2020-as Deák téri késelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

2020. május 22-én hajnalban történt késelés a Budapesti Deák Ferenc téren.

Események[szerkesztés]

A téren tartózkodó két, részben fiatalkorúakból álló társaság összeszólalkozott, majd előkerült a kés. Az aznap 18. születésnapját ünneplő Krisztián nevű fiatal több késszúrással megölt egy 16 és egy 21 éves fiatalt, majd elmenekült. A rendőrök 10 perc múlva elfogták a térfigyelők alapján, a kést is megtalálták. A két összeszólalkozó bandából szinte mindenki büntetett előéletű, kábítószer birtoklása és garázdaság miatt voltak már előállítva, holott sokan még a 18. életévüket sem töltötték be. Az áldozatok az elkövetőt nem ismerték, a 16 éves áldozat szintén aznap ünnepelte születésnapját. A helyszínen tartózkodott még három lány, ők semmit nem követtek el, csupán kísérletet tettek a dulakodó bandák tagjait szétválasztani.

A rendőrség a nyomozást elindította, a 18 éves elkövetőt őrizetbe helyezte, akárcsak két 19 éves társát, előzetes letartóztatásukat indítványozták. Az nem tisztázott, hogy a koronavírus-járvány idején bevezetett kijárási korlátozások, tilalmak idején hogyan fordulhatott elő hogy két nagy létszámú társaság tagjai együtt mozogjanak, szórakozzanak (holott szórakozóhely továbbra sem lehet nyitva). Az ügy óriási visszhangot váltott ki, többen ismét felvetették a halálbüntetés esetleges visszaállítását, egy Mi Hazánk-os országgyűlési képviselő pedig Szibériába küldené az elkövetőt.

Demonstrációk[szerkesztés]

Miután kiderült hogy az egyik áldozat az Újpest FC szurkolója volt, Május 23-án gyertyagyújtással emlékeztek rájuk a Szusza Ferenc Stadionban.[1]

Május 28 18:00.-ra a Mi Hazánk Mozgalom tüntetést szervezett a Országos Roma Önkormányzat VII. kerületi, Dohány utcai székháza elé, azokra a hírekre alapozva, hogy az elkövető roma származású volt. A COVID–19-koronavírus-járvány alatti gyülekezési korlátozások miatt a rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt.[2] Novák Előd ezzel szemben úgy érvelt, kegyeleti megemlékezést tartanak. Az Országos Roma Önkormányzat a demonstráció idejére kiürítette székházát.

Kb. 100-200-an jelentek meg a helyszínen, ahol a rendőrség lezárta előlük a Dohány utcát. 72 embert igazoltattak és 8 embert feljelentettek, zászlókat és transzparenseket koboztak el.[3] Beszédet mondott Novák Előd, Apáti István és Toroczkai László, többek között a csendőrség visszaállítását követelték.

Ezután a tüntetők átvonultak a Deák térre, ahol Újpest-szurkolók, a Madách térről vonuló Ferencváros-szurkolók, és több más futballcsapat ultrái is csatlakoztak az így több ezresre duzzadt tömeghez. A demonstrálók füstgránátokat gyújtottak, és többek között "cigánybűnözésre" utaló rigmusokat skandáltak. A rendőrség ezúttal nem intézkedett a tömeg ellen.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kiderült: az UTE szurkolója volt az egyik Deák téri áldozat (magyar nyelven). Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  2. Dóra, Matalin: A járvány miatt tilos részt venni a Deák téri gyilkosság megemlékezésén (magyar nyelven). index.hu, 2020. május 27. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  3. Több ezer tiltakozó vonult a gyilkosság helyszínére (magyar nyelven). Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2020. május 29.)

Források[szerkesztés]