Šolta (sziget)

Šolta
Šolta szigetének műholdképe
Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Split-Dalmácia
Legnagyobb település	Grohote
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Grohote népessége	440 fő (2021. aug. 31.) +/-
Földrajzi adatok
Fekvése	Adriai-tenger
Terület	58,98 km²
Tengerszint feletti magasság	236 m
Legmagasabb pont	Vela straža (237 m)
Időzóna	CET (UTC+1)
Elhelyezkedése
Šolta Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 17′, k. h. 14° 42′44.283333333333, 14.7
A Wikimédia Commons tartalmaz Šolta témájú médiaállományokat.

Šolta (olaszul: Solta) egy sziget Horvátországban, Közép-Dalmáciában, Bračtól nyugatra. Közigazgatásilag Split-Dalmácia megyéhez tartozik.

Fekvése

A szigetet északnyugatról Drvenik Veli, keletről Brač, délkeletről Hvar, északkeleről a kontinens határolja. Drveniktől a Nagy Šoltai-csatorna, Bračtól a Splitska vrata, a kontinenstől a Spliti-csatorna választja el. Hosszúsága 19 km, legnagyobb szélessége 4,9 km, területe 58,98 km². Partvonalának hosszúsága 79,5 km. A sziget legmagasabb csúcsa, a Vela straža 237 m magas, Gornji selo közelében található. Šolta szigete mentén további hét sziget (Stipanska, Polebrnjak, Saskinja, Grmej, vagy Gmej, Rudula, vagy Radula, Balkun és Kamičić hrid) található. A sziget fő települése Grohote.

Neve

A szigetet már az i. e. 4. században említik „Olyntha” néven. Később „Osolent”nek hívták. A horvátok megérkezésével a nevet „Sulet” formára horvátosították. A sziget az újkorig viselte ezt a nevet, amikor a velencei hatóságok befolyása alatt a horvát nevet Solta (Šolta) alakúra romanizálták. Ennek elterjedésében nagy szerepet játszott a 19. századi osztrák-magyar térképészeti felmérés, mely térképein az elnevezésekben az olasz neveket vette alapul.

Története

A sziget legrégibb régészeti leletei a neolitikumból származnak. A Zadoci nevű helyen kőszekercét és kőkéseket, a Brdo nevű helyen pedig bronzkori használati tárgyakat és fegyvereket találtak. Az első ismert itt lakó nép az illírek voltak, akik elsősorban a magaslatokat alakították ki lakóhelyül. Erődített településeik a Gradina, Vela Straža és Gradac nevű magaslatokon, sírjaik a Laze nevű helyen kerültek elő. A legenda szerint a Senjska-öböl felett állt az egyik híres illír uralkodó, Teuta királyné palotája. Az illír dalmát törzs itteni jelenlétét két itt talált felirat is igazolja, melyeket a spliti régészeti múzeumban őriznek, amelyeken két jellegzetes illír név Plator és P. Raecius szerepel. Mivel a szigeten szervezett régészeti feltárás még nem történt a régészeti emlékek elsősorban a mezőkön végzett munkák során kerülnek elő. A római korból is több használati tárgy és település maradványa került elő. Ilyen régészeti lelőhely a Donje Selotól nyugatra fekvő Mirine, ahol egy villagazdaság alapfalai találhatók. Donje Selotól északra található Studenac, valamint a nyugatra fekvő Pod Mihovil, ahol padlómozaik, délnyugatra pedig Svilaja, ahol szarkofágfedél került elő. Római épület alapfalak találhatók még Grohote közelében több helyen, továbbá a Banja-öbölben, Starinén Gornje Selo közelében, valamint a Piškera-öbölben is.

A kereszténység a 4. század elején jelent meg a szigeten. Ebből a korból származik a grohotei Szent István templom északi oldalán feltárt ókeresztény bazilika és két szarkofág. Ókeresztény bazilika maradványa található a kis Stipanska-szigeten Maslinica előtt, valamint Donje Selón a mai Szent Ilona templom helyén is. A Római Birodalom bukása után a sziget Dalmácia nyugati részével együtt gót uralom alatt állt egészen 555-ig, amikor bizánci uralom alá került. A 7. század végén Dalmácia akkori legjelentősebb városát Salonát elfoglalták az avarok és segédnépeik, az akkor még pogány szlávok. A lakosság a közeli szigetekre, köztük Šoltára menekült. Az itteni romanizált lakosság idővel beleolvadt az érkező horvátokba. 803 és 812 között Šolta a Frank Birodalom része volt, majd újra bizánci uralom alá került. A szigetet ebben az időszakban gyakran fosztogatták a neretvánok, a szaracénok, majd később a velenceiek. A 12. századtól a 14. század végéig Šolta a Magyar Királyság része volt. A 13. század elején Šolta spalatói nemesi családok birtoka volt, akiknek jelentős jövedelmeik származtak itteni birtokaik haszonbérbe adásából. A szigeten élők fő jövedelmi forrását a mezőgazdaság (szőlő, olíva, gabona), kisebb mértékben az állattartás, valamint a mész, a szén, a tűzifa és a só adta. 1240 júniusában az egyik dalmáciai hatalmasság a Kačićok támadták meg a spalatóiak birtokait, ennek során kifosztották Šoltát és felgyújtották a grohotei Szent István templomot. A 14. századra a kereskedelem is nagyon fejlett volt, mivel a šoltaiak között ekkor már számos hajótulajdonost találunk. A 14. század közepén a velenceiek fosztották ki s szigetet, mely később is gyakran ki volt téve az uszkókok és más kalózok támadásainak.

Velence 1418. június 26-án foglalta el Šoltát és egészen 1797-ig uralma alatt maradt. A török veszély idején a szigeten több erődtorony épült és maguk a šoltaiak is magas védőfalakkal vették körül házaikat. Az egyik toronyszerű erőd a Slavić-torony Grohotén épült, ma ebben működik a község önkormányzata. Ebben az időszakban a 17. század végéig a gyakori támadások és a járványok hatására a sziget lakosságszáma lényegében stagnált, mintegy nyolcszáz főt tett ki. Az élet csak a 18. század elejére lett biztonságosabb, ekkor jöttek létre Stomorska, Rogač és valamivel később Maslinica települések. Maslinicán 1706-ban a Marchi család négyszögletes tornyot épített, ebből lett a mai ”Martinis Marchi” szálloda. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a sziget a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. 1857-ben 1970, 1910-ben 3516 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.

A második világháború idején olasz csapatok szállták meg és több mint 1800 lakos menekült el a szigetről. 1946-ban a lakosság visszatért és megkezdődött az oktatás, az orvosi ellátás és a kultúra újjászervezése. 1952-ben megalakult Šolta község, 1955-ben egészségház épült, Grohotén felépült az új iskola, mely 1963-ban nyolcosztályossá bővült, kiépültek az utak, két autóbusszal megindult a buszközlekedés, bevezették az elektromos áramot, végül 1972-ben elkezdődött a vízvezeték hálózat kiépítése. Ennek ellenére a kitelepülés folytatódott, bár üteme lassult. 1962-ben Šoltát újra Splithez csatolták és csak a független horvát állam megalakulása után lett újra önálló község. A délszláv háború kezdeti időszakában 1991. november 14-én és 15-én a Spliti csatornában tengeri csata dúlt a jugoszláv haditengerészet és a parti horvát ütegek között. A sziget lakossága 2011-ben 1700 fő volt, akik a turizmus mellett halászatból és mezőgazdaságból (szőlő- és olívatermelés) éltek.

Lakosság

Fő a falvakban 1857–2011
Év	1857	1869	1880	1890	1900	1910	1921	1931	1948	1953	1961	1971	1981	1991	2001	2011
Grohote	750	870	944	1160	1362	1245	1212	1269	996	992	913	712	619	631	425	441
Gornje Selo	356	517	491	592	715	725	809	641	629	578	437	349	252	252	217	237
Stomorska	112	0	165	199	294	295	213	312	312	286	303	206	101	117	199	241
Maslinica	92	0	123	157	173	171	169	199	180	191	179	147	64	69	174	208
Rogač	0	0	13	59	0	17	0	0	0	36	50	49	0	0	100	110
Nečujam	0	0	0	0	0	0	0	0	0	12	19	6	0	0	80	173
Donje Selo																161
Srednje Selo	256	325	316	355	394	372	324	309	321	308	285	206	143	150	128	104
Összesen	1566	1712	2052	2522	2938	2825	2727	2730	2438	2043	2186	1675	1179	1219	1323	1675

Gazdaság

A sziget gazdasága a szőlőültetvényeken, az olajbogyó- és gyümölcstermesztésen, a halászaton és a turizmuson alapszik. Míg a fő települések (Grohote, Gornje Selo, Srednje Selo, Donje Selo) sziget belsejében vannak, a fő halászati központ Maslinica, amely csak északnyugati szélnek van kitéve, így jó menedékhely a kisebb hajók számára. A sziget fő turisztikai kikötője Rogač, Nečujam pedig a turizmus központja.

Régen szinte az egész sziget megművelt táj volt olajfaligetekkel, fügefákkal, szőlőkkel és legelőkkel. Különösen az elmúlt 50 évben a sziget tájképileg sok évszázad óta a legnagyobb változáson ment keresztül. Megszűntek a nagybirtokok, melyeket felosztottak. A kistermelőket a kommunizmus nem támogatta. Az elvándorlás miatt hiányzik a munkaerő a mezőgazdaságból, valamint az állatállomány is csökkent. Így a megművelt területek egyre inkább csökkentek. Az öröklődés miatt az ingatlanok olyan kicsivé váltak, hogy művelésükről gyakran generációk óta nem gondoskodnak az emberek. Ez azt jelenti, hogy a tulajdoni állapotok gyakran tisztázatlanok, ami kizárja az értékesítést vagy a jogilag biztonságos lízinget. Ilyen körülmények között jövedelmező gazdaságok vezetése aligha lehetséges, mivel mivel nagyobb területek nem állnak rendelkezésre. Nagyobb területeket csak az államtól lehet bérelni.

Növény- és állatvilág

A szigeten kiemelendő a növény- és különösen az állatvilág gazdagsága. Több mint 100 madárfaj mellett, sok vaddisznó, mezei nyúl stb. található itt. A sziget szimbóluma a „čuvita”, egy bagolyfaj, amelyet napközben időnként hallhat. Itt nyúlik vissza a szigetlakók beceneve, a „čuvitari”. Nagyon jellemző a szigetre a kabócák állandó ciripelése. Az éghajlat miatt a szigeten a narancs és a citrom gond nélkül termeszthető. A szárazföldi vízvezeték 1972-es megépítése előtt az öntözés nagy problémát jelentett. Ma kiváló minőségű ivóvíz áll rendelkezésre, mely a Split környéki hegyekből érkezik. A sziget olyan messze délre található, hogy a datolyapálmához hasonló pálmafák nőnek. A Malajziából Afrikán keresztül behozott pálmafúró ormányosbogár (Rhynchophorus ferrugineus) szintén eljutott Šoltáig, és a természetes ellenségek hiánya miatt tovább terjed Horvátországban. A hivatalos tilalmak ellenére (Horvátországban 2009 óta) a karanténintézkedések be nem tartása, a hamis származási okmányok és a fertőzött növények hiányzó vagy nem megfelelő eltávolítása határozatlan időre elpusztította Šoltában a pálmaállományt.

2019 júliusában a horvát Hvar, Brač és Šolta szigeteken megnőtt egy polipfaj a Tremoctopus violaceus előfordulása, ami nagyon ritka az Adriai-tengeren. A polip gyakori előfordulásáról Dalmáciában 1936-ban számoltak be utoljára. Ezt a polipot a nőstények (legfeljebb 2,5 méter) és a hímek (csak 2,4 centiméter) közötti hatalmas méretkülönbség jellemzi.

Források

• Hrvatska enciklopedija – Šolta (horvátul)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Šolta című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Šolta című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.