Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 540 010 szócikke van, ebből 1053 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A Déloszi Szövetség i. e. 431-ben
A Déloszi Szövetség i. e. 431-ben

Az i. e. 478-ban alapított Déloszi Szövetség 173 görög városállam társulása, koinonja volt, amely több mint hetven évig állt fenn. A vezető szerepet az athéniak töltötték be, akiknek az volt a célja, hogy a görög–perzsa háborúk végét jelentő plataiai győzelem után is folytatódjon a Perzsa Birodalom elleni küzdelem. A szövetség ma használt neve a gyűlések eredeti helyének, Délosz szigetének a nevéből származik. A sziget templomában tartották a gyűléseket, i. e. 454-ig pedig a szövetség kincstárát is itt őrizték, akkor azonban Periklész Athénba költöztette.

Nem sokkal megalakulása után Athén elkezdte felhasználni a szövetség flottáját saját céljaira, ami gyakori konfliktusok alapját képezte az athéniak és a kisebb tagok között. I. e. 431-ben Athén keménykezű szövetségi politikája a peloponnészoszi háború kitöréséhez vezetett. Az i. e. 404-ben Athén vereségével záruló háború egyben a szövetség végét is jelentette.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Aerosmith • Mozaik • Dzsedkaré Iszeszi • 1907-es amerikai bankpánik • Pompeii • Hangul • Ión felkelés 

Javaslatok

A nap képe    
Jézus és az alvó tanítványok az Olajfák hegyén (15. század) a Saint-Michel-de-Cuxa apátság főtemplomában (Codalet, Pyrénées-Orientales megye, Franciaország)

Jézus és az alvó tanítványok az Olajfák hegyén (15. század) a Saint-Michel-de-Cuxa apátság főtemplomában (Codalet, Pyrénées-Orientales megye, Franciaország)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A Fasori Gimnázium épülete
A Fasori Gimnázium épülete
  • … a híres Fasori Gimnázium egykori neves tanulói között számos híresség található, köztük például Podmaniczky Frigyes politikus, Neumann János matematikus, Wigner Jenő fizikus és Faludy György költő?
  • … a híres Klopman gyémánton a legenda szerint átok ül, ám ez a gyémánt a valóságban sosem létezett?
  • … a siketvak Helen Keller angol anyanyelvén kívül francia, német, görög és latin nyelven is olvasott?
  • I. Iusztinianosz császár (527–565) hatalomra jutásáig a Bizánci Birodalomban a diákokat latinul és görögül is tanították, a hetedik század közepére a görög már teljesen átvette az uralmat és államnyelv lett?
Aktuális  
A krasznogorszki Crocus City Hall koncertterem
A krasznogorszki Crocus City Hall koncertterem

Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúmagyar önkormányzati választáseurópai parlamenti választáslabdarúgó-Európa-bajnokságpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Daniel KahnemanFritz WepperEötvös PéterMaurizio PolliniSimon AndrásGyenesei IstvánFrédéric Mitterrand

Ezen a napon  

Ma 2024. március 28. van,  

Comenius domborműve a csehországi Dolonyban egy iskolai falvéseten
Comenius domborműve a csehországi
Dolonyban egy iskolai falvéseten

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 540 010 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.