2010-es finn rali

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2010-es Finn rali szócikkből átirányítva)
A verseny győztese, Jari-Matti Latvala a shakedown-on

A 2010-es finn rali (hivatalosan: 60th Neste Oil Rally Finland) volt 2010-es rali-világbajnokság nyolcadik futama. Július 29. és július 31. között került megrendezésre, 19 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 310 kilométert tett ki. A versenyen 99 páros indult, melyből 61 ért célba.[1]

A versenyt a finn Jari-Matti Latvala nyerte, másodikként Sébastien Ogier végzett, harmadik pedig Sébastien Loeb lett.

A futam az N csoportos, valamint a Super 2000-es rali-világbajnokság futama is volt egyben. A külön is értékelt sorozatok közül előbbit az észt Ott Tänak, utóbbit pedig a finn Juho Hänninen nyerte.

Egy magyar páros indult a viadalon. Szabó Zoltán és navigátora Szabó Krisztián egy Mitsubishi Lancerrel az összetett negyvenkettedik helyen zárt.[2]

Beszámoló[szerkesztés]

Első nap

Kimi Räikkönen a nyolcadik helyen állt balesete előtt

A csütörtöki napon egy rövid esti gyorsasági szakaszt rendeztek. Ezt Petter Solberg nyerte meg, aki így az első helyről várhatta a pénteki napot.

Pénteken tíz szakaszt teljesített a mezőny. Hirvonen hamar átvette a vezetést, ám a negyedik etapon összetörte autóját és kiesett. A finn egy ugrató után, nagy sebességgel az árokba csúszott, majd a Focus WRC többször átfordult az oldalán.[3] A hatodik gyorsaságin Henning Solberg,[4] valamint Hálid al-Kászimi[5] is baleset miatt esett ki. A hatodik szakaszig Petter Solberg vezette a versenyt, majd Latvala vette át tőle az első helyet, és a nap végig meg is tartotta azt. Latvala és Solberg mögött Ogier, majd Sordo állt. Loeb az ötödik, Matthew Wilson a hatodik, Kimi Räikkönen a hetedik, a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen pedig a nyolcadik helyen zárta az első napot.[6]

Második nap

A zárónapon Latvalára Ogier volt a legveszélyesebb. A francia három szakaszt nyert, és már a nap elején felért a második helyre, ott pedig szakaszról szakaszra zárkózott a Ford pilótájára. Latvalának végül tíz másodperces előnye maradt a franciával szemben, és megnyerte a versenyt. Ezzel ő lett a finn rali történelmének legfiatalabb győztese. Loeb végül megelőzte Petter Solberget és felért a harmadik helyre. Solberg negyedik lett, Sordo pedig maradt ötödik. Wilson a hatodik, Mads Østberg a hetedik, Kankkunen pedig a nyolcadik pozícióban zárt.[7]

Räikkönen a tizenkettedik szakaszon összetörte autóját, és végül csak huszonötödik lett.[8]

Szakaszok[szerkesztés]

Nap Szakasz Rajtidő Szakasz neve Hossz Győztes Idő Átlagsebesség Versenyben vezető
1.
(Július 29-30.)
1. 18:45 Laajavuori 1 4.31 km NOR Petter Solberg 2:33.2 98.46 km/h NOR Petter Solberg
2. 07:42 Urria 1 12.75 km FIN Mikko Hirvonen 5:55.8 129.01 km/h FIN Mikko Hirvonen
3. 08:40 Jukojärvi 1 22.29 km FIN Mikko Hirvonen 10:33.7 126.63 km/h
4. 10:06 Urria 2 12.75 km FRA Sébastien Ogier 5:52.9 130.07 km/h NOR Petter Solberg
5. 11:04 Jukojärvi 2 22.29 km ESP Dani Sordo 10:28.7 127.63 km/h
6. 13:58 Lankamaa 24.87 km FIN Jari-Matti Latvala 12:03.3 123.78 km/h
7. 15:01 Sirkkamäki 1 6.45 km FIN Jari-Matti Latvala 3:04.4 125.92 km/h FIN Jari-Matti Latvala
8. 15:36 Myhinpää 1 15.52 km FRA Sébastien Loeb 7:07.8 130.60 km/h
9. 17:27 Sirkkamäki 2 6.45 km FIN Jari-Matti Latvala 3:01.4 128.00 km/h
10. 18:02 Myhinpää 2 15.52 km FRA Sébastien Loeb 6:59.8 133.09 km/h
11. 20:00 Laajavuori 2 4.19 km NOR Petter Solberg 2:35.1 97.25 km/h
2.
(Július 31.)
12. 07:33 Kolonkulma 10.35 km FRA Sébastien Ogier 5:06.4 121.61 km/h
13. 08:01 Väärinmaja 29.29 km FRA Sébastien Loeb 14:46.9 118.89 km/h
14. 09:44 Surkee 1 19.59 km FIN Jari-Matti Latvala 9:56.4 118.25 km/h
15. 11:59 Leustu 1 21.35 km FRA Sébastien Loeb 10:08.8 126.25 km/h
16. 12:46 Himos 1 20.63 km FRA Sébastien Loeb 10:28.5 118.17 km/h
17. 14:03 Surkee 2 19.59 km FRA Sébastien Ogier 9:53.6 118.81 km/h
18. 16:23 Leustu 2 21.35 km FIN Jari-Matti Latvala 9:59.9 128.12 km/h
19. 17:10 Himos 2 20.63 km FRA Sébastien Ogier 10:15.7 120.62 km/h

Végeredmény[szerkesztés]

Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont
1. FIN Jari-Matti Latvala FIN Miikka Anttila Ford Focus RS WRC 09 2:31:29.6 0.0 25
2. FRA Sébastien Ogier FRA Julien Ingrassia Citroën C4 WRC 2:31:39.7 10.1 18
3. FRA Sébastien Loeb MON Daniel Elena Citroën C4 WRC 2:31:55.6 26.0 15
4. NOR Petter Solberg GBR Chris Patterson Citroën C4 WRC 2:32:00.3 30.7 12
5. ESP Dani Sordo ESP Marc Martí Citroën C4 WRC 2:33:14.6 1:45.0 10
6. GBR Matthew Wilson GBR Scott Martin Ford Focus RS WRC 08 2:37:13.3 5:43.7 8
7. NOR Mads Østberg SWE Jonas Andersson Subaru Impreza WRC 2007 2:37:20.4 5:50.8 6
8. FIN Juha Kankkunen FIN Juha Repo Ford Focus RS WRC 08 2:39:18.6 7:49.0 4
9. FIN Juho Hänninen FIN Mikko Markkula Škoda Fabia S2000 2:40:34.6 9:05.0 2
10. SWE Per-Gunnar Andersson SWE Anders Fredriksson Škoda Fabia S2000 2:41:45.3 10:15.7 1
SWRC
1. (9.) FIN Juho Hänninen FIN Mikko Markkula Škoda Fabia S2000 2:40:34.6 0.0 25
2. (10.) SWE Per-Gunnar Andersson SWE Anders Fredriksson Škoda Fabia S2000 2:41:45.3 1:10.7 18
3. (11.) SWE Patrik Sandell SWE Emil Axelsson Škoda Fabia S2000 2:42:04.6 1:30.0 15
4. (13.) CZE Martin Prokop CZE Jan Tománek Ford Fiesta S2000 2:44:41.8 4:07.2 12
5. (16.) POL Michał Kościuszko POL Maciek Szczepaniak Ford Fiesta S2000 2:46:29.7 5:55.1 10
6. (17.) FIN Janne Tuohino FIN Markku Tuohino Ford Fiesta S2000 2:46:44.3 6:09.7 8
7. (29.) QAT Nászer el-Attija ITA Giovanni Bernacchini Ford Fiesta S2000 2:57:50.1 17:15.5 6
PWRC
1. (18.) EST Ott Tänak EST Kuldar Sikk Mitsubishi Lancer Evo X 2:46:50.5 0.0 25
2. (20.) FIN Jukka Ketomäki FIN Kai Risberg Mitsubishi Lancer Evo X 2:48:18.8 1:28.3 18
3. (21.) NZL Hayden Paddon NZL John Kennard Mitsubishi Lancer Evo X 2:49:56.5 3:06.0 15
4. (24.) NOR Anders Grøndal NOR Veronica Engan Subaru Impreza WRX STI 2:51:45.8 4:55.3 12
5. (28.) SMR Alex Raschi ITA Rudy Pollet Mitsubishi Lancer Evo X 2:57:03.6 10:13.1 10
6. (30.) CZE Martin Semerád CZE Bohuslav Ceplecha Mitsubishi Lancer Evo IX 2:58:26.7 11:36.2 8
7. (32.) FIN Reijo Muhonen FIN Lasse Miettinen Mitsubishi Lancer Evo X 2:59:52.5 13:02.0 6
8. (39.) CHN Wang Rui CHN Pan Hongyu Subaru Impreza WRX STI 3:04:53.4 18:02.9 4
9. (40.) KEN Peter Horsey Uganda Moses Matovu Mitsubishi Lancer Evo X 3:05:15.6 18:25.1 2
10. (41.) Libanon Nicholai Georgiou Libanon Joseph Matar Mitsubishi Lancer Evo X 3:05:58.2 19:07.7 1

Források[szerkesztés]

  1. A verseny adatai. www.juwra.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  2. Szabó Zoltán eredményei a versenyen. ewrc-results.com. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 6.)
  3. A baleset videón. youtube.com, 2010. július 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  4. A baleset videón. youtube.com, 2010. július 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  5. A baleset videón. youtube.com, 2010. július 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  6. Finn Rally Első Nap: Latvala az élen. rallysport.hu, 2010. július 30. [2010. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  7. Latvala első hazai győzelme. rallysport.hu, 2010. július 31. [2014. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  8. A baleset videón. youtube.com, 2010. július 31. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:2010 Rally Finland
A Wikimédia Commons tartalmaz 2010-es finn rali témájú médiaállományokat.