Ír Királyság

	Ír Királyság
	1542 – 1801. január 1.
; Ír Királyság címere	; Ír Királyság zászlaja
	Írország térképe a XVIII. századból
Fővárosa	Dublin
Vallás	Protestant Ascendancy
Elődállam	Utódállam
←	→
	A Wikimédia Commons tartalmaz Ír Királyság témájú médiaállományokat.

Az Írország Királysága az Angol Királyság, majd később Nagy-Britannia függő állama volt 1542 és 1800 között. Elődje Hűbéri Írország (Lordship of Ireland) volt. Az angol, majd a brit uralkodók személyi unióban uralkodtak felette. Az ország irányítását a Dublini várból az angol király által kinevezett Írország főkormányzója (Lord Lieutenant of Ireland) gyakorolta. Rövid megszakításokat leszámítva az államot a protestáns angol–ír kisebbség irányította. Az államegyház a protestáns Írországi Egyház volt. Az ír parlament szinte kizárólag anglo–írekből állt. 1661-től a kormányzat irányítása alatt állt egy ír hadsereg is. Bár a királyság formálisan egyenrangú volt Angliával, majd Nagy-Britanniával, története nagy részében ténylegesen függő területként működött, amelyet Londonból küldött főkormányzó képviselt. Ezt a helyzetet az 1719-es Declaratory Act, más néven Irish Parliament Act rögzítette.

Története

A királyság területe megegyezett az előd Hűbéri Írország (Lordship of Ireland) területével, amelyet 1177-ben alapított II. Henrik angol király és IV. Adorján angol pápa az angol–normann írországi invázió után. A XVI. századra a Pale^{[m 1]}, vagyis az angol fennhatóság alatt ténylegesen álló terület nagymértékben összezsugorodott. Írország nagy részét gael nemesek birtokolták kisebb fejedelemségek formájában, amelyek elvileg London fennhatósága alá tartoztak, de gyakorlatilag függetlenek voltak. Az 1542-es Írország Koronájáról szóló törvény értelmében VIII. Henrik angol király felvette az „Írország királya” címet, amivel elvben Írországot Angliával egyenrangú királysággá emelte a személyi unió keretében. Ezt az angol uralom kiterjesztése követte az úgynevezett Tudor-hódítás során. Ez váltotta ki a Desmond-felkeléseket^{[m 2]} és a Kilencéves háborút^{[m 3]}. A sziget meghódítása a XVII. század elején fejeződött be, ami együtt járt az ír katolikusoktól elkobzott földek protestáns, brit telepesekkel való benépesítésével. A katolikus országok többsége ekkoriban nem ismerte el a protestáns uralkodókat Írország (sőt, Anglia) törvényes királyaiként, hanem 1688-tól a száműzetésben működő jakobita kormányt támogatta.

A királyság történetének nagy részében az ír katolikus többség jogi hátrányt szenvedett. A büntető törvények értelmében a katolicizmust elnyomták, a katolikusokat pedig kizárták a kormányzatból, a parlamentből, a hadseregből és a legtöbb közszolgálati tisztségből. Ez az egyik fő oka volt az ír konföderációs háborúknak (1641–1653), amelyek során az ír katolikus konföderáltak Írország nagy részét ellenőrzésük alá vonták. A Cromwell-féle hódítást követően Írország súlyos körülmények között élt a protektorátus időszakában (1653–1659). A katolikus II. Jakab rövid uralma (1685–1689) a jakobita–wilhelmin háborúhoz (1689–1691) vezetett. A jakobita–wilhelmin háború a katolikus II. Jakab angol király és a protestáns III. Vilmos angol király háborúja volt a trónért.^{[m 4]} Vilnos győzelem megerősítette a protestáns uralkodó réteg hatalmát, és a királyságban ezt követően kizárólag protestáns uralkodók követték egymást.

Az 1780-as években az ír parlament bizonyos fokú függetlenséget szerzett, és néhány, a katolikusokat sújtó törvényt hatályon kívül helyeztek. Ez felekezeti konfliktusokat váltott ki Armagh megyében. Az 1798-as, sikertelen köztársasági ír felkelést követően az ír és a brit parlament elfogadta az 1800-as uniós törvényeket (Acts of Union 1800). Ennek eredményeként 1801. január 1-jén létrejött a Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága, valamint az Egyesült Királyság parlamentje.

Lásd még: Írország lord kormányzói

Megjegyzések

↑ A Pale (the Pale) Írország keleti részén fekvő terület volt, amely a középkorban és kora újkorban közvetlen angol uralom alatt állt. Főként Dublin, Meath, Louth, Kildare, és néha Wicklow megyékre terjedt ki, ahol az angol törvények és szokások domináltak, szemben az ír gael kultúrával. A Pale határai védettek voltak, és a terület az angol közigazgatás, gazdaság és katonai bázis központját képezte Írországban.
↑ A Desmond-felkelések az 1569 és 1583 között zajló két nagy ír felkelés volt, amelyeket a Munster tartományban élő Desmond-ház vezette az angol uralom és a Tudor-kori központosítás ellen. A felkelések hátterében a gael és angol–ír nemesség autonómiájának megőrzésére irányuló törekvések, valamint a protestáns valláspolitika és a földelkobzások elleni tiltakozás állt. Az első felkelést (1569–1573) a kormányerők leverték, de a második (1579–1583) már szélesebb körű katolikus és nemzetközi támogatást kapott, részben a pápai és spanyol beavatkozásnak köszönhetően. Az angol győzelem után a Desmond-birtokokat elkobozták, és protestáns angol telepesekkel népesítették be, ami a Munster-ültetvények kialakulásához vezetett, és előkészítette a későbbi ír ellenállásokat az angol uralommal szemben.
↑ A Kilencéves háború (1594–1603) az ír gael főurak, elsősorban Hugh O’Neill, Tyrone 2. grófja és Hugh Roe O’Donnell, Tyrconnell vezetője által indított nagyszabású felkelés volt az angol uralom ellen. A konfliktus célja az ír függetlenség és a katolikus hit védelme volt az egyre erőteljesebb Tudor-kori központosítással és a protestáns telepítésekkel szemben. A harcok Írország nagy részére kiterjedtek, és spanyol támogatással is próbálkoztak, ami 1601-ben a Kinsale-i csatában csúcsosodott ki, ahol az angol erők döntő győzelmet arattak. A háború 1603-ban Tyrone megadásával ért véget, ami az ír nemesi hatalom végleges megtörését és az angol uralom megszilárdulását hozta, valamint megnyitotta az utat az Ulster-ültetvények és a protestáns gyarmatosítás előtt.
↑ II. Jakab angol király és III. Vilmos angol király háborúja (1689–1691) az 1688-as angol forradalom után tört ki, amikor a katolikus II. Jakabot trónjáról elűzték, és a protestáns III. Vilmos, Orániai herceg került helyébe. Jakab Írországba menekült, ahol a katolikus nemesség és XIV. Lajos francia király támogatásával próbálta visszaszerezni trónját. A harcok során az ír jakobita erők kezdetben sikereket értek el, de a döntő ütközetekben – különösen az 1690-es Boyne-i csatában és az 1691-es Aughrim-i csatában – Vilmos hadai győzedelmeskedtek. A háború a limericki békével zárult, amely megpecsételte a jakobita ellenállás végét, megerősítette a protestáns uralmat, és évszázadokra meghatározta Írország vallási és politikai viszonyait.

Hivatkozások

Források

Awad, Sarah H.. Remembering as a Cultural Process (angol nyelven). Springer Nature, 92. o. (2019). ISBN 9783030326418
Ellis, Steven. The Making of the British Isles: The State of Britain and Ireland, 1450–1660 (angol nyelven). Routledge, 105. o. (2014)
MacInnes, Allan. Union and Empire: The Making of the United Kingdom in 1707 (angol nyelven). Cambridge University Press, 109. o. (2007)
The Law of Habeas Corpus (angol nyelven). Oxford University Press, xlviii. o. (2011. február 24.). ISBN 9780199248247
Altholz, Josef L.. Selected Documents in Irish History (angol nyelven). M.E. Sharpe, 58. o. (2000. január 1.). ISBN 9780765605429
British Flags: Their Early History and Their Development at Sea; with an Account of the Origin of the Flag as a National Device (angol nyelven). Cambridge: Cambridge University Press, 51–52. o. (1922)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kingdom of Ireland című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. :: Csak a bevezető fordítása

További információk

[pale-1] A Pale (the Pale) Írország keleti részén fekvő terület volt, amely a középkorban és kora újkorban közvetlen angol uralom alatt állt. Főként Dublin, Meath, Louth, Kildare, és néha Wicklow megyékre terjedt ki, ahol az angol törvények és szokások domináltak, szemben az ír gael kultúrával. A Pale határai védettek voltak, és a terület az angol közigazgatás, gazdaság és katonai bázis központját képezte Írországban.

[2] A Desmond-felkelések az 1569 és 1583 között zajló két nagy ír felkelés volt, amelyeket a Munster tartományban élő Desmond-ház vezette az angol uralom és a Tudor-kori központosítás ellen. A felkelések hátterében a gael és angol–ír nemesség autonómiájának megőrzésére irányuló törekvések, valamint a protestáns valláspolitika és a földelkobzások elleni tiltakozás állt. Az első felkelést (1569–1573) a kormányerők leverték, de a második (1579–1583) már szélesebb körű katolikus és nemzetközi támogatást kapott, részben a pápai és spanyol beavatkozásnak köszönhetően. Az angol győzelem után a Desmond-birtokokat elkobozták, és protestáns angol telepesekkel népesítették be, ami a Munster-ültetvények kialakulásához vezetett, és előkészítette a későbbi ír ellenállásokat az angol uralommal szemben.

[3] A Kilencéves háború (1594–1603) az ír gael főurak, elsősorban Hugh O’Neill, Tyrone 2. grófja és Hugh Roe O’Donnell, Tyrconnell vezetője által indított nagyszabású felkelés volt az angol uralom ellen. A konfliktus célja az ír függetlenség és a katolikus hit védelme volt az egyre erőteljesebb Tudor-kori központosítással és a protestáns telepítésekkel szemben. A harcok Írország nagy részére kiterjedtek, és spanyol támogatással is próbálkoztak, ami 1601-ben a Kinsale-i csatában csúcsosodott ki, ahol az angol erők döntő győzelmet arattak. A háború 1603-ban Tyrone megadásával ért véget, ami az ír nemesi hatalom végleges megtörését és az angol uralom megszilárdulását hozta, valamint megnyitotta az utat az Ulster-ültetvények és a protestáns gyarmatosítás előtt.

[4] II. Jakab angol király és III. Vilmos angol király háborúja (1689–1691) az 1688-as angol forradalom után tört ki, amikor a katolikus II. Jakabot trónjáról elűzték, és a protestáns III. Vilmos, Orániai herceg került helyébe. Jakab Írországba menekült, ahol a katolikus nemesség és XIV. Lajos francia király támogatásával próbálta visszaszerezni trónját. A harcok során az ír jakobita erők kezdetben sikereket értek el, de a döntő ütközetekben – különösen az 1690-es Boyne-i csatában és az 1691-es Aughrim-i csatában – Vilmos hadai győzedelmeskedtek. A háború a limericki békével zárult, amely megpecsételte a jakobita ellenállás végét, megerősítette a protestáns uralmat, és évszázadokra meghatározta Írország vallási és politikai viszonyait.

[m 1]

[m 2]

[m 3]

[m 4]