2015-ös sakkvilágkupa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A világkupára kiadott bélyegblokk

A 2015-ös sakkvilágkupa a 2016-os sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye volt, amelyet 2015. szeptember 10. – október 5. között rendeztek Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 128 versenyző mérkőzött egyenes kieséses verseny formájában az első két helyért, amely a világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette.

A versenyt az orosz Szergej Karjakin nyerte, miután a döntőben rájátszás után 6–4 arányban legyőzte honfitársát Peter Szvidlert.

Előzmények[szerkesztés]

A világkupán való részvételre kvalifikációt az alábbi versenyeken lehetett szerezni:

  • WC: a 2013-as sakkvilágkupa elődöntősei (4 fő);[1]
  • WWC: a női sakkvilágbajnok (1 fő);[2]
  • J13 és J14: a 2013.[3] és a 2014. évi junior sakkvilágbajnok (2 fő);[4]
  • R: a 2014. február és 2015. január közötti átlag-Élő-pontszám alapján (19 fő);[5]
  • E14 és E15: a 2014.[6] és a 2015. évi Európa-bajnokság alapján (23–23 fő);[7]
  • AM14 és AM15: a 2014. évi[8] és a 2015. évi amerikai kontinensbajnokság eredményei alapján (4–4 fő)[9]
  • AS14 és AS15: a 2014. évi[10] és a 2015. évi Ázsia-bajnokság[11] eredményei alapján (5–5 fő);
  • AF: a 2015. évi Afrika-bajnokság eredménye alapján (2 fő);[12][13]
  • Z2.1 (USA bajnoksága) (5), Z2.2 (Kanada bajnoksága) (1), Z2.3 (2), Z2.4 (2), Z2.5 (2), Z3.1 (1), Z3.2 (1), Z3.3 (2), Z3.4 (2), Z3.5 (2), Z3.6 (Óceánia bajnoksága) (1), Z3.7 (1), Z4.1 (1), Z4.2 (1), Z4.3 (1), Z4.4 (1) zónaversenyek eredményei alapján;
  • ACP: a 2014. évi ACP Tour azon legjobb helyezést elért versenyzője, aki a fentebbi versenyeken nem kvalifikálta magát (1 fő);[14]
  • PN: a FIDE-elnök szabadkártyája (5 fő);
  • ON: a szervező bizottság szabadkártyája (4 fő).

A zónaversenyek[szerkesztés]

A zónaversenyek és kontinensbajnokságok részletes eredményei
0.0 zóna a Professzionális Sakkozók Egyesületének szabadkártyája
A Professzionális Sakkozók Egyesülete (Association of Chess Professionals, ACP) 2014. évi versenysorozatán (ACP Tour) szerezhető pontok alapján az a versenyző, aki a legtöbb pontot szerezte, és más módon nem szerzett kvalifikációt a 2015. évi sakkvilágkupára, az ACP szabadkártyájával vehetett azon részt. A 2014. évi ACP Tour végeredménye[15] alapján a versenysorozat 12. helyezettjeként a francia Romain Edouard kapta a szabadkártyát.[16]
1.0 zóna 2014. és 2015. évi egyéni Európa-bajnokságok
A 2014. évi egyéni sakk-Európa-bajnokságot 2014. március 2−15. között Jerevánban rendezték. A versenyen 259 résztvevő indult. A verseny első 23 helyezettje, köztük a magyar Balogh Csaba szerzett kvalifikációt a világkupára.[17]
A 2015. évi Európa-bajnokságot 2015. február 23−március 8. között Jeruzsálemben rendezték. A versenyről az előző évben kvalifikációt szerzettek mellett újabb 23 versenyző szerezhetett jogot a világkupán részvételre. A korábban már kvalifikációt szerzett versenyzők figyelembe vételével az első 30 helyezett vehetett részt a sakkvilágkupán.[18]
1.7 Balti zóna
A Balti zóna három versenyből álló sorozat volt, amelyet a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) versenyzői részére tartottak. A versenyeken ugyanaz a 12 versenyző vehetett részt, és a legjobban szereplő versenyző a FIDE elnök szabadkártyájával vehetett részt a világkupán. Az első versenyre 2014. június 6−12. között a lettországi Liepajában, a másodikra 2014. november 19−26. között a litvániai Vilniusban, a harmadikra 2015. január 12−19. között az észtországi Tallinnban került sor. Mindhárom versenyt a lett Igor Kovalenko nyerte, így ő szerzett jogot a világkupán való indulásra.[19]
1.10 zóna Larnaca
A ciprusi Larnacán rendezett 1.10 zóna versenyén 12 résztvevő körmérkőzéses alapon küzdött a FIDE elnök szabadkártyájáért, amely a világkupán való részvételre jogosított. A versenyre 2014. április 24−30. között került sor, amelyet a luxemburgi Michael Wiedenkeller nyert meg.[20]
2.0 zóna Amerika kontinensbajnoksága (2014 és 2015)
Amerika 2014. évi kontinensbajnokságát 2014. október 18−26. között rendezték Brazíliában Praia de Pipa városában. A versenyen 200 fő indult, és az első négy helyezett szerzett jogot a világkupán való indulásra. Az élen hatos holtverseny alakult ki,[21] ezért a négy továbbjutó hely eldöntése érdekében rájátszásra került sor. A rájátszás eredményeként a négy továbbjutó: Isan Reynaldo Ortiz Suárez (Kuba), Julio Granda Zuniga (Peru), Rafael Leitao (Brazília) és Amuel L. Shankland (Amerikai Egyesült Államok).[22]
A 2015. évi amerikai kontinensbajnokságra 2015. május 14−25. között került sor Uruguay fővárosában, Montevideóban. A 153 résztvevő közül a versenyről az előző évben kvalifikációt szerzettek mellett még 4 versenyző szerezhetett jogot a világkupán részvételre. Az élen holtversenyben végzett Sandro Mareco (Argentína) és Yuniesky Quezada (Kuba) mögöttük a 3−10. helyen nyolcas holtverseny alakult ki.[23] Tekintettel arra, hogy a győztes Sandro Mareco, továbbá a nyolcas holtversenyben levő versenyzők közül még ketten (Deysi Cori és Granda Zuniga) már rendelkeztek kvalifikációval , ezért hat versenyző között került sor rájátszásra a továbbjutást jelentő további három helyért. Ez végül Eduardo Iturrizaga (Venezuela), Federico Perez Ponsa (Argentína) és Anton Kovalyov (Kanada) számára sikerült.[24]
2.1 zóna Az Amerikai Egyesült Államok bajnoksága
Az Amerikai Egyesült Államok 2015. évi bajnokságát Saint Louisban játszották 2015. április 1−12. között, amelyről öt versenyző szerezhetett kvalifikációt. A 12 résztvevő közötti körmérkőzés végén az első öt helyezett között két versenyző, a bajnok Nakamura Hikaru és a harmadik helyezett Wesley So már kvalifikációval rendelkezett, ezért az 5−7. helyen előállt holtverseny eldöntésére nem volt szükség, mert a második helyezett Ray Robson, a negyedik Alexander Onischuk és az ötödik Samuel Sevian mellett a hatodik helyezett Gata Kamsky és a hetedik Varuzhan Akobian is továbbjutott.[25]
2.2 zóna Kanada bajnoksága
Kanada 2015. évi bajnokságát 2015. július 10−16. között Guelphben rendezték. A 44 résztvevő kilenc fordulós svájci rendszerben mérte össze az erejét az egy kvalifikációs helyért. Az élen hármas holtverseny alakult ki, ezért az első helyet rájátszás során döntötték el. A rájátszást Tomas Krnan nyerte, így ő szerezte meg a bajnoki címet, valamint a világkupán való részvétel lehetőségét.[26]
2.3 zóna La Libertad (Ecuador)
A 2.3 zóna versenyére 2015. március 31−április 6. között az ecuadori La Libertadban került sor. A versenyen 15 résztvevő indulhatott, közülük az első két helyezett, Lázaro Bruzón és Ermes Espinoza Veloz szerzett kvalifikációt.[27]
2.4 zóna Lima (Peru)
A 2.4 zóna versenyét Peru fővárosában, Limában rendezték 2015. május 4−10. között rendezték 21 versenyző részvételével, akik 9 fordulós svájci rendszerű versenyen mérték össze tudásukat. A versenyről az első két helyezett szerezhetett kvalifikációt a világkupára, ami a perui Deysi Cori és a brazil Alexandr Fier számára sikerült.[28]
2.5 zóna Asunción (Paraguay)
A 2.5 zóna versenyéről, amelyet 2015. április 27−május 3. között rendeztek a paraguayi Asunciónban, az első két helyezett szerezhetett kvalifikációt a világkupára. A 40 résztvevő kilenc fordulós svájci rendszerű versenyén az argentin Sandro Mareco győzött. A 2−5. helyen holtverseny alakult ki, és közülük a világkupán való szereplés jogát a rájátszásban a chilei Cristobal Henriquez Vilagra szerezte meg.[29]
3.0 zóna Ázsia 2014. és 2015. évi kontinensbajnoksága
Ázsia 2014. évi kontinensbajnokságára 2014. április 17−25 között került sor az Egyesült Arab Emírségekben, Sharjahban. A versenyen 64 résztvevő 9 fordulós svájci rendszerű versenyen mérkőzött, amelyről öt fő kvalifikálhatta magát a világkupára. A versenyt Ju Jang-ji, a 2014. évi junior sakkvilágbajnok nyerte, aki ezzel az eredményével szerzett kvalifikációt. Így rajta kívül további öten: az indiai Baskaran Adhiban, a kínai Ni Hua, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, a kínai Ven Jang és az Egyesült Arab Emírségbeli Salem Saleh jutottak tovább a 2015. évi sakkvilágkupára.[30]
Ázsia 2015. évi kontinensbajnokságát is az Egyesült Arab Emírségek rendezte 2015. augusztus 2−12. között Al-Ainban. A 83 versenyző közül öt szerezhetett kvalifikációt azokon kívül, akik ezzel még nem rendelkeztek. A versenyt az Egyesült Arab Emírségbeli Salem Saleh nyerte, aki az előző évi kontinensbajnokságon elért eredménye alapján, valamint az indiai S. P. Sethuraman, aki a 3.7 zónából már a világkupa résztvevőjének számított. Rajtuk kívül továbbjutott: az indiai Surya Sekhar Ganguly és Vidit Santosh Gujrathi, a kínai Csou Csien-csao, az iráni Parham Magshoodloo és az indiai Lalith Babu.[31]
3.1 zóna Muscat (Oman)
A 3.1 zóna versenyének az omani Muscat adott otthont, ahol 2015. május 17−24 között 14 versenyző 9 fordulós svájci rendszerű versenyen mérte össze erejét, és egy fő szerezhetett kvalifikációt. A versenyt az iráni Pouya Idani nyerte, így ő is a világkupa résztvevője lehetett.[32]
3.2 zóna Nagarkot (Nepál)
A nepáli Nagarkotban rendezett zónaversenyre 2015. március 27−április 1. között került sor. A versenyen résztvevő 33 versenyző 9 fordulós svájci rendszerű versenyen mérte össze erejét, és a győztes Ziaul Rahman (Banglades) szerzett kvalifikációt a 2015-ös világkupára.[33]
3.3 zóna Ho Si Minh-város (Vietnam)
A 3.3 zóna versenyét Vietnamban, Ho Si Minh-városban 2015. március 7−15. között rendezték. A versenyről, amelyen 44 résztvevő indult, ketten szerezhettek kvalifikációt a világkupán való részvételre. Ez két vietnami versenyzőnek Le Quang Liemnek és Nguyen Ngoc Truong Sonnak sikerült.[34]
3.4 zóna Khoja Obi Garm (Tadzsikisztán)
A Tadzsikisztánban megrendezett 3.4 zóna versenyéről két fő juthatott tovább a világkupára. A 35 résztvevő 9 fordulós svájci rendszerű versenyen vett részt, amelyet a kazah Rinat Jumabayev nyert meg, a második helyet a türkmén Yusup Atabayev szerezte meg.[35]
3.5 zóna Zhognshan (Kína)
A 3.5 zóna versenyét a kínai Zhongshanban rendezték 2014. október 26−november 5. között. A versenyről ketten szerezhettek kvalifikációt a világkupán való részvételre. Az 54 résztvevő 11 fordulós svájci rendszerű versenyén ez a kínai Vei Ji és Csao Csün számára sikerült.[36]
3.6 zóna Óceánia bajnoksága
A 3.6 zónába tartozó Óceánia bajnokságát 2015. július 4−10. között az ausztráliai Cammerayban rendezték. A 103 résztvevő kilenc fordulós versenyén az első helyen holtverseny alakult ki Brodie McClymont és Max Illingworth között, és a rájátszásban az utóbbi versenyző harcolta ki a továbbjutást.[37]
3.7 zóna India bajnoksága
Az 52. India bajnokság döntőjét 2014. december 5−18. között rendezték meg Kottayamban. A 13 résztvevő körmérkőzésen mérte össze tudását, és közülük az első helyet megszerző S. P. Sethuraman vívta ki magának a világkupán való részvétel jogát.[38]
4.0 zóna 2015. évi Afrika kontinensbajnokság
Az afrikai kontinens 2015. évi bajnokságára 2015. május 2−10. között Kairóban került sor. A versenyen 32 versenyző indult, akik közül a 9 fordulós svájci rendszerű versenyen ketten szerezhettek kvalifikációt a világkupára. Az első helyen holtversenyben végzett két egyiptomi versenyző: Bassem Amin és Ahmed Adly, ők ketten jutottak tovább. A bajnok Bassem Amin lett.[39]
4.1 zóna Hammamet (Tunézia)
A 4.1 zóna versenyét a tunéziai Hammametben rendezték 2015. március 25−április 1. között. A versenyen négy országból 28 versenyző vett részt, és küzdött az egy továbbjutó helyért a világkupára. Az első helyen két tunéziai versenyző között holtverseny alakult ki, ami után a rájátszást Amir Zaibi nyerte, ami egyben a kvalifikációt jelentette számára.[40]
4.2 zóna Kampala (Uganda)
A 4.2 zóna versenyére 2015. április 17−26. között került sor az ugandai Kampalában. A versenyen 10 ország résztvevői 9 fordulós svájci rendszerű versenyen küzdöttek a világkupán való részvételre jogosító első helyért.[41] A győzelmet, és ezzel a kvalifikációt az ugandai Arthur Ssegwanyi szerezte meg.[42]
4.3 zóna Limbe (Malawi)
A 4.3 zóna versenyén, amelyet 2015. április 17−6. között rendeztek Malawiban, hét ország 34 versenyzője vett részt, hogy megszerezze a kvalifikációt a világkupára. A 9 fordulós svájci rendszer versenyt a zambiai Richmond Phiri nyerte 8,5 ponttal.[43]
4.4 zóna Lomé (Togo)
A 4.4 zóna versenyének helyszíne a togói Lomé volt, ahol hét ország 36 versenyzője küzdött 2015. március 13−22. között a továbbjutásért a világkupára. Az első helyet, és ezzel a kvalifikációt a nigériai Oladapo Adu szerezte meg.[44]

A résztvevők[szerkesztés]

A részvételre jogosultak közül csak Magnus Carlsen és Visuvanátan Ánand nem vett részt a versenyen. A világbajnokjelöltek versenyén való részvételre már kvalifikációt szerzett amerikai Fabiano Caruana és Nakamura Hikaru is indult, a rajtlistát a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov vezette. A címvédő az orosz Vlagyimir Kramnyik volt.[45]

A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az előzményekben felsorolt kvalifikációs verseny tipusát jelzi. A résztvevők nemzetközi nagymesterek, kivéve ha a nevük után IM (nemzetközi mester) vagy FM (FIDE-mester) szerepel.[46]

  1.  Veszelin Topalov (BUL), 2816 (R)
  2.  Nakamura Hikaru (USA), 2814 (R)
  3.  Fabiano Caruana (USA), 2808 (R)
  4.  Anish Giri (NED), 2793 (R)
  5.  Wesley So (USA), 2779 (R)
  6.  Vlagyimir Kramnyik (RUS), 2777 (WC)
  7.  Alekszandr Griscsuk (RUS), 2771 (R)
  8.  Ting Li-zsen (CHN), 2770 (R)
  9.  Levon Aronján (ARM), 2765 (R)
  10.  Dmitrij Jakovenko (RUS), 2759 (E14)
  11.  Szergej Karjakin (RUS), 2753 (R)
  12.  Jevgenyij Tomasevszkij (RUS), 2747 (WC)
  13.  Borisz Gelfand (ISR), 2741 (R)
  14.  Pendjála Harikrisna (IND), 2740 (R)
  15.  Michael Adams (ENG), 2740 (R)
  16.  Peter Szvidler (RUS), 2739 (R)
  17.  Tejmur Radzsabov (AZE), 2738 (ON)
  18.  Leinier Domínguez (CUB), 2736 (R)
  19.  Sahrijar Mamedjarov (AZE), 2735 (R)
  20.  Radosław Wojtaszek (POL), 2733 (E14)
  21.  Maxime Vachier-Lagrave (FRA), 2731 (WC)
  22.  Ju Jang-ji (CHN), 2726 (J13)
  23.  Vaszil Ivancsuk (UKR), 2726 (R)
  24.  Vei Ji (CHN), 2725 (Z3.5)
  25.  David Navara (CZE), 2724 (E14)
  26.  Pavel Eljanov (UKR), 2723 (E14)
  27.  Dmitrij Andrejkin (RUS), 2720 (WC)
  28.  Nyikita Vityugov (RUS), 2719 (R)
  29.  Lékó Péter (HUN), 2714 (R)
  30.  Ni Hua (CHN), 2713 (AS14)
  31.  Laurent Fressinet (FRA), 2710 (E14)
  32.  Olekszandr Moiszejenko (UKR), 2710 (E15)
  33.  Vang Hao (CHN), 2705 (R)
  34.  Jan Nyepomnyascsij (RUS), 2705 (E15)
  35.  Rusztam Kaszimdzsanov (UZB), 2704 (AS14)
  36.  Igor Kovalenko (LAT), 2702 (PN)
  37.  Le Quang Liem (VIE), 2699 (Z3.3)
  38.  Anton Korobov (UKR), 2699 (E15)
  39.  Ivan Cseparinov (BUL), 2690 (E14)
  40.  Makszim Matlakov (RUS), 2689 (E15)
  41.  Ray Robson (USA), 2680 (Z2.1)
  42.  Maxim Rodshtein (ISR), 2678 (E15)
  43.  Igor Liszij (RUS), 2673 (E14)
  44.  Gabriel Szargiszjan (ARM), 2673 (E14)
  45.  Vlagyiszlav Artyemjev (RUS), 2671 (E14)
  46.  Hou Ji-fan (CHN), 2671 (PN)
  47.  Gata Kamsky (USA), 2670 (Z2.1)
  48.  Ilia Smirin (ISR), 2669 (E14)
  49.  Liviu-Dieter Nisipeanu (GER), 2667 (E15)
  50.  Viktor Laznicka (CZE), 2665 (E15)
  51.  Szanan Szjugirov (RUS), 2664 (E15)
  52.  Julio Granda (PER), 2663 (AM14)
  53.  Nguyen Ngoc Truong Son (VIE), 2662 (Z3.3)
  54.  Alexander Onischuk (USA), 2662 (Z2.1)
  55.  Ivan Šarić (CRO), 2661 (E14)
  56.  Olekszandr Arescsenko (UKR), 2661 (E14)
  57.  Ernyeszto Inarkijev (RUS), 2660 (PN)
  58.  Vlagyimir Fedoszejev (RUS), 2659 (E14)
  59.  Lázaro Bruzón (CUB), 2659 (Z2.3)
  60.  Balogh Csaba (HUN), 2659 (E14)
  61.  Alekszandr Motiljov (RUS), 2658 (E14)
  62.  Jevgenyij Najer (RUS), 2658 (E15)
  63.  Sam Shankland (USA), 2655 (AM14)
  64.  Ivan Bukavsin (RUS), 2655 (E15)

  1.  Szergej Zsigalko (BLR), 2654 (E14)
  2.  Ivan Popov (RUS), 2653 (E15)
  3.  Rauf Mamedov (AZE), 2651 (ON)
  4.  Borisz Gracsov (RUS), 2649 (E15)
  5.  Eltaj Safarli (AZE), 2644 (ON)
  6.  Vidit Santosh Gujrathi (IND), 2644 (AS15)
  7.  Baskaran Adhiban (IND), 2643 (AS14)
  8.  Yuniesky Quezada (CUB), 2643 (AM15)
  9.  Denisz Hiszmatullin (RUS), 2642 (E15)
  10.  Bassem Amin (EGY), 2640 (AF)
  11.  Andrej Volokityin (UKR), 2639 (E15)
  12.  Robert Kempinski (POL), 2637 (E15)
  13.  Alexandr Fier (BRA), 2636 (Z2.4)
  14.  S.P. Sethuraman (IND), 2635 (Z3.7)
  15.  Varuzhan Akobian (USA), 2635 (Z2.1)
  16.  David Anton Guijarro (ESP), 2635 (E14)
  17.  Romain Édouard (FRA), 2634 (ACP)
  18.  Hrant Melkumjan (ARM), 2633 (E14)
  19.  Rafael Leitao (BRA), 2632 (AM14)
  20.  Surya Shekhar Ganguly (IND), 2631 (AS15)
  21.  Mateusz Bartel (POL), 2631 (E15)
  22.  Constantin Lupulescu (ROU), 2626 (E14)
  23.  Eduardo Iturrizaga (VEN), 2625 (AM15)
  24.  Gadir Guseinov (AZE), 2624 (PN)
  25.  Jurij Vovk (UKR), 2624 (E15)
  26.  Dragan Solak (TUR), 2622 (E14)
  27.  Vasif Durarbayli (AZE), 2621 (ON)
  28.  Alexander Ipatov (TUR), 2621 (E15)
  29.  Ven Jang (CHN), 2618 (AS14)
  30.  Csao Csün (CHN), 2616 (Z3.5)
  31.  Anton Kovalyov (CAN), 2616 (AM15)
  32.  Milos Perunovic (SRB), 2614 (E14)
  33.  Ante Brkic (CRO), 2607 (E15)
  34.  Lu Sang-lej (CHN), 2607 (J14)
  35.  Sandro Mareco (ARG), 2605 (Z2.5)
  36.  Alekszej Goganov (RUS), 2603 (E15)
  37.  Samvel Ter-Sahakyan (ARM), 2601 (E14)
  38.  Csou Csien-csao (CHN), 2600 (AS15)
  39.  Rinat Jumabayev (KAZ), 2600 (Z3.4)
  40.  Tamir Nabaty (ISR), 2595 (E15)
  41.  Salem Saleh (UAE), 2595 (AS14)
  42.  Ahmed Adly (EGY), 2591 (AF)
  43.  Viorel Iordachescu (MDA), 2589 (E14)
  44.  Isan Reynaldo Ortiz Suárez (CUB), 2577 (AM14)
  45.  M.R. Lalith Babu (IND), 2570 (AS15)
  46.  Pouya Idani (IRI), 2568 (Z3.1)
  47.  Federico Perez Ponsa (ARG), 2563 (AM15)
  48.  Samuel Sevian (USA), 2553 (Z2.1)
  49.  Emre Can (TUR), 2547 (E15)
  50.  Marija Muzicsuk (UKR), 2528 (WWC)
  51.  Max Illingworth, IM (AUS), 2514 (Z3.6)
  52.  Cristobal Henriquez Villagra, IM (CHI), 2511 (Z2.5)
  53.  Ziaur Rahman (BAN), 2509 (Z3.2)
  54.  Ermes Espinoza Veloz, FM (CUB), 2495 (Z2.3)
  55.  Ilia Iljiushenok, IM (RUS), 2491 (E15)
  56.  Michael Wiedenkeller, IM (LUX), 2453 (PN)
  57.  Tomas Krnan, IM (CAN), 2436 (Z2.2)
  58.  Yusup Atabayev, IM (TKM), 2428 (Z3.4)
  59.  Deysi Cori, WGM (PER), 2421 (Z2.4)
  60.  Parham Maghsoodloo, cím nélkül (IRI), 2416 (AS15)
  61.  Arthur Ssegwanyi, IM (UGA), 2357 (Z4.2)
  62.  Amir Zaibi, FM (TUN), 2330 (Z4.1)
  63.  Richmond Phiri, IM (ZAM), 2291 (Z4.3)
  64.  Oladapo Adu, IM (NGR), 2241 (Z4.4)

A verseny szabályai[szerkesztés]

A mérkőzések két játszmából álltak (kivéve a döntőt, amely négy játszmából). A versenyzőknek 90 perc és még 30 perc állt rendelkezésre a játszma befejezésére, és az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőt kaptak. Egyenlőség esetén két rapidjátszma következett 25 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha még ekkor sem született döntés, akkor két rövidített rapidjátszmára került sor 10 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha továbbra is egyenlőség állt fenn, akkor két villámjátszma következett 5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3 másodperc többletidővel. Ha még a villámjátszmák után is egyenlő volt az állás, akkor egy armageddonjáték következett, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc állt rendelkezésre, amelyben a 61. lépéstől 3 másodperc többletidőt kaptak, és döntetlen esetén sötét lett győztesnek kihirdetve.

A díjazás[szerkesztés]

Forduló Díj (US $) Összesen (US $)
1. ford. 64 × 6 000 384 000
2. ford. 32 × 10 000 320 000
3. ford. 16 × 16 000 256 000
4. ford. 8 × 25 000 200 000
5. ford. 4 × 35 000 140 000
6. ford. 2 × 50 000 100 000
Döntős 80 000 80 000
Győztes 120 000 120 000
Összesen 1 600 000[47]

1–4. fordulók[szerkesztés]

1. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
1  BUL Veszelin Topalov 2  
128  NGR Oladapo Adu 0  
  1  BUL Veszelin Topalov  
    65  BLR Szergej Zsigalko ½  
65  BLR Szergej Zsigalko 3
64  RUS Ivan Bukavsin 1  
  1  BUL Veszelin Topalov  
  97  CHN Lu Sang-lej  
97  CHN Lu Sang-lej  
32  UKR Olekszandr Moiszejenko  
  97  CHN Lu Sang-lej
    33  CHN Vang Hao ½  
33  CHN Vang Hao
96  SRB Milos Perunovic  
  1  BUL Veszelin Topalov ½
  16  RUS Peter Szvidler
113  TUR Emre Can ½  
16  RUS Peter Szvidler  
  16  RUS Peter Szvidler
    49  GER Liviu-Dieter Nisipeanu  
49  GER Liviu-Dieter Nisipeanu
80  ESP David Anton Guijarro ½  
  16  RUS Peter Szvidler
  17  AZE Tejmur Radzsabov  
17  AZE Tejmur Radzsabov 3  
112  USA Samuel Sevian 1  
  17  AZE Tejmur Radzsabov
    48  ISR Ilia Smirin  
81  FRA Romain Edouard ½
48  ISR Ilia Smirin  

2. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
121  CAN Tomas Krnan ½  
8  CHN Ting Li-zsen  
  8  CHN Ting Li-zsen  
    57  RUS Ernyeszto Inarkijev ½  
57  RUS Ernyeszto Inarkijev 3
72  CUB Yuniesky Quezada 1  
  8  CHN Ting Li-zsen  
  89  AZE Gadir Guseinov ½  
25  CZE David Navara 3  
104  ISR Tamir Nabaty 1  
  25  CZE David Navara ½
    89  AZE Gadir Guseinov  
89  AZE Gadir Guseinov 3
40  RUS Makszim Matlakov 1  
  8  CHN Ting Li-zsen
  24  CHN Vei Ji
9  ARM Levon Aronján 2  
120  LUX Michael Wiedenkeller 0  
  9  ARM Levon Aronján 1
    56  UKR Olekszandr Arescsenko 3  
73  RUS Denisz Hiszmatullin ½
56  UKR Olekszandr Arescsenko  
  56  UKR Olekszandr Arescsenko ½
  24  CHN Vei Ji  
105  UAE Saleh Salem ½  
24  CHN Vei Ji  
  24  CHN Vei Ji
    88  UKR Jurij Vovk  
41  USA Ray Robson ½
88  UKR Jurij Vovk  

3. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
125  UGA Arthur Ssegwanyi ½  
4  NED Anish Giri  
  4  NED Anish Giri 3  
    61  RUS Alekszandr Motiljov 1  
61  RUS Alekszandr Motiljov
68  RUS Borisz Gracsov  
  4  NED Anish Giri  
  29  HUN Lékó Péter ½  
29  HUN Lékó Péter  
100  RUS Alekszej Goganov ½  
  29  HUN Lékó Péter
    93  CHN Ven Jang ½  
93  CHN Ven Jang
36  LAT Igor Kovalenko ½  
  4  NED Anish Giri 3
  20  POL Radosław Wojtaszek 1
13  ISR Borisz Gelfand  
116  CUB Cristobal Henriquez Vilagra  
  113  CUB Cristobal Henriquez Vilagra 0
    52  PER Julio E. Granda Zuniga 2  
77  BRA Alexandr Fier ½
52  PER Julio E. Granda Zuniga  
  52  PER Julio E. Granda Zuniga ½
  20  POL Radosław Wojtaszek  
109  IND M.R. Lalith Babu ½  
20  POL Radosław Wojtaszek  
  20  POL Radosław Wojtaszek
    45  RUS Vlagyiszlav Artyemjev ½  
45  RUS Vlagyiszlav Artyemjev
84  IND Surya Shekhar Ganguly ½  

4. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
5  USA Wesley So 2  
124  Irán Parham Maghsoodloo 0  
  5  USA Wesley So 2  
    69  HUN Balogh Csaba 0  
60  AZE Eltaj Safarli
69  HUN Balogh Csaba  
  5  USA Wesley So  
  37  VIE Le Quang Liem  
101  ARM Samvel Ter-Sahakyan 1  
28  RUS Nyikita Vityugov 3  
  28  RUS Nyikita Vityugov
    37  VIE Le Quang Liem  
37  VIE Le Quang Liem
92  AZE Vasif Durarbayli ½  
  5  USA Wesley So ½
  21  FRA Maxime Vachier-Lagrave
117  BAN Ziaur Rahman 1  
12  RUS Jevgenyij Tomasevszkij 3  
  12  RUS Jevgenyij Tomasevszkij
    53  VIE Nguyen Ngoc Truong Son  
53  VIE Nguyen Ngoc Truong Son
76  POL Robert Kempinski ½  
  12  RUS Jevgenyij Tomasevszkij 2
  21  FRA Maxime Vachier-Lagrave 4  
21  FRA Maxime Vachier-Lagrave  
108  CUB Isan Reynaldo Ortiz Suárez ½  
  21  FRA Maxime Vachier-Lagrave
    44  ARM Gabriel Szargiszjan ½  
85  POL Mateusz Bartel
44  ARM Gabriel Szargiszjan  

5. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
127  ZAM Richmond Phiri 0  
2  USA Nakamura Hikaru 2  
  2  USA Nakamura Hikaru  
    63  USA Sam Shankland  
63  USA Sam Shankland
66  RUS Ivan Popov ½  
  2  USA Nakamura Hikaru 5  
  34  RUS Jan Nyepomnyascsij 4  
31  FRA Laurent Fressinet 3  
98  CRO Ante Brkic 1  
  31  FRA Laurent Fressinet
    34  RUS Jan Nyepomnyascsij  
95  CHN Sao Csün 1
34  RUS Jan Nyepomnyascsij 3  
  2  USA Nakamura Hikaru
  15  ENG Michael Adams ½
15  ENG Michael Adams  
114  UKR Marija Muzicsuk ½  
  15  ENG Michael Adams 5
    50  CZE Viktor Laznicka 4  
79  USA Varuzhan Akobian ½
50  CZE Viktor Laznicka  
  15  ENG Michael Adams 5
  18  CUB Leinier Dominguez Perez 3  
111  ARG Federico Perez Ponsa  
18  CUB Leinier Dominguez Perez  
  18  CUB Leinier Dominguez Perez
    82  ARM Hrant Melkumjan ½  
47  USA Gata Kamsky ½
82  ARM Hrant Melkumjan  

6. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
7  RUS Alekszandr Griscsuk 5  
122  TKM Yusup Atabayev 3  
  7  RUS Alekszandr Griscsuk  
    58  RUS Vlagyimir Fedoszejev  
71  IND B. Adhiban
58  RUS Vlagyimir Fedoszejev  
  7  RUS Alekszandr Griscsuk 0  
  26  UKR Pavel Eljanov 2  
103  KAZ Rinat Jumabayev 0  
26  UKR Pavel Eljanov 2  
  26  UKR Pavel Eljanov 2
    90  TUR Alexander Ipatov 0  
39  BUL Ivan Cseparinov ½
90  TUR Alexander Ipatov  
  26  UKR Pavel Eljanov
  10  RUS Dmitrij Jakovenko
119  RUS Ilia Iljiushenok 3  
10  RUS Dmitrij Jakovenko 5  
  10  RUS Dmitrij Jakovenko
    74  EGY Bassem Amin  
55  CRO Ivan Šarić 0
74  EGY Bassem Amin 2  
  10  RUS Dmitrij Jakovenko
  23  UKR Vaszil Ivancsuk ½  
23  UKR Vaszil Ivancsuk  
106  EGY Ahmed Adly ½  
  23  UKR Vaszil Ivancsuk
    42  ISR Maxim Rodshtein ½  
87  VEN Eduardo Iturrizaga Bonelli ½
42  ISR Maxim Rodshtein  

7. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
3  USA Fabiano Caruana 2  
126  TUN Amir Zaibi 0  
  3  USA Fabiano Caruana  
    67  AZE Rauf Mamedov ½  
67  AZE Rauf Mamedov
62  RUS Jevgenyij Najer ½  
  3  USA Fabiano Caruana  
  94  CAN Anton Kovalyov ½  
99  ARG Sandro Mareco  
30  CHN Ni Hua ½  
  99  ARG Sandro Mareco ½
    94  CAN Anton Kovalyov  
35  UZB Rusztam Kaszimdzsanov
94  CAN Anton Kovalyov  
  3  USA Fabiano Caruana ½
  19  AZE Sahrijar Mamedjarov
115  AUS Max Illingworth 0  
14  IND Pendjála Harikrisna 2  
  14  IND Pendjála Harikrisna ½
    78  IND S.P. Sethuraman  
51  RUS Szanan Szjugirov 0
78  IND S.P. Sethuraman 2  
  78  IND S.P. Sethuraman ½
  19  AZE Sahrijar Mamedjarov  
19  AZE Sahrijar Mamedjarov  
110  Irán Pouya Idani ½  
  19  AZE Sahrijar Mamedjarov
    46  CHN Hou Ji-fan  
83  BRA Rafael Leitao
46  CHN Hou Ji-fan  

8. szekció[szerkesztés]

  1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
                                     
123  PER Deysi T. Cori 0  
6  RUS Vlagyimir Kramnyik 2  
  6  RUS Vlagyimir Kramnyik  
    59  CUB Lazaro Bruzon Batista ½  
59  CUB Lazaro Bruzon Batista 3
70  IND Santosh Gujrathi Vidit 1  
  6  RUS Vlagyimir Kramnyik  
  27  RUS Dmitrij Andrejkin  
27  RUS Dmitrij Andrejkin  
102  CHN Csou Csien-csao ½  
  27  RUS Dmitrij Andrejkin
    38  UKR Anton Korobov ½  
91  TUR Dragan Solak ½
38  UKR Anton Korobov  
  27  RUS Dmitrij Andrejkin
  11  RUS Szergej Karjakin
11  RUS Szergej Karjakin 2  
118  CUB Ernes Espinoza Veloz 0  
  11  RUS Szergej Karjakin 4
    54  USA Alexander Onischuk 2  
75  UKR Andrej Volokityin
54  USA Alexander Onischuk  
  11  RUS Szergej Karjakin
  22  CHN Ju Jang-ji ½  
107  MDA Viorel Iordachescu 0  
22  CHN Ju Jang-ji 2  
  22  CHN Ju Jang-ji
    43  RUS Igor Liszij  
43  RUS Igor Liszij 4
86  ROU Constantin Lupulescu 2  

Az 5-7. forduló[szerkesztés]

Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                     
       
16 RUS Peter Szvidler
24 CHN Vei Ji  
RUS Peter Szvidler
    NED Anish Giri ½  
4 NED Anish Giri
21 FRA Maxime Vachier-Lagrave ½  
RUS Peter Szvidler 4
   
  RUS Szergej Karjakin 6
2 USA Nakamura Hikaru ½
26 UKR Pavel Eljanov  
UKR Pavel Eljanov
    RUS Szergej Karjakin  
19 AZE Sahrijar Mamedjarov 2
11 RUS Szergej Karjakin 4  

A döntő[szerkesztés]

A világkupa döntője négy hagyományos időbeosztású játszmából állt. Az eredmény a negyedik játszmát követően döntetlen lett, ezért rájátszások következtek. A két 25 perces, valamint a két 10 perces rapidjátszma nem hozott döntést, a két 5 perces villámjátszmát Szergej Karjakin nyerte, így ő lett a 2015. évi világkupaverseny győztese.

Rsz. Név Ország Élő-p.[48] 1 2 3 4 R1 R2 r1 r2 V1 V2 Össz
16 Peter Szvidler  Oroszország 2727 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 4
11 Szergej Karjakin  Oroszország 2762 0 0 1 1 1 0 0 1 1 1 6

Lásd még[szerkesztés]

2016-os sakkvilágbajnokság

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. World Chess Championship 2013 World Cup (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  2. World Chess Championship (Women) 2015 FIDE Knock-out Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 1.) (A 2014-es női sakkvilágbajnokság döntőjét 2015. márciusban játszották.)
  3. Kocaeli 2013 52° Campeonato Mundial Juvenil (angol nyelven). BrasilBase. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  4. Pune 2014 53° Campeonato Mundial Juvenil (angol nyelven). BrasilBase. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  5. World Cup 2015 – Average rating list (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  6. European Individual Chess Championship 2014 (angol nyelven). eicc2014.am. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  7. European Individual Chess Championship 2015 (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  8. IX American Continental Classical Championship 2014 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.) A rájátszás eredménye: IX American Continental Classical Championship 2014 Tiebraker (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  9. X American Continental Classical Championship 2015 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  10. 13th Asian Continental Open Chess Championship 2014 (angol nyelven). Chess-results.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  11. Asian Continental Chess Championship 2015 Open (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  12. African Individual Chess Championship 2015 – Open Section (angol nyelven). Heinz Herzog (chess-results.com). (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  13. Daaim Shabazz: 2015 African Individual Championship (Cairo, Egypt) (angol nyelven). The Chess Drum, 2015. május 5. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  14. Tour 2014. Standings. (angol nyelven). Association of Chess Professionals. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  15. Tour 2014. Standings. (angol nyelven). Association of Chess Professionals. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  16. 0.0 ACP 2015-00 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  17. European Individual Chess Championship 2014 Tigran Petrosian Memorial (angol nyelven). European Chess Union. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  18. European Individual Chess Championship 2015 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  19. 1.7 (3x) Baltic Zonals 2014-00 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  20. 1.10 Larnaca (CYP) 2014-04 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  21. IX American Continental Classical Championship 2014 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  22. IX American Continental Classical Championship 2014 Tiebraker (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  23. X American Continental Classical Championship 2015 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  24. 2.0 (2015) Montevideo (URU) 2015-05 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  25. 2.1 St. Louis (USA) 2015-03 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  26. 2.2 Guelph (CAN) 2015-07 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  27. 2.3 La Libertad (ECU) 2015-03 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  28. Campeonato Zonal 2.4 Absoluto (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  29. 2.5 Asunción (PAR) 2015-04 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 30.)
  30. 13th Asian Continental Open Chess Championships 2014 (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  31. Asian Continental Chess Championships 2015 Open (angol nyelven). chess-results.com. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  32. 3.1 Muscat (OMA) 2015-05 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  33. Ziaur Rahman Wins FIDE Zone 3.2 Chess Championship (angol nyelven). chessdom.com, 2015. április 8. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  34. 3.3 Ho Shi Minh City (VIE) 2015-03 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  35. 3.4 Khoja Obi Garm (TKM) 2015-06 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. március 31.)
  36. 3.5 Zhongshan (CHN) 2014-10 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  37. 3.6 Cammeray (AUS) 2015-07 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  38. 3.7 Kottayam (IND) 2014-12 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  39. Daaim Shabaz: 2015 African Individual Championship (Cairo, Egypt) (angol nyelven). The Chess Drum, 2015. május 5. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  40. Zaibi and Mezioud winners of FIDE Zone 4.1 Championships (angol nyelven). chessdom.com, 2015. április 10. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  41. FIDE Zone 4.2 Individual Chess Championships (angol nyelven). chessdom.com, 2015. április 15. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  42. 4.2 Kampala Uganda 2015-04 (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  43. Richmond Phiri and Boikhutso Mudongo win FIDE Zone 4.3 Chess Championships (angol nyelven). chessdom.com, 2015. május 5. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  44. IM Oladapo Adu from Nigeria qualifies for FIDE World Cup in Baku (angol nyelven). chessdom.com, 2015. március 24. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  45. Verőci Zsuzsa: Lékó az orosz Goganovval, Balogh az azeri Safarlival játszik a Világkupa első fordulójában. sakkblog.reblog.hu, 2015. augusztus 21. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  46. Starting list (angol nyelven). bakuworldcup2015.com. [2015. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  47. Regulations for the FIDE World Chess Cup 2015 3.9. pont (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  48. A 2015. október 1-től érvényes pontérték

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap