6207-es közút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
6207-es közút
Az Adonyi út (6207-es út) a pusztaszabolcsi templomtoronyból
Az Adonyi út (6207-es út) a pusztaszabolcsi templomtoronyból
Úttípus összekötő út
Hossza22,2 km
Ország  Magyarország
Tartományok Fejér megye
Mérnökségek Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az út eleje Adony, 6 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Velence, 7 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Időzóna UTC+1
A Wikimédia Commons tartalmaz 6207-es közút témájú médiaállományokat.

A 6207-es számú közút kétsávos Fejér megyei közút Adony, Pusztaszabolcs és Velence települések között.

Nyomvonala[szerkesztés]

Adony belterületének délkeleti szélén ágazik ki a 6-os főútból, annak 51,400-as kilométerszelvényénél; ugyanott ágazik ki a főútból kelet felé az 51 315-ös út is, amely a lórévi komp adonyi felhajtójához vezet. Észak-északnyugati irányban indul, Rákóczi Ferenc utca néven, később inkább északnyugati irányt vesz. Első kilométerének megtétele után, a település központjában keresztezi a Perkátára vezető 6208-as utat, amely itt a 600-as méterszelvénye közelében jár. Nem sokkal ezután két iránytörése is van a település házai között, ezeknek megfelelően előbb Széchenyi István utca, majd Dózsa György utca lesz a települési neve. 2,9 kilométer megtétele után hagyja el Adony belterületét, nyugat-északnyugati irányban.

A település lakott területét elhagyva keresztezi a Líviai-halastavak felől a Duna felé tartó vízfolyást (Cikolai-víz), majd egy rövid szakaszon átlép Iváncsa közigazgatási területére. Ötödik kilométere előtt egy körforgalomhoz ér, ide érkezik be északnyugat felől az M6-os autópálya Szabadegyháza-Adony csomópontjának az a lehajtó ága, amely a Pécs felől érkező forgalmat szolgálja ki (60 433) és indul ki ugyanonnan a Budapest felé vezető felhajtó ág (60 434), valamint kiágazik egy önkormányzati út Iváncsa belterülete felé is. Az út itt délnyugatnak fordul, felüljárón áthalad a sztráda felett, majd a túloldalon egy újabb körforgalomhoz ér. Abból a körforgalomból kelet felé ágazik ki a Pécs felé vezető felhajtó ág (60 432) és torkollik bele a Budapest felőli forgalom lehajtó ága (60 431); délnyugat felé a 6209-es út indul Szabadegyháza, Sárosd, Ráckeresztúr és Káloz felé, a 6207-es pedig észak-északnyugat felé húzódik tovább.

Kevéssel a nyolcadik kilométerének elérése előtt az út átlépi Pusztaszabolcs határát, néhány száz méterrel errébb pedig annak belterületét is. A városban először pontosan nyugati irányban halad, Adonyi út néven, így ágazik ki belőle a 9,550-es kilométerszelvénye táján dél felé a mindössze 3 kilométer hosszú, Felsőcikolapusztára vezető 62 112-es út. Pusztaszabolcs vasútállomás közvetlen közelében keresztezi a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár-vasútvonal, Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonal és a Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonal rövid közös szakaszát, majd északkelet felé fordul, Sport utca néven. Majdnem pontosan a tizedik kilométerénél beletorkollik a 6205-ös út, amely Besnyő, Beloiannisz és Iváncsa települések, illetve Iváncsa vasútállomás felé teremt közlekedési kapcsolatokat.

Ezután az út fő iránya északnyugatira fordul és a Velencei út nevet veszi fel, így halad tovább a város széléig, amit 11,6 kilométer után ér el. 14,4 kilométer után lépi át az útjába eső utolsó település, Velence határát. Kevéssel ezután egy leágazása következik délnyugati irányban, Tükröspuszta, majd néhány kilométerrel arrébb egy hasonló Hajdútanya felé. 21 kilométer megtétele után éri el Velence első házait, ott a Szabolcsi út nevet veszi fel. Utolsó szakaszán még áthalad egy körforgalmú csomóponton, végül betorkollik a 7-es főútba, kevéssel annak 46. kilométer után, és ott véget is ér.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 22,234 kilométer.

Története[szerkesztés]

Az út legutóbb 2016-ban került felújításra, a munkálatok április 26-án kezdődtek.[1][2] Az út felújítása eredetileg 2015-ben történt volna meg az Európai Unió finanszírozásával a Közlekedés Operatív Programból történő maradványforrások átcsoportosításával, azonban a közbeszerzési eljárás elhúzódott, és a maradványforrás csak 2015 év végéig volt elérhető.[3][4][5] Az útfelújítás végül a Komplex útfelújítási program keretében történt meg az 5+648 kilométer szelvény és a 11+730 kilométer szelvény között, továbbá a 13+000 kilométer szelvény és a 22+004 kilométer szelvény között.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. V. Varga József: A kulcsszó: a biztonság – Megyei útfelújítás 53 kilométeren (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2016. december 14. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)
  2. Terebesi Zsuzsanna: Fejér megyében 28,6 kilométernyi főúti és 24,5 kilométer hosszú mellékúti útszakasz újul meg (ASPX). Magyar Közút Nonprofit Zrt., 2016. szeptember 7. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)
  3. Hamarosan megújulnak a mellékutak is (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2015. április 1. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)
  4. Haszán Zoltán: Felújítják az L. Simonék panziójához és borászatához vezető közutat (HTML). 444.hu. Magyar Jeti Zrt., 2015. április 4. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)
  5. Sebestyén Lilla: Horror mellékutak a megyében: idén már nem várható előrelépés az ügyben (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2015. november 9. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)
  6. Terebesi Zsuzsanna: Komplex útfelújítási program (ASPX). Magyar Közút Nonprofit Zrt., 2016. augusztus 17. [2018. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 5.)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]