Eugène Ionesco
| Eugène Ionesco | |
 | |
| 1993-ban | |
| Született | Eugen Dimitri Ionescu[1] 1909. november 26. Slatina, Románia |
| Elhunyt | 1994. március 28. (84 évesen) Párizs, Franciaország |
| Állampolgársága | román |
| Házastársa | Rodica Ionesco (1936–) |
| Gyermekei | egy gyermek |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége | seat 6 of the Académie française (1970. január 22. – 1994. március 28.) |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Montparnasse-i temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Eugène Ionesco témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Eugène Ionesco (szül.: Eugen Ionescu) (Slatina, Románia, 1909. november 26. – Párizs, 1994. március 28.)[4] román–francia származású francia író, az abszurd dráma egyik megteremtője. A Patafizikai Társaság egyik tagja.
Élete[szerkesztés]
1909. november 26-án látta meg a napvilágot az Olt megyei Slatina városában, Romániában. Apja román, míg anyja francia zsidó volt, így gyermekkorának jelentős részét Franciaországban tölthette, de a szülei válása után, 1925-ben visszatért apjával Romániába. A Bukaresti Egyetemen szerzett francia nyelvtanári diplomát 1933-ban, diplomamunkáját a francia irodalomról írta. Az egyetemen ismerkedett meg Emil Ciorannal és Mircea Eliadével, akikkel életre szóló barátságot kötött.
1936-ban nősült meg, házasságából egy lánya született. 1938-ban családjával visszatért Franciaországba, hogy anyagot gyűjthessen a doktori cím megszerzéséhez szükséges munkájához. A második világháború ezen gyűjtőmunka közben érte őket, ezért úgy döntöttek, hogy maradnak, Marseille-ben telepedtek le. Párizs 1944-es felszabadítása után nem sokkal azonban a tengerpartról a francia fővárosba költöztek. 1948-ban egy angol nyelvkönyv példamondatainak tanulmányozása közben döbbent rá a kispolgári lét abszurditására. Első abszurd darabját A kopasz énekesnőt is ebben az évben írta, mely 1950-ben került színpadra, megteremtve ezzel az abszurd színház világát, ugyanis a darab színpadi rendezése is a könyvből áradó abszurditást tükrözte. (Egész addigi és azt követő életében is ódzkodott a „rendes” színházaktól.) 1967-ben látogatást tett Izraelben.
1970-ben az Francia Akadémia rendes tagjává választotta.[5] 1994. március 29-én, 84 éves korában érte a halál.
Mivel szinte kizárólag francia nyelven írt, joggal tekintik – félig román származása ellenére – francia írónak. Romániában ma az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szerző.
Díjai, kitüntetései[szerkesztés]
Még életében díszdoktora lett a New York-i, a leuveni, a warwicki és a tel-avivi egyetemnek, illetve számos díjat is kapott, közülük a legismertebbek:
- a Tours Fesztivál filmdíja, 1959
- Prix Italia, 1963
- az íróközösség színházdíja, 1966
- nemzeti nagydíj a színházért, 1969
- monacói fődíj, 1969
- osztrák állami kitüntetés az európai irodalomért tett szolgálatai elismeréséül, 1970
- Jeruzsálem-díj, 1973
Válogatott művei[szerkesztés]
Költészet[szerkesztés]
- Elegii pentru fiinte mici (1931)
Színjátékok[szerkesztés]
- A kopasz énekesnő (1949)
- Les Salutations (1950)
- A lecke (más fordításban Különóra), (1950)
- A székek (1952)
- A mester (1953)
- A kötelesség oltárán (más fordításban A kötelesség áldozatai), (1952)
- La Jeune Fille à marier (1953)
- Amandée vagy hogyan lehet tőle megszabadulni (1954)
- Jacques vagy a behódolás (1955)
- Az új lakó (1955)
- A festmény (1955)
- L'Impromptu de l'Alma (1956)
- A jövő a tojásban van (1957)
- Az ingyenölő (1958)
- Scène à quatre (1959)
- Apprendre à marcher (1960)
- Orrszarvú (1960) – (ISBN 963-15-1548-6)
- Ketten félrebeszélnek (1962)
- A király halódik (1962)
- A légbenjáró (1963)
- A szomjúság és az éhség (1964)
- La Lacune (1966)
- Öldöklősdi (más fordításban Haláli nagy játék), (1970)
- Macbett (1972)
- L'Homme aux valises (1975)
- Voyage chez les morts (1980)
Esszék és teoretikus írások[szerkesztés]
- Nu (1934)
- Hugoliade (1935)
- La tragédie du langage (1958)
- Expérience du théâtre (1958)
- Discours sur l'avant-garde (1959)
- Notes et contre-notes (1962)
- Fragments of a Journal (1966)
- Découvertes (1969)
- Antidotes (1977)
Regények és novellák[szerkesztés]
Magyarul[szerkesztés]
- A levegő gyalogosa; németből ford. Bárd Oszkárné; Színháztudományi Intézet, Budapest, 1964 (Világszínház)
- A kopasz énekesnő; ford. Gera György; in: A harag éjszakái. Modern francia drámák; ford. Bajomi Lázár Endre et al., utószó Czimer József, jegyz. Sz. Szántó Judit, Bajomi Lázár Endre; Európa, Budapest, 1965
- Julien Weverberghː Az aranyfüstös hullaház. A Ceausescu-klán negyedszázada; bev. Eugène Ionescoː Lehetünk-e bűnrészesek?, utószó Bodor Pál, ford. László András; Képes 7, Budapest, 1990
- Drámák (A kopasz énekesnő, Különóra, Jacques vagy a behódolás, A székek, A kötelesség oltárán, Az új lakó, Az ingyenélő, Rinocéroszok, Haldoklik a király, A légbenjáró); ford. Bognár Róbert et al., vál., utószó Szántó Judit; Európa, Budapest, 1990
- A fehér és a fekete; ford. Juhász Katalin; Orpheusz, Budapest, 2004
- A magányos. Regény; ford. Romhányi Török Gábor; Barrus, Budapest, 2007
- Mesék 1, 2, 3, 4; ford. Burján Monika; Scolar, Budapest, 2011
Irodalom[szerkesztés]
- Claude Abastado, Ionesco, Paris, Bordas, 1971
- Simone Benmussa, Ionesco, Paris, Seghers, 1966
- Matei Călinescu, Eugène Ionesco: teme identitare și existențiale, Iași, Junimea, 2006
- Ecaterina Cleynen-Serghiev, La Jeunesse littéraire d'Eugène Ionesco, Paris, PUF, 1993
- Richard N. Coe, Eugène Ionesco, Edinburgh, Oliver and Boyd, 1961
- Jean-Hervé Donnard, Ionesco dramaturge ou l'artisan et le démon, Paris, Lettres Modernes, 1966
- Yves-Alain Favre, Le théâtre de Ionesco ou le rire dans le labyrinthe, Mont-de-Marsan, José Feijóo, 1991
- Robert Fricks, Ionesco, Nathan-Éditions Labor, 1976
- Alexandra Hamdan, Ionescu avant Ionesco. Portrait de l'artiste en jeune homme, Berne, Peter Lang S.A., Editions Scientifiques Européennes, 1993
- Marie-Claude Hubert, Eugène Ionesco, Paris, Seuil, 1990
- Marie-France Ionesco, Portretul scriitorului în secol , București, Humanitas, 2003
- Emmanuel Jacquart, Le théâtre du dérision, Paris, Gallimard, 1974 (éd. revue et augmenteé, 1998)
- Gelu Ionescu, Anatomia unei negații. Scrierile lui Eugen Ionescu în limba română (1927–1940), București, Minerva, 1991
- Alexandra Laignel-Lavastine, Cioran, Eliade, Ionesco: L'Oubli du fascisme, Paris, PUF, 2002
- Rosette C. Lamont, Ionesco's Imperatives. The Politics of Culture, Ann Arbor, The University of Michigan Press, 1993
- Rosette C. Lamont (ed.), Ionesco: A Collection of Critical Essays, Englewood Cliffs, NJ, Prentice Hall, 1973
- Rosette C. Lamont & Melvin J. Friedmann (eds.), The Two Faces of Ionesco, Troy, NY, Whitston Publishing Company, 1978
- Laura Pavel, Ionesco. Anti-lumea unui sceptic, Pitești, Paralela 45, 2002
- Marta Petreu, Ionescu în țara tatălui, Cluj, „Biblioteca Apostrof”, 2001
- Philippe Sénart, Ionesco, Paris, Éditions Universitaires, 1964
- Lukovszki Judit: Ionesco képei; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2005 (Orbis litterarum)
- Magyar Miklós: Örkény István és a francia abszurd dráma; Mundus Novus, Budapest, 2013 (Mundus – új irodalom)
Források[szerkesztés]
- Ionesco a literatura.hu-n
- A Ionesco Fesztivál (angol) Archiválva 2008. május 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Eugène Ionesco Homepage (angol)
- L'Académie française lapjain (francia)
- Sírja a Find-A-Grave.com-on
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Fichier des personnes décédées. (Hozzáférés: 2023. január 10.)
- ↑ a b c Académie française (francia nyelven). (Hozzáférés: 2020. július 1.)
- ↑ német, https://www.kunstkultur.bka.gv.at/staatspreis-fur-europaische-literatur, 2009. május 8.
- ↑ https://www.academie-francaise.fr/les-immortels/eugene-ionesco?fauteuil=6&election=22-01-1970
- ↑ Befogadó nyilatkozat Archiválva 2005. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben az akadémia részéről (francia)
