Óbaku

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Óbaku iskola
Obaku monks and priests.jpg
Iskola: Lin-csi zen buddhizmus
Alapító: Jin-jüan Lung-csi
Alapítva: 1661
Fő templom: Manpukudzsi
Altemplomok: 420
Vonal: Jin-jüan
Elsődleges helyszín: Japán
weboldal
http://www.obakusan.or.jp

Az óbaku iskola (japán: 黄檗宗, óbaku sú) a japán buddhizmusta zen egyik iskolája a szótó és a rinzai mellett. A Manpukudzsi templom az óbaku legfőbb temploma. Az iskola altemplomainak száma Japán szerte 420 templom volt 2006-ban.[1] Az óbaku iskolát a 17. században alapította a japán Udzsi városban található Manpukudzsi templomban, a egy csoport kínai buddhista mester és az ő japán tanítványaik. A Kínából érkezett szerzetesek többsége kalligráfus volt, és az óbaku egyik alapítója Jin-jüan Lung-csi és további két mester, Mokuan Sótó és Szokuhi Njoicu, japán híres kalligráfusai közé tartoztak.[2][3]

A kínai lin-csi iskolából eredő óbakut rokoni szálak fűzik a rinzai iskolához, ám erőteljesebben figyelhető meg benne a kínai hatás. Ma az összes óbaku apát az ótókan vonalba tartozik – ahogy a rinzai is – ezáltal a gyakorlatok is egészen hasonlatosak, bár ez korábban nem volt így. A történelem folyamán az óbakut lekicsinylő nevezték úgy is, hogy „nembucu zen”, amely az iskola zen és Tiszta Föld buddhizmus gyakorlataira vonatkozott.[4] Ma már az óbaku és a rinzai templomok és kolostorok között külsőre nincs sok különbség.[5] Statisztikailag Japán legkisebb tagságú zen iskolája az óbaku, amely a rinzaihoz hasonlóan konzervatívabb és intellektuálisabb, mint a szótó.[6]

Története[szerkesztés]

Az óbaku iskola alapját jelentő lin-csi vallás-filozófiai irányzat 1620 körül érkezett meg Japánba, amikor a sógunátus engedélye után kínai kereskedők érkeztek Nagaszakiba. A kínaiak kérése volt, hogy a vallási szükségleteik kielégítése érdekében kolostort építhessenek késői Ming stílusban.[7] Ennek kapcsán érkezett Japánba 1654-ben a lin-csi iskola mestere Jin-jüan Lung-csi (japán: Ingen Rjúki), néhány tanítványával együtt. Jin-jüannak kapóra jött az utazás, ugyanis Kínában éppen szörnyű háború dúlt.[7] Jin-jüant három templom fejlesztésére kérte fel a kínai közösség. Ezt a három templomot Nagaszakiban úgy nevezték, hogy a „jó szerencse három temploma”. Ez a három a következő: Kófukudzsi, Fukuszaidzsi és Szófukudzsi.[8] Később egyre több japán tanítvány is csatlakozott az iskolához.[9] A helyi tanítványok elérték, hogy Jin-jüan engedély mellett áttegye székhelyét Kiotóba, ahol tanítványa Rjúkai Sószen szerette volna, ha Jin-jüan lett volna a Mjosindzsi rinzai templom apátja. A rinzai hatóságok nem örültek ennek[8], emiatt Jin-jüan belekezdett az óbaku jelenlegi fő templomának építésébe 1661-ben, amely az óbaku alapításának dátumaként vonult be a japán buddhizmus történetébe. Nyolc év alatt épült fel a kínai Ming-dinasztia stílusát használó templom

A helyi bakufu vezetők engedélye mellett az óbaku iskola részt vett a rinzai felélesztésében. Viszont ebben a korban a Manpukudzsiban használt gyakorlatok eltértek a többi rinzai templométól. A megközelítésmód sokkal több kínai elemet hordozott. Jin-jüan által bekerültek elemek a ezoterikus buddhizmusból illetve a Tiszta Föld hitvilágából. A zenben általában az ülőmeditáció és a kóan gyakorlata a leglényegesebb, a kultikus szertartások másodlagos fontosságúak. Mivel az óbaku a rinzai hagyományhoz tartozott, így a zazen és a kóan szintén a mindennapi gyakorlatok közé tartozott, ám a szertartásoknak is fontos szerepük volt.[8] Ezenfelül, az óbaku kolostorokban és templomokban követték az ún. óbaku singi gyakorlatát, amely olyan kínai elemeket hordozott, mint a nembucu recitálása (dháraní), valamint igyekeztek megőrizni a csoport kínai jellegét.[9] Az óbakuban olyan szútrákat is kántáltak kínai zenére, amelyek a Tiszta Föld buddhizmusból származtak.[8]

A Szófukudzsi meditációs nagyterme Nagaszakiban

Jin-jüan 1664-ben vonult vissza[10] és 1673-ban hunyt el. Az ekkortájt Japánban érkező többi szerzetes a Manpukudzsi megkezdett hagyományát kívánta folytatni. Jin-jüan tanítványai közül a legkiemelkedőbb Mokuan Sótó volt, aki a templom második apátja lett 1664-ben. Az iskola irányítását bevándorló kínai szerzetesek látták el, majd japán tanítványaik az ország egész területén építettek további templomokat. Kezdetben igen népszerű volt ez az iskola Japánban.[8][10] Később az óbaku negyedik vezetője, Tu-csan Hszing-csung (Dokutan Sótei) intézkedéseivel lerombolta az iskola népszerűségét, miután például a nembucu recitációra túl nagy hangsúlyt fektetett, és egyesek a „Nembucu Dokutan” csúfnévvel illették.[11]

Az óbaku egyik legfontosabb alakja Tecugen Dókó volt (1630 – 1682), aki a átírta a Ming-kori Tripitaka teljes szövegét fatáblákra, amely később a „Tecugen-ban” (Tecugen kiadás) vagy „Óbaku-ban” nevet kapta.[12] Raised as part of the Jōdo Shinshū of Japan, Tetsugen first met Yinyuan in 1655 at Kōfuku-ji in Nagasaki and eventually came to join the Ōbaku.[8] Az iskola első japán származású apátját (Rjútó Gentó) 1740-ben nevezték ki. 1786-tól az óbaku élére kizárólag japán vezetőt választottak.

Nevezetes templomok[szerkesztés]

Fő templom[szerkesztés]

Altemplomok[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Dougill, 78
  2. Heine, 255
  3. Haskel, 37-38
  4. Obaku Zen; 87
  5. Iron Eyes; 6
  6. Allen, 131
  7. ^ a b Zen Classics; 151
  8. ^ a b c d e f Dumoulin, 299-356
  9. ^ a b Iron Eyes; 5-6
  10. ^ a b Weidner, 293
  11. Obaku Zen; 116
  12. Obaku Zen; 82

Források[szerkesztés]