2016-os terrorcselekmények Németországban

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

2016 tavaszán és nyarán több terrorcselekményre is sor került Németország területén. Három támadó bizonyíthatón menedékkérőként érkezett a Német Szövetségi Köztársaságba, így sokan már az eseményekre adott hivatalos magyarázat előtt összefüggésbe hozhatták a támadásokat a 2015-ös migrációs válsággal, ugyanakkor a müncheni lövöldöző Németországban született, ám migrációs hátterű személy volt.

A terrorcselekmények megítéléséhez tartozik, hogy mind a rendvédelmi szervek, mind a politikai elit kommunikációjával kapcsolatban kételyek merültek fel.

A támadások háttere[szerkesztés]

Az európai migrációs válsággal összefüggésben 2015 tavasza óta 1,1 millió, más becslések alapján másfél millió menedékkérő érkezett a Német Szövetségi Köztársaság területére.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Statistisches Bundesamt) 2009-es adata alapján az országban tartózkodók 20%-a, azaz 16 milliónál több ember tekinthető együttesen bevándorlónak, részben bevándorlótól származó személynek, illetve külföldi állampolgárnak. 2010-ben a 18 évnél fiatalabb gyerekkel élő családok 29%-ban volt legalább az egyik szülő migráns hátterű vagy származású.[1] Németország egy 2013-as ENSZ-jelentés szerint a világ harmadik leginkább migránsok lakta országa.[2] Egy 2012-ből való hivatalos német statisztika szerint a 82 milliós lakosságból 65,5 millió a németek száma.[3]

Ez a hatalmas embertömeg a németországi rendvédelmi szerveket, a terrorelhárítást és hírszerzést komoly próbatétel elé állítja. Az állampolgárok védelmét tovább nehezíti a „magányos farkas” típusú merénylők nem várt felbukkanása, mind a helyi lakosok bevándorlástól független radikalizálódása.

Mások megkérdőjelezik az újabb bevándorlási hullám szerepét, arra figyelmeztetnek, hogy terrortámadásokra hajlamos radikálisok évtizedek óta Németországban tartózkodhatnak. Az Amerikai Egyesült Államok ellen elkövetett 2001. szeptember 11-ei terrortámadások megtervezői és elkövetői közül többen Hamburgban élő arabok voltak.[4][5]

A támadások médiareprezentációja[szerkesztés]

Mind a németországi terrorcselekmények ismertetéséve és leírásával összefüggésben, mind a hírközlés gyorsaságával és naprakészségével szemben kritikák merültek fel.

A würzburgi támadás kapcsán például napokig vita tárgya volt, hogy az elkövető radikális iszlamista volt-e vagy sem, holott az általa készített videó egyértelművé tette a kérdést.

A 2016-os müncheni lövöldözés kapcsán a német média akkor is egy áldozatról írt, amikor amerikai és oroszországi televízióadók, a magyarországi közmédia és magyar internetes portálok is több halottról adtak hírt. Az elkövető(k) és az áldozatok számáról, illetve állampolgárságáról és nemzetiségéről a német média késéssel tájékoztatott.

A politikai elit reagálása is megosztotta a közvéleményt. Angela Merkel, Németország kancellárja csak egy nappal a müncheni terrortámadás után nyilatkozott.

Támadások hely és időpont szerint[szerkesztés]

Május 10., Grafing bei München[szerkesztés]

2016 május 10-én egy 27 éves német állampolgár késsel támadt a S-Bahn München egyik állomásán várakozó utasokra. Halálos áldozat nem volt, a sajtó 4 súlyos sebesültről számolt be. A hatóságok a helyszínen elfogott elkövetőt Paul H.-ként azonosították. A bajor belügyminiszter szerint nem iszlamista támadásról van szó, de később kiderült, hogy a támadó az "Allahu akbar" és németül a "Hitetlenek vagytok" jelszavakat skandálta.

Július 18., Würzburg[szerkesztés]

A 2016-os würzburgi baltás támadás egy magát 17 éves afgánként leíró férfi által egy vonaton elkövetett ámokfutás volt Németországban, 2016. július 18-án. A férfi menedékkérőként érkezett Németországba 2015 június végén, mint később kiderült, Magyarországon keresztül.

Este negyed 10 tájékán rontott utastársaira egy baltával, szemtanúk beszámolói szerint Allah Akbar-kiáltással. 4 embert sebesített meg, egy hongkongi házaspárt és két gyermeküket. Közülük hárman súlyos sérüléseket szereztek. A vonatot Heidingsfeldnél megállították, az elkövető ekkor leszállt, megsebesített még egy embert, majd megpróbált elmenekülni. Még az előállítására kiküldött rendőröket is megtámadta, ezért lelőtték.[6][7]

Az eset után a rendvédelmi erők egy kézzel készített Iszlám Állam-zászlót találtak a lakásán, de nem valószínű, hogy a terrorcsoport utasítására követte el a támadást.[8]

Július 22., München[szerkesztés]

A 2016-os müncheni lövöldözés 2016. július 22-én (pénteken) történt a németországi München belvárosában, az Olympia bevásárlóközpontban.[9] A lövöldözésnek tíz halálos áldozata van, beleértve a támadót is, aki öngyilkos lett.[10] A lövöldözés halálos áldozatai között egy 2001-ben született magyar állampolgárságú személy is van.[11]

A lövöldöző egy 18 éves iráni származású, németországi születésű, németiráni kettős állampolgárságú férfi,[12] aki egyik testvére szerint pszichés problémákkal küzdött.

Július 24., Ansbach[szerkesztés]

A 2016-os ansbachi merénylet 2016. július 24-én történt a bajorországi Ansbach városban.[13] Egy 27 éves szíriai menedékkérő öngyilkos pokolgépes merényletet követett el, mert nem kapta meg a menekültstátuszt.[14] A támadó az ansbachi zenei fesztiválon akart robbantani – ahol 2500-an vettek részt – azonban a bejáratnál nem tudott bemenni belépőjegy nélkül. Imigyen felrobbantotta magát a bejáratnál.[15] 12 ember megsérült, 3-an súlyosan.[16]

December 19., Berlin[szerkesztés]

A 2016-os berlini támadás közép-európai idő szerint 2016. december 19-én 20 óra 2 perckor bekövetkezett terrortámadás volt Berlinben.

Egy lengyel rendszámú[17] (GDA 08 J5) kamion a berlini Budapester Straße irányából behajtott a német főváros egyik, a Breitscheidplatzon(wd) tartott karácsonyi vásárába, ezzel 11 embert megölt további 49-et megsebesített.[18] A fekete színű Scania R 450 típusú kamion eredeti, lengyel sofőrjét a vezetőfülkében holtan találták, a férfival vélhetően a támadó végzett.[19] Eszerint a lengyel kamionsofőrt az elkövető – a nyomozás eddigi adatai szerint a tunéziai Anis Amri – pisztolylövéssel és több kézszúrással megölte, majd a kamionnal a városi körülményekhez mérten nagy sebességgel behajtott a karácsonyi vásár járókelői és árusai közé. Az elkövető ezt követően elfutott a helyszínről a Tiergarten park irányába, és bár több szemtanú is üldözni próbálta, sikerült eltűnnie a szemük elől.[20]

Az Iszlám Állam már a merényletet követő napokban magára vállalta a támadást.[21][22]

A terrortámadás 12 halálos áldozata közül tizenegyen voltak a vásárban tartózkodó árusok vagy vásárlók; utóbbiak közül heten voltak németek, egy-egy fő pedig cseh,[23][24] izraeli,[23][25] olasz[23][26][27] és ukrán[28][29] állampolgár volt.

A tizenkettedik áldozat a kamion eredeti, lengyel állampolgárságú sofőrje, Łukasz Urban volt, akit a vezetőfülkében gyilkolt meg a támadás végrehajtója. Urban minden valószínűség szerint szembeszállt és keményen küzdött támadójával, aki végül késsel és pisztollyal végzett vele.[30] A sérültek között biztosan volt amerikai,[31] brit,[32] finn,[33] francia,[34] libanoni[35] és spanyol[36] állampolgár is, egy könnyebb sérült pedig magyar volt.[37]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Családok migráns háttérrel: tradicionális értékek — Szövetségi Statisztikai Hivatal. Destatis.de, 2012. március 13. (Hozzáférés: 2012. november 4.)
  2. 2013-as felülvizsgálat
  3. Bundesamt für Migration und Flüchtlinge. Migrationsbericht 2012 (PDF) (német nyelven), Bundesministerium des Innern Referat Öffentlichkeitsarbeit (2014. január 1.). Hozzáférés ideje: 2014. július 27. 
  4. Bernstein, Richard. „On Path to the U.S. Skies, Plot Leader Met bin Laden”, New York Times, 2002. szeptember 10. (Hozzáférés ideje: 2010. június 20.) 
  5. The Hamburg connection”, BBC News, 2005. augusztus 19. (Hozzáférés ideje: 2010. június 17.) 
  6. Baltával támadt a vonat utasaira egy afgán férfi Bajorországban. 24.hu, 2016. július 19.
  7. Eredeti a würzburgi baltás támadó videója. Hirado.hu, 2016. július 20. [2016. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  8. Magyarországon keresztül érkezett a würzburgi baltás támadó. Origo.hu, 2016. július 22.
  9. MTI: Müncheni lövöldözés - Pánik München belvárosában (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap, 2016. július 22. [2016. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 23.)
  10. MTI: Müncheni lövöldözés - Egy 18 éves német-iráni fiatalember lövöldözött (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap, 2016. július 23. [2016. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 23.)
  11. MTI: Müncheni lövöldözés - Szijjártó: magyar állampolgárságú fiú az egyik áldozat (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap, 2016. július 23. [2016. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 23.)
  12. Kulcsár Rebeka: Magyar halálos áldozata is van a müncheni merényletnek (magyar nyelven) (HTML). 444, 2016. július 23. [2017. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 23.)
  13. MTI: Pokolgépes merénylet Németországban (HTML). Ma.hu, 2016. július 25. [2016. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  14. Egy német fesztiválon robbantott az öngyilkos merénylő (HTML). Népszava, 2016. július 25. [2016. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  15. MTI: „Iszlamista öngyilkos merénylet történt” Németországban (HTML). Magyar Nemzet, 2016. július 25. [2016. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  16. MTI: Öngyilkos merénylő robbantott egy német fesztiválon (HTML). Népszabadság, 2016. július 25. [2016. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  17. MTI; Forgács Ádám: Kamion hajtott a tömegbe egy berlini karácsonyi vásárban (HTML). Fejér Megyei Hírlap, 2016. december 19. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  18. Terrortámadás Berlinben: ezt lehet tudni a merényletről. origo.hu, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 22.)
  19. MTI: Keményen küzdött az életéért a lengyel sofőr (HTML). Magyar Idők, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  20. Berlin: Mutiger Zeuge führt Polizei zum Verdächtigen (german nyelven). Die Welt , 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  21. Terrortámadás Berlinben: egy tunéziai után folyik a hajsza. mno.hu, 2016. december 21. [2018. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 17.)
  22. MTI: Az Iszlám Állam vállalta a merényletet (HTML). Magyar Idők, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  23. a b c Topping, Alexandra: The victims of the Berlin Christmas market attack, 2016. december 21.
  24. Mezi oběťmi útoku v Berlíně byla i Češka, oznámilo ministerstvo zahraničí. rozhlas.cz . Czech Radio, 2016. december 22. (Hozzáférés: 2016. december 23.)
  25. Benovadia, Dov: Israeli Victim of Berlin Attack on the Mend, Wife Killed. Hamodia. (Hozzáférés: 2016. december 22.)
  26. Berlino, Alfano: "Fabrizia è morta". Il dolore di Mattarella e Gentiloni, 2016. december 22.
  27. Attentato al mercatino di Natale di Berlino. Rilasciato pakistano sospetto, killer ancora in fuga (olasz nyelven). ANSA.it , 2016. december 19.
  28. https://www.kyivpost.com/ukraine-politics/german-police-confirm-death-ukrainian-citizen-berlin-terrorist-attack.html
  29. http://uatoday.tv/crime/one-ukrainian-among-victims-of-berlin-attack-ambassador-852758.html
  30. Keményen küzdött az életéért a lengyel sofőr. Magyaridők.hu, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. december 24.)
  31. 2 Americans confirmed to be injured in Berlin attack. Wkyt.com. (Hozzáférés: 2016. december 22.)
  32. British victims injured in terror attack on Berlin Christmas market”, 2016. december 21. (Hozzáférés ideje: 2016. december 21.) 
  33. Embassy: Finn injured in Berlin attack. www.yle.fi . Yleisradio. „The Finnish Embassy in Berlin says that a Finnish national is among those hurt in Monday's terror attack.”
  34. France/Monde | Attentat de Berlin : une Française parmi les blessés. Ledauphine.com, 1970. június 11. (Hozzáférés: 2016. december 22.)
  35. Lebanese wounded in Berlin Christmas market attack. mtv.com.lb . mtv Lebanon. [2016. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 20.) „Lebanon's Embassy in Germany informed the government that a Lebanese man identified as Mohammad Hassan Wehbeh was wounded in the attack on a Christmas market in Berlin.”
  36. Un español, herido en el atentado de Berlín (spanyol nyelven). ElConfidential.com
  37. MTI: Magyar sérültje is van a berlini merényletnek (HTML). Fejér Megyei Hírlap, 2016. december 20. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 20.)