ADR–8

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ADR–8 egy irányítatlan elektronikus elhárító rakéta volt, melyet a Tracor(en) fejlesztett ki az Egyesült Államok Légiereje számára. A B–52 Stratofortress bombázókról történő dipólcsapda(en)-kivetésre használták.

Fejlesztése[szerkesztés]

Eredetileg RCU–2 jelzéssel az ADR–8-at a B–52 stratégiai bombázóhoz fejlesztették ki, hogy a repülőgépnek dipólcsapdák kivetésével módja legyen az ellenséges radar megzavarására.[1] Egy ún. Gyors Reagálású Szerződés (Quick Reaction Contract) keretében fejlesztette ki a Tracor(en), az ADR–8 egy 70 mm (2,75 hüvelyk) átmérőjű behajtható szárnyú rakéta volt. A sikeres teszteket követően a rakéta gyártására a Revere Copper and Brass(en) vállalkozott.[1]

Alkalmazása[szerkesztés]

A rakéták a B–52-esek szárnyai alatti pilonokra szerelt húszlövetű AN/ALE–25 rakétakonténerekből kerültek kilövésre. A konténerek hossza 4 m (13 láb), súlya 500 kg (1100 font) volt; a rakéták kilövése kézzel, vagy fenyegetés érzékelése után automatikusan történhet. Az elkészült legutolsó 18 darab B-52H repülőgépre kerültek felszerelésre; a korábbi B–52G és B–52H gépekre utólag szerelték fel a rendszert.[2]

Az ADR–8 és AN/ALE–25 rendszereket 1970 szeptemberében kivonták a hadrendből,[1] a "Phase VI" elektronikus hadviselési csomag vette át a helyét.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Hivatkozások
  1. a b c Parsch 2005
  2. a b Dorr and Peacock 2000, p.52.
Irodalomjegyzék

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az ADR-8 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.