Polgármester-választások Dánszentmiklóson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Önkormányzati választások Dánszentmiklóson szócikkből átirányítva)

1990 és 2019 között nyolc önkormányzati választást tartottak Dánszentmiklóson.

A nyolc választás során két polgármester nyerte el a választók többségének bizalmát. 2010 óta Sipeki Zsolt a község első embere.

Háttér[szerkesztés]

A háromezer fős település Pest vármegyében található.

Dánszentmiklós 1921-ben jött létre, Dánszentmiklóspuszta kiválásával Alberti községből.[1]

A község a létrejöttét követő első három évtizedben a Monori járáshoz, majd 1950-től a Cegléd járáshoz tartozik. Közvetlenül a rendszerváltás előtti években a Ceglédi nagyközségkörnyék része. 1994 és 2014 a Ceglédi kistérség tagja, majd a kistérségek megszűnése után az újra létrejövő Ceglédi járás része.

1985-ben Bimbó Józsefet választották tanácselnökké.[2]

Választási alapadatok[szerkesztés]

A település lakóinak a száma 2 700 és 3 000 körül mozgott a rendszerváltás utáni negyedszázadban.

A község lélekszámából fakadóan a képviselő-testület létszáma előbb 9 fős volt, majd a 2010-es önkormányzati reformot követően 6 fős lett.

Többnyire több jelölt szállt versenybe a polgármesteri tisztségért és általában a hivatalban lévő vezető is indult a választásokon.

Az önkormányzati választásokon a választópolgárok jóval kevesebb mint fele szokott szavazni. Az átlagos részvételi hajlandóság 40% körül mozgott, a legalacsonyabb 2002-ben volt a választói kedv (34%), a legmagasabb pedig 2006-ban (47%). (Az 1990-es választásokról nem állnak rendelkezésre részletes adatok.)

Önkormányzati választási alapadatok (1994-2014)[3][4]
Év Lakók[5] Polgármesteri
tisztség
Képviselő-
testület[6]
Választó-
jogosult
Szavazó Érvényes
szavazat
Érvény-
telen
száma +/– jelöltek
száma
a hivatalban
lévő indult?
testület
létszáma
jelöltek
száma
%
1994 2 677 64 Növekedés 2 9 20 2 009 702 34,9% 690 1,7%
1998 2 667 −10 Csökkenés 3 9 27 2 056 884 43,0% 881 0,3%
2002 2 753 86 Növekedés 1 9 24 2 147 726 33,8% 657 9,5%
2006 2 805 52 Növekedés 2 9 20 2 250 1 062 47,2% 1 053 0,8%
2010 3 037 232 Növekedés 2 6 11 2 510 1 000 39,8% 980 2,0%
2014 3 044 7 Növekedés 3 6 9 2 555 1 007 39,4% 994 1,3%

Választások[szerkesztés]

1990
Jelölt Szavazat
Bimbó József
n.a. n.a.
{{{jelölt2}}}
{{{százalék2}}}
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
további jelöltekről nincs elérhető adat[7]
1994 Részvétel: 35%
Jelölt Szavazat
Bimbó József
579 83,9%
Bene Béla
111 16,1%
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
1998 Részvétel: 43%
Jelölt Szavazat
Bimbó József
564 64,0%
Horváth Ferenc
FKGP
207 23,5%
Dézsi Gábor
110 12,5%
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
2002 Részvétel: 34%
Jelölt Szavazat
Bimbó József
657 100%
{{{jelölt2}}}
{{{százalék2}}}
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
2006 Részvétel: 47%
Jelölt Szavazat
Bimbó József
564 53,6%
Sipeki Zsolt
489 46,4%
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
2010 Részvétel: 40%
Jelölt Szavazat
Sipeki Zsolt
Fidesz-KDNP
509 51,9%
Stift Károly
471 48,1%
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
2014 Részvétel: 39%
Jelölt Szavazat
Sipeki Zsolt
Fidesz-KDNP
646 65,0%
Stift Károly
294 29,6%
Assenbrenner György
54 5,4%
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}
2019 Részvétel: 41%
Jelölt Szavazat
Sipeki Zsolt
Fidesz-KDNP
756 79,9%
Duchaj Csaba
190 20,1%
{{{jelölt3}}}
{{{százalék3}}}
{{{jelölt4}}}
{{{százalék4}}}
{{{jelölt5}}}
{{{százalék5}}}
{{{jelölt6}}}
{{{százalék6}}}
{{{jelölt7}}}
{{{százalék7}}}
{{{jelölt8}}}
{{{százalék8}}}
{{{jelölt9}}}
{{{százalék9}}}

Polgármesterek[szerkesztés]

1990-'94 1994-'98 1998-'02 2002-'06 2006-'10 2010-'14 2014-'19 2019-
Bimbó József Sipeki Zsolt
Fidesz-KDNP

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Dánszentmiklós. Helységnévtár. Központi Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2018. május 29.)
  2. A helyi tanácsok, elöljáróságok tisztségviselői”, Pest Megyei Hírlap, 1985. július 6., 6. oldal (Hozzáférés ideje: 2018. május 29.) .
  3. a b Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: Választástörténet. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. május 29.); konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014
  4. A részvételi adatok a polgármester-választási adatokból származnak. (Némi eltérés elképzelhető a képviselő-választások adataihoz képest.) Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az "érvénytelen / hiányzó" rovat a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg. A 2006-os jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E), az érvényesen szavazatok száma az (I) mezőben szerepel. A 2010-es jegyzőkönyvben sorrendben ugyanezek az adatok a (C), (E) és (H), a 2014-es jegyzőkönyvekben az (A), (B) és (G) mezőknek felelnek meg.
  5. A lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014Választástörténet. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. május 29.)
  6. A képviselő-testület adatai az egyes években: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014Választástörténet. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2018. május 29.);
  7. Az 1990-es őszi önkormányzati választásokról nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok, a megyei napilap tudósításából pedig csak a választás győztese derül ki. Annyi azonban kiderül, hogy csak a második fordulóban született meg a végeredmény. „Új polgármesterek”, Pest Megyei Hírlap, 1990. október 16., 3. oldal (Hozzáférés ideje: 2020. február 27.) 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]