Öntéstalaj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az öntéstalaj vagy alluviális talaj a folyó- vagy állóvizek árterén, vízjárta partszegélyén kialakult recens talajféleség, amely áradás idején a medréből kilépő víz hordalékából ülepedik le, majd az árvíz visszavonultával szárazra kerül. A lerakódás feltétele, hogy az adott térszínen a víz energiája kisebb legyen, mint ami a homok- vagy iszaphordalék továbbszállításához szükséges. Ez jellemzően a medertől távolabb eső ártéri lapályokra igaz, azaz a part menti, rendszerint alacsonyabban fekvő területek talaját a még nagy energiájú víz megbolygatja, leszaggatja, és csak a medertől távolodva, energiájából veszítve rakja le üledékét. Az árterek elöntésének dinamikája az öntéstalaj szerkezeti tulajdonságaira is hatással van: a parthoz közelebb lerakott üledék kavics- és durvahomok-tartalma magasabb, vagyis a nagyobb szemcseméretű, nagyobb tömegű üledékrészek előbb leülepednek, a kisebb szemcsenagyságú iszapot, illetve az ennél is finomabb agyagot pedig távolabb szállíthatja a víz.

A jellegtelen, fakó színű öntéstalajok alkalmasak a növényzet kialakulására, de a vegetáció- és talajképződési folyamatok rendszerint megtorpannak az újabb, soron következő árvízzel, és az új talajrétegen indulnak újra. Ennek következményeként a nyers öntéstalajok közös jellemzője, hogy humuszban szegények maradnak, a szervesanyag-tartalom nem haladja meg az 1%-ot. A talajképződés korai fázisát jelzi, hogy az egyes árvizek által lerakott, egymástól évgyűrűszerűen elkülönülő talajrétegek eltérő fizikai és kémiai jellemzőkkel rendelkezhetnek. A nyers öntéstalajok ásványianyag-tartalmát, kémiai összetételét természetesen meghatározzák a tágabb régió kőzettani sajátosságai, a kalcium-karbonát-mennyiség alapján megkülönböztetik a savanyú és lúgos öntéstalajokat, további jellemzőik lehetnek a felszín közeli oxidációs folyamatok következményeként a vaskiválások, rozsdás foltok, a mélyebb rétegekben a márványozott mészkiválások.

Ha folyószabályozás, árvízmentesítés vagy más egyéb ok miatt a rendszeres áradás megszűnik, maradandó vegetáció alakul ki, megkezdődik a szervesanyag-felhalmozódás, a humuszos (lápi vagy réti) öntéstalaj képződése. Ezekben a talajokban a szervesanyag-tartalom már 1-2%, a humuszréteg vastagsága pedig 20-40 centiméter között alakul. A homokos szerkezetű öntéstalajok szervesanyag-tartalma jellemzően elmarad a nagyobb agyagtartalmú öntéstalajokétól. Az ennél magasabb értékek már réti öntéstalajt vagy réti öntéscsernozjomot jeleznek.

Öntéstalajok Magyarországon[szerkesztés]

A MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatalának agrotopográfiai térképei alapján Magyarország összterületének mintegy 2,5%-át borítják nyers öntéstalajok kb. 2300 km²-en. Ennek nagy része, 68,5%-a az Alföld, 15,7%-a az Észak-magyarországi-középhegység, 8,8%-a pedig a Kisalföld vidékén található, de számottevő öntéstalajjal borított területek találhatóak a Nyugat-magyarországi peremvidéken is.[1]

Nyers öntéstalajok megoszlása Magyarország földrajzi középtájain
Középtáj Nagytáj Nyers öntéstalaj (%) Megjegyzések
1.1 Duna menti síkság Alföld
5,0
A Vác–Pesti-Duna-völgyben kisebb kiterjedésben homokos vályog mechanikai összetételű nyers öntéstalajok, délen a Mohácsi teraszos síkság 40%-át, a Mohácsi-sziget 14%-át, a Csepeli-sík 6%-át borítja többnyire vályog szerkezetű nyers öntéstalaj, amelynek számottevő foltjai találhatóak a Kalocsai-Sárközben és a Tolnai-Sárközben is.
1.2 Duna–Tisza közi síkvidék Alföld
0,0
1.3 Bácskai-síkvidék Alföld
0,0
1.4 Mezőföld Alföld
0,0
1.5 Dráva menti síkság Alföld
0,0
1.6 Felső-Tisza-vidék Alföld
33,9
Magyarország nyers öntéstalajjal borított területeinek kb. 40%-a esik erre a középtájra. Savanyú kémhatású, változatos összetételű, gyenge termékenységű öntéstalaj borítja a Tisza menti Beregi-sík, Szatmári-sík és Bodrogköz jelentős részét.
1.7 Közép-Tisza-vidék Alföld
1,9
Csupán a Taktaköz és a Borsodi-ártér Tiszát szegélyező területein vályog vagy agyagos vályog szerkezeti összetételű öntéstalaj, a folyó alsóbb szakaszán ezt már egyéb réti talajok váltják fel.
1.8 Alsó-Tisza-vidék Alföld
10,1
Nagy kiterjedésű vályogos öntéstalajok a Maros mentén, a Marosszögben.
1.9. Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság Alföld
0,3
Az Eger-patak árterén, a Borsodi-Mezőségben.
1.10 Nyírség Alföld
0,4
Az Északkelet-Nyírség mély fekvésű öntésterületein foltokban.
1.11 Hajdúság Alföld
1,0
A Hajdúhátba benyúló tiszai árterületen agyagos vályog mechanikai szerkezettel.
1.12 Berettyó–Körös-vidék Alföld
0,0
1.13 Körös–Maros köze Alföld
0,0
2.1 Győri-medence Kisalföld
7,4
Elsősorban a Fertő-medence területén borít nagy területeket, de a Szigetköz hullámterében (magas csillámásvány-tartalommal), valamint a Kapuvári-sík és a Csornai-sík Rába-árterén is számottevő.
2.2 Marcal-medence Kisalföld
0,0
2.3 Komárom–Esztergomi-síkság Kisalföld
0,8
Az Almás–Táti-Duna-völgy Duna-árterén.
3.1 Alpokalja Nyugat-magyarországi-peremvidék
1,1
A Soproni-medencében az Ikva árterén, a Kőszegi-hegységben a Szerdahelyi-patak völgyében, a Kőszeghegyalján a Gyöngyös-patak árterén.
3.2 Sopron–Vasi-síkság Nyugat-magyarországi-peremvidék
5,9
Elsősorban a Rába völgyét kísérő kistájak ártéri helyzetű területein, de a Gyöngyös- és a Perint-patakok völgyeiben is.
3.3 Kemeneshát Nyugat-magyarországi-peremvidék
0,0
3.4 Zalai-dombság Nyugat-magyarországi-peremvidék
0,0
4.1 Balaton-medence Dunántúli-dombság
0,0
4.2 Külső-Somogy Dunántúli-dombság
0,0
4.3 Belső-Somogy Dunántúli-dombság
1,4
A Dráva középső völgyében vályog mechanikai összetétellel.
4.4 Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék Dunántúli-dombság
0,0
5.1 Bakony-vidék Dunántúli-középhegység
0,0
5.2 Vértes–Velencei-hegyvidék Dunántúli-középhegység
0,0
5.3 Dunazug-hegyvidék Dunántúli-középhegység
0,1
Az Esztergom alatti Duna-szakaszon.
6.1 Visegrádi-hegység Észak-magyarországi-középhegység
6,0
A Visegrádi-Dunakanyarban változatos mechanikai összetételű nyers öntéstalajok.
6.2 Börzsöny Észak-magyarországi-középhegység
0,0
6.3 Cserhát-vidék Észak-magyarországi-középhegység
2,9
Elsősorban a Galga völgyének északi szakaszán karbonátos nyers öntéstalajok, valamint a Cserhát és a Cserhátalja patakvölgyeiben szintén nagyobb kiterjedésben.
6.4 Mátra-vidék Észak-magyarországi-középhegység
1,0
A Keleti-Mátraalján a Tarnóca-patak, a Nyugati-Mátraalján több patak völgyében, emellett a Tarna völgyének a Parád–Recski-medencére eső szakaszán.
6.5 Bükk-vidék Észak-magyarországi-középhegység
1,1
A Tárkányi-medence talpán vályog, az Egri-Bükkalján, a Rima völgyében agyagos vályog nyers öntéstalaj.
6.6 Aggtelek–Rudabányai-hegyvidék Észak-magyarországi-középhegység
17,0
A Bódva völgyének 68%-át agyagos vályog összetételű nyers öntéstalaj borítja, elsősorban a Szalonna feletti szakaszon, de kisebb foltjai találhatóak a Bódvát szegélyező Aggteleki-hegység és Alsó-hegy peremén.
6.7 Tokaj–Zempléni-hegyvidék Észak-magyarországi-középhegység
3,8
A Hegyközi-dombságban a Bózsva és a Ronyva völgyeiben, a Tokaji-hegy peremén, a Bodrog torkolati szakaszánál agyagos vályog szerkezetű nyers öntéstalajok.
6.8 Észak-magyarországi-medencék Észak-magyarországi-középhegység
3,9
Az Észak-magyarországi-középhegységet szabdaló nagyobb folyók ártéri területein, az Ipoly alsó szakaszán, a Tarna, a Sajó és a Hernád völgyeiben

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A nyers öntéstalaj területi megoszlására vonatkozó forrás: Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8  

Források[szerkesztés]

  • Természettudományi lexikon V. (O–S). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1968. 102. o.
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 342. o. ISBN 963-9257-11-7  
  • Stefanovits Pál – Filep György – Füleky György: Talajtan. Átd., bőv. kiad. Budapest: Mezőgazda. 1999. ISBN 963-286-178-7