Ugrás a tartalomhoz

2020-as WTA-szezon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Dodi123 (vitalap | szerkesztései) 2021. március 15., 00:32-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Április: typo)

A 2020-as WTA-szezon a WTA, azaz a női profi teniszezők nemzetközi szövetsége által szervezett versenysorozat 2020-as évada. A szezon magába foglalja a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) által felügyelt Grand Slam-tornákat, a Premier tornákat, az International tornákat, az ITF által szervezett Fed-kupát, valamint a két év végi versenyt, a WTA Elite Trophy tornát, és a WTA Finals világbajnokságot.[1]

A 2020-as szezonban összesen 60 tornán indulhattak volna a versenyzők, ebből 55 torna a WTA szervezésében, ez egészült volna ki a négy Grand Slam-tornával, valamint az olimpiai játékok teniszversenyeivel. A Covid19-pandémia miatt a versenynaptár év közben módosításra került: több torna, köztük a wimbledoni teniszbajnokság, valamint az olimpiai tenisztorna elmaradt, és több torna áthelyezésre került új időpontra. Az év végi viágbajnokság, valamint a WTA Elite Trophy tornák is elmaradtak, ezért az éves pontverseny (race) számolását március 9-én leállították. A pontverseny március 9–augusztus 3. között befagyastásra került. Elmaradt a Budapesten megrendezésre tervezett Fed-kupa-csapatverseny is.

Az év kiemelkedő magyar eredményei

Tornagyőzelem (2)

Január:

Szeptember:

Versenynaptár

A WTA 2020-as teljes versenynaptára, feltüntetve benne a legalább negyeddöntőbe jutott versenyzőket.

A színjelölések
Grand Slam-tornák
WTA Premier Mandatory
WTA Premier 5
WTA Premier
WTA International
WTA Finals
WTA Elite Trophy
Olimpia
Csapatversenyek

Rövidítések: KM=körmérkőzés; E=egyéni; Q=kvalifikáció; P=páros; (f)=fedett pályán.

Január

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Január 6. Brisbane International
Brisbane, Ausztrália
WTA Premier
1 000 000 – Kemény – 30E/32Q/16P
CZE Karolína Plíšková
6–4, 4–6, 7–5
USA Madison Keys CZE Petra Kvitová
JPN Ószaka Naomi
USA Jennifer Brady
USA Danielle Collins
NED Kiki Bertens
USA Alison Riske
TPE Hszie Su-vej
CZE Barbora Strýcová
3–6, 7–6(7), [10–8]
AUS Ashleigh Barty
NED Kiki Bertens
Shenzhen Open
Sencsen, Kína
WTA International
775 000 – Kemény – 32E/16Q/16P
RUS Jekatyerina Alekszandrova
6–2, 6–4
KAZ Jelena Ribakina ESP Garbiñe Muguruza
CZE Kristýna Plíšková
KAZ Zarina Dias
CHN Vang Csiang
BEL Elise Mertens
UKR Katerina Bondarenko
CZE Barbora Krejčíková
CZE Kateřina Siniaková
6–2, 3–6, [10–4]
CHN Tuan Jing-jing
CHN Cseng Szaj-szaj
ASB Classic
Auckland, Új-Zéland
WTA International
275 000 – Kemény – 32E/32Q/16P
USA Serena Williams
6–3, 6–4
USA Jessica Pegula USA Amanda Anisimova
DEN Caroline Wozniacki
GER Laura Siegemund
CAN Eugenie Bouchard
GER Julia Görges
FRA Alizé Cornet
USA Asia Muhammad
USA Taylor Townsend
6–4, 6–4
USA Serena Williams
DEN Caroline Wozniacki
Január 13. Adelaide International
Adelaide, Ausztrália
WTA Premier
848 000 $ – Kemény – 30E/24Q/16P
AUS Ashleigh Barty
6–2, 7–5
UKR Dajana Jasztremszka USA Danielle Collins
BLR Arina Szabalenka
CZE Markéta Vondroušová
SUI Belinda Bencic
CRO Donna Vekić
ROU Simona Halep
USA Nicole Melichar
CHN Hszü Ji-fan
2–6, 7–5, [10–5]
CAN Gabriela Dabrowski
CRO Darija Jurak
Moorilla Hobart International
Hobart, Ausztrália
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
KAZ Jelena Ribakina
7–6(7), 6–3
CHN Csang Suaj GBR Heather Watson
RUS Veronyika Kugyermetova
BEL Elise Mertens
AUS Lizette Cabrera
USA Lauren Davis
ESP Garbiñe Muguruza
UKR Nagyija Kicsenok
IND Szánija Mirza
6–4, 6–4
CHN Peng Suaj
CHN Csang Suaj
Január 20.
Január 27.
Australian Open
Melbourne, Ausztrália
Grand Slam
12 122 762 $ – Kemény
128E/128Q/64P/32V
Egyéni  – Páros  – Vegyes páros
USA Sofia Kenin
4–6, 6–2, 6–2
ESP Garbiñe Muguruza AUS Ashleigh Barty
ROU Simona Halep
CZE Petra Kvitová
TUN Unsz Dzsábir
EST Anett Kontaveit
RUS Anasztaszija Pavljucsenkova
HUN Babos Tímea
FRA Kristina Mladenovic
6–2, 6–1
TPE Hszie Su-vej
CZE Barbora Strýcová
CZE Barbora Krejčíková
CRO Nikola Mektić
5–7, 6–4, [10–1]
USA Bethanie Mattek-Sands
GBR Jamie Murray

Február

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Február 3. Fed-kupa kvalifikáció
Everett, Egyesült Államok – Kemény (f)
Hága, Hollandia – Salak (f)
Kolozsvár, Románia – Kemény (f)
Florianópolis, Brazília – Salak
Cartagena, Spanyolország – Salak
Biel/Bienne, Svájc – Kemény (f)
Kortrijk, Belgium – Kemény (f)
Pozsony, Szlovákia – Salak (f)
A kvalifikációs kör győztesei
 Amerikai Egyesült Államok 3–2
 Fehéroroszország 3–2
 Oroszország 3–2
 Németország 4–0
 Spanyolország 3–1
 Svájc 3–1
 Belgium 3–1
 Szlovákia 3–1
A kvalifikációs kör vesztesei
 Lettország
 Hollandia
 Románia
 Brazília
 Japán
 Kanada
 Kazahsztán
 Egyesült Királyság
Február 10. St. Petersburg Ladies Trophy
Szentpétervár, Oroszország
WTA Premier
848 000 $ – Kemény (f) – 28E/24Q/16P
NED Kiki Bertens
6–1, 6–3
KAZ Jelena Ribakina GRE María Szákari
RUS Jekatyerina Alekszandrova
SUI Belinda Bencic
FRA Océane Dodin
CZE Petra Kvitová
RUS Anasztaszija Potapova
JPN Aojama Súko
JPN Sibahara Ena
4–6, 6–0 [10–3]
USA Kaitlyn Christian
CHI Alexa Guarachi
Hua Hin Championships
Huahin, Thaiföld
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
POL Magda Linette
6–3, 6–2
SUI Leonie Küng JPN Hibino Nao
ROU Patricia Maria Țig
UKR Elina Szvitolina
CHN Vang Csiang
CHN Cseng Szaj-szaj
CHN Vang Hszi-jü
AUS Arina Rodionova
AUS Storm Sanders
6–3, 6–3
AUT Barbara Haas
AUS Ellen Perez
Február 17. Dubai Duty Free Tennis Championships
Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
WTA Premier
848 000 $ – Kemény – 28E/32Q/16P
ROU Simona Halep
3–6, 6–3, 7–6(5)
KAZ Jelena Ribakina USA Jennifer Brady
CRO Petra Martić
BLR Arina Szabalenka
ESP Garbiñe Muguruza
EST Anett Kontaveit
CZE Karolína Plíšková
TPE Hszie Su-vej
CZE Barbora Strýcová
7–5, 3–6, [10–5]
CZE Barbora Krejčíková
CHN Cseng Szaj-szaj
Hungarian Ladies Open
Debrecen, Magyarország
WTA International
$275,000 – Kemény (f) – 32E/24Q/16P


Törölve a helyszínnel kapcsolatos problémák miatt[2].


Február 24. Qatar Total Open
Doha, Katar
WTA Premier 5
3 240 445 $ – Kemény – 56E/32Q/28P
BLR Arina Szabalenka
6–3, 6–3
CZE Petra Kvitová AUS Ashleigh Barty
RUS Szvetlana Kuznyecova
ESP Garbiñe Muguruza
TUN Unsz Dzsábir
SUI Belinda Bencic
CHN Cseng Szaj-szaj
TPE Hszie Su-vej
CZE Barbora Strýcová
6-2, 5-7, [10-2]
CAN Gabriela Dabrowski
LAT Jeļena Ostapenko
Abierto Mexicano Telcel
Acapulco, Mexikó
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
GBR Heather Watson
6–4, 6–7(8), 6–1
CAN Leylah Annie Fernandez MEX Renata Zarazúa
CHN Vang Hszi-jü
SLO Tamara Zidanšek
RUS Anasztaszija Potapova
USA Christina McHale
CHN Csu Lin
USA Desirae Krawczyk
MEX Giuliana Olmos
6–3, 7–6(5)
UKR Katerina Bondarenko
CAN Sharon Fichman

Március

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Március 2. Lyon Open
Lyon, Franciaország
WTA International
275 000 $$ – Kemény – 32E/24Q/16P
USA Sofia Kenin
6–2, 4–6, 6–4
GER Anna-Lena Friedsam BEL Alison Van Uytvanck
RUS Darja Kaszatkina
FRA Océane Dodin
FRA Caroline Garcia
ITA Camila Giorgi
SVK Viktória Kužmová
ROU Laura Ioana Paar
GER Julia Wachaczyk
7–5, 6–4
NED Lesley Pattinama Kerkhove
NED Bibiane Schoofs
Abierto GNP Seguros
Monterrey, Mexikó
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
UKR Elina Szvitolina
7–5, 4–6, 6–4
CZE Marie Bouzková NED Arantxa Rus
GBR Konta Johanna
CAN Leylah Annie Fernandez
SWE Rebecca Peterson
CHN Vang Ja-fan
RUS Anasztaszija Potapova
UKR Katerina Bondarenko
CAN Sharon Fichman
4–6, 6–3, [10–7]
JPN Kato Miju
CHN Vang Ja-fan
Március 9.
Március 16.
Indian Wells Masters
Indian Wells, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier Mandatory
8 761 725$ – Hard – 96E/48Q/32P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[3]
Március 23.
Március 30.
Miami Open
Miami, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier Mandatory
8 761 725$ – Kemény – 96E/48Q/32P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[4]

Április

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Április 6. Volvo Cars Open
Charleston, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier
848 000 $ – Salak (zöld) – 56E/32Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[4]
Claro Open Colsanitas
Bogotá, Kolumbia
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[4]
Április 13. 2020-as Fed-kupa-finálé
Budapest, Magyarország
Salak (f), 12 csapat

Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.[5]
Április 20. Porsche Tennis Grand Prix
Stuttgart, Németország
WTA Premier
$ – Salak (Vörös) (f) – 28E/32Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[6]
Április 27. J&T Banka Prague Open
Prága, Csehország
WTA International
275 000 $ – Salak – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[6]
Istanbul Open
Isztambul, Törökország
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Áthelyezve szeptember 7-re.[7]
>

Május

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Május 4. Mutua Madrid Open
Madrid, Spanyolország
WTA Premier Mandatory
$ – Salak (Vörös) – 64E/32Q/28P

Áthelyezve szeptember 14-re.[8]
Május 11. Internazionali BNL d'Italia
Róma, Olaszország
WTA Premier 5
$ – Salak (Vörös) – 56E/32Q/28P

Áthelyezve szeptember 21-re.[8]
Május 18. Internationaux de Strasbourg
Strasbourg, Franciaország
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Áthelyezve szeptember 21-re.[8]
Morocco Open
Rabat, Marokkó
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[8]
Május 25.
Június 1.
Roland Garros
Párizs, Franciaország
Grand Slam

Elhalasztva szeptember 27-re a koronavírus-járvány miatt.[9]

Június

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Június 8. Nature Valley Open
Nottingham, Nagy-Britannia
WTA International
275 000 $ – Fű – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Libema Open
’s-Hertogenbosch, Hollandia
WTA International
275 000 $ – Fű – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Június 15. Nature Valley Classic
Birmingham, Nagy-Britannia
WTA International
275 000 $ – Fű – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Grass Court Championships
Berlin, Németország
WTA Premier
$ – Fű – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Június 22. Nature Valley International
Eastbourne, Nagy Britannia
WTA Premier
$ – Fű – 48E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Bad Homburg Open
Bad Homburg, Németország
WTA International
275 000 $ – Fű – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[10]
Június 29.
Július 6.
Wimbledon
London, Nagy-Britannia
Grand Slam

Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.[10][11]

Július

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Július 13. Bucharest Open
Bukarest, Románia
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[12]
Ladies Open Lausanne
Lausanne, Svájc
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[12]
Július 20. Baltic Open
Jūrmala, Lettország
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[12]
Július 20. Palermo Ladies Open
Palermo, Olaszország
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Áthelyezve Augusztus 3-ra.[7]
Július 29. Tenisz a 2020. évi nyári olimpiai játékokon
Tokió, Japán
Nyári olimpiai játékok
Kemény – 64E/16P/32V
EgyéniPárosVegyes páros

Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.[13]

Augusztus

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben width=180 Elődöntősök Negyeddöntősök
Augusztus 3. Mubadala Silicon Valley Classic
San José, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier
$ – Kemény – 28E/16Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
>
Citi Open
Washington, Amerikai Egyesült Államok
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/16Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Palermo Ladies Open
Palermo, Olaszország
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
FRA Fiona Ferro
6–2, 7–5
EST Anett Kontaveit CRO Petra Martić
ITA Camila Giorgi
BLR Aljakszandra Szasznovics
ITA Elisabetta Cocciaretto
ITA Sara Errani
UKR Dajana Jasztremszka
NED Arantxa Rus
SLO Tamara Zidanšek

7–5, 7–5
ITA Elisabetta Cocciaretto
ITA Martina Trevisan
Augusztus 10. Rogers Cup
Montréal, Kanada
WTA Premier 5
$ – Kemény – 56E/48Q/28P

Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.[14]
Prague Open
Prága, Csehország
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
ROU Simona Halep
6–2, 7–5
BEL Elise Mertens ROU Irina-Camelia Begu
CZE Kristýna Plíšková
POL Magdalena Fręch
ESP Sara Sorribes Tormo
CAN Eugenie Bouchard
ROU Ana Bogdan
CZE Lucie Hradecká
CZE Kristýna Plíšková

6–2, 6–2
ROU Monica Niculescu
ROU Raluca Olaru
Top Seed Open
Lexington, Amerikai Egyesült Államok
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P
USA Jennifer Brady
6–3, 6–4
SUI Jil Teichmann USA Shelby Rogers
USA Cori Gauff
USA Serena Williams
USA Catherine Bellis
CZE Marie Bouzková
TUN Unsz Dzsábir
USA Hayley Carter
BRA Luisa Stefani

6–1, 7–5
CZE Marie Bouzková
SUI Jil Teichmann
Augusztus 21. Cincinnati Open
New York, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier 5
$ – Kemény – 56E/32Q/28P
BLR Viktorija Azaranka
játék nélkül
JPN Ószaka Naomi BEL Elise Mertens
GBR Konta Johanna
USA Jessica Pegula
EST Anett Kontaveit
GRE María Szákari
TUN Unsz Dzsábir
CZE Květa Peschke
NED Demi Schuurs
6–1, 4–6, [10–4]
USA Nicole Melichar
CHN Hszü Ji-fan
Augusztus 24. Albany Open
Albany, Amerikai Egyesült Államok
WTA International
$ – Kemény – 30E/48Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Augusztus 31.
Szeptember 7.
US Open
New York, Amerikai Egyesült Államok
Grand Slam
53 400 000 $ – Kemény
128E/32P
Egyéni – Páros
JPN Ószaka Naomi
1–6, 6–3, 6–3
BLR Viktorija Azaranka USA Jennifer Brady
USA Serena Williams
KAZ Julija Putyinceva
USA Shelby Rogers
BUL Cvetana Pironkova
BEL Elise Mertens
GER Laura Siegemund
RUS Vera Zvonarjova
6–4, 6–4
USA Nicole Melichar
CHN Hszü Ji-fan

Szeptember

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Szeptember 7. Istanbul Cup
Isztambul, Törökország
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P
ROU Patricia Maria Țig
2–6, 6–1, 7–6(4)
CAN Eugenie Bouchard ESP Paula Badosa
CZE Tereza Martincová
MNE Danka Kovinić
SLO Polona Hercog
BLR Aljakszandra Szasznovics
SWE Rebecca Peterson
CHI Alexa Guarachi
USA Desirae Krawczyk

6–1, 6–3
AUS Ellen Perez
AUS Storm Sanders
Szeptember 14. Zhengzhou Open
Csengcsou, Kína
WTA Premier
$ – Kemény – 28E/24Q/16P

Áthelyezve október 26-ra.[7]
Japan Women's Open
Hirosima, Japán
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Jiangxi Open
Nancsang, Kína
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Áthelyezve október 19-re.[7]
Mutua Madrid Open
Madrid, Spanyolország
WTA Premier Mandatory
$ – Salak (Vörös) – 64E/32Q/28P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[15]
Internazionali BNL d'Italia
Róma, Olaszország
WTA Premier 5
3 528 000 $ – Salak (Vörös) – 56E/32Q/28P
ROU Simona Halep
6–0, 2–1 feladta
CZE Karolína Plíšková ESP Garbiñe Muguruza
CZE Markéta Vondroušová
KAZ Julija Putyinceva
BLR Viktorija Azaranka
UKR Elina Szvitolina
BEL Elise Mertens
TPE Hszie Su-vej
CZE Barbora Strýcová
6–2, 6–2
GER Anna-Lena Friedsam
ROU Raluca Olaru
Szeptember 21. Toray Pan Pacific Open
Tokió, Japán
WTA Premier
$ – Kemény – 28E/24Q/16P

Áthelyezve november 2-re.[7]
Guangzhou Open
Kanton, Kína
WTA International
525 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Áthelyezve november 23-ra.[7]
Korea Open
Szöul, Dél-Korea
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány mmiatt.[7]
Internationaux de Strasbourg
Strasbourg, Franciaország
WTA International
275 000 $ – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P
UKR Elina Szvitolina
6–4, 1–6, 6–2
KAZ Jelena Ribakina JPN Hibino Nao
BLR Arina Szabalenka
LAT Jeļena Ostapenko
CHN Csang Suaj
CZE Kateřina Siniaková
SUI Jil Teichmann
USA Nicole Melichar
NED Demi Schuurs
6–4, 6–3
USA Hayley Carter
BRA Luisa Stefani
Szeptember 27. Roland Garros
Párizs, Franciaország
Grand Slam
$14,712,000 – Salak (Vörös)
128E/96Q/64P/32V
Egyéni – Páros 
POL Iga Świątek
6–4, 6–1
USA Sofia Kenin ARG Nadia Podoroska
CZE Petra Kvitová
ITA Martina Trevisan
UKR Elina Szvitolina
USA Danielle Collins
GER Laura Siegemund
HUN Babos Tímea
FRA Kristina Mladenovic
6–4, 7–5
CHI Alexa Guarachi
USA Desirae Krawczyk
Szeptember 28. Wuhan Open
Vuhan, Kína
WTA Premier 5
$ – Kemény – 56E/32Q/28P

Áthelyezve október 19-re.[7]

Október

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Október 12. China Open
Peking, Kína
WTA Premier Mandatory
$ – Kemény – 60E/32Q/28P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]
Tianjin Open
Tiencsin, Kína
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Hong Kong Open
Hongkong
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Ladies Linz
Linz, Ausztria
WTA International
275 000 $ – Kemény (f) – 32E/32Q/16P

Áthelyezve november 9-re.[7]
Október 19. Kremlin Cup
Moszkva, Oroszország
WTA Premier
$ – Kemény (f) – 28E/32Q/16P

Áthelyezve november 2-re.[7]
BGL Luxembourg Open
Luxembourg, Luxemburg
WTA International
275 000 $ – Kemény (f) – 32E/32Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[7]
Wuhan Open
Vuhan, Kína
WTA Premier 5
$ – Kemény – 56E/32Q/28P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]
Jiangxi Open
Nancsang, Kína
WTA International
275 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]
Ostrava Open
WTA Premier
528 500 $ – Kemény (f) – 28E/24Q/16P
BLR Arina Szabalenka
6–2, 6–2
BLR Viktorija Azaranka GRE María Szákari
USA Jennifer Brady
TUN Unsz Dzsábir
BEL Elise Mertens
ESP Sara Sorribes Tormo
RUS Veronyika Kugyermetova
BEL Elise Mertens
BLR Arina Szabalenka
6–1, 6–3
CAN Gabriela Dabrowski
BRA Luisa Stefani
Október 26. WTA Elite Trophy
Csuhaj, Kína
Év végi bajnokság
$2,349,363 – Kemény (f) – 12E (KM)/6P (KM)

Áthelyezve november 16-ra.[7]
Zhengzhou Open
Csengcsou, Kína
WTA Premier
$ – Kemény – 28E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]

November

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
November 2. Kremlin Cup
Moszkva, Oroszország
WTA Premier
$ – Kemény (f) – 28E/32Q/16P

2021-re halasztva a koronavírus-járvány miatt.[17]
Toray Pan Pacific Open
Tokió, Japán
WTA Premier
$ – Kemény – 28E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[18]
November 9. WTA Finals
Sencsen, Kína
Év végi világbajnokság
$ – Kemény (f) – 8E (KM)/8P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]
Linz Open
Linz, Ausztria
WTA International
275 000 $ – Kemény (f) – 32E/32Q/16P
BLR Arina Szabalenka
7–5, 6–2
BEL Elise Mertens CZE Barbora Krejčíková
RUS Jekatyerina Alekszandrova
FRA Océane Dodin
BLR Aljakszandra Szasznovics
ARG Nadia Podoroska
RUS Veronyika Kugyermetova
NED Arantxa Rus
SLO Tamara Zidanšek
6–3, 6–4
CZE Lucie Hradecká
CZE Kateřina Siniaková
November 16. WTA Elite Trophy
Csuhaj, Kína
Év végi bajnokság
$2,349,363 – Kemény (f) – 12E (KM)/6P (KM)

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]
November 23. Guangzhou Open
Kanton, Kína
WTA International
525 000 $ – Kemény – 32E/24Q/16P

Törölve a koronavírus-járvány miatt.[16]

Statisztika

Az alábbi táblázat az egyéniben (E), párosban (P) és vegyes párosban (V) elért győzelmek számát mutatja játékosonként, illetve országonként. Az oszlopokban a feltüntetett színekkel vannak elkülönítve egymástól a Grand Slam-tornák, a nyári olimpia tenisztornájának eredményei, az év végi bajnokságok (WTA Finals világbajnokság és a WTA Elite Trophy torna), a Premier tornák (Premier Mandatory, Premier 5, Premier) és az International tornák.

A játékosok/országok sorrendjét a következők határozzák meg: 1. győzelmek száma (azonos nemzetbeliek által megszerzett páros győzelem csak egyszer számít); 2. a torna rangja (a táblázat oszlopai szerinti sorrendben); 3. a versenyszám (egyéni – páros – vegyes páros); 4. ábécésorrend.

Grand Slam tornák
Nyári olimpia
Év végi bajnokságok
WTA Premier Mandatory
WTA Premier 5
WTA Premier
WTA International

Győzelmek játékosonként

Össz Játékos Grand Slam Olimpia Év végi
világbajnokság
Premier Mandatory Premier 5 Premier International Összesen
 E   P   V   E   P   V   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   V 
4  Szabalenka, ArinaArina Szabalenka (BLR) 3 1 0
4  Su-vej, HszieHszie Su-vej (TPE) 0 4 0
4  Strýcová, BarboraBarbora Strýcová (CZE) 0 4 0
3  Halep, SimonaSimona Halep (ROU) 3 0 0
2  Kenin, SofiaSofia Kenin (USA) 2 0 0
2  Tímea, BabosBabos Tímea (HUN) 0 2 0
2  Mladenovic, KristinaKristina Mladenovic (FRA) 0 2 0
2  Szvitolina, ElinaElina Szvitolina (UKR) 2 0 0
2  Krejčíková, BarboraBarbora Krejčíková (CZE) 0 1 1
2  Schuurs, DemiDemi Schuurs (NED) 0 2 0
2  Melichar, NicoleNicole Melichar (USA) 0 2 0
2  Krawczyk, DesiraeDesirae Krawczyk (USA) 0 2 0
2  Rus, ArantxaArantxa Rus (NED) 0 2 0
2  Zidanšek, TamaraTamara Zidanšek (SLO) 0 2 0
1  Naomi, ÓszakaÓszaka Naomi (JPN) 1 0 0
1  Świątek, IgaIga Świątek (POL) 1 0 0
1  Siegemund, LauraLaura Siegemund (GER) 0 1 0
1  Zvonarjova, VeraVera Zvonarjova (RUS) 0 1 0
1  Azaranka, ViktorijaViktorija Azaranka (BLR) 1 0 0
1  Peschke, KvětaKvěta Peschke (CZE) 0 1 0
1  Barty, AshleighAshleigh Barty (AUS) 1 0 0
1  Bertens, KikiKiki Bertens (NED) 1 0 0
1  Plíšková, KarolínaKarolína Plíšková (CZE) 1 0 0
1  Súko, AojamaAojama Súko (JPN) 0 1 0
1  Mertens, EliseElise Mertens (BEL) 0 1 0
1  Ji-fan, HszüHszü Ji-fan (CHN) 0 1 0
1  Ena, SibaharaSibahara Ena (JPN) 0 1 0
1  Alekszandrova, JekatyerinaJekatyerina Alekszandrova (RUS) 1 0 0
1  Brady, JenniferJennifer Brady (USA) 1 0 0
1  Ferro, FionaFiona Ferro (FRA) 1 0 0
1  Linette, MagdaMagda Linette (POL) 1 0 0
1  Ribakina, JelenaJelena Ribakina (KAZ) 1 0 0
1  Țig, Patricia MariaPatricia Maria Țig (ROU) 1 0 0
1  Watson, HeatherHeather Watson (GBR) 1 0 0
1  Williams, SerenaSerena Williams (USA) 1 0 0
1  Bondarenko, KaterinaKaterina Bondarenko (UKR) 0 1 0
1  Carter, HayleyHayley Carter (USA) 0 1 0
1  Fichman, SharonSharon Fichman (CAN) 0 1 0
1  Guarachi, AlexaAlexa Guarachi (CHI) 0 1 0
1  Hradecká, LucieLucie Hradecká (CZE) 0 1 0
1  Kicsenok, NagyijaNagyija Kicsenok (UKR) 0 1 0
1  Mirza, SzánijaSzánija Mirza (IND) 0 1 0
1  Muhammad, AsiaAsia Muhammad (USA) 0 1 0
1  Olmos, GiulianaGiuliana Olmos (MEX) 0 1 0
1  Ioana Paar, LauraLaura Ioana Paar (ROU) 0 1 0
1  Plíšková, KristýnaKristýna Plíšková (CZE) 0 1 0
1  Rodionova, ArinaArina Rodionova (AUS) 0 1 0
1  Sanders, StormStorm Sanders (AUS) 0 1 0
1  Siniaková, KateřinaKateřina Siniaková (CZE) 0 1 0
1  Stefani, LuisaLuisa Stefani (BRA) 0 1 0
1  Townsend, TaylorTaylor Townsend (USA) 0 1 0
1  Wachaczyk, JuliaJulia Wachaczyk (GER) 0 1 0

Győzelmek országonként

Össz Ország Grand Slam Olimpia Év végi
világbajnokság
Premier Mandatory Premier 5 Premier International Összesen
 E   P   V   E   P   V   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   V 
10  Amerikai Egyesült Államok 1 1 3 5 4 6 0
9  Csehország 1 3 1 2 2 1 7 1
5  Románia 1 1 2 1 4 1 0
4  Fehéroroszország 2 1 1 3 1 0
4  Tajvan 2 2 0 4 0
4  Hollandia 1 1 2 1 3 0
4  Ukrajna 2 2 2 2 0
3  Franciaország 2 1 1 2 0
2  Japán 1 1 1 1 0
2  Lengyelország 1 1 2 0 0
2  Magyarország 2 0 2 0
2  Oroszország 1 1 1 1 0
2  Németország 1 1 0 2 0
2  Ausztrália 1 1 1 1 0
1  Belgium 1 0 1 0
1  Kína 1 0 1 0
1  Egyesült Királyság 1 1 0 0
1  Kazahsztán 1 1 0 0
1  Brazília 1 0 1 0
1  Chile 1 0 1 0
1  India 1 0 1 0
1  Kanada 1 0 1 0
1  Mexikó 1 0 1 0
1  Szlovénia 1 0 1 0

Első győzelmek

Az alábbi játékosok pályafutásuk első WTA-győzelmét szerezték az adott versenyszámban 2020-ban:

Egyéni
Páros

Címvédések

Az alábbi játékosok megvédték előző évben szerzett bajnoki címüket:

Egyéni
Páros
Vegyes páros

Top10 belépők

Az alábbi játékosok pályafutásuk során először kerültek a világranglista első 10 helyezettje közé:

Egyéni
Páros

Ranglisták

A naptári évre szóló ranglistán (race) az előző szezon zárásától, azaz a WTA Elite Trophy döntőjét követő héttől szerzett pontokat tartják számon, és az októberben megrendezésre kerülő világbajnokságra való kijutás függ tőle. A WTA-világranglista ezzel szemben az előző 52 hét versenyein szerzett pontokat veszi figyelembe, a következő szisztéma alapján: egyéniben maximum 16, párosban 11 tornát lehet beszámítani, amelyekbe mindenképpen beletartoznak a Grand Slam-tornák, a Premier Mandatory-versenyek és az év végi bajnokságok, valamint a világranglista első húsz helyezettje számára a Premier 5-ös versenyeken elért két legjobb eredmény is.[19]

A koronavírus-járvány miatt a tornák március 9-től augusztus 3-ig felfüggesztésre kerültek. Ez idő alatt a március 9-ei ranglistapontokat befagyasztották.[20] A befagyasztás azt jelentette, hogy a felfüggesztés ideje alatt mind az egyéniben, mind a párosban a március 9-i pontok maradtak meg, az augusztus 3-ig terjedő időszakban az 52 héttel korábban szerzett pontokat a versenyzők nem vesztik el.[21] Az augusztus 3-ig történt felfüggesztésen túl elmaradt a nyári olimpiai játékok teniszversenye, valamint az év összes kínai tornája. A lecsökkent számú torna miatt a pontversenyt úgy módosították, hogy abba a 2019. március és 2020. december között szerzett legjobb 16 egyéni és legjobb 11 páros torna eredménye számít be. Ugyanazon torna csak egyszer vehető figyelembe. Az így számított pontokat a következő évi azonos tornán, illetőleg 52 hét után vesztik el.[22]

*Az évvégi végeredményt tartalmazó táblázatokban a tornák számánál a pontszámítás során figyelembe vett tornák száma mellett zárójelben olvasható, hogy 2020-ban hány tornán vett részt a játékos.

Egyéni

Az alábbi két táblázat a race (az előző WTA Elite Trophy döntője után szerzett pontok száma) és a világranglista (az előző 52 héten szerzett pontok száma) állását mutatja be egyéniben az első harminc játékossal.[23][24][25]

2020-ban a WTA Finals világbajnokság a koronavírus-járvány miatt nem kerül megrendezésre, ezért a világbajnokság kvalifikációjának számító race pontversenyt a továbbiakban nem számolják.

A 2020-as WTA világbajnokság kvalifikációjának állása
a 2020. március 9-i leállításkor[26][27]
# Vált. Játékos Ország Pont Tornák
1 Állandó Sofia Kenin  Amerikai Egyesült Államok 2392 6
2 Állandó Garbiñe Muguruza  Spanyolország 1760 5
3 Állandó Ashleigh Barty  Ausztrália 1601 4
4 Állandó Simona Halep  Románia 1350 3
5 Állandó Jelena Ribakina  Kazahsztán 1305 6
6 Állandó Petra Kvitová  Csehország 1300 4
7 Állandó Arina Szabalenka  Fehéroroszország 1225 5
8 Állandó Kiki Bertens  Hollandia 915 4
9 Állandó Karolína Plíšková  Csehország 805 4
10 Állandó Jekatyerina Alekszandrova  Oroszország 756 5
11 Állandó Unsz Dzsábir  Tunézia 724 5
12 Állandó Anett Kontaveit  Észtország 646 5
13 Állandó María Szákari  Görögország 587 6
14 Állandó Anasztaszija Pavljucsenkova  Oroszország 541 4
15 Állandó Belinda Bencic  Svájc 522 6
16 Állandó Csang Suaj  Kína 494 6
17 Állandó Heather Watson  Egyesült Királyság 492 5
18 Állandó Dajana Jasztremszka  Ukrajna 482 5
19 Állandó Szvetlana Kuznyecova  Oroszország 476 4
20 Állandó Elise Mertens  Belgium 475 5
21 Növekedés43 Elina Szvitolina  Ukrajna 473 6
22 Csökkenés1 Madison Keys  Egyesült Államok 435 2
23 Csökkenés1 Jennifer Brady  Egyesült Államok 421 6
24 Csökkenés1 Serena Williams  Egyesült Államok 410 2
25 Növekedés14 Arantxa Rus  Hollandia 392 9
26 Csökkenés2 Danielle Collins  Egyesült Államok 365 5
27 Csökkenés2 Vang Csiang  Kína 363 6
28 Növekedés39 Irina-Camelia Begu  Románia 348 6
29 Állandó Csu Lin  Kína 347 8
30 Csökkenés4 Alison Riske  Egyesült Államok 342 4

A WTA 2020-es bajnokságának végeredménye[28]
# Versenyző Pont Tornák* 2019 h. Max Min '19→'20
1  Ashleigh Barty (AUS) 8717 17(4) 1 1 1 Állandó
2  Simona Halep (ROU) 7255 17(6) 4 2 4 Növekedés 2
3  Ószaka Naomi (JPN) 5780 16(4) 3 3 10 Állandó
4  Sofia Kenin (USA) 5760 25(10) 14 4 15 Növekedés 10
5  Elina Szvitolina (UKR) 5260 26(10) 6 4 7 Növekedés 1
6  Karolína Plíšková (CZE) 5205 21(9) 2 2 6 Csökkenés 4
7  Bianca Andreescu (CAN) 4555 10(–) 5 4 7 Csökkenés 2
8  Petra Kvitová (CZE) 4516 16(7) 7 7 12 Csökkenés1
9  Kiki Bertens (NED) 4505 26(7) 9 6 10 Állandó
10  Arina Szabalenka (BLR) 4220 27(12) 11 10 13 Növekedés1
11  Serena Williams (USA) 4080 13(6) 10 8 11 Csökkenés 1
12  Belinda Bencic (SUI) 4010 25(7) 8 4 12 Csökkenés 4
13  Viktorija Azaranka (BLR) 3426 18(7) 50 13 59 Növekedés37
14  Konta Johanna (GBR) 3152 18(9) 12 12 16 Csökkenés 2
15  Garbiñe Muguruza (ESP) 3016 17(8) 36 15 35 Növekedés 21
16  Madison Keys (USA) 2962 16(5) 13 11 16 Csökkenés 3
17  Iga Świątek (POL) 2960 16(6) 60 17 59 Növekedés 43
18  Petra Martić (CRO) 2850 24(11) 15 14 18 Csökkenés 3
19  Jelena Ribakina (KAZ) 2696 29(12) 37 17 36 Növekedés 18
20  Elise Mertens (BEL) 2650 30(13) 17 17 23 Csökkenés 3
21  Markéta Vondroušová (CZE) 2538 17(10) 16 16 21 Csökkenés 5
22  María Szákari (GRE) 2405 27(11) 23 20 24 Növekedés 1
23  Anett Kontaveit (EST) 2330 21(11) 26 20 31 Növekedés 3
24  Jennifer Brady (USA) 2320 25(10) 55 24 53 Növekedés 31
25  Angelique Kerber (GER) 2271 21(6) 20 18 25 Csökkenés 5
26  Alison Riske (USA) 2256 23(8) 18 18 26 Csökkenés 8
27  Karolína Muchová (CZE) 2036 18(8) 21 21 28 Csökkenés 6
28  Julija Putyinceva (KAZ) 2015 26(10) 34 27 38 Növekedés 6
29  Dajana Jasztremszka (UKR) 1925 27(12) 22 21 29 Csökkenés 7
30  Amanda Anisimova (USA) 1905 21(10) 24 22 30 Csökkenés 6

Világranglistát vezetők

Név Élre kerülés Lekerülés
AUS Ashleigh Barty 2019. szeptember 9. év végéig

Páros

Az alábbi két táblázat a race és a világranglista állását mutatja be párosban az első tíz párral, illetve az első húsz játékossal, jelezve a helyezés változását az előző héthez képest. A világbajnokság kvalifikációjának számító race pontverseny a világbajnokság elmaradása miatt nem kerül aktualizálásra.

2020-as WTA világbajnokság kvalifikációjának állása
a 2020. március 9-i leállításkor
# Vált. Csapat Pont Tornák
1 Állandó  Barbora Strýcová (CZE)
 Hszie Su-vej (TPE)
3140 4
2 Állandó  Babos Tímea (HUN)
 Kristina Mladenovic (FRA)
2350 2
3 Állandó  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
1410 3
4 Állandó  Gabriela Dabrowski (CAN)
 Jeļena Ostapenko (LAT)
1015 2
5 Állandó  Csan Hao-csing (TPE)
 Latisha Chan (TPE)
888 5
6 Állandó  Hszü Ji-fan (CHN)
 Nicole Melichar (USA)
870 5
7 Állandó  Aojama Súko (JPN)
 Sibahara Ena (JPN)
813 6
8 Állandó  Elise Mertens (BEL)
 Arina Szabalenka (BLR)
680 3
9 Állandó  Hayley Carter (USA)
 Luisa Stefani (BRA)
583 7
10 Állandó  Lucie Hradecká (CZE)
 Andreja Klepač (SLO)
551 6

A WTA 2020. évi páros bajnokságának egyéni végeredménye
# Versenyző Pont Tornák* 2019 h. Max Min '19→'20
1  Hszie Su-vej (TPE) 9010 19(6) 4 1 4 Növekedés 3
2  Barbora Strýcová (CZE) 8945 19(8) 1 1 4 Csökkenés 1
3  Kristina Mladenovic (FRA) 8115 13(5) 2 1 3 Csökkenés 1
4  Babos Tímea (HUN) 7955 14(5) 3 2 4 Csökkenés 1
5  Arina Szabalenka (BLR) 7575 17(8) 5 5 5 Állandó
6  Elise Mertens (BEL) 7490 16(7) 6 6 6 Állandó
7  Barbora Krejčíková (CZE) 5955 16(7) 13 7 14 Növekedés 6
8  Kateřina Siniaková (CZE) 5865 20(10) 7 7 10 Csökkenés 1
9  Hszü Ji-fan (CHN) 5820 22(7) 8 7 10 Csökkenés 1
10  Gabriela Dabrowski (CAN) 5675 26(11) 8 7 10 Csökkenés 2
11  Nicole Melichar (USA) 4730 28(10) 20 11 20 Növekedés 9
12  Demi Schuurs (NED) 4730 24(11) 14 11 14 Növekedés 2
13  Anna-Lena Grönefeld (GER) 4495 17(–) 11 11 13 Csökkenés 2
14  Ashleigh Barty (AUS) 4060 12(3) 19 13 19 Növekedés 5
15  Csan Hao-csing (TPE) 3905 21(5) 15 12 15 Állandó
 Latisha Chan (TPE) 15 12 15 Állandó
17  Květa Peschke (CZE) 3820 24(7) 21 17 24 Növekedés 4
18  Tuan Jing-jing (CHN) 3810 24(6) 17 16 18 Csökkenés 1
19  Jeļena Ostapenko (LAT) 3680 18(6) 22 17 23 Növekedés 3
20  Bethanie Mattek-Sands (USA) 3640 16(10) 24 19 25 Növekedés 4

Páros világranglistát vezetők

Név Élre kerülés Lekerülés
CZE Barbora Strýcová 2019. október 21. 2020. február 2.
TPE Hszie Su-vej 2020. február 3. 2020. február 23.
FRA Kristina Mladenovic 2020. február 24. 2020. március 1.
TPE Hszie Su-vej 2020. március 2. év végéig

Visszavonult versenyzők

Azon versenyzők felsorolása, akik 2020-ban vonultak vissza az aktív játéktól, vagy 52 hete nem vettek részt versenyen, és pályafutásuk során egyéniben vagy párosban legalább egy WTA-tornagyőzelmet szereztek, vagy a világranglistán a legjobb 100 közé kerültek.

  • Japán Fudzsivara Rika (1981. szeptember 19. Tokió, Japán) - 2005–2020 közötti profi pályafutása során egy páros WTA-tornát nyert meg, emellett egyéniben 9, párosban 36 ITF-versenyen végzett az első helyen. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredményét párosban érte el, amikor a 2002-es Roland Garroson az elődöntőbe jutott. Egyéniben mind a négy Grand Slam-tornán az 1. körben játszott. 2002-ben a WTA Finals párosok versenyén az elődöntőig jutott. Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése a 84. volt, amelyet 2005. augusztusában ért el, párosban 13. volt 2002. novemberében. 2020 márciusában jelentette be, hogy visszavonul a profi versenyzéstől.[29]
  • német Julia Görges (1988. november 2. Bad Oldesloe, Németország) - 2005–2012 közötti profi pályafutása során egyéniben hétszer, párosban ötször nyert WTA-tornát. ITF-versenyeken hatszor diadalmaskodott mindkét versenyszámban. A legjobb egyéni Grand Slam-eredményét a 2018-as wimbledoni teniszbajnokságon érte el, ahol az elődöntőbe jutott. Párosban a 2015-ös és a 2016-os Australian Openen, valamint a 2016-os wimbledoni tornán is elődöntőbe jutott. Vegyes párosban a 2014-es Roland Garroson döntőt játszott. 2017-ben megnyerte a WTA Elite Trophy évzáró bajnokok tornáját. Legelőkelőbb egyéni világranglista-helyezése a 9. hely volt, ezt 2018. augusztus 20-án érte el, párosban a legjobbjaként a 12. helyen állt 2016. augusztus 22-én. 2020. október 21-én jelentette be, hogy visszavonul a profi versenyzéstől.[30]
  • USA Vania King (1989. február 3. Monterey Park, Amerikai Egyesült Államok) - 2006–2020 közötti profi pályafutása során 1 egyéni és 15 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 5 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése az 50. hely volt, ezt 2006. november 6-án érte el, párosban a 3. hely 2011. június 6-án. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 3. kör, amelyet a 2011-es Roland Garroson, a 2012-es Australian Openen, valamint a 2009-es és a 2011-es US Openen ért el. Párosban két Grand Slam-tornagyőzelmet aratott 2010-ben Wimbledonban és a US Openen végzett az első helyen. 2020. áprilisban jelentette be a profi tenisztől való visszavonulását.[31]
  • svéd Johanna Larsson (1988. augusztus 17. Boden, Svédország) - 2006–2020 közötti profi pályafutása során 2 egyéni és 14 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 13 egyéni és 17 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 45. hely volt, ezt 2016. szeptember 19-én érte el, párosban a 20. hely 2017. október 30-án. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 3. kör, amelyet a 2014-es Roland Garroson, valamint a 2014-es és a 2016-os US Openen ért el. Párosban az elődöntőig jutott a 2019-es Roland Garroson. 2020. február végén jelentette be a profi tenisztől való visszavonulását.[32]
  • orosz Jekatyerina Makarova (1988. június 7. Moszkva, Oroszország) - 2004–2020 közötti profi pályafutása során 3 egyéni és 15 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 3 egyéni és 10 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 8. hely volt, ezt 2015. április 6-án érte el, párosban 2018. június 11-én a világranglista élére került, és öt héten keresztül állt ott. A 2016-os riói olimpián női párosban Jelena Vesznyina partnereként olimpiai bajnoki címet szerzett, és ugyanebben az évben megnyerték az év végi világbajnokságnak tekintett WTA Finals tornát is. Négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, Jelena Vesznyinával párt alkotva megnyerték a 2013-as Roland Garrost, a 2014-es US Opent és a 2017-es wimbledoni teniszbajnokságot. Emellett döntőt játszottak a 2014-es Australian Openen, a 2015-ös wimbledoni versenyen, a 2016-os Roland Garroson és a 2018-as Australian Openen is. Vegyes párosban is rendelkezik egy Grand Slam-trófeával, 2012-ben a US Openen a brazil Bruno Soares párjaként lett első, és döntős volt a 2010-es Australian Openen is. 2020. január 29-én jelentette be a profi tenisztől való visszavonulását.[33]
  • ausztrál Jessica Moore (1990. augusztus 16. Perth, Ausztrália) - 2008–2020 közötti profi pályafutása során két páros WTA-tornagyőzelmet szerzett, emellett négy egyéni és 31 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése egyéniben a 132. hely volt, ezt 2008. október 27-én érte el, párosban a legjobbjaként 2019. május 13-án az 52. helyre került. 2008-ban egyéniben a junior lányok versenyén döntőt játszott az Australian Openen, párosban Polona Hercoggal megnyerte a junior lánypárosok tornáját a Roland Garroson és Wimbledonban. A felnőtt Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben és párosban is a 2. kör. 2008-ban és 2009-ben tagja volt Ausztrália Fed-kupa-válogatottjának. A 2020-as Australian Opent követően jelentette be a profi tenisztől való visszavonulását.[34]
  • francia Pauline Parmentier (1986. január 31. Cucq, Franciaország) - 2000–2020 közötti profi pályafutása során egyéniben négy WTA-tornát nyert meg, ezen kívül tíz egyéni és három páros ITF-tornán végzett az első helyen. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye a 2014-es Roland Garroson egyéniben elért 4. kör. Párosban ugyancsak a 2014-es Roland Garroson legjobbjaként a 3. körig jutott. Legjobb egyéni világranglista-helyezése 40. hely volt, ezt 2008. július 21-én érte el, párosban 2012. április 30-án került a legjobbjának számító 89. helyre. A 2008-as pekingi olimpián egyéniben és párosban képviselte Franciaországot. 2010–2019 között szerepelt a francia Fed-kupa-csapatban, 2019-ben tagja volt a trófeát elnyerő francia válogatottnak. A 2020-as Roland Garrost követően vonult vissza a profi tenisztől.[35]
  • szlovák Magdaléna Rybáriková (1988. október 4. Pöstyén, Szlovákia) - 2005–2020 közötti profi pályafutása során négy egyéni és egy páros WTA-tornát nyert meg, emellett öt egyéni és egy páros ITF-tornagyőzelmet aratott. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 2017-es wimbledoni teniszbajnokságon elért elődöntő; párosban 2014-ben Wimbledonban ugyancsak elődöntőt játszott. Juniorként 2006-ban Wimbledonban a döntőben maradt alul Caroline Wozniackival szemben. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 17. hely volt, ezt 2018. március 5-én érte el, párosban az 50. helyig jutott 2011. június 6-án. 2005–2015 között tagja volt Szlovákia Fed-kupa-válogatottjának. 2020. március 5-én bejelentette, hogy az áprilisban Budapesten rendezett Fed-kupa-finálé után visszavonul a profi tenisztől. A Fed-kupa-finálé a világjárvány miatt 2021-re lett halasztva, ezt azonban már nem várta meg és 2020. október végén hivatalosan is bejelentette visszavonulását.[36]
  • spanyol María José Martínez Sánchez (1982. augusztus 12. Yecla, Spanyolország) - 1996–2020 közötti profi pályafutása során 5 egyéni és 21 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 12 egyéni és 22 páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 19. hely volt, ezt 2009. május 10-én érte el, párosban 2010. július 5-én a 4. helyre került. Juniorként 2000-ben megnyerte a lány párosok versenyét a Roland Garroson és egyéniben döntős volt az Australian Openen. A junior világranglistán a legjobb helyezése a 2. hely volt. Felnőttként egyéniben mind a négy Grand Slam-tornán a 3. körig jutott, párosban elődöntős volt a 2010-es és a 2012-es Roland Garroson, valamint a 2012-es US Openen. 2009-ben párosban Nuria Llagostera Vives párjaként megnyerte az év végi világbajnokságot, miután a döntőben legyőzték a Cara BlackLiezel Huber kettőst. 2020. január 16-án jelentette be visszavonulását.[37]
  • olaszSvájcRomina Oprandi (1986. március 29. Bern, Svájc) - 2005–2012 között Olaszország, majd ezt követően Svájc színeiben versenyzett. 2005–2020 közötti profi pályafutása során egy páros WTA-tornát nyert meg, emellett egyéniben 26, párosban 11 ITF-versenyen végzett az első helyen. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a harmadik kör volt, amelyet a 2012-es Australian Openen sikerült elérnie. Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése a 32. volt, amelyet 2013. június 10-én ért el, párosban 112. volt 2007. május 28-án. Sorozatos sérülések miatt 2020 májusában jelentette be visszavonulását.[38]
  • orosz Marija Sarapova (1987. április 19. Nyagany, Szovjetunió) - 2001–2020 közötti profi pályafutása során 36 egyéni és 3 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 4 egyéni ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése az 1. hely volt, ezt először 2005. augusztus 22-én érte el, és még négy alkalommal állt összesen 21 héten át a világranglista élén. Párosban 2004. június 14-én a 41. helyre került. Juniorként 2002-ben döntős volt egyéniben a 2002-es Australian Openen, valamint a 2002-es wimbledoni teniszbajnokságon. Felnőttként egyéniben teljesítette a karrier Grand Slamet, miután megnyerte a 2004-es wimbledoni teniszbajnokságot, a 2006-os US Opent, a 2008-as Australian Opent és a 2012-es Roland Garrost. ötödik Grand Slam-tornagyőzelmét a 2014-es Roland Garroson szerezte. 2004-ben megnyerte az év végi világbajnokságot. 2008-ban tagja volt a Fed-kupa-győztes orosz válogatottnak. A 2012-es londoni olimpián ezüstérmet szerzett egyesben, miután a döntőben vereséget szenvedett Serena Williamstől. Utolsó profi mérkőzését a 2020-as Australian Openen játszotta, ahol az első körben vereséget szenvedett a horvát Donna Vekićtől. 2020. február 26-án jelentette be visszavonulását.[39]
  • USA Ana Tatisvili (1990. február 3. Tbiliszi, Grúzia) - 2005–2020 közötti profi pályafutása során egyéniben tizenegy, párosban nyolc ITF-versenyt és egy WTA-tornát nyert meg. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a negyedik kör volt, amelyet a 2012-es US Openen sikerült elérnie, párosban a 3. kör, amelybe a 2011-es US Openen jutott. Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése az 50. volt, amelyet 2012. októberben ért el, párosban 59. volt 2012. május 21-én. 2020. március 26-án jelentette be, hogy visszatérő sérülései miatt befejezi profi pályafutását.[40]
  • dán Caroline Wozniacki (1990. július 11. Odense, Dánia) - 2005–2020 közötti profi pályafutása során 30 egyéni és 2 páros WTA-tornát nyert meg, emellett 4 egyéni ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése az 1. hely volt, ezt először 2010. október 11-én érte el, és egy hét megszakítással 67 héten át folyamatosan vezette a világranglistát, majd 2018. január 29-én négy hétig ismét az élre került, így összesen 71 héten át állt a világranglista élén. Párosban 2009. szeptember 14-én az 59. helyre került. Juniorként 2006-ban megnyerte Wimbledonban a lányok egyéni versenyét, és döntős volt egyéniben a 2006-os Australian Openen, valamint párosban a 2006-os Roland Garroson. A junior világranglistán a legjobb helyezése a 2. hely volt. Felnőttként egyéniben megnyerte a 2018-as Australian Opent, és döntőt játszott a 2009-es, valamint a 2014-es US Openen. 2017-ben megnyerte az év végi világbajnokságot. Utolsó profi mérkőzését 2020. január 24-én az Australian Openen játszotta.[41]

Visszatérők

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. 2020 WTA Calendar (angol nyelven). WTA Tour, Inc.. (Hozzáférés: 2019. október 15.)
  2. Botrány lett az elmaradt budapesti tenisztornából. index.hu, 2020. február 2. (Hozzáférés: 2020. február 2.)
  3. 2020 BNP Paribas Open Will Not Be Held (angol nyelven). tennis.life, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  4. a b c 2020 Miami Open will not take place due to COVID–19 (angol nyelven). WTA, 2020. március 12. (Hozzáférés: 2020. március 12.)
  5. Tenisz: elhalasztották a Fed-kupa budapesti döntőjét is. nemzetisport.hu, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  6. a b WTA Tour suspended until May 2. WTA, 2020. március 16. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  7. a b c d e f g h i j k l m n o p q r WTA announces updated 2020 provisional calendar (angol nyelven). WTA Staff, 2020. június 17.
  8. a b c d WTA and ATP announce further suspension of tennis through June 7 (angol nyelven). WTA, 2020. március 18. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  9. ROLAND-GARROS 2020: FROM 20TH SEP TO 4TH OCT (angol nyelven). rolandgarros.com, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  10. a b c d e f g WTA and ATP announce further suspension of tours (angol nyelven). WTA, 2020. április 1. (Hozzáférés: 2020. április 1.)
  11. Wimbledon 2020 cancelled due to COVID–19 (angol nyelven). WTA, 2020. április 1. (Hozzáférés: 2019. december 1.)
  12. a b c WTA announces further suspension of four tournaments (angol nyelven). WTA, 2020. május 15. (Hozzáférés: 2020. május 16.)
  13. Tokyo Olympic Games postponed to 2021 (angol nyelven). WTA, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  14. WTA statement on postponement of 2020 Montreal event (angol nyelven). WTA, 2020. április 11. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
  15. WTA and ATP statement on Madrid cancellation (angol nyelven). WTA, 2020. augusztus 4. (Hozzáférés: 2020. augusztus 4.)
  16. a b c d e f g WTA tournaments in China cancelled for 2020 (angol nyelven). WTA, 2020. július 23. (Hozzáférés: 2020. július 24.)
  17. XXXI International tennis tournament has been postponed (angol nyelven). kremlincup.ru, 2020. szeptember 17. (Hozzáférés: 2020. november 2.)
  18. Toray Pan Pacific Open in Japan canceled for 2020 (angol nyelven). WTA, 2020. július 29. (Hozzáférés: 2020. november 2.)
  19. Rankings Explained (angol nyelven). WTA. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  20. Courtney Nguyen: What does a 'frozen ranking' mean? (angol nyelven). WTA, 2020. március 19. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  21. Courtney Nguyen: What does a 'frozen ranking' mean? (angol nyelven). WTA, 2020. április 14. (Hozzáférés: 2020. április 15.)
  22. WTA announces revised WTA ranking system (angol nyelven). WTA, 2020. július 9. (Hozzáférés: 2020. július 24.)
  23. Singles Rankings. Women’s Tennis Association
  24. Doubles Rankings. Women’s Tennis Association
  25. Singles Rankings (angol nyelven). WTA, 2020. november 16. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
  26. Live WTA Race (angol nyelven). live-tennis.eu
  27. Porsche Race Singles. Women’s Tennis Association
  28. A 2019-es helyezésekkel összehasonlítás a https://www.coretennis.net/ (Players) adatai alapján
  29. Wozniacki, Sharapova & the WTA stars who have retired in 2020 (angol nyelven). WTA, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. május 9.)
  30. 'Time to say goodbye' - Goerges bids farewell to tennis (angol nyelven). WTA, 2020. október 21. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  31. Stephanie Livaudais: No fanfare, but plenty of pride as Vania King retires (angol nyelven). WTA, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. április 7.)
  32. Johanna Larsson announces retirement from tennis (angol nyelven). WTA, 2020. február 28. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  33. Ekaterina Makarova announces retirement from tennis (angol nyelven). WTA, 2020. január 29. (Hozzáférés: 2020. január 30.)
  34. Anthony Colangelo: Barty shares spotlight to reveal former teammate's retirement (angol nyelven). The Age, 2020. január 23. (Hozzáférés: 2020. február 15.)
  35. Robin Bairner: Parmentier says adieu at Roland Garros (angol nyelven). WTA, 2020. október 1. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  36. Rybarikova makes retirement official in 2020 (angol nyelven). WTA, 2020. október 30. (Hozzáférés: 2020. október 31.)
  37. Alex Macpherson: Martínez Sánchez calls time on storied career (angol nyelven). WTA, 2020. január 16. (Hozzáférés: 2020. január 17.)
  38. Former Top 40 player Announces Retirement from Tennis (angol nyelven). tennisworldusa.org, 2020. május 4.
  39. Robin Bairner: Maria Sharapova retires from tennis (angol nyelven). WTA, 2020. február 26. (Hozzáférés: 2020. február 26.)
  40. Anna Tatishvili announces retirement from tennis (angol nyelven). WTA, 2020. március 26. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  41. Wozniacki has 'perfect' farewell: 'I had a dream...I made it happen' (angol nyelven). WTA, 2020. január 24. (Hozzáférés: 2020. január 24.)
  42. US Open 2020: Tsvetana Pironkova describes her return to tennis as 'unreal' (angol nyelven). BBC, 2020. szeptember 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 9.)

Források

További információk