A Kamakura-kor irodalma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A japán Kamakura-korszak (1185–1333) kezdetén megalakult az első sógunátus, melynek élén a sógun állt. A sógunátus első fővárosa Kamakura, császári székhelye pedig Kiotó volt. Az országot ebben a korszakban háborúskodás és széttagoltság jellemezte. Ez teljesen rányomta bélyegét a korban született alkotásokra. A kor irodalmában a művek alapvető eleme a mulandóság, ez vonul végig minden ekkor keletkezett művön. Ekkor alakult ki a katarimono (elmesélő mű) és a vakan konkóbun (japán-kínai vegyes stílus) is.

Epika[szerkesztés]

Gunki monogatari[szerkesztés]

Kamo no Csómei - Kikucsi Jószai rajza

A kor epikus művei az állandó háborúskodást és harcokat írják le, ezek legnépszerűbb műfaja a háborús történeteket elbeszélő gunki monogatari. E történetek szájhagyomány útján terjedtek úgy, hogy vak vándorszerzetesek az országot járva adták elő biva lant kíséretében. A történetek folyamatosan formálódtak, széles körben elterjedtek, majd a buddhista szerzetesek le is jegyezték e műveket, hogy fennmaradhassanak az utókor számára. A korszak legjelentősebb alakja Kamo no Csómei (japánul: 鴨 長明, Hepburn-átírással: Kamo no Chōmei)volt, aki vakadokoro, vagyis költői akadémia tagjaként alkotott.

A négy híres gunki[szerkesztés]

Hógen monogatari[1][2][szerkesztés]

A Hógen háború története. 1156 és 1158 közötti időszakot meséli el, Szutoku császár és öccse, Gosirakava császár trónöröklési harcát mutatja be.

Heidzsi monogatari[3][4][szerkesztés]

A Heidzsi háború története. Ezt az előbb említett mű folytatásának tekintik. 1159 és 1160 közötti harcot írja le, amelyben Taira Kijomori került szembe Minamoto Josimotóval.

Heike monogatari[5][6][szerkesztés]

A Heikék története. A mű az 1223 és 1240 közötti időszakot örökíti meg, elmondja nekünk, hogyan vette kézbe Taira Kijomori a Japán feletti uralmat.

Genpei szeiszuki[7][8][szerkesztés]

A Gendzsi és Heike nemzetségek felemelkedése és bukása. A két család viszályát tárja elénk 1160 és 1185 közötti korszakból.

Líra[szerkesztés]

Vakaköltészet[szerkesztés]

Szaigjó Hósi

A japán irodalomban a Kamakura-korszak alkotásai nem jelentettek újítást, mert a régi és klasszikus költészetet vették alapul. A versekben a múlt költőitől is idéztek, ez a költői kifejezőeszköz a honkadori volt, nem pedig plágium. 1201-ben Gotoba császár újból megalapította a wakadokorót. A kor szépségeszménye a júgen volt. A korszak legfontosabb alakja Szaigjó Hósi(japánul: 西行法師, Hepburn-átírással: Saigyō Hōshi), aki később nagy hatással volt Macuo Basóra(japánul: 松尾 芭蕉, Hepburn-átírással: Matsuo Bashō).

Kaze ni nabiku
Fudzsi no keburi no
Szora ni kiete
Jukue mo siranu
Vaga omoi ka na

Miként ha füstölög a Fudzsijáma
a füstje szétrepül lenge, kába
szelekbe s eltünik a kék egen,
a gondolatjaimnak bús imája,
úgy tör ki és úgy vész is el hiába,
a messzeségbe mállva, névtelen.


Kosztolányi Dezső fordítása

[9]

A korszakban nagyon elterjedt az imajó uta műfaja is, melyben a két strófa 7,5,7,5 morás sorokból áll.

Eredeti kiejtés szerint:

Iro ha ni-ho-he-to
csi-ri nu-ru vo
va-ka jo ta-re szo
cu-ne na-ra-mu
u-vi no o-ku-ya-ma
ke-fu ko-e-te
a-sza-ki ju-me mi-si
ve-hi mo sze-szu.

Mai kiejtéssel:

Iro va nioedo
csirinuru o
vaga jo tare zo
cune naran
ui no okujama
kjó koete
aszaki jume midzsi
ei mo szezu.

A színek virítanak,
majd elenyésznek,
Örökéltű nincs e
földi világon.
Ma illúziók hegyén
haladsz át, s többé
sekély álmokat nem látsz
bódultan immár.


Mártonfi Ferenc és Vihar Judit fordítása

[10]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]