A Bosszú Lovagjai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Bosszú Lovagjai egy kitalált csoport a W.I.T.C.H. francia animációs sorozatban. Bár az azonos címen íródott olasz képregényben is feltűnik ugyanezt a nevet viselő a csoport, a kettő nem ugyanaz. A képregényben a Bosszú Lovagjai: Shagon, Khor, Tridart és Ember, akik szintén szerepelnek az animációs sorozatban, a Pusztítás Lovagjai néven, azonban az animációs sorozatban nem csak a nevüket változtatták meg, hanem néhány velük kapcsolatos dolgot is.

A Bosszú Lovagjai egy nyolctagú csoport, akik eredetileg Phobos szolgái voltak az első évadban. Miután az Őrzők legyőzik Phobost és Elyon lesz Meridián királynője, bátyjának követői magukra maradnak, és üldözötté válnak, vagy bebörtönözik őket. A második évad első részében Nerissa gyűjt össze közülük párat, hogy szolgálják őt, mint a Bosszú Lovagjai. A második évad első felében játszanak számottevő szerepet, és eközben sok gondot okoznak az Őrzőknek, Elyonnak és a meridiániaknak. Mint azt a nevük is mutatja, az elsődleges céljuk a bosszú. Kísérleteik azonban sorra kudarcot vallanak, hisz az Őrzők mindig közbeavatkoznak, ráadásul Nerissa tervében ők csak arra kellenek, hogy megkeserítsék az Őrzők életét és lefoglalják őket, amíg el nem jön az ő ideje.

Tagok[szerkesztés]

Miranda[szerkesztés]

Miranda, akárcsak Cedric, egy alakváltó: ő is rendelkezik egy emberi és egy állati formával. Emberi alakjában egy a tízes évei elején járó lánynak néz ki, míg állati formájában egy nagy, szőrös, négylábú, négyszemű pókszerű szörnynek. Miranda legelőször az első évad második felében tűnik fel. Phobos mutatja be őt Elyonnak, mint egy árva szolgálólányt, akiről ő gondoskodott, miután a szülei meghaltak, és akit Elyon játszótársául szán. Miranda valódi feladata, hogy még jobban meggyőzze Elyont arról, hogy az a hamis kép, amit Phobos és Cedric mondanak és mutatnak neki Meridiánról, igaz. Miranda igazi kiléte az évad utolsó részében lepleződik le Elyon előtt, mikor a bátyja felfedi előtte igazi szándékait. Phobos legyőzése után Elyon Mirandát is bebörtönzi a Végtelen Városban lévő szentélyben.

A második évad Miranda kiszabadításával kezdődik. Ő az első, akit Nerissa a szolgálatába fogad, miután kijuttatja a börtönéből. Ezt követően a Bosszú Lovagjaival együtt több támadást is végrehajt az Őrzők és Elyon ellen. Legjelentősebb tette, amikor Sandpittel együtt átmegy a Földre, ahol épp Elyon eltűnésével kapcsolatban zajlik nyomozás. Miranda megpróbálja az Őrzőkre terelni a gyanút, de terve meghiúsul, amikor Elyon visszajön Meridiánról. Később az „Ékszer” című epizódban, amikor a Bosszú Lovagjai megtámadják a szentélyt, hogy kiszabadítsák Phobost, vezető szerepet játszik a csatában. Az ütközet után azonban Phobos, büntetésül azért, mert Miranda nem szabadította ki őt, mikor Nerissa segített neki, ugyanazt műveli vele, mint Cedrickel: átváltoztatja igazi énje egy kifacsart verziójává, egy apró, pókszerű lénnyé, és ugyanabba a cellába zárja, amelyikben Cedric raboskodik. Hónapokig így kell sínylődnie, egészen addig, amíg a „Boszorkány” című epizódban Phobos Will és Caleb engedélyével ki nem szabadítja, és vissza nem változtatja őt és Cedricet, hogy segítsenek az Őrzőknek megvédeni őt Nerissától. Miután Cedric elárulja Phobost, és megszerzi Nerissa Pecsétjét, új erejét felhasználva hatalmas méretűvé növeszti Mirandát és új képességeket is ad neki, amelyek Cedric legyőzése után semmivé válnak.

Miranda ereje: Miranda, Cedrichez hasonlóan alakváltó: ő is akarattal képes átalakulni egyik formájáról a másikra. Emberi alakjában nincsenek különleges képességei. Állati formájában azonban nagy fizikai ereje van, képes mászni a falakon és pókhálószerű anyagot köpni ellenfeleire.

Gargoyle[szerkesztés]

Gargoyle egy hatalmas, egyszemű, beszédképtelen sziklaszörny, óriási fizika erővel, de mágikus képességek nélkül. Gargoyle az első évad második részében tűnik fel először. Feladata megvédeni a várárkot azoktól, akik odamerészkednek. Mikor az Őrzők menekülni próbálnak előle „A folytatás” című epizódban, átnyúl az átjárón, és megpróbálja visszahúzni Irmát Meridiánra, de mielőtt ez sikerülne neki, Will bezárja az átjárót, s így levágja a bal kezét. Innentől kezdve Gargoyle bujkálni kényszerül – nem is tűnik fel egészen a második évad első részéig.

Ő a második, akit Nerissa a saját oldalára állít. Akkor épp a Cavigor börtönben rejtőzködik, amelyet Phobos uralkodása alatt használtak. Nerissa meggyőzi Gargoyle-t, hogy itt az ideje bosszút állni az Őrzőkön. Erejét felhasználva megolvaszt egy nagyobb darab rácsot, ami így folyékonnyá válik, majd ráfolyik Gargoyle karjára, ahol megszilárdulva felveszi egy fémbunkó alakját, s ezáltal pótolja levágott kezét. Gargoyle inkább csak mellékszereplő a Bosszú Lovagjai között, de mindig ott van, ha szükség van rá, és hatalmas pusztítást hagy maga után. Phobos kiszabadításakor ő is fontos szerepet játszik, akárcsak a palota visszafoglalására tett kísérletkor. Az „Ékszer” című epizód végén, Elyon bebörtönzi őt és a Bosszú többi Lovagját, Phobosszal együtt.

Miután Phobos megszerzi Nerissa Pecsétjét, kiszabadítja őt és a többi követőjét, majd elfoglalják Meridiánt. Meridián után Kandrakart veszik célba, ahol Cedric elárulja Phobost és átveszi a hatalmat. A lurdenek és a Bosszú Lovagjai is felesküsznek Cedricre, kivéve Raythort, Sandpitet és Gargoyle-t, akik még korábban rájöttek arra, hogy Phobosban nincs becsület, s ezért inkább felesküdtek az Őrzők szolgálatára. Gargoyle közreműködésével sikerül a lázadóknak legyőzniük a lurdeneket Kandrakaron, míg Cedric a Földön van, és az Őrzőkkel küzd. Cedric legyőzését követően Gargoyle, Sandpit és Raythor a Nerissa Pecsétjéből kiszabaduló Elyon mellé állnak, és csatlakoznak a kastély védőihez.

Nyomkövető és Sniffer[szerkesztés]

A Nyomkövető egy magas, csontvázszerű meridiáni szörny, aki Phobosnak dolgozott, míg ő uralkodott Meridiánon. Sniffer a Nyomkövető kutyája, gyors és ügyes, szaglásának köszönhetően képes bárkit megtalálni. A Nyomkövető és Sniffer először „A labirintus” című epizódban tűnnek fel, ahol Phobos parancsára meg kell találniuk az Őrzőket, akik véletlenül átjutottak Meridiánra Will és a szív nélkül. Hiába alkotnak nagyon ügyes és veszélyes párost, az Őrzők végül legyőzik őket. Második feltűnésük „A Nyomkövető visszatér” című epizódban van, mikor Phobos azt a parancsot adja nekik, hogy keressék meg Caleböt a Földön. Az Őrzőknek Caleb és Blunk közreműködésével most is sikerül legyőznie őket.

Nyomkövető és Sniffer a harmadik és a negyedik, akiket Nerissa maga mellé állít. Phobos legyőzése után menekülni kényszerültek. Mikor legközelebb feltűnnek a második évad első részében, Caleb néhány katonával éppen őket üldözi, de menekülés közben Nerissa az útjukat állja, s meggyőzi őket, hogy nem méltó hozzájuk ez a jelenlegi állapot, s így csatlakoznak a Bosszú Lovagjaihoz. A többi Lovaggal együtt számos támadást hajtanak végre azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy megérdemlik a bosszújukat. Az „Ékszer” című epizódban, mikor a Bosszú Lovagjai megtámadják a Végtelen Városban levő szentélyt, a Nyomkövető lesz az, aki tulajdonképpen kiszabadítja Phobost a börtönéből. A rész végén Elyon újra bebörtönöz mindenkit, beleértve a Bosszú Lovagjait, így a Nyomkövetőt és Sniffert is. Később, amikor Phobos elveszi Nerissától a Pecsétjét, a Pecsét erejével kiszabadítja a Nyomkövetőt és Sniffert a többi követőjével együtt, majd meghódítják Meridiánt és Kandrakart kezdik el ostromolni. A kandrakari csata vége felé, Drake (a lázadó sereg kapitánya, Caleb barátja) beleugrik a Nyomkövetőbe, mialatt ő a denevéreit engedi szabadon. Egy rövid ideig átveszi a teste fölött az irányítást, és mikor kijön belőle, a Nyomkövető meghal, és porrá válik. Cedric veresége után Sniffert valószínűleg ismét bebörtönzik, most már a gazdája nélkül.

A Nyomkövető ereje: A Nyomkövető, akárcsak a legtöbb szörny, szintén nagy fizikai erővel bír. A Nyomkövető fegyvere egy hosszú lánc, aminek a végén egy fémgolyó van, s miközben használja, az egész fegyver zölden világít. A Nyomkövető Sniffer mellett más segítőkkel is rendelkezik, mégpedig denevérekkel. Ők a Nyomkövető testéből jönnek ki, amikor csak kívánja. A Nyomkövető denevérei alkalmasak arra, hogy akár egész fákat döntsenek ki, de arra is jók, hogy valakit csata közben megtámadjanak és lefoglaljanak, emellett felderítésre és kémkedésre is lehet őket használni.

Sandpit[szerkesztés]

Sandpit egy hatalmas, élő homokgödör, aki elnyeli és magába zárja áldozatait, akik rá találnak lépni. Először az első évadban tűnik fel a „Csapda a Filney-dombnál” című epizódban, mikor fogságba ejti Caleböt. Az Őrzőknek sikerül megmenteniük a fiút és Sandpit többi áldozatát is, majd Irma és Taranee egyesítik erejüket, és átváltoztatják Sandpitet egy üvegtóvá.

Sandpit lesz az ötödik, aki elfogadja Nerissa ajánlatát. Nerissa, miután összegyűjtötte Nyomkövetőt és Sniffert, ellátogat a Filney-dombhoz és kvintesszenciájával életre kelti Sandpitet, akinek emberi jellegű alakot kölcsönöz. Az „Ékszer” című epizódban Phobos és a Lovagok egyedül neki köszönhetik, hogy ki tudnak jutni a szentélyből, mikor Vathek (korábban Phobos börtönőre és lázadó kém, jelenleg a szentély egyik őre) bekapcsolja a vészjelzést, amelyet követően egy rács zárja le a szentély bejáratát. Sandpit viszont könnyedén át tud bújni a rácsok között, és meg tudja húzni a kart, amely felvonja a rácsot. Sandpit szintén nagy segítség Phobosnak a palota ostrománál. Az epizód végén Elyonnak köszönhetően ő is börtönbe kerül. Mikor az évad vége felé Phobos újra kiszabadítja, segít neki elfoglalni Meridiánt. Később Raythornak sikerül meggyőznie őt és Gargoyle-t, hogy Phobos nem érdemli meg a szolgálatukat, így Sandpit is átáll az Őrzők oldalára. A Kandrakarért vívott csatában segít Calebnek és Blunknak legyőzni Mirandát, aki el akarja pusztítani az Auramereket, az Őrzők erőforrását. Miután Elyon újra bebörtönöz mindenkit, Sandpit ott marad a kastélyban, hogy segítsen megvédeni azt, ha Elyon nem lenne ott.

Raythor[szerkesztés]

Raythor Phobos egy katonája. Először „A kulcs” című epizódban tűnik fel, ahol megkérdőjelezi Vathek állításait Caleb szökésével kapcsolatban. Ugyanis Vathek adta oda a bilincskulcsot Calebnek, hogy segítsen neki a szökésben, de a kulcs eltűnt (Blunk ellopta) és a gyanú Vathekre terelődött. Raythor abban reménykedik, hogyha Vathek már nincs ott, akkor övé lehet az állása, de az Őrzők az utolsó pillanatban feltűnnek, és Will elrejti a kulcsot Raythor egyenruhájában, így Vathek helyett őt dobják az Árnyak Szakadékába büntetésképp.

Az Árnyak Szakadéka állítólag feneketlen, és akit beledobnak, örökké zuhanni fog. Raythornak mégis sikerül kimásznia belőle – valószínűleg sikerült megkapaszkodnia valahol, és azóta egyre mászott felfelé. A második évad első részében éri el azt a helyet, ahol korábban bedobták, s mikor kimászik, Nerissa áll előtte, és megkérdezi tőle, mit akar a fenti világban. Amit Raythor akar, az a bosszú, így ő is csatlakozik a Bosszú Lovagjaihoz és ő lesz a vezetőjük. A „Látszat” című epizódban Raythor Nerissa megkérdezése nélkül elrabolja Caleböt és az apját, Juliant, illetve Aldarnt, Caleb legjobb barátját és Drake-et, ami komoly bajba sodorja. Rayhtor javasolja az „Ékszer” című epizód elején, hogy szabadítsák ki Phobost, majd mind a kiszabadításban, mind a palota elfoglalására tett kísérletben vezető szerepet játszik, de a rész végén Elyon őt is bebörtönzi. A „Győzelem” című részben, mielőtt Will szabadon engedné Phobost, Hay Lin láthatatlanul meglátogatja őt, és megkérdezi tőle, miért szolgálja azt, aki olyasmiért büntette meg, amit nem is ő követett el. Rayhtor erre azt válaszolja, hogy azért, mert felesküdött Phobos szolgálatára. A „Boszorkány” és a „Xanadu” című rész közötti időszakban Raythornak be kell látnia, hogy Phobosban nincs becsület, hiszen megszegte Willnek tett esküjét, miszerint nem használja fel Nerissa Pecsétjét a saját céljai eléréséhez. Így Hay Linnek sikerül Raythort az ő oldalukra állítania, aki felesküszik az Őrzők szolgálatára. Idővel sikerül meggyőznie Gargoyle-t és Sandpitet is, hogy álljanak mellé, de Frostot és a Nyomkövetőt nem meri próbára tenni.

Innentől fogva ő a lányok kettős ügynöke. Ő javasolja Phobosnak, hogy Kandrakart támadja meg Zamballa helyett, nagyon jól tudva, hogyha Phobos megtámadja a Végtelenség Szívének Erődjét, akkor elveszíti minden erejét Willnek tett esküje miatt. Arra viszont senki nem számít, hogy Cedric elárulja és megeszi Phobost. Miután Phobos és a Pecsét összes ereje Cedricé lesz, Cedric felszólítja a lurdeneket és a Bosszú Lovagjait, hogy szolgálják őt, de Raythor hű marad a lányoknak tett esküjéhez és segít nekik megszökni Kandrakarról, hogy a Földön legyen elég idejük felkészülni Cedric érkezésére. Phobos és Cedric legyőzése után, Raythor Elyon szolgálatába áll, és a csatában nyújtott segítségéért egy alkirályságot kap jutalmul.

Frost és Crimson[szerkesztés]

Frost Phobos seregének tagja. Frost nagyon izmos, óriási fizikai ereje van, de a gondolkodás nem az erőssége. Crimson egy háromszarvú meridiáni állat, leginkább egy orrszarvúra hasonlít. Első feltűnésük a „Keretbe zárva” című epizódban van, mikor Cedric Phobos parancsára a lányok után küldi őket egy festménybe, hogy szerezzék meg Kandrakar szívét, de nem járnak sikerrel.

Legközelebb a második évad első részében tűnnek fel, amikor Phobos utolsó megmaradt varázserejét felhasználva el akarják pusztítani az Őrzőket. Frost ezúttal sem tudja legyőzni a lányokat, ezért menekülniük kell Crimsonnal, szerencséjükre Nerissa épp akkor és épp ott nyit egy átjárót, hogy megmenekülve, utolsókként csatlakozzanak a Bosszú Lovagjaihoz. Az elején Frost vetélkedik Raythorral a vezetői címért, de Raythor kimagaslóan jobb harcos, mint ő. Miután az „Ékszer” című részben kiszabadítják Phobost, és megkezdik a palota ostromát, Phobos Frostot bízza meg a palota kapujának őrzésével. A rész végén Elyon Frostot és Crimsont is börtönbe zárja. Kandrakar ostrománál Frost és Crimson, egyaránt Phobos seregét erősítik. Miután Cedric lenyeli Phobost és megteszi Mirandát vezérnek, míg ő a Földet veszi célba, Miranda elindul elpusztítani az Auramereket és Frostra bízza a csata további vezetését. Végül mindkettejüket legyőzik, és Frost, Crimsonnal együtt, ismét hamar börtönben találja magát.