Élie Decazes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Élie Decazes
Élie, comte Decazes.jpg
Született
1780. szeptember 28.[1]
Saint-Martin-de-Laye
Elhunyt
1860. október 24. (80 évesen)
Párizs
Foglalkozása politikus
diplomata
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Élie Decazes témájú médiaállományokat.

Élie Louis Decazes [ejtsd: dökáz] (St. Martin de Laye (Gironde), 1780. szeptember 28.Párizs 1860. október 24.) herceg, francia államférfi, Franciaország 4. miniszterelnöke.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jogi tanulmányai elvégzése után ügyvéd, majd bíró lett a szajnai törvényszéknél, 1806-ban pedig Lajos holland király meghívására Hágában vállalt állást. Hollandia érdekeinek védelmezése miatt ő is elvesztette Napóleon kegyét és csak 1811-ben nevezték ki a francia legfőbb birodalmi törvényszék bírójává. Az első párizsi béke után a Bourbonokhoz csatlakozott és nem lett hűtlen hozzájuk a 100 nap alatt sem. Jutalmát meg is kapta; XVIII. Lajos, második visszatérése után rendőrminiszterré, államtanácsossá és gróffá nevezte ki.

Az idős Élie Decazes
Az idős Élie Decazes

Általában XVIII. Lajos Decazes-t szellemes társalgása és szeretetreméltósága miatt rendkívül megkedvelte és Decazes a király kegyét arra használta fel, hogy az ultrarojalisták túlzásait korlátok közé szorítsa. Feloszlatta a chambre introuvable-t, megszüntette a kivételes törvényeket és lejjebb szállította a választási cenzust. 1818-ban mint miniszterelnök új, mérsékelt szabadelvű minisztériumot alakított, melyben ő maga a belügyek vezetését vette át. A szenátus ellenállását a szabadelvű eszmékkel szemben 1819-ben 60 új pair kinevezésével megtörte, de Berry hercegnek 1820. február 13-án történt meggyilkoltatását az ultrarojalisták felhasználták megbuktatására. Vádat emeltek ellene, hogy forradalmi politikája által idézte elő a gyilkosságot, úgy hogy XVIII. Lajos kényszerítve érezte magát, hogy kedvelt miniszterét február 17-én elbocsátsa.

A király egyébiránt herceggé és londoni nagykövetté nevezte ki Decazes-t, de ezen állásáról már 1821-ben visszahívták. A júliusi forradalom után elismerte Lajos Fülöpöt francia királynak és tagja maradt a pair-kamarának. Az 1848-as felkelés után azonban teljesen visszavonult a politikától és Decazeville kastélyban töltötte utolsó éveit.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Integrált katalógustár, 2014. április 27.