Állami Ellenőrző Központ

Az Állami Ellenőrző Központ (ÁEK) egy néhány éven át működött magyarországi állami szerv volt a 20. század közepén, a második világháború leverését követő időszakban. 1949-ben hozták létre több korábbi állami ellenőrzési szerv megszüntetésével egy időben; 1955-ben minisztériummá szervezték át Állami Ellenőrzés Minisztériuma (ÁEM) néven, mely az 1956-os forradalom után megszűnt. Működési időszakában a legfőbb állami ellenőrzési szerv volt.

Története

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1949. évi 17. számú törvényerejű rendeletével megszüntetett több, addig működő állami ellenőrzési szervet, így a Legfőbb Állami Számvevőszéket, az alig egy évvel azelőtt megszervezett Állami Ellenőrzési Központot és a Budapest Fővárosi Számvevőszéket is, majd ezek helyett létrehozta az Állami Ellenőrző Központot (a továbbiakban ÁEK), mint a Minisztertanács központi ellenőrző szervét. A korabeli hivatalos megfogalmazás szerint az ÁEK „a dolgozók széles tömegeire támaszkodó újtípusú központi állami ellenőrzési szerv” volt, melynek felügyeletét a Népgazdasági Tanács gyakorolta.

Teendői szerteágazóak voltak, de fő feladatát annak folyamatos vizsgálata és ellenőrzése képezte, hogy hogyan hajtják végre a közületek – államigazgatási szervek és vállalatok – az államhatalom és az államigazgatás legfelsőbb szerveitől – a Minisztertanácstól, az illetékes minisztériumoktól stb. – származó rendelkezéseket. Az ellenőrzés elsődlegesen arra irányult, hogy az adott szerv gazdasági és pénzügyi működése megfelel-e a népgazdasági terv előirányzatainak, a gazdaságosság, takarékosság követelményeinek, illetve hogy érvényesülnek-e benne a bürokratikus módszerek.

Feladatait az ÁEK rendes és rendkívüli vizsgálatok útján is elláthatta, de lényegi különbség volt, hogy míg az előbbiek az ellenőrzött szerv egész működésére vonatkozhattak, egy rendkívüli vizsgálat csak konkrét ügyre, ügycsoportra terjedhetett ki. Rendes vizsgálatot az ÁEK minden olyan szervnél, ami az ellenőrzési hatásköre alá tartozott – minisztériumoknál, főhatóságoknál, a központi állami hivataloknál, állami vállalatoknál –, évente csak egyszer tarthatott. Rendkívüli vizsgálatot a Központ akkor indíthatott, ha a Minisztertanácstól vagy a Népgazdasági Tanácstól ilyen tárgyú utasítást, vagy bármelyik minisztertől arra irányuló felkérést kapott.

Annak érdekében, hogy az ÁEK a központi állami ellenőrzés feladatait „a dolgozók minél szélesebb körének bevonásával” láthassa el, a létesítéséről szóló 17. számú törvényerejű rendelet 15. paragrafusa kimondta, hogy „A Magyar Népköztársaság minden polgárának az Alkotmányból folyó becsületbeli kötelessége a Központ figyelmét a közérdekeket sértő hibákra, hiányosságokra vagy szabálytalanságokra felhívni”. Ha pedig a vizsgálat bármilyen bűncselekmény nyomait tárta fel, a Központ jogosult volt bűnvádi feljelentést tenni, fegyelmi vétség feltárása esetén pedig pénzbírságot kiróni.

Az állami ellenőrzés rendjének újbóli szabályzására 1952. évi II. törvényben került sor. Ez szélesítette az ÁEK jogkörét, valamint intézkedett a munkamódszereinek továbbfejlesztésére, annak érdekében, hogy a központi ellenőrzés fókuszába a népgazdaság fejlődése szempontjából legidőszerűbb problémák és a legfelsőbb szinteken meghozott határozatok végrehajtásának ellenőrzése kerüljön.

Újabb jelentős változás történt az állami ellenőrzés területén 1955-ben, amikor is a Központot minisztériummá szervezték át, az új, Állami Ellenőrzés Minisztériuma (ÁEM) elnevezésű elnyerő tárca megalakítását kimondó 1955. évi 27. számú törvényerejű rendelet 1. paragrafusa szerint a „végrehajtás ellenőrzésének javítása és erősítése, a pazarlás, a bürokratizmus és a fegyelmezetlenség elleni harc fokozása, valamint a társadalmi tulajdon hatékonyabb védelme érdekében – a központi állami ellenőrzés alkotmányos helyzetének megszilárdítása céljából”. Hatáskörét részletesen az 1955. évi 27. számú törvényerejű rendelet szabályozta, fő feladata az lett, hogy tanulmányozza az ellenőrzések alanyainál feltárt hibákat, hiányosságokat, majd kezdeményezze azok kijavítását, az érintett szervek szerkezetének és működésének tökéletesítését.

A minisztérium fennállási időszaka a Hegedüs-kormány és második Nagy Imre-kormány működési időszakára terjedt ki; az 1956. november 3-ától alig pár napig hivatalban lévő harmadik Nagy Imre-kormány szervezeti rendjében már nem szerepelt, az első Kádár-kormány hivatalba lépésével pedig teljesen megszűnt.

Vezetői

Elnökként

• Házi Árpád (1950. január 28. – 1951. május 4.)
• Sebes István (1951. május 4. – ?)
• Házi Árpád (1953. július 24. – 1955. augusztus 26.)

Miniszterként

• Házi Árpád (1955. augusztus 26. – 1956. november 3.)

Kutatható iratanyaga

A működési időszakában (az 1949–1956 közti években) keletkezett iratai közül 103,59 iratfolyóméternyi, maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-A-30 törzsszámú fondon belül, a keletkeztető főosztályonkénti elkülönítésben összesen 17 állagra (részegységre) bontva, a XIX-A-30-a~~XIX-A-30-r törzsszámokon kutatható.

Az Állami Ellenőrző Központ levéltári anyaga tartalmazza az Állami Ellenőrzés Minisztériuma (1954-1956 közötti keletkezésű) megmaradt iratait is, mivel azok igen hiányosan maradtak fent és szerkezetileg nem is különülnek el az ÁEK anyagától.