Émile Ollivier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Émile Ollivier
Ministerpräsident Ollivier.JPG
Született
Marseille[3][4]
Elhunyt 1913. augusztus 20. (88 évesen)[1][2]
Saint-Gervais-les-Bains[5][6]
Állampolgársága francia
Házastársa Blandine Liszt
Gyermekei Daniel Ollivier
Foglalkozása
  • politikus
  • történész
Tisztség
  • francia nemzetgyűlés tagja
  • miniszterelnök (1870. január 2.–1870. augusztus 10., III. Napóleon francia császár, Charles Cousin-Montauban, Comte de Palikao)
Iskolái Lycée Thiers
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Émile Ollivier témájú médiaállományokat.

Émile Ollivier [ejtsd: olivjé] (Marseille, 1825. július 2.Saint-Gervais-les-Bains, 1913. augusztus 20.) francia államférfi.

Élete[szerkesztés]

Ifjabb korában buzgó demokrata volt és az ügyvédi vizsga letétele után, 1848-ban Alexandre Ledru-Rollin megbízásából mint köztársasági biztos Marseille-ba ment, ahol aztán Louis Eugène Cavaignac a város prefektusává nevezte ki. 1849-ben Ollivier ügyvédi irodát nyitott és több sikerrel vezetett per által hírnévre tett szert. 1857-től tagja volt a törvényhozó testületnek és az 5 tagból álló ellenzéknek legkedveltebb szónoka lett. Lassacskán azonban a kormánypárthoz közeledett, ami miatt aztán politikai barátai elfordultak tőle. A császár olasz és német politikáját is helyeselte. 1865-ben az egyiptomi alkirály nagy fizetéssel jogtanácsosává nevezte ki, minek folytán ügyvédségről lemondott. Az 1869-es választások küszöbén III. Napóleon híres levelét külön röpiratban méltatta, melyben az alkotmányos császárság lehetőségét fejtegette; a törvényhozó testületben pedig új mérsékelt szabadnyelvű kormánypártnak lett feje és 1870. január 2-án ún. liberális minisztériumot alakított. Az udvari párttal tartva, a kamarákat és a közvéleményt a porosz háborúba sodorta. Míg június 29-én nagy hangon hirdette, hogy a béke soha sem volt még jobban biztosítva és július 12-én a hohenzollerni hercegnek a trónról való lemondása következtében a háború veszélyét elhárítottnak jelezte, addig július 15-én merész és fennhéjázó nyilatkozataival a törvényhozó testületet megtévesztette és «könnyű szívvel» vállalta el a háborúért a felelősséget. A francia hadsereg első vereségei után augusztus 9-én ő és minisztériuma megbukott, ő maga pedig sietve Itáliába vonult vissza, ahonnan csak a háború lezajlása után tért vissza. Csak 1879-ben mert «élő halott» újból a nyilvánosság elé lépni, midőn az akadémia, melynek 1870 óta tagja volt, azzal bízta meg, hogy Martin Henriknek Thiersről mondott díszbeszédére válaszoljon. Ekkor olyan beszédet nyújtott be, melyben Thiersnek 1870-ben tanúsított magatartását éles és hívatlan kritika alá vette, amiért is az Institut azt visszavetette. Ezt követően Marseille-ben élt, de politikai szerepre nem bírt többé emelkedni. Liszt Ferenc lányát, Blandine-t vette feleségül, aki fiatalon, gyermekszülésben halt meg.

Munkái[szerkesztés]

  • Une visite a la chapelle de Médicis, dialogue entre Michel-Ange et Raphael (1872);
  • Lamartine (1874);
  • Principes et conduite (1875);
  • L'Église et l'État au consile du Vatican (1879, 2 kötet);
  • Thiers á l'Académie et dans l' historie (1879);
  • Nouveau manuel de droit ecclésiastique francais (1885).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár, 2014. április 27.
  2. ^ a b data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb120045196
  3. Integrált katalógustár, 2014. december 13.
  4. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Оливье Эмиль, 2015. szeptember 28.
  5. Integrált katalógustár, 2014. december 31.
  6. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Оливье Эмиль, 2017. február 26.

Forrás[szerkesztés]