Állami Elektrotechnikai Gyár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Állami Elektrotechnikai Gyár
VEF emblema.jpg
Típus üzleti vállalkozás
Alapítva 1919
Megszűnt 1999
Székhely Riga
Iparág elektronika
Forma állami tulajdonú vállalat
Székház
Székház
A Wikimédia Commons tartalmaz Állami Elektrotechnikai Gyár témájú médiaállományokat.

Az Állami Elektrotechnikai Gyár, rövidítve VEF (lettül: Valsts Elektrotehniskā Fabrika) elektrotechnikai és elektronikai eszközöket gyártó lett vállalat volt. 1919-ben alapították. A latinbetűs VEF márkajelzést a szovjet időszakban is megtartották. A második világháború előtti időkben rádiókat, háztartási berendezéseket, telefonközpontokat, fényképezőgépeket és repülőgépeket is gyártott. 1945 után főként rádióiról volt ismert. A Szovjetunió egyik legnagyobb elektrotechnikai gyára volt. A Szovjetunió megszűnését követő gazdasági visszaesést nem élte túl, a VEF-ből létrehozott kisebb cégek többsége az 1990-es évek végéig megszűnt.

Története[szerkesztés]

A kezdetektől a második világháborúig[szerkesztés]

A céget 1919-ben hozták létre mint a Lett Postai és Távíró Főigazgatóság javítóüzemét (PTVGD – Pasta un telegrāfa virsvaldes galvenā darbnīca). Eduards Kadiķis, a PTVGD vezetője 1919. június 10-én kérte fel egyik tapasztalt beosztottját, Aleksandrs Tīpainist (1886–1974) az üzem megszervezésével. Kezdetben Rigában a postai igazgatóság pincéjében működött a javítóüzem, fő feladata a háborúban tönkrement elektromos távközlési berendezések javítása volt. Az első időszakban mindössze öt fő dolgozott a műhelyben. 1920-ban kezdték el kiépíteni a gyártókapacitásokat is, szerszámgépeket vásároltak és az üzem 1921-ben kezdte el a Morze és Hughes rendszerű távíró berendezések gyártását. 1921-ben kezdett el az üzem telefonkészülékeket, majd 1924-ben kristálydetektoros rádióvevő berendezéseket készíteni. 1924-ben a PTVGD pincéjéből a Slokas utca 16. szám (Slokas iela) alatti épületbe költözött a műhely (ez napjainkban a Lett Állami Levéltár épülete), melynek ebben az időben már több mint 300 alkalmazottja volt és 48 szerszámgéppel rendelkeztek. Ekkor már inkább gyártó üzem volt, semmint javítóüzem.

A VEF központja Rigában

1924 végén kezdtek el rádiókészülékeket gyártani. Az első modelljük a Lācīts (Medve) nevet viselte. 1925-től kezdődött a kristálydetektoros vevőkészülékek gyártása. A további növekedés nyomán 1928-ban ismét új helyre költözött, a korábbi Union elektrotechnikai gyár Brīvibas utca 19. (Brvības iela) alatti telephelyét foglalták el, ahol a későbbiekben egészen a megszűnéséig működött a cég. 1928-ban kezdődött a német Mix & Genest licence alapján az automata telefonközpontok gyártása is. Kis- (100-300 szám) és nagykapacitású (1000–2000 telefonszámot kezelő) központokat is gyártottak.

A cég az 1930-as évekre az egyik legnagyobb lett vállalattá fejlődött, melynek a termékválasztéka jelentősen túlnőtt a távközlési berendezéseken.

1930-ban megvásárolták a Latvijas Bērzs (Lett nyírfa) rétegeltlemez-gyárat, ami lehetővé tette, hogy a rádiókészülékekhez minőségi faburkolatot készítsenek, illetve a repülőgépgyártáshoz is fontos alapanyagot állított elő. Volt olyan időszak a VEF életében, hogy a repülőgépgyártáshoz használatos rétegeltlemez-export nagyobb bevételt jelentett a gyár számára, mint az összes többi termék együttvéve. 1932-ben átnevezték a gyárat, akkor kapta az Állami Elektrotechnikai Gyár (VEF) nevet. Kezdetben ezt még a VEF-Pērkons[1] formában használták és a készülékek a Pērkons márkanevet viselték, de a villám szót hamarosan elhagyták a cégnévből. 1932 közepén pályázatot írtak ki a céglogó elkészítésére, melyet Kārlis Irbītis nyert meg. 1934-ben a VEF saját szakiskolát nyitott, amely biztosította a cégnek a megfelelő szakember utánpótlást.

Minox mikrofényképezőgép

Az 1930-as években a VEF ugyan már elektromos izzókat, vasalót, porszívót, fényképezőgépet, akkumulátorokat, fotópapírt és repülőgépet is gyártott, de a rádiókészülék volt a legismertebb terméke. Az 1935-ös és 1937-es világkiállításokon is a VEF rádiókészülékei nagydíjat nyertek. Ekkor már akkora mennyiségben készültek a rádiók, hogy a lett piacot kinőtte a cég és elkezdte az exportjukat is. A rádióvevők VEFON, VEFAR, VEF Super és VEF Luxus márkaneveken kerültek forgalomba. 1935-től kezdődően a VEF képviseletet nyitott Tallinnban, Kaunasban, Helsinkiben, Oslóban, Zürichben és Londonban is. 1933–1941 között 75 különböző modellt gyártott. Az évtized végére az éves rádióexport elérte az évi nyolcezer darabot. A rádiók formatervezésében vezető szerepet játszott Ādolfs Irbītis, aki 1935-től dolgozott a VEF-nél. A fogyasztási cikkek mellett ipari eszközök, elsősorban elektrotechnikai berendezések, mint pl. transzformátorok, nagyfeszültségű berendezések, kábelek, szivattyúk, hajózási berendezések, szélkerekes generátorok és rádióadó állomásokat is készültek a VEF-nél. 1937-ben már háromezer alkalmazottat foglalkoztatott, és ekkor már a Baltikum legnagyobb elektromos eszközöket gyártó vállalata volt.

VEF I–12 sport- és gyakorló repülőgép

1930-ban került a VEF-hez Kārlis Irbītis, aki már az 1920-as évek közepétől több repülőgépet tervezett. A VEF-nél tervezett és készített első repülőgépe a VEF I–11 sportrepülőgép volt, amelyből azonban csak egy prototípus készült el. Ennek továbbfejlesztett változatából, a VEF I–12 sportrepülőgépből már 12 darabos sorozat készült. Irbitis tevékenységének a csúcspontja az I–16-os vadászrepülőgép, amelyből a szovjet megszállás miatt csak a prototípus készült el. A repülőgépgyártás felfutásával a VEF elkezdte egy repülőgépépítő üzem és a hozzá tartozó kísérleti repülőtér építését a Riga közelében fekvő Ropaži mellett, de a szovjet megszállás miatt ezek nem készülhetett el.

1937-ben a VEF elsőként kezdett el mikrofényképezőgépet gyártani. Az akkor Tallinnban élő Walter Zapp 1932-ben kezdett el egy kisméretű fényképezőgépet kifejleszteni. 1936-ban készítette el a gép prototípusát, melyet 1938-ban kezdett el gyártani a VEF Minox márkanévvel. A VEF külön üzemet tervezett felépíteni a fényképezőgépek gyártására, de ezt a második világháború kitörése megakadályozta. A VEF 1944-ig folytatta a Minox gyártását, addig összesen 17 ezer darab készült. Zapp később Svájcban létrehozta saját cégét, a Minox GmbH-t, ahol más típusok mellett folytatódott a mikrokamerák gyártása és fejlesztése is.

A Szovjetunióban gyártott első tranzisztoros rádió, a VEF Spīdola

Az 1930-as évek elején a VEF közúti járművekkel is próbálkozott. 1928–1931 között a VEF mérnökei egy strapabíró, főként a gazdálkodóknak szánt autót készített. A járművet külföldi alkatrészekből állították volna össze. A gyártása nem indult el, csak hat darab készült a járműből. A VEF más módon kapcsolódott végül az az autógyártáshoz. A cégnek részesedése volt a rigai Ford-Vairogs autógyárban, amely 1936–1940 között több Ford modellt is gyártott.

A VEF mérnöke, Arnolds Panders motorkerékpárját 1936–1938 között gyártották Pandera néven. A motorkerékpár egy kéthengeres V-motorral rendelkezett és felszerelték elektromos önindítóval is. Kifejlesztésében Panders mellett Kārlis Irbītis is részt vett. Lettország 1940-es szovjet megszállása után a VEF az Elektrotechnikai Ipari Népbiztosság felügyelete alá került. Elkezdődtek az előkészületek szovjet alkatrészeken alapuló rádiókészülékek gyártására, de ezt Lettország 1941-es német megszállása megakadályozta.

A német megszállás alatt a VEF a német AEG tulajdonába került és ebben az időszakban a cég neve AEG Ostlandwerk GmbH volt. A német időszakban gyártották a VEF Super M517 rádióvevő készüléket, kezdetben még szovjet elektroncsövekkel, majd később átálltak a német elektroncsövek felhasználására. Ennek a modellnek létezett akkumulátoros változata is, a VEF Super N517. A VEF Super KB416-os hordozható rádiót kifejezetten katonai használatra gyártották. A rádiók mellett katonai eszközök is készültek a VEF-nél, így gyalogsági és harckocsirádiók, repülőgépfedélzeti rádiók, de a Ju 87 zuhanóbombázók fedélzeti szirénái is a VEF-nél készültek.

A szovjet időszak[szerkesztés]

A VEF Kulturális Palota Rigában

1944-ben a német megszálló csapatok a távozásukkor a gyár berendezéseinek jelentős részét és a raktáron lévő kész termékeket magukkal vitték, és az üzemcsarnokokat felrobbantották. A németet felváltó szovjet megszállás kezdetén először a fotópapírt gyártó üzemet indították újra 1945-ben, majd fokozatosan újjáépítették a gyárat. Még abban az évben elkezdték a VEF Super M557 rádió gyártását, amely a német időszakban készített M517-es modell egyszerűsített változata volt. 1950-ben kivált a VEF-ből az izzógyártó üzem, melynek alapjain létrehozták a Rigai Izzólámpagyárat.

Az 1950-es években a VEF a Mir, Baltika, Latvija, VEF Akkor és a VEF Lukss márkájú elektroncsöves rádiókat gyártotta. 1955-től készült a VEF-nél a Szovjetunió első kisméretű táskarádiója, a Turist.

Az elektroncsöves technológiát az 1960-as évek elején váltották fel a VEF-nél a tranzisztoros rádiók. A VEF első ilyen modelljei az 1960-tól kis sorozatban, majd 1962-től nagy mennyiségben gyártott Spīdola[2] rádiók voltak, amely a Szovjetunióban előállított első tranzisztoros rádió volt. A Spīdola rádiókon alapuló VEF Transistor–17 gyártását 1968-ban átadták a Minszki Rádiógyárnak (ma Horizont), amely erre alapozva fejlesztette ki az Okean rádiót. AZ 1970-es évek jellemző VEF modelljei a VEF–201, VEF–202 és ezek később változatai voltak. Egyes években az éves gyártott mennyiség az egymilliót is elérte. 1963-ban a VEF egyik üzeméből létrehozták a katonai távközlésben használatos kapcsolóberendezéseket gyártó Kommutator vállalatot. 1969-ben pedig létrehozták a VEF Tudományos Kutatóközpontját (ZPI – Zinātniski pētnieciskais institūts), amely a Rigai Központi Tudományos Kutatóintézet fiókintézeteként működött.

VEF–202 tranzisztoros rádió

Az 1970-es évek végén a tranzisztoros rádiók mellett megjelentek a VEF kazettás magnetofonos rádió is. A VEF első és legismertebb ilyen készüléke a VEF Sigma volt. 1983-ban jelent meg a VEFONTA, amely már sztereó készülék volt. Ebben az időszakban a VEF a rádiók és rádiós magnók mellett erősítőket is gyártott.

A VEF a szovjet időszakban is a telefonkészülék és telefonközpontok egyik fő gyártója volt. Asztali, irodai készülékeket és nyilvános készülékek egyaránt gyártottak. Az asztali készülékek között az 1950-es években elterjedt volt a VEF BAGTA[3] márka. Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a VEF a TA típusjelzést használta a telefonjaihoz. A polgári eszközök mellett katonai távközlési berendezéseket is gyártott a cég.

A VEF más az 1970-es évektől foglalkozott számítógépes technológiákkal. 1963-ban a VEF készítette a moszkvai Nyári Universiadéra a sportversenyekhez használható időmérő eszközt, a Gimnast berendezést. Ennek továbbfejlesztett változata, a Gimnast–2-t az 1980-as moszkvai olimpián használták. A VEF emellett készített orvosi elektronikai berendezéseket, sportcsarnokokban és vasútállomásokon használatos kijelző rendszereket. Az 1980-as években jelentek meg a VEF gyártmányai között a saját fejlesztésű személyi számítógépek, a VEFMikro sorozat modelljei.

A VEFMikro–1024 számítógép

A VEF jelentős szociális intézményrendszert is fenntartott. Óvodákat, úttörőtáborokat és nyugdíjasotthonokat üzemeltetett. A VEF-é volt a Rigához közeli Jūrmalában lévő Gauja üdülőkomplexum. A vállalat támogatta a sportot, legismertebb csapata a VEF Rīga kosárlabda sportklub, amely még napjainkban is működik.

1960-ban adták át a VEF Kulturális és Technikai Palotáját. Ott hozták létre a gyár múzeumát is. A kulturális központban több mint 50 stúdió és művészeti csoport működött. Az intézmény máig megőrizte kulturális funkcióját.

A VEF egyike volt a lett elektrotechnikai ipar öt nagy cégének. A VEF mellett ezek közé tartozott a Popov Rádiógyár, az Alfa gyár, a Kommutator vállalat, valamint az ezek elektronikai alkatrészekkel történő ellátását biztosító Ellar vállalat.

Megszűnése[szerkesztés]

A VEF működésének csúcspontján, 1991-ben 20 ezer embert foglalkoztatott. A Szovjetunió megszűnésével a gyár elvesztette ipari kapcsolatait, a szabaddá vált piacon a VEF termékei nem voltak versenyképesek. Ugyancsak megszűntek a katonai eszközök piaca. 1991–1993 között a VEF hanyatlásnak indult. A privatizációk kísérletek eredménytelenek maradtak, külföldi partnert és befektetőt sem sikerült találni. A menedzsment a cég feldarabolásában látta a kiutat. A céget több kisebb, önálló részvénytársaságra osztották. Ezek többsége sem élte azonban túl a Szovjetunió felbomlása okozta hanyatlást, az 1990-es években csődbe ment. A legsikeresebb túlélő cég a VEF Radiotehnika RRR, amely az 1991 utáni időszakban a gazdasági nehézségek leküzdése érdekében hozott létre a VEF és a Radiotechnika RRR (korábban Popov Rádiógyár). Napjainkban is működő utódcég még a VEF un Ko.

A VEF legnagyobb üzemcsarnokát felújították, napjainkban a Domina Supermarket bevásárlóközpont működik benne. A gyár központi épületeinek egy részét cégek bérlik, másik része elhagyatott. Az üzemcsarnokok egy része pedig elhagyatott és pusztul. A cég történelmi központi épületét a Mikrotiks cég vette meg és felújította.

Főbb gyártmányai[szerkesztés]

VEF TA–68 asztali telefonkészülék
VEF–214
VEF Baltika elektroncsöves rádió

Rádió-vevőkészülékek[szerkesztés]

  • VEF M–557
  • VEFPER–45
  • VEFPER 1–46
  • VEF M–697
  • Latvija M–137
  • Mir M–152
  • Baltika M–254
  • Mir M–154/R
  • Ljuks
  • Rossija
  • Koncert
  • Ljuks–2
  • Kristall
  • Turist
  • Spīdola
  • Jantar
  • Spidola–10
  • Latvija–M
  • VEF–Radio
  • VEF Rapsodija
  • VEF Tranzistor–10
  • VEF–12
  • VEF–201
  • VEF–204
  • VEF–202
  • Spidola–207/208
  • VEF–206
  • Spīdola–230
  • Spīdola–230–1
  • Spīdola–231
  • VEF–101 Stereo
  • Spīdola–240
  • VEF–260 Sigma
  • VEF–Spīdola–232
  • VEF–280
  • VEF–260–2
  • VEF–214
  • VEF–317
  • VEF–284 Stereo
  • VEF–287
  • VEF–221
  • VWF–222
  • VEF–216
  • VEF Siringa РМ–290с

Repülőgépek[szerkesztés]

Számítógépek[szerkesztés]

  • VEFOrmika
  • VEF–1022
  • VEFMikro–1021
  • VEFMikro–1023
  • VEFMikro–1024
  • VEFMikro–1025
  • VEFMikro–7050

Fényképezőgépek[szerkesztés]

Motorkerékpárok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. pērkons: villám
  2. Spīdola vagy Spīdala a Lāčplēsis (Medveölő) lett nemzeti eposz egyik szereplője.
  3. BAGTA – Bakelīta Automātiskais Galda Telefona Aparāts, magyarul: bakelit automata asztali telefonkészülék

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]