42 cm Haubitze M. 14/16
| 42 cm Haubitze M. 14/16 | |
 | |
| Gyártási adatok | |
| Ország | Osztrák–Magyar Monarchia |
| Tervező | Škoda |
| Tervezés éve | 1909–1914 |
| Gyártó | Škoda |
| Gyártás ideje | 1914–1918 |
| Gyártási darabszám | 8 |
| Alkalmazás | |
| Alkalmazás ideje | 1914–1945 |
| Alkalmazó ország | Osztrák- Magyar Monarchia Románia |
| Háborús alkalmazás | első világháború, második világháború |
| Műszaki adatok | |
| Űrméret | 420 mm (17 hüvelyk) |
| Tömeg | 105 000 kg (231 000 font) t |
| Csőhossz | 6290 mm L/15 mm |
| Gyakorlati tűzgyorsaság | 0,2 lövés/perc |
| Max. lőtávolság | 14 600 méter m |
A 42 cm L/15 Küstenhaubitze M. 14 (42 cm, 15 kaliber, Nehéz Ostromtarack 14) nehéz partvédelmi és ostromtarack, amelyet az Osztrák–Magyar Monarchia az első világháborúban, Németország pedig a második világháborúban használt.
A fegyvert és lövedékét úgy tervezték, hogy áthatoljon a modern dreadnoughtok gyengén páncélozott fedélzetén, összhangban a korszak uralkodó partvédelmi doktrínájával, amely szerint a leghatásosabb a hajótest leggyengébb pontjait magas röppályájú közvetett tűzzel támadni, mint az erősen páncélozott oldalukat rendkívül drága és nehéz lapos röppályájú lövegekkel. A partvédő lövegeknek ugyanolyan jól páncélozottnak vagy védettnek kellett lennie, mint lehetséges célpontjainak, hogy ellenálljanak a csatahajók ellentüzének. A tarackok és mozsarak lényegesen olcsóbbak voltak, mint a hasonló űrméretű hosszú csövű haditengerészeti lövegek, és a magas szögcsoporttal való tüzelés lehetővé tette, hogy a fegyvert el lehessen rejteni a domborzat mögé, így elkerülhették a páncélozás költségeit.
Két tarackot vásároltak az Adriai-tenger melletti Pólában, Fort Gomillában található fő osztrák–magyar haditengerészeti támaszpont védelmére. Egy páncélozott kupolával rendelkező forgózsámolyos talplemezre akarták felszerelni őket, amely teljes 360°-os szögben képes biztosítani a körkörös tüzelést. A talplemez egy görgős csapágyazású gyűrűn nyugodott, beton alapba fektetve. A háború kitörése után gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy Polát nem fenyegeti tengeri támadás veszélye, így az OKW úgy döntött, hogy a lövegeket a hadsereg támogatására fogja felhasználni. Az első tarackot még beépítették a tüzelőállásba, de a többit a Skoda 1915 januárjára mobil használatra átalakította. Ugyanezen hónap 14-én a Küstenhaubitze Batterie-hez (parti tarack osztály) rendelt 2-es tarack az osztrák-lengyelországi Tarnów vasútállomásán adta le első lövését, ezt követően Krakkóban, majd a szerb fronton, majd Modlin mellett. Ezt a fegyvert az 1916. májusi offenzívában használták a Gudrun 38 cm-es M.16 ostromtarackkal együtt, Calliano mellett. Ugyanebben az időben egy másik löveg Malga Larghettóban állomásozott Monte Rovertől délre, és a második 38 cm-es M.16-os ostromtarackkal (Barbara) támogatta a Forte Monte Verena lövésében.
Ezeknek a tarackoknak a bevetése rendkívül nehézkes volt, mivel állandó telepítésű partvédelmi lövegeknek készültek. A csövek és lövegtalpak páncélozott acéltornyokban helyezkedtek el, amelyek felül nyitottak, és technikai okok miatt kezdetben nem is tudták elhagyni ezt a telepítési módot. Az összeszereléshez nagy, mozgatható portáldaru kellett, valamint a daru mozgásához szükséges sínek. Az M 14 típusból összesen nyolc darab (1-8. sz.) és egy tartalék cső készült.
A háború végén összesen nyolc löveg állt szolgálatban: egy M 14-es Gomila tengerparti erődjében, két M 14-es, négy M 16-os és egy M 17-es a különböző frontszakaszokon.
Legalább egy fegyvert az olasz hadsereg eltávolított a háború befejezése után, és Rómában kiállították. A világháború után legalább 5 löveg Csehszlovákiába került.
Az egyik löveget 1940-ben Németország használta az Ouvrage-Schoenenbourg lövésére Oberotterbach közelében. A német ostromtüzérség részére tervezett 60 és 80 cm-es, később a Harmadik Birodalom által használt fegyverek nem készültek el időben az 1940-es francia hadjáratra, így az első világháborúból megmaradt nehéz tarackokat, köztük ezt a löveget vették használatba, hogy a Maginot-vonal erődítményei ellen bevethessék.[1] A löveg Csehszlovákia 1938–39-es annektálása után került német birtokba, és a 42 cm-es houfnice vz17-ről átnevezték 42 cm Haubitze(t)-re. A tarackot Leningrádban és Szevasztopolban is bevetették, annak ellenére, hogy a cső élettartamát mindössze 1000 lövésre becsülték.[2]
A típus egy másik példányát, egy M16-os modellt Magyarországon, az 1919-es magyar–román háborúban fogtak el Győrben a román csapatok, a 38 cm-es Belagerungshaubitze M 16 no 2 "Gudrun"-val együtt.[3] A két löveg a bukaresti Nemzeti Katonai Múzeumban van kiállítva.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Maginot Line 1940: Battles on the French Frontier. Osprey Publishing, 21. o. (2010). ISBN 978-1-84603-499-2
- ↑ Enzyklopädie deutscher Waffen 1939–1945. Motorbuch Verlag, 230. o. (2006). ISBN 3-613-02481-0
- ↑ Guy François, comments on Obusiers Skoda 380 et 420mm Mle 1916 à Bucarest, dated 22 Sep 2008 and 9 Aug 2009
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 42 cm Haubitze M. 14/16 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- Gander, Terry; Chamberlain, Peter. Weapons of the Third Reich: An Encyclopedic Survey of All Small Arms, Artillery and Special Weapons of the German Land Forces 1939–1945. New York: Doubleday, 1979 ISBN 0-385-15090-3
- Ortner, M. Christian. The Austro-Hungarian Artillery From 1867 to 1918: Technology, Organization, and Tactics. Vienna, Verlag Militaria, 2007 ISBN 978-3-902526-13-7
- Prášil, Michal. Škoda Heavy Guns. Atglen, PA: Schiffer, 1997 ISBN 0-7643-0288-4
