21 101-es mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(21 101-es közút szócikkből átirányítva)
21 101-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza5,4 km
Ország Magyarország
TartományokPest vármegye
Az út elejeDunakeszi 2101
Az út végeFót 2102

A 21 101-es számú mellékút egy bő öt kilométeres hosszúságú, öt számjegyű mellékút Pest vármegyében, az észak-pesti agglomerációbnan.

Nyomvonala[szerkesztés]

Dunakeszi központjában ágazik ki a 2101-es útból, annak első kilométere közelében, rögtön azután, hogy az út híddal keresztezte a szobi vasutat. Kelet-északkeleti irányba indul, Kossuth Lajos utca néven. Több mint két kilométert halad nyílegyenesen ebben az irányban, közben elhalad a tőle délre fekvő Fenyves városrész, majd a Toldi lakópark, továbbá az északabbra eső Tóváros és Meggyes városrészek mellett. 2 kilométer után keletnek fordul és nem sokkal a 2+500-as kilométerszelvénye előtt áthalad az M2-es autóút fölött, leágazás nélkül.

Rögtön ezután átlép Fót területére, ahol tovább fordul délkeletnek, és ismét egy bő két kilométeres, majdnem teljesen egyenes szakasza következik, előbb Németh Kálmán utca, majd Móricz Zsigmond utca néven. Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint a kilométer-számozása az 5+412-es kilométer-szelvényénél végződik, a 2102-es útba beletorkollva, annak a 12+800-as kilométerszelvénye közelében.

Források[szerkesztés]

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 17.

Jegyzetek[szerkesztés]