9M14 Maljutka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
9M14 Maljutka páncéltörő rakéta

A 9M14 Maljutka[1] (NATO-kódja: AT–3 Sagger) a Szovjetunióban kifejlesztett vezetékes parancsközlő távirányítású irányított páncéltörő rakétarendszer. A Varsói Szerződés legelterjedtebb páncéltörő rakétafegyvere volt az 1960-as évektől kezdődően, és Szovjetunión kívül további öt országban gyártották. Hordozható, járműre, valamint helikopterre telepített változata is ismert.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Maljutka-rendszert 1960-ban tervezték a kolomnai KBM tervezőirodában Sz. N. Nyepobegyimij főkonstruktőr vezetésével és 1963-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, ahol ez volt az első könnyű páncéltörő rakéta, amely hordozható kivitelben is készült. A gépesített lövész zászlóaljaknál rendszeresítettek szakaszonként két-két hordozható indítóberendezést és egy irányítóberendezést, ezt három katona szállította, illetve kezelte. A minimálisan 500 m-től alkalmazható Maljutka-rakéták kiegészítéseként a lövész alegységek RPG–7 kézi páncéltörő rakétákkal is fel voltak szerelve. Később a gépesített lövész csapatok alapjárművének számító BMP–1 fegyverzetében is megjelent, de alkalmazták a BMD–1-en is, a BRDM–1 és BRDM–2 alvázakon a Maljutka-rendszert telepítve páncélelhárító harcjárművet alakítottak ki.

A Magyar Néphadseregben a BMP–1 és BRDM–2 harcjárműveken, valamint a Mi–24 harci helikopterek fegyverzetében volt rendszeresítve a Maljutka-rendszer.

Harci alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 9M14 Maljutka-rendszert először a vietnami háborúban vetették be 1972-ben. Az 1973-as jom kippuri háború háborúban Szíria és Egyiptom hatékonyan alkalmazta a páncéltörő rakétát az izraeli páncélosok ellen. Maljutkával legalább 800 izraeli páncélost lőttek ki az összecsapás során.

Műszaki jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

BRDM–1 páncélozott harcjárművekre telepített Maljutka-rendszer

A rakéta a 9P111 típusú hordozható indítóberendezésről, BMP–1, BMD–1, BRDM–1 és BMRD–2 harcjárművekről, valamint a Mi–2, Mi–8 és Mi–24 helikopterekről indítható.

A hordozható 9P111 földi indítóberendezés alapjául az üvegszálas tároló konténere szolgál, amely kb. 5 perc alatt hozható üzemkész állapotba. A konténerre szerelhető fel az indítósín a rakétával. A rendszer tartozéka egy különálló és az indítóberendezéshez kábellel csatlakoztatható 9SZ415 vezérlőrendszer, amely egy kis botkormánnyal rendelkezik a rakéta irányításához. A rakétát kis távolságon a kezelő szabad szemmel követi, 1000 m fölött a 8-szoros nagyítású, 22,5° látószögű 9S16 típusú prizmás irányzótávcsövet használhat. A rakétát a kezelő a botkormánnyal vezeti a célra. A kormányparancsokat vezetéken kapja a rakéta a vezérlő berendezéstől. A háromeres vékony vezeték a rakétában lévő dobról repülés közben fut le. Hatékony használatához a manuális parancsközlő irányítási mód a kezelőktől nagy gyakorlatot igényel. A harci tapasztalatok azt mutatják, hogy átlagosan képzett kezelőkkel legfeljebb 20-25% közötti találati arányt lehet elérni. További probléma, hogy az indítástól a maximális lőtávolságig a rakéta kb. 30 másodpercet repül, ez pedig elegendő időt biztosít ahhoz, hogy a célpont a rakétaindítást észlelve kitérő manővereket tegyen. A késői változatok már félaktív parancsközlő irányítást alkalmaznak, ezzel a célzás hatékonyabban megvalósítható.

A rakétát egy indítótöltet veti ki az indítósínről, majd ezt követően indul be a menethajtómű. A rakéta forgás-stabilizált, másodpercenként 8,5 fordulatot tesz meg a hossztengelye körül repülése közben. A forgást a rakéta stabilizátor szárnyának állásszöge biztosítja, indításkor a kezdeti forgómozgást pedig a az indítótöltet adja a rakétának. A rakéta mindenkori földhöz viszonyított helyzetét a beépített miniatűr giroszkóp segítségével határozza meg.

9M14 Maljutka páncéltörő rakéta a csehszlovák gyártású BPzV–1 gyalogsági harcjárművön

A BMP–1 gyalogsági harcjárművön és a BMD–1 desszant-harcjárművön a rakéta indítósíne a lövegcső fölé rögzíthető. A rakétát a harcjárművön belül az indítósínnel összeszerelve, becsukott stabilizátor-szárnyakkal tárolják. Indítás előtt a torony tetején, a löveg fölött kialakított zárható nyíláson keresztül lehet a lövegcsőre kitolni. Irányítása a harcjárműben elhelyezett botkormánnyal történik, a rakéta repülése az irányzótávcsővel követhető, ehhez a távcsövet nagyobb látószögű üzemmódba lehet állítani. Az indításkor a toronyban elhelyezett pedált lenyomva egy védőüveget kell lehajtani az irányzótávcső külső nyílása elé, amely az indítás után felcsapódik. Ez megakadályozza, hogy a rakéta indítótöltete bekormozza a távcsövet.

A BRDM–2 alvázra telepített rendszernél a harcjármű páncéltestébe süllyeszthető toronyban hat rakéta helyezhető el. A Mi–24 harci helikopternél a félszárnyak alatt rögzíthető oldalanként két-két rakéta.

A rakéta szerkezete végtelenül leegyszerűsített. Minden lényeges funkciót ellátó berendezést az irányítóberendezésébe telepítettek. A kormánymű vezetéken kapja a parancsokat. Legbonyolultabb alkatrésze a fedélzeti giroszkóp. A hajtómű kétkamrás égéstérrel rendelkezik. Elülső és hátulsó részén négy-négy kúpos fúvócsövön távoznak az égéstermékek. A rakéta kormányzása a tolóerővektor változtatásával történik. A rakéta orr-részében helyezkedik el a kumulatív töltet. Mögötte a kormánymű a hajtóművel, hátul pedig az elektromos csatlakozók és a vezetéket tároló dob található.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 9M14 Maljutka (AT–3A Sagger–A) – az alapváltozat, amely 1963-ban állt hadrendbe és 1984-ig gyártották
  • 9M14M Maljutka–M (AT–3B Sagger–B) – nagyobb teljesítményű rakétahajtóművel készült változat, amely nagyobb utazósebességet biztosított
  • 9M14P Maljutka–P (AT–3C Sagger–C) – javított kumulatív töltettel felszerelt változat, a páncélátütő képesség 460, majd 520 mm-re nőtt. A szerb Krusik Holding Co. P1 és PB1 jelű változatait is gyártja, utóbbi páncélátütése 580 mm-re nőtt.
  • 9M14–2 Maljutka–2 (AT–3D Sagger–D) – Félautomata parancsközlő vezérlőrendszerrel ellátott változat, amely 1990-ben állt szolgálatba. A 9M14–2M altípus ERA-páncélzat ellen is alkalmazható tandem elrendezésű kettős kumulatív harci résszel rendelkezik. Az F alváltozat rakétája élőerő és könnyű járművek ellen alkalmazható termobarikus harci résszel van ellátva.

Külföldi másolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 9M14 Maljutka-rendszert a Szovjetunión kívül öt országban gyártották, vagy gyártják ma is:

  • Hongjian HJ–73 – kínai változat, amelyet 1979-ben állítottak szolgálatba
  • RAAD és RAAD–T – iráni másolat
  • Szuszong-Po – Észak-Koreában gyártott változat
  • POLK – a 9M14 Maljutka-P alapján Szlovéniában gyártott változat
  • Kuen Wu – tajvani változat

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rakétarendszert rendszeresítette: Afganisztán, Algéria, Angola, Csehszlovákia, Bulgária, Egyiptom, Etiópia, Észak-Korea, Horvátország, India, Irak, Irán, Jugoszlávia, Kína, Kuba, Lengyelország, Líbia, Magyarország, Mozambik, Peru, Románia, Szlovénia, Szíria, Tajvan, Uganda, Vietnam, Zambia. A rakéta megtalálható a Hezbollah fegyverzetében is.

A rakéta (alapváltozat) műszaki adatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 860 mm
  • Fesztáv: 939 mm
  • Törzsátmérő: 125 mm
  • Indulótömeg: 10,9 kg
  • Utazósebesség: 115 m/s
  • Hatósugár: 3 km (minimális alkalmazási távolság: 500 m)
  • Irányítás: Manuális vezetékes parancsközlő távirányítás
  • Harci rész: 2,5 kg-os kumulatív töltet, 400 mm-es páncélátütő képességgel

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A 9M14 a fegyverrendszer GRAU-kódja.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 9M14 Maljutka témájú médiaállományokat.