Leyton Orient FC
| Leyton Orient | |||
| Csapatadatok | |||
| Teljes csapatnév | Leyton Orient Football Club | ||
| Becenév | The O's, Orient | ||
| Székhely | Leyton, London, Anglia | ||
| Alapítva | 1881 | ||
| Klubszínek | piros, fehér | ||
| Stadion | Matchroom Stadion (9721 férőhelyes) | ||
| Vezetőedző |  Ross Embleton | ||
| Elnök | Nigel Travis | ||
| Bajnokság | League Two | ||
| Statisztika | |||
| Legtöbb gól | Tommy Johnston (121) | ||
| Csapatmezek | |||
| |||
| Hivatalos honlap | |||
| Leyton Orient honlapja | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Leyton Orient témájú médiaállományokat. | |||
A Leyton Orient Football Club egy angol labdarúgócsapat, melyet 1881-ben alapítottak. Székhelye London Waltham Forest kerületében, Leytonban található. Jelenleg a League Two-ban, az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában szerepel. Két gyakori beceneve a The O's, illetve az Orient.
A csapat eddig mindössze egy szezont (1962/63) töltött az élvonalban. 1978-ban, Jimmy Bloomfield vezetése alatt a klub bejutott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol 3-0-ra kikapott az Arsenaltól. 1993 októbere és 1995 szeptembere között egyetlen idegenbeli bajnokit sem nyert meg a csapat, aminek köszönhetően az 1994/95-ös szezonban a harmadosztály utolsó helyén végzett. A 2012/13-as idényben az Orient bejutott a Football League Trophy területi döntőjébe, de ott összesítésben 3-2-re kikapott a Southend Unitedtől, így nem jutott be a Wembleyben rendezett országos döntőbe.
A csapat a Brisbane Roadon játssza hazai meccseit, melynek hivatalos neve jelenleg Matchroom Stadion, a klubelnök, Barry Hearn által alapított céggel kötött szponzori szerződés miatt. Hearn 1995-ben vásárolta meg a klubot 5 fontért, miután az akkori elnök, Tony Wood ruandai kávéültetvényei tönkrementek az afrikai országban zajló polgárháborúk alatt. Az Orient ekkoriban a csőd szélén állt, megmeneküléséről egy dokumentumfilm is készült, Orient: Club for a Fiver címmel.[1]
A jelenlegi menedzsert, Russel Slade-et 2010-ben nevezte ki a klub vezetősége. Irányítása alatt élesen váltakozott a csapat formája, de 2013-ig sikerült bent tartania az Orientet a League One-ban ám tavaly végül kiesett.
Klubtörténet[szerkesztés]
Megalapítás és névváltoztatások[szerkesztés]
A Leyton Orientet 1881-ben alapították a Glyn Cricket Club tagjai, akiknek a többsége a Homerton Főiskola korábbi tanulója volt. A csapat neve az évek alatt többször megváltozott, először 1886-ban, amikor Eagle Cricket Club lett, majd 1888-ban Orient Football Clubra keresztelték át. A klub történésze, Neilson N Kaufman szerint az Orient név egy játékos, Jack R Dearing ötlete volt, aki az Orient Hajózási Társaságnál dolgozott. 1898-ban ismét megújult a név, ezúttal Clapton Orientre, Londonnak azt a kerületét képviselve, melyben a csapat székhelye volt akkoriban, bár már ekkor is létezett a Clapton FC nevű csapat.
Az Orient a második legrégebben alapított londoni csapat a The Football League történetében a Fulham után és összességében a 24. legidősebb klub a The Football League-en belül. 1904-ben a Southern Federation's League másodosztályában szerepelt az Orient, majd 1905-ben csatlakozott a The Football League-hez. A részidős játékosok, például Herbert Kingaby akkoriban átlagosan 2 fontot és 4 shillinget kerestek, ami mai árfolyamon körülbelül 175 fontnak felel meg, a kifizetések gyakran pontatlanul érkeztek.
A csapat 1937-ben áttette a székhelyét Leyton-ba. Mivel Leyton FC nevű csapat már volt, ezért a második világháború után Leyton Orient lett a klub neve. 1966-ban egyszerűen Orient FC lett a csapat a neve, miután Leyton egybeolvadt London Waltham Forest kerületével. A Leyton Orient név 1987-ben, a szurkolók kérésére tért vissza.
Az első világháború alatt és után[szerkesztés]
Az 1914/15-ös szezon után beszüntették a hivatalos bajnokságokat az első világháború miatt. Az akkor Clapton Orient néven működő csapatból 41 fő csatlakozott a middlesexi 17. zászlóaljhoz. Angliában egyetlen csapatból sem csatlakoztak többen a harcolókhoz.[2] A szezon utolsó meccsén, a Leicester Fosse ellen 2-0-ra nyert hazai pályán az Orient. A találkozóra 20 ezer néző látogatott ki, akik a lefújás után ünnepséggel búcsúztatták a harcolni induló játékosokat. Az eseményről készült néhány felvétel jelenleg is megtalálható a Brit Filmintézet archívumában.
A Somme-i csatában három játékos vesztette életét: Richard McFadden, George Scott és William Jonas. McFaddent valódi hősként tisztelték, hiszen korábban kimentett egy fuldokló fiút a Lea folyóból, valamint egy férfit egy égő házból. Bár az említett három játékoson kívül mások nem haltak meg a harcok során, de néhányan olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem térhettek vissza a pályára.
1921. április 30-án a walesi herceg, a későbbi VIII. Eduárd brit király kilátogatott az Orient Notts County elleni mérkőzésére, a Millfields Roadra. Ez volt az első alkalom, hogy a királyi család valamelyik tagja kilátogatott a The Football League egyik mérkőzésére. A herceg a csapat játékosainak első világháborúban mutatott hazafias, bátor viselkedése elismeréseként tekintette meg a meccset. Erre a történelmi eseményre ma emléktábla emlékeztet a Millfields Roadon.[3]
A csapat játékosainak háborús részvételéről 2005-ben könyvet írt Stephen Jenkins, They Took The Lead címmel. 2006 júliusában Les Bailey segítségével utazást szervezett Somme-ba, Franciaországba, az első világháborús sírokhoz, hogy a szurkolók leróhassák kegyeletüket a harcok során elhunyt Orient-játékosok előtt. Ez volt az első hivatalos sírlátogatás 90 év óta. Az akció remekül sikerült, 150 szurkoló jelentkezett az útra. A második túrán 2008-ban már 183-an vettek részt.
A 20. század második fele[szerkesztés]
A klub az 1960-as és 1970-es években élte a fénykorát. Az 1961/62-es idényben feljutott az élvonalba, miután második helyen végzett a másodosztályban, Johnny Carey irányítása alatt. A csapat gyengén szerepelt a szezon alatt és végül ki is esett. Ennek ellenére aratott egy emlékezetes győzelmet, amikor hazai pályán megverte helyi riválisát, a West Ham Unitedet. Máig ez az egyetlen élvonalbeli idénye a klubnak. Az Orient az 1970-es évek során végig a másodosztályban szerepelt. Egyik legemlékezetesebb meccsét 1972-ben játszotta a csapat, amikor kétgólos hátrányól fordítva 3-2-re győzött a Chelsea ellen az FA Kupa ötödik körében. 1978-ban a kupa elődöntőjéig jutott a klub, ennél tovább azóta sem sikerült jutnia.
Az 1980-as években már kevésbé szerepelt jól a gárda, kétszer is kiesett, így a negyedosztályban találta magát. Az 1988/89-es szezonban, Frank Clark irányítása alatt aztán bejutott a negyedosztály rájátszásába, melynek a döntőjében összesítésben 2-1-re legyőzte a Wrexhamet.[4] A feljutás után, az 1990-es évek során egyre javultak a csapat eredményei a harmadosztályban, az 1992/93-as idényben például csak rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a rájátszásról. Ezt követően viszont rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került a klub, amikor az akkori elnök, Tony Wood kávéüzlete tönkrement a ruandai polgárháború miatt. Ennek eredményeképp a csapat visszaesett a negyedosztályba. 1999-ben és 2001-ben is bejutott a rájátszás döntőjébe, de megnyernie egyszer sem sikerült azt. Utóbbi döntőt a Millennium Stadionban rendezték, ahol az Orient játékosa, Chris Tate a kezdő sípszó után 27 másodperccel gólt szerzett. Máig ez a Millennium Stadion leggyorsabb rájátszásbeli gólja. A csapat leggyorsabb gólját 2005. március 28-án szerezte szerezte Lee Steele korábbi klubja, az Oxford United ellen, mindössze 12 másodpercre volt szüksége a találathoz.
A 2000-es évek és újbóli feljutás[szerkesztés]
A két elvesztett rájátszás döntő után visszaesett a csapat teljesítménye. Tommy Taylor 2001-ben bekövetkezett távozása után Paul Brush vette át az irányítást, de őt két sikertelen év után menesztette a vezetőség. 2003 októberében a klub korábbi játékosa, Martin Ling ült le a kispadra, ekkor a csapat az utolsó előtti helyen állt. Sikerült megmentenie a klubot a kieséstől, majd a következő évek folyamatos fejlődést hoztak. A 2005/06-os szezonban harmadik helyen végzett az Orient, így automatikusan feljutott a League One-ba. 36 év óta ez volt az első alkalom, hogy a csapat automatikus feljutást harcolt ki és 11 év után először sikerült feljebb kerülnie a negyedosztályból. A feljutás csak a szezon utolsó meccsén dőlt el. Az Orient sokáig 2-2-re állt az Oxford United ellen és úgy tűnt, lemarad az automatikus feljutásról. Ekkor azonban a szintén a feljutásért küzdő Grimsby Town gólt kapott, amivel már a Leyton volt előnyben a tabellán. Lee Steele góljával végül az Orient is megnyerte a maga meccsét, így megszerezte a harmadik helyet. Ez az eredmény az Oxfordnak kiesést jelentett. Ironikus módon a Grimsby menedzsere ebben az idényben az a Russell Slade volt, aki később az Orienthez szerződött. Ugyanebben az évben az FA Kupában is jól szerepelt a klub, a negyedik körig jutott, többek között a Premier League-ben szereplő Fulhamet is legyőzve.
A harmadosztályba való visszatérés nem volt zökkenőmentes, a csapat a 2006/07-es idény nagy részét a kiesőzónában töltötte. Karácsony után javultak az eredményei, legyőzte többek között a Millwallt, a Tranmere Roverst és a későbbi kieső Bradford Cityt is és végül négy hellyel a kiesőzóna fölött, a 17. pozícióban végzett. A szezon után az egy évvel korábban feljutást kiharcoló játékosok nagy része távozott a klubtól. Néhányukkal szerződést bontott a csapat, mások eligazoltak. Bár a klubot ekkor már kilenc éve szolgáló Matthew Lockwood szerződést hosszabbított, a felkészülési időszakban mégis a Nottingham Foresthez igazolt.
A 2007/08-as szezon már jobban sikerült, a 14. helyen zárt a gárda, 60 ponttal.[5] Főleg az idény első felében volt formában, karácsony után visszaesett a teljesítménye. Utolsó 12 meccséből mindössze hármat nyert meg, de a kieséstől nem kellett tartania.
A következő évadot egy Hereford United elleni 2-1-es győzelemmel kezdte a klub. Az ígéretes kezdést gyenge eredmények követték szeptemberben és októberben. Ekkor mindössze két idegenbeli meccset nyert meg a csapat, egy Walsall elleni bajnokit és egy Southend United elleni Football League Trophy-mérkőzést. A kupa következő fordulójában, a Brighton & Hove Albion kiesett a csapat. A bajnokságban ekkor mindössze a 22. helyen állt. Az FA Kupában sikerült eljutnia a negyedik körig, többek között a Colchester Unitedet és a Bradford Cityt is legyőzve, végül a Sheffield United ellen esett ki, 4-1-gyel. A rossz bajnoki eredmények miatt a vezetőség elküldte Martin Linget és segédjét, Dean Smith-t. Az ificsapat edzője, Kevin Nugent ült le megbízott menedzserként három meccsre a kispadra. 2009. február 5-én Geraint Williams kapta meg a menedzseri állást a szezon végéig. Remekül kezdett, első kilenc meccséből hetet megnyert, amivel a 15. helyig lépett előre az Orient. Április 13-án, a Swindon Town elleni 1-0-s győzelemmel a csapat bebiztosította bennmaradását, az idényt végül a 14. helyen zárta.
2009. július 25-én emlékezetes barátságos mérkőzést játszott az Orient a Newcastle United ellen, melyet 6-1-re megnyert. Később a Ligakupa első körében legyőzte a Colchester Unitedet, így a második fordulóban összecsaphatott az élvonalbeli Stoke Cityvel.
A 2010-es évek[szerkesztés]
2010. április 3-án Geraint Williamset menesztette a vezetőség, miután a csapat 3-1-es vereséget szenvedett a szintén a kiesés ellen küzdő Hartlepool United ellen. Ismét Kevin Nugent vette át ideiglenesen az irányítást, mindössze egy meccsen ült a kispadon, melyet az Orient 2-1-re elveszített a Southampton ellen. Ezután Russell Slade kapta meg az állást a szezon végéig. Bár kevés volt hátra az idényből, sikerült a 17. helyre vezetnie a klubot, mindössze egy ponttal elkerülve a kiesést. 2010 nyarán a vezetőség két évvel meghosszabbította Slade szerződését. A 2010/11-es idény nem indult jól az Orient számára, de a karácsonyi időszakban feljavultak az eredmények. Ekkor győzött a csapat 8-2-re az FA Kupa második körében, a Droylsden ellen.[6] Sokak szerint ez volt minden idők egyik legfurcsább meccse.[7] Az Orient hosszú ideig kétgólos hátrányban volt, majd kiegyenlített, kiharcolva a hosszabbítást, ahol hat gólt szerzett. A harmadik fordulóban a másodosztályú Norwich City volt az ellenfél, melyet idegenben sikerült 1-0-ra legyőzni. A negyedik körben a szintén a Championshipben szereplő Swansea Cityt kapta ellenfélül az Orient és 2-1-re győzött a Liberty Stadionban. A következő forduló álommeccset hozott a csapat számára, hiszen vendégül láthatta az Arsenalt a Brisbane Roadon. A mérkőzés hatalmas meglepetésre 1-1-gyel zárult, Jonathan Téhoué késői egyenlítő góljának köszönhetően. Az újrajátszott találkozón már érvényesült a papírforma és az Arsenal nyert 5-0-ra az Emirates Stadionban. Ez volt az Orient leghosszabb FA Kupa-menetelése 1982 óta. A csapatnak volt egy 14 meccses veretlenségi sorozata a szezon során, de végül egy ponttal lemaradt a rájátszást érő helyekről.
Címer[szerkesztés]
A csapat címerén két vivern (a sárkányhoz hasonló mitológiai lény) látható egymással szemben, egy futball-labda fölött. Emellett olvasható rajta a csapat neve és alapítási éve. A vivern 1976-ban vált a klub szimbólumává, miután Leyton London részévé vált. A vivernek a legenda szerint a Temze védelmezői. Emellett az Orient Hajózási Társaságra és a tengerre való utalás is lehet. Az Orient kabalafigurája szintén egy vivern, Theo. Neve a The O's becenévből ered és a 2000/01-es szezonban jelent meg először.
A korábbi logón Leyton címere és egy vörös sárkány volt látható.
Riválisok[szerkesztés]
Az Orient legfőbb riválisának jelenleg a Southend Unitedet tartják, mivel a két csapat földrajzilag közel található egymáshoz és 1998 valamint 2005 gyakran találkoztak a bajnokságban. Bajnokit a 2009/10-es szezon óta nem játszottak egymással, mivel ekkor a Southend kiesett a League One-ból. 2011-ben összesorsolták őket a Ligakupában, a meccset büntetőkkel az Orient nyerte. Legutóbb 2013-ban találkozott a két csapat, a Football League Trophy déli területi döntőjében, ahol összesítésben 3-2-re győzött a Southend United.
A helyi riválisok közé tartozik még a Brentford, a Dagenham & Redbridge és a West Ham United, mellettük a Brighton & Hove Albionnal és a Cambridge Uniteddel is rivalizál a csapat.
Történelmi rivális még a Leyton és az azóta már megszűnt Leytonstone, valamint Walthamstow Avenue.
Stadion[szerkesztés]
A Leyton Orient első pályája a Glyn Roadon volt található, melyet 1884 és 1896 között használt. Ezután a Whittle's Athletic Groundra költözött, ahol 1900-ig maradt. Néhány felkészülési meccs erejéig a helyi krikettcsapat pályáját, a Leyton Crickett Groundot is igénybe vette a klub. Ezt követően áttette a helyét a Millfields Roadra, majd 1930-ban a Lea Bridge Roadra. A pályát körülvevő kerítésre sok panasz érkezett, ezért ennek a problémának az orvoslásáig ideiglenesen más stadionokban kellett játszania a csapatnak. Többek között a Wembleyben és a Highburyben is megfordult ebben az időszakban a klub. 1937-ben költözött be jelenlegi stadionjába, a Brisbane Roadra.
A Brisbane Road sok változáson ment át az Orient érkezése óta. A pályát korábban Osborne Roadnak hívták és a Leyton FC használta. Mindössze egy lelátója volt, melyet "narancsos láda" néven emlegettek és 475 néző fért el rajta. A lelátó a keleti oldalon volt található, szemben, a nyugati oldalon pedig egy salakos állóhelyi rész volt. Az East Standet (főlelátó) 1956-ban, a mitchami Greyhound Stadionból hozatta a csapat. Ehhez az elhelyezés után még hozzáépítettek, hogy kitöltse a teljes keleti oldalt. Az East Stand állóhelyes részeire az 1990-es évek második felében ülőhelyek kerültek. A későbbi évtizedek során a nyugati oldali lelátó egy fedett, kizárólag ülőhelyes részeket kínáló lelátó lett és az északi valamint a déli oldalakra is került egy-egy fedetlen lelátó.
A biztonsági előírások miatt és a nagyobb nézőszám érdekében eszközölt változásokat sok esetben anyagi nehézségek hátráltatták, amit többek között úgy orvosolt a csapat, hogy építési vállalkozóknak eladta a földterület bizonyos részeit, ahová azóta bérházak épültek. Az átalakítások a 2007/08-as szezon előtt fejeződtek be. A stadion jelenleg 9271 néző befogadására alkalmas. 2008-ban a South Standet (déli lelátó) átkeresztelték Tommy Johnston Standre, a csapat leggólerősebb játékosa előtt tisztelegve. A stadion neve jelenleg Matchroom Stadion a klubelnök cégével között szponzori szerződést értelmében. 2011 októberében az Orient kérelmet nyújtott be, hogy a 2012-es londoni olimpia után használhassa az Olimpiai Stadiont, de nem kapta meg az engedélyt, mivel ehhez legalább 25 ezres átlag nézőszámot kellett volna tudnia felmutatni a csapatnak, de a Brisbane Roadra átlagosan csak 5000 szurkoló látogat ki meccsenként.
Mezszponzorok[szerkesztés]
A csapat mezszponzorai az évek során az Independent Transport, az Acclaim Entertainment, a Marchpole, a Matchroom Sport és a PokerMillion.com voltak. 2008-ban hároméves szerződést kötött a klub a PartyGaming.commal. Ezen időszak alatt a PartyPoker.com, PartyBets.com és a PartyCasino.com feliratok szerepeltek a csapat mezein. A 2012/13-as szezonban a Samsung és a FIFA 13 volt a két fő mezszponzor.[8] 2020-ban Harry Kane lett a csapat mezszponzora.Az eladott mezekből befolyt összeget jótékony célokra fordítja majd.[9]
Rekordok[szerkesztés]
- Legnagyobb győzelem: 8-0 a Crystal Palace ellen, 1955. november 12-én; 8-0 a Rochdale ellen, 1987. október 14-én; 8-0 a Colchester United ellen, 1988. október 15-én; 8-0 a Doncaster Rovers ellen, 1997. december 28-án
- Legnagyobb vereség: 0-8 az Aston Villa ellen, 1929. január 30-án
- Legmagasabb nézőszám: 38 219 fő a Tottenham Hotspur ellen, 1929. március 16-án
- Legtöbbszörös válogatott játékosok: John Chiedozie (Nigéria), Tunji Banjo (Nigéria), Tony Grealish (Írország) – mindhárman hétszeres válogatottak
- Legtöbb bajnoki gól egy szezon alatt: Tommy Johnston, 35 gól az 1957/58-as szezonban
- Legtöbb gól összesen: Tommy Johnston, 121 gól 1956 és 1958, valamint 1959 és 1961 között
- Legdrágábban eladott játékos: Gabriel Zakuani, aki 1 millió fontért igazolt a Fulhamhez 2006 júliusában
- Legdrágábban leigazolt játékos: Paul Beesley, akiért 175 ezer fontot fizetett az Orient a Wigan Athleticnek 1989 októberében.
- Leggyakoribb bajnoki helyezés: 19. hely
- Leggyorsabb play-off-döntős gól: 27 másodperc, 2001 májusában, a Blackpool ellen.
Játékosok, edzők[szerkesztés]
Jelenlegi keret[szerkesztés]
2013. április 21. szerint
|
|
Kölcsönben[szerkesztés]
|
Szakmai stáb[szerkesztés]
| Munkakör | Név |
|---|---|
| Menedzser | Russell Slade
|
| Menedzser asszisztens | Kevin Nugent
|
| Ifiedző | Andy Edwards
|
| Kapusedző / Vezető játékosmegfigyelő | Kevin Dearden
|
| Fizikoterapeuta | Dave Appanah
|
| Utánpótlásprogram-vezető | Christian Wynne
|
| Ifi fizikoterapeuta | Joe Sharp
|
| Csapatorvos | Dr Christopher Hughes
|
| Készenléti nézőtéri orvos | Dr Carl Waldmann
|
| Szertáros | Adrian Martin
|
| Erőnléti edző | Lee Southernwood
|
Sikerek[szerkesztés]
Bajnoki sikerek[szerkesztés]
- Division Two (másodosztály)
- Második helyezett: 1961/62
- Division Three (harmadosztály)
- Bajnok: 1969/70
- Division Three South (harmadosztály, déli csoport)
Kupasikerek[szerkesztés]
Híres szurkolók[szerkesztés]
A csapatnak olyan hírességek szurkolnak, mint Bob Mills,[10] Daniel Mays,[11] valamint Julian[12] és Andrew Lloyd Webber.[13] Andrew Lloyd Webber Variations című albumát egy fogadás eredményeként komponálta, miután testvérével, Juliannel fogadott egy Orient-meccs végeredményére és veszített. A Variations aranylemezét egy Leicester City elleni meccs szünetében Julian Lloyd Webber a Leyton elnökének ajándékozta.
Ajánlott olvasmányok[szerkesztés]
- Jenkins, Stephen. They Took The Lead: The Story of Clapton Orient's Major Contribution to the Footballers' Battalion in the Great War. DDP One Stop UK Ltd (2005)
- Kaufman, Neilson N.. The Official Leyton Orient Quiz Book. DB Publishing (2012)
- Kaufman, Neilson N.. The Eddie Lewis Story: From Manchester to Soweto. Derwent Press (2008). ISBN 978-18466703-3-6
- Kaufman, Neilson N.. The Complete Record 1881–2006. Breedon Books (2006). ISBN 978-18598348-0-0
- Kaufman, Neilson N.. The Goal Gourmet: The Peter Kitchen Story. Derwent Press (2006). ISBN 978-18466702-0-6
- Kaufman, Neilson N.. Tommy Johnston: The Happy Wanderer. Breedon Books (2004). ISBN 978-18598343-2-9
- Kaufman, Neilson N.. The Men Who Made Leyton Orient FC. The History Press (2002). ISBN 978-07524241-2-5
- Kaufman, Neilson N.. Images of Sport: Leyton Orient Football Club. The History Press (2000). ISBN 978-07524209-4-3
- Kaufman, Neilson N.. The Centenary Handbook: 100 years of the O's. Breedon Books (1981)
- McDonald, Tony. Leyton Orient: The Untold Story of the O’s Best Ever Team. Football World (2006)
- Michie, Adam. Orientation. Chequered Flag Publishing (2012). ISBN 978-09569460-1-0
- Simpson, Matt. Leyton Orient Greats. Breedon Books (2008)
Források[szerkesztés]
- ↑ Orient: Club for a Fiver (1995) (TV). Imdb.com, 2007. április 9. (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ Slegg, Chris. „BBC SPORT | Football | My Club | Leyton Orient | Day to remember for Orient fans”, BBC News, 2008. július 15. (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ Leyton Orient Supporters of Scandinavia – The history of Leyton Orient FC. Orientsupporter.com, 2007. április 14. [2011. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ 20 Years Ago Today – PROMOTION!!, 2009. június 3. (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ „BBC SPORT | Football | My Club | L | Leyton Orient”, BBC News (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ „Leyton Orient 8–2 Droylsden (aet)”, BBC News, 2010. december 7.
- ↑ Archivált másolat. [2013. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 21.)
- ↑ Samsung and EA Sports announce sponsorship of Leyton Orient F.C.
- ↑ "Harry Kane az új mezszponzor" (magyar nyelven). m4sport.hu, 2020. május 15.
- ↑ Bob Mills at www.hahaheehee.co.uk. [2012. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 7.)
- ↑ "On Soccer AM... This Saturday Gazza joins Max and Helen" SkySports.com
- ↑ Julian Lloyd-Webber Official Website. [2008. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 11.)
- ↑ Lesser-known Andrew Lloyd-Webber facts
Külső hivatkozások[szerkesztés]
