski ezen ironikusan nevet, ezért Cartman szándékosan megfertőzi, majd együtt keresnek gyógymódot a betegségre.
169. 2. Britney új külseje
(Britney's New Look)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. március 19.
magyar 2009. március 20.
USA 2,97 millió 1202
A fiúk elkísérik Britney Spearst az Északi-sarkra, ahol sokkoló tényre derül fény az énekesnő népszerűségével kapcsolatban.
170. 3. Dekoltázs őrnagy
(Major Boobage)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. március 26.
magyar 2009. március 27.
USA 3,60 millió 1203
Kenny McCormick a legújabb drog hatása alá kerül, barátai pedig mindent megtesznek, hogy leszoktassák róla. Az epizód a Heavy Metal (1981) című filmnek állít emléket.
171. 4. Kanada sztrájkol
(Canada on Strike)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. április 2.
magyar 2009. április 3.
USA 2,80 millió 1204
A kanadaiak sztrájkolni kezdenek, mert úgy érzik, egyetlen ország sem veszi őket komolyan.
172. 5. Júj, egy fütyi!
(Eek! A Penis!)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. április 9.
magyar 2009. április 10.
USA 3,50 millió 1205
Miközben Mrs. Garrison kétségbeesetten próbál ismét férfivá válni, Cartman tanítani kezd egy rossz hírű belvárosi középiskolában.
173. 6. Netmentesen
(Over Logging)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. április 16.
magyar 2009. április 17.
USA 3,13 millió 1206
Amikor rejtélyes módon az egész világon megszűnik az internetkapcsolat, a netfüggővé vált Randy Marsh és családja a Szilícium-völgybe utazik, ahol még létezik némi internet-hozzáférés.
174. 7. Komolytalan komák
(Super Fun Time)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. április 23.
magyar 2009. április 24.
USA 3,08 millió 1207
Az osztály tanulmányi kirándulásra megy egy élő kiállításra, amely az amerikai pionírok életét mutatja be. A gyerekeket azonban terroristák ejtik túszul – kivéve Cartmant és Butterst, akik átszöktek a közeli vidámparkba.
175. 8. Nagy zűr nagy Kínával
(The China Probrem)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. október 8.
magyar 2009. május 1.
USA 3,73 millió 1208
Cartmannek egyedül kell szembenéznie a kínaiakkal, amíg az Stan, Kyle, Kenny, Clyde és Jimmyt kísérti Steven Spielberg és George Lucas "megerőszakolták" Indiana Jonest az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmjükben.
176. 9. Verekedni akarsz velem suli után?
(Breast Cancer Show Ever)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. október 15.
magyar 2009. május 8.
USA 2,85 millió 1209
Wendy bajba jut, amikor azzal fenyegetőzik, hogy iskola után megveri Cartmant.
177. 10. Pánjárvány
(Pandemic)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. október 22.
magyar 2009. május 15.
USA 2,78 millió 1210
A világon elszaporodnak a pánsípbandák és az egész világot óriás tengerimalacok támadják meg.
178. 11. Pánjárvány 2. – A Rémület
(Pandemic 2: The Startling)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. október 29.
magyar 2009. május 22.
USA 3,08 millió 1211
Az előző epizód folytatása. Stan, Kyle, Cartman, Kenny és Craig Peruban rekednek, ahol felfedezik, mi áll az óriás tengerimalacok támadása mögött. Ezalatt Randy megpróbálja videóra venni a South Park-i eseményeket.
179. 12. Másnap
(About Last Night)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. november 5.
magyar 2009. május 29.
USA 3,60 millió 1212
Amíg az országban mindenki a választás eredményével foglalkozik, addig az új elnökjelölt mindenkit készületlenül talál, mikor a vártnál korábban érkezik a Fehér Házba. Ez az epizód az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi című film paródiája.
180. 13. Kosárbogyó vagy musical?
(Elementary School Musical)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. november 12.
magyar 2009. június 5.
USA 2,96 millió 1213
A fiúk rádöbbennek, hogy az iskolában őket kivéve mindenkit elérte a High School Musical láza.
181. 14. A büntethetetlen
(The Ungroundable)
Trey Parker Trey Parker USA 2008. november 19.
magyar 2009. június 14.
USA 3,29 millió 1214
Az iskolába "vámpírok" költöznek és Butters is beáll a csapatba.

13. évad (2009)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
182. 1. A gyűrű
(The Ring)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. március 11.
magyar 2009. november 20.
USA 3,41 millió 1301
Kenny elviszi a barátnőjét egy Jonas Brothers koncertre. Az álma, hogy kapcsolatukat a következő szintre emeljék, megsemmisül, amikor a Jonas Brothers tagjai olyan gyűrűket adnak nekik, melyek házasság előtti önmegtartóztatásra kötelezik őket.
183. 2. A Mosómedve
(The Coon)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. március 18.
magyar 2009. november 27.
USA 3,27 millió 1302
A szemétből felemelkedő magányos hős, a Mosómedve kisöpri a bűnözést South Parkból. Egy rivális szuperhős, Mysterion is megjelenik a színen, megkérdőjelezve Mosómedve első helyét. A történet alapja a A sötét lovag (2008) című film.
184. 3. Margaritaville
(Margaritaville)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. március 25.
magyar 2009. december 4.
USA 2,77 millió 1303
Randy előáll egy megoldással, ami segíthet a mindenkit érintő, borzalmas pénzügyi helyzeten. A város lakói a gazdaságtól teljesen független életet kezdenek el élni. Ezalatt Kyle meghozza a végső áldozatot, hogy megoldja az emberek problémáját.
185. 4. Punifingék
(Eat, Pray, Queef!)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. április 1.
magyar 2009. december 11.
USA 3,01 millió 1304
Valaki április bolondját járatja a fiúkkal, de rosszul sül el a dolog. Butters cselekvőképtelen, Cartman dühös, a többi fiú pedig attól fél, hogy valaki megismétli a dolgot.
186. 5. Halrudi
(Fishsticks)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. április 8.
magyar 2009. december 18.
USA 3,11 millió 1305
Cartman úgy dönt, csatlakozik Jimmyhez. Mindenki imádja az új tréfát, amit kitaláltak. Egyre nagyobb híre megy, még a késő esti showműsorokban is sikere lesz. A srácokat lenyűgözi a népszerűsége, mígnem Kanye West megpróbálja helyettük learatni a babérokat.
187. 6. Fakocsifutam
(Pinewood Derby)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. április 15.
magyar 2009. december 25.
USA 2,78 millió 1306
Randy elhatározta, hogy Stan fogja megnyerni az idei Pinewood Derby-t. Egy olyan tervet eszel ki, ami biztosíthatja Stan számára az első helyezést.
188. 7. Zsírszakáll
(Fatbeard)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. április 22.
magyar 2010. január 1.
USA 2,59 millió 1307
Butters és pár újonc csatlakozik Cartmanhez, hogy megvalósítsák az álmát és a Koponya-szigeten éljenek, ahol a kristálytiszta vízesésben mókázhatnak és megtalálhatják az elásott kincset. Cartman megígéri, hogy a paradicsom vár rájuk, ha elérnek Szomáliaba.
189. 8. Celebhalottak
(Dead Celebrities)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. október 7.
magyar 2010. január 8.
USA 2,67 millió 1308
Ike egyfolytában halott sztárok szellemét (Billy Mays, David Carradine, Ed McMahon, Farrah Fawcett, Michael Jackson, Patrick Swayze) látja, ezért a fiúk kihívják a szellemirtókat. Azonban semmilyen terápia nem segít Kyle öccsén, akinek testét végül Michael Jackson lelke is megszállja.
190. 9. Butters bulái
(Butters’ Bottom Bitch)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. október 14.
magyar 2010. január 15.
USA 2,56 millió 1309
Butterst folyton megalázzák az osztálytársai, amiért még sosem csókolózott egy lánnyal sem, eközben a rendőrök véget akarnak vetni a prostitúciónak South Parkban.
191. 10. B.A.Sz.
(W.T.F.)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. október 21.
magyar 2010. január 22.
USA 2,58 millió 1310
Miután a fiúk megnéznek egy WWE RAW eseményt, elhatározzák, hogy jelentkeznek az iskolai birkózó-szakkörre. Azonban hamarosan rájönnek, hogy ez az iskola egészen mást tanít, mint a pankrációt.
192. 11. Büdös bálnák!
(Whale Whores)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. október 28.
magyar 2010. január 29.
USA 2,57 millió 1311
Stan és a családja a Denveri Akváriumban töltik a születésnapját, ahol delfinekkel fognak úszni. Amikor egy japán támadás végez az összes delfinnel, Stan születésnapja tönkremegy. Úgy tűnik, nincs vége az esztelen mészárlásnak. Stan megpróbálja megmenteni a többi delfint a japánoktól.
193. 12. A K betűs szó
(The F Word)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. november 4.
magyar 2010. február 5.
USA 2,82 millió 1312
A srácok nem engedik, hogy a chopperesek tönkretegyék a hétvégéjüket. Mindenkinek elege van már a South Park-ba érkező hangos és ellenszenves motorosokból. A srácok kezelésbe veszik őket: bevetik a "K" betűs szót és a játszma kezdetét veszi.
194. 13. Törpökkel táncoló
(Dances with Smurfs)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. november 11.
magyar 2010. február 12.
USA 2,77 millió 1313
Cartman megragadja az alkalmat, hogy a változás hangja legyen az iskolában, ezért átveszi a reggeli hírmondó vezetését. A célpontja a South Park Általános Iskola Diáktestületének elnöke, Wendy Testaburger. Cartman kemény kérdéseivel követőkre tesz szert.
195. 14. Pisipark
(Pee)
Trey Parker Trey Parker USA 2009. november 18.
magyar 2010. február 19.
USA 2,87 millió 1314
Mialatt mindenki a Splash Town víziparkban szórakozik, több jel arra mutat, hogy katasztrófa lesz. Cartman megpróbál mindenkit figyelmeztetni.

14. évad (2010)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
196. 1. Szexfüggőség
(Sexual Healing)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. március 17.
magyar 2010. október 5.
USA 3,74 millió 1401
A nemzet vezető tudósai összegyűlnek, hogy megállítsák a gazdag és sikeres férfiak körében terjedő legújabb jelenséget: hogy hirtelen egyre több és több nővel akarjanak lefeküdni. A vizsgálat után néhány negyedikes fiúról is kiderül, hogy szexfüggő.
197. 2. Zacsi McFikásrúd meséje
(The Tale of Scrotie McBoogerballs)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. március 24.
magyar 2010. október 12.
USA 3,24 millió 1402
A fiúk kötelező olvasmányként a Zabhegyező című könyvet kapják, amelyet annyira unalmasnak tartanak a beharangozás ellenére, hogy saját botránykönyvet írnak. Amikor észreveszik, hogy Sharon megtalálta a „mesterművet”, már csak az izgatja őket, miképp kerüljék el a bajt.
198. 3. Gyógyászati sült csirke
(Medicinal Fried Chicken)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. március 31.
magyar 2010. október 19.
USA 2,99 millió 1403
Cartman kedvenc éttermét (KFC) bezárják, és helyette egy orvosi célú marihuánát árusító üzlet nyílik. Randy kétségbeesetten próbál receptet szerezni, hogy marihuánát vehessen, míg Cartman mindent megtesz, hogy kedvenc sült csirkéjét visszaszerezze.
199. 4. Frászbook
(You Have 0 Friends)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. április 7.
magyar 2010. október 26.
USA 3,07 millió 1404
Bár Stan ellen akar állni a Facebook őrületnek, Kyle könyörgésére mégis regisztrál, majd egyre több ismerősre tesz szert, végül beszippantja őt a Facebook, ahol saját profiljával kell megküzdenie.
200. 5. 200[10][16] Trey Parker Trey Parker USA 2010. április 14. USA 3,33 millió 1405
Amíg az iskola tanulmányi kirándulásra megy, Stan véletlenül megsérti Tom Cruise-t, ezzel elindítva egy láncreakciót. 200 sztár bepereli South Park városát, amiért gúnyt űztek belőlük. Ez akár végleg elpusztíthatja South Parkot.
201. 6. 201[10][16] Trey Parker Trey Parker USA 2010. április 21. USA 3,50 millió 1406
Az előző epizód folytatása. A dühös sztárok, az erőszakos vörhenyesek, és Mecha Streisand South Park elpusztítására készül, és mindenki csak egy kérdésre keresi a választ: „Ki Eric Cartman apja?”
202. 7. Kripli Kemping
(Crippled Summer)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. április 28.
magyar 2010. november 9.
USA 3,55 millió 1407
Jimmy és Timmy Tardicaca Táborba mennek az összes fogyatékos barátjukkal, ahol egy versenybe neveznek be, miközben Törcsit megpróbálják elvonóra küldeni barátai, amiről dokumentumfilm is készül.
203. 8. Csóró és hülye
(Poor and Stupid)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. október 6.
magyar 2011. február 1.
USA 3,14 millió 1408
Eric Nascar versenyzőnek csap fel, Butters segítségével. Ehhez a Vagisil kenőcsöt fogyasztja, mert azt hiszi, attól hülyébb lesz. Kenny mindezek ellen van, és mindent megtesz, hogy megállítsa Cartmant.
204. 9. Jersey-módi
(It's a Jersey Thing)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. október 13.
magyar 2011. február 8.
USA 3,25 millió 1409
South Parkba érkeznek New Jersey-beliek, akik elárasztják a városkát, azonban Randy és a fiúk szembeszállnak velük. Az epizód a Jersey Shore-t parodizálja ki.
205. 10. Eredetbirkák
(Insheeption)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. október 20.
magyar 2011. február 15.
USA 2,89 millió 1410
Mr. Mackey és Stan kényszeres gyűjtögetésben szenvednek. Megpróbálják megtalálni az okot erre Mr. Mackey álmában, azonban ott ragadnak. Az epizód az Eredet (Inception) című filmet parodizálja ki.
206. 11. Mosómedve 2
(Coon 2: Hindsight)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. október 27.
magyar 2011. február 22.
USA 2,76 millió 1411
A Mosómedve és barátai BP olajfúrótornyának katasztrófájának a helyszínére mennek, hogy segítsenek az áldozatokon. Meglepetésükre azonban egy másik szuperhős már megelőzte őket.
207. 12. Mysterion visszatér
(Mysterion Rises)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. november 3.
magyar 2011. március 1.
USA 2,85 millió 1412
Az előző epizód folytatása. Mysterion vezetésével, a Mosómedve és Barátai azon dolgoznak, hogy segítsenek az öbölnél lévő embereken, akik kiszolgáltatottak a sötét úrnak, Cthulhu-nak. A Mosómedvét semmibe vették szuperhős bajtársai, így most egyedül dolgozik és bosszút forral!
208. 13. Mosómedve kontra társai
(Coon vs. Coon & Friends)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. november 10.
magyar 2011. március 8.
USA 2,79 millió 1413
Az előző epizód folytatása. A Mosómedve sokkal gonoszabbnak látszik, mint a sötét úr, Cthulhu. Megbünteti korábbi társait. Kenny McCormick küzd a szuper képessége terhével, az alteregóján, Mysterionon keresztül. Vajon a Mosómedve és barátai jóra tudják fordítani a helyzetet?
209. 14. Kremfress
(Crème Fraiche)
Trey Parker Trey Parker USA 2010. november 17.
magyar 2011. március 15.
USA 2,49 millió 1414
Randy megszállottja lesz a Food Networknek és ez mindent megváltoztat. Ez még Sharont is arra kényszeríti, hogy egy új oldalát fedezze fel. Stannek egyedül kell rendbehoznia a dolgokat.

15. évad (2011)

[szerkesztés]

Az évad idézetei megtalálhatóak IDE kattintva a Wikidézetben

Sor. Év. Cím Rendező Író Premier Nézettség Gyártási
szám
210. 1. Százlábú iPad
(HumancentiPad)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. április 27.
magyar 2011. december 13.
USA 3,11 millió 1501
Egyre népszerűbbek az Apple termékei az iskolások körében, de Cartmannek nincs még egy iPad-je sem, ami miatt az anyját hibáztatja. Kyle-t, aki nem olvassa el a felhasználási feltételeket, elrabolja a cég, hogy egy új termékhez, a Százlábú iPad-hez használják fel őt.
211. 2. Viccrobot
(Funnybot)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. május 4.
magyar 2011. december 20.
USA 2,59 millió 1502
Jimmy az iskolai humorgálán díjakat ad át, többek között a németeknek, akik a legkevésbé vicces nép díját kapják. A német kormány ezen feldühödve elkészít egy viccrobotot, ami nemcsak a humoristák életét nehezíti meg, de idővel a világ elpusztítására tör.
212. 3. Királyi puding
(Royal Pudding)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. május 11.
magyar 2011. december 27.
USA 2,43 millió 1503
A kanadai hercegi pár esküvőjéről elrabolják a menyasszonyt, ezért a kormány valamennyi kanadait fegyverbe hív, hogy segítsenek megtalálni. Ike is elindul, és különféle kalandokban lesz része. Eközben Mr. Mackey kétségbeesetten próbál színpadra vinni az óvodásokkal egy darabot a fogszuvasodásról.
213. 4. T.S.I.
(T.M.I.)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. május 18.
magyar 2012. január 3.
USA 2,42 millió 1504
Cartman dühöngeni kezd, amikor azt hiszi, hogy a diákok péniszméretét rakta ki az iskola a folyosói faliújságra. Viselkedése miatt dühkezelési terápiára küldik. Hamarosan odakerül Randy is, aki lázadást szít, mert az ő pénisze is átlag alatti egy különleges számítási módszer alapján.
214. 5. Crackesbaba-labda
(Crack Baby Athletic Association)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. május 25.
magyar 2012. január 10.
USA 2,53 millió 1505
Cartman, Craig, Clyde és Butters egy vállalkozást indítanak, amiben crackfüggő babák küzdelmét veszik fel videóra egy crackkel töltött labdáért. Az üzlettel sok pénzt keresnek, és bár aggályai voltak, Kyle is csatlakozik, remélve, hogy fel tudnak nekik építeni egy árvaházat. Közben azt is megtudják, hogy a híres gitáros, Slash, igazából nem létezik, csak a szüleik találták ki.
215. 6. City Szusi
(City Sushi)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. június 1.
magyar 2012. január 17.
USA 2,56 millió 1506
Egy japán étterem nyílik egyenesen a Wok Város mellett, ami háborúskodásra indítja Tuong Lu Kimet. Buttersről azt hiszik, hogy többszemélyiséges elmezavarban szenved, ezért pszichiáterhez küldik.
216. 7. Öregszünk
(You're Getting Old)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. június 8.
magyar 2012. január 24.
USA 2,30 millió 1507
Stan tízéves lesz, és hirtelen egzisztenciális válságba kerül: mentális zavart diagnosztizálnak nála, ami miatt mindenhol csak székletet lát. Miközben elhidegül barátaitól, szülei is belátják, hogy elfáradt a házasságuk és külön költöznek.
217. 8. Farburger
(Ass Burgers)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. október 5.
magyar 2012. január 31.
USA 2,94 millió 1508
Az előző epizód folytatása. Stan depressziója miatt alkoholistává válik. Cartman Asperger-szindrómásnak tetteti magát, és egy étteremláncot indít, egy titkos összetevővel.
218. 9. Az utolsó Mehikán
(The Last of the Meheecans)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. október 12.
magyar 2012. február 7.
USA 2,90 millió 1509
Egy játék során Butters elkeveredik a többiektől, és egy rátaláló pár azt hiszi, hogy illegális bevándorló. Cartman határőr szeretne lenni.
219. 10. Süldő süllők
(Bass to Mouth)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. október 19.
magyar 2012. február 14.
USA 2,43 millió 1510
Az iskola tanulóinak titkait valaki folyamatosan kiszivárogtatja az interneten, egyre több öngyilkosságot idézve elő. Az iskola vezetése egyezséget köt Cartmannel, hogy fékezze meg a tragédiákat.
220. 11. Broadway gané
(Broadway Bro Down)
Trey Parker Trey Parker és Robert Lopez (nincs feltüntetve) USA 2011. október 26.
magyar 2012. február 21.
USA 2,92 millió 1511
Miután Randy értesül arról, hogy a musicalek mögöttes tartalma a nőket orális szexre készteti, kihasználja a lehetőséget, és egyre több előadásra viszi feleségét. Később elhatározza, ő maga ír egy darabot.
221. 12. 1%
(1%)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. november 2.
magyar 2012. február 28.
USA 2,85 millió 1512
Az országban minden iskolában csinálnak egy fitnesztesztet és a South Park-i eredmények lesznek a legrosszabbak, Cartman miatt. Mindenkinek plusz testnevelésórákon kell részt vennie, mialatt Cartmant kiközösítik. Dühében megszervezi saját mozgalmát, eközben azt is felfedezi, hogy valaki gyilkolja a plüssállatait.
222. 13. History Channel hálaadás
(A History Channel Thanksgiving)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. november 9.
magyar 2012. március 6.
USA 2,85 millió 1513
A History Channel által kiderül, hogy az amerikai hálaadásban földönkívüliek is részt vettek. Ráadásul a telepesek és az indiánok közötti háború sem ért még véget.
223. 14. A csóró gyerek
(The Poor Kid)
Trey Parker Trey Parker USA 2011. november 16.
magyar 2012. március 13.
USA 2,41 millió 1514
Kenny szüleit börtönbe zárják, testvéreivel együtt agnosztikus gyámszülőkhöz kerül. Cartman rádöbben, hogy Kenny után ő a második legszegényebb az iskolában, így elintézi, hogy ő is gyámszülőkhöz kerüljön.

DVD megjelenések

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. https://web.archive.org/web/20070929160020/http://sp.hoff.hu/main/?welcome=1
  2. Ellentétben a karácsonyival, az HBO nem helyezte át ezt az epizódot, mivel ekkoriban Magyarországon ismeretlen volt még a halloween kultúrája.
  3. Ezt az epizódot kiemelték az HBO-nál az eredeti sorrendből, és a karácsony előtti időpontra helyezték át.
  4. a b A 113-as és a 202-es epizód együttesen egy
    összefüggő történetet alkot. A 201-es epizódot pedig április 1-jei tréfának szánták a készítők.
  5. A 113-as rész után a 109-es, majd a 201-es jött, végül a 202-es a magyar HBO-n. A szinkron "két hét múlvára" ígérte a történet folytatását, majd a Kákabélű és a Terrance és Phillip epizód után három hetet kellett várni, így nyert értelmet az április 1-jei, amerikai tréfa.
  6. a b c A 307-es, 308-as és 309-es epizódok a „meteoreső-parti” köré csoportosulnak.
  7. Ez az utolsó epizód amely az 1. Nyitó Témát használja.
  8. a b A 410-es és a 411-es epizód együttesen egy összefüggő történetet alkot.
  9. Ez az első epizód amely a 2. Nyitó Témát használja.
  10. a b c d e Az 504-es, 1003-as, 1004-es, 1405-ös és 1406-os epizódot világszerte betiltották Mohamed gúnyolódása miatt.
  11. Ez az utolsó epizód amely a 2. Nyitó Témát használja.
  12. Ez az első epizód amely a 3. Nyitó Témát használja.
  13. Ez az utolsó epizód amely a Braniff Productions logót használja.
  14. Ez az utolsó epizód amely a 3. Nyitó Témát használja.
  15. Ez az első epizód amely a 4. és a jelenlegi Nyitó Témát használja.
  16. a b A 200. és 201. epizódot nem mutatták be Magyarországon.