A Közlekedési Kultúra Napja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Közlekedési Kultúra Napja az évnek az a napja, amelyen különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal – előadásokkal, közösségi közlekedési hangos bemondásokkal, vizuális feliratokkal, sajtómegjelenésekkel, helyszíni bemutatókkal, akciókkal stb. – ráirányítjuk a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.[1]

A Közlekedési Kultúra Napjának megszervezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara által 2013-ban kiírt közlekedésbiztonsági ötletpályázat I. díjat nyert pályaműve[2] indítványozta.

Magyarországon megrendezésére 2015 óta minden év május 11-én kerül sor az ENSZ Cselekvések Évtizede a Közúti Közlekedésbiztonság Területén Akcióprogram 2011. május 11-ei elindításának – az emberiség első közlekedésbiztonsági összefogásának – emlékére a Közlekedéstudományi Egyesület szakmai koordinációjával és egyre több partnerszervezet összefogásával.

A Közlekedési Kultúra Napjának célja, hogy minden nap a biztonságos, kulturált közlekedés napja legyen.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bíró József, Dr. Szabó Andrea, Recsákné Mazányi Judit: Közlekedésbiztonság, közlekedési kultúra Magyarországon 2017. Közlekedésbiztonság szakmai lap, 2017/3. szám, 52-59. oldal. ISSN 2062-6916. http://kozlekedes-biztonsag.hu/documents/kb2017_3.pdf
  2. Bíró József: Javaslatok a közlekedésbiztonsági tevékenység társadalmi szintű kibontakoztatására. Magyar Közlekedés, XXI. évfolyam, 24. szám