Zyklon–B
A Zyklon–B (néha Zyklon B[1] alakban) egy rovarölő készítmény, amely kétes hírnevét annak köszönheti, hogy a második világháború idején a Harmadik Birodalom által üzemeltetett koncentrációs táborokban az emberek meggyilkolására használt gázkamrákban alkalmazták.[2]
A Zyklon–B rovarölő készítmény légmentesen leforrasztott dobozban tárolt szilárd hordozóanyagban elnyeletett hidrogén-cianidot tartalmaz. Ez a doboz felnyitása után 26–28 ℃ hőmérsékleten gáz formájában szabadul fel, amely a hideg- és melegvérű állatok, illetve az ember sejtlégzését károsítva halálos mérgezést okoz.
Leírása, használata[szerkesztés]
A Zyklon–B készítmény légmentesen leforrasztott fémdobozban tárolt farostból, kovaföldből vagy más porózus anyagból készült korongokban, pasztillákban vagy pelletben elnyeletett hidrogén-cianid. Biztonsági okokból tartalmaz egy erős szagú, ingerlő hatású komponenst is, hogy a felhasználóját figyelmeztesse, ha a méreggel érintkezésbe került. Ez a komponens egyben a rovarok légzési folyamatát is stimulálja, ezzel fokozva a szer mérgező hatását.
A Zyklon–B hatóanyaga, a hidrogén-cianid szobahőmérsékleten rendkívül illékony folyadék, forráspontja 26 ℃. Színtelen, keserűmandula illatú, gőze belélegezve vagy a bőrrel érintkezve nagyon mérgező, ember esetén 1 kg testsúlyra vetítve 1 mg már halált okoz. A levegővel elegyedve 75 g/m³ koncentráció fölött robbanásveszélyes, rovarirtásra való felhasználásakor legfeljebb 8–10 g/m³ töménységben használják. Meggyújtva lassan elég, mérgező hatását elveszíti.
A hidrogén-cianid a hozzáadott irritáló adalékkal együtt a doboz felnyitása után párolgás útján szabadul fel a szilárd hordozóanyagból. Bontatlan dobozban a szer a hozzá mellékelt használati útmutató szerint három hónapig tárolható, felbontása után az egész tartalmát fel kell használni. A készítményt elégetéssel lehet ártalmatlanná tenni.[3]
A Zyklon–B négyféle kiszerelésben: 200 g-os, 500 g-os, 1 kg-os és 1,5 kg-os töltő tömeggel került forgalomba.[4]
Mérgező hatása[szerkesztés]
A hidrogén-cianid mérgező hatását a sejtlégzés károsításával fejti ki, mégpedig a citokróm-c mitokondriális enzim bénításával. Emiatt, habár a vér elegendő oxigént tartalmaz, a sejtek ezt képtelenek felhasználni (cytotoxikus hypoxia), a halál pár percen belül fulladás miatt áll be. Erősen ingerli a légzőközpontot (az oxigén-tenzió csökkenése által), így a légzés a mérgezés elején fokozódik. A cianidok az oxigénhiányra legérzékenyebb szerveket támadják meg először, így a központi idegrendszert és a szívet. Kis koncentrációban a cián-hidrogén (HCN) és a kálium-cianid (KCN) nem mérgező, mert a szervezetben jelen levő rodanáz enzim kén jelenlétében ártalmatlan tiocianáttá alakítja őket. Így, ha időben észlelik, a ciánmérgezés egyik terápiája kén (tioszulfát), valamint nátrium-nitrit parenterális adása. Ez utóbbi anyaggal a vér hemoglobinjából methemoglobint képeznek, amelyhez a cianid affinitása nagyobb, mint a citokróm-oxidázhoz, így mintegy elvonják a mérget a célmolekulától.
Története[szerkesztés]
A hidrogén-cianidot a 18. század végén fedezték fel, a 19. század vége felé kezdték használni silók, tehervagonok, hajók, malmok fertőtlenítésére, kártevőmentesítésére.
Németországban a Degesch (Deutsche Gesellschaft für Schädlingsbekämpfung mbH) államilag ellenőrzött konzorcium 1919-ben fejlesztett ki egy hidrogén-cianid alapú rovarölő készítményt. Ez a hidrogén-cianidnál kevésbé illékony cseppfolyós ciánvegyületet, metil-cianoformátot tartalmazott, ami hő és nedvesség hatására hidrogén-cianid gázt fejlesztett. A készítmény megalkotásában a Nobel-díjas Fritz Haber zsidó származású német kémikus is részt vett,[5] aki fontos szerepet játszott az első világháborúban a német gázfegyverek létrehozásában is, majd később Adolf Hitler hatalomra kerülése után származása miatt távozni kényszerült hazájából. A szert Zyklon márkanévvel forgalmazták. Mivel az első világháborúban ugyanilyen elven működő gázfegyvert is használtak, a szert a győztes hatalmak hamarosan betiltották.[6]
1922-ben a Degussa (Deutsche Gold- und Silber-Scheideanstalt) lett a Degesch tulajdonosa. Walter Heerdt, Bruno Tesch és mások ekkor fejlesztették ki a hidrogén-cianid tárolásának azt a módját, hogy azt porózus, szilárd hordozóanyagban elnyeletve, egy irritáló ágens hozzáadásával légmentesen leforrasztott fémdobozokba töltötték. Az új készítmény neve szintén Zyklon volt, de a régi terméktől való megkülönböztetés végett Zyklon–B-nek nevezték.
A második világháború kitöréséig a legtöbb Zyklon–B készítményt Amerikában, főleg az Amerikai Egyesült Államokban adták el, ahol licenc alapján gyártották a szert. Az amerikai hatóságok vasúti kocsik fertőtlenítésére, mexikói bevándorlók ruházatának kezelésére, Németországban ruházat, vonatok, raktárak, hajók féregmentesítésére alkalmazták a készítményt.[7]
A Degesch a háború után újra gyártani kezdte a Zyklon–B-t, 1974-től már Cyanosil néven. Hasonló készítményt Csehországban Uragan D2 néven ma is gyártanak.[8]
A Zyklon–B és a Holokauszt[szerkesztés]
A náci Németország koncentrációs táboraiban a Zyklon–B készítményt nagy mennyiségben használták a betegségeket terjesztő tetvek ellen, ugyanakkor a megsemmisítő táborok gázkamráiban emberek tömeges elpusztítására is alkalmazták. Az auschwitzi koncentrációs táborban, a majdaneki koncentrációs táborban és másutt a Zyklon–B körülbelül egymillió ember életét oltotta ki. Az áldozatok többsége zsidó származása miatt deportált személy volt, és Auschwitzban lelte halálát.[9]
Auschwitzban 1940. júliusában használtak először Zyklon–B készítményt, ekkor barakkokat fertőtlenítettek vele. Emberek elgázosítására elsőként 1941. decemberében, a 11-es blokk alagsorában került sor, ahol 250 gyógyíthatatlannak minősített beteget és 600 szovjet hadifoglyot végeztek ki Zyklon–B-vel. Később, 1942. januárjától májusig az I.-es krematórium (Krema I.) hullatárolóját használták gázkamra céljára. Ezután az épülőfélben lévő Auschwitz II.–Birkenau táborába helyezték át az elgázosításokat. Itt az első gázkamra 1942. márciusától a „vörös ház” (Bunker I.) nevű e célra átépített házikóban volt, később a „fehér ház” (Bunker II.) nevű kis épületet is gázkamrává alakították. E két építményt 1943. elejéig használták tömegpusztításra.[4]
Auschwitz II.–Birkenau első két krematóriuma, Krema II. és Krema III. eredetileg nem foglalt magába emberek elpusztítására szolgáló gázkamrát, ezeket később, 1943. elején alakították ki a hullatároló helyiségekből. A további két krematórium, Krema IV. és Krema V. már eleve gázkamrával együtt épült meg. A gázkamrák tetején négy szeleppel ellátott, kéményszerű nyílás volt, elgázosításkor gázálarcot viselő SS-emberek ezeken keresztül szórták le az addig légmentesen lezárt pléhdobozokban tárolt Zyklon–B szemcséket, amelyekből a teremben összezsúfolt emberek testhőjétől felmelegített levegőben a gyilkos hidrogén-cianid gáz felszabadult. A holttesteket a foglyok közül verbuvált különleges munkacsapat, a Sonderkommando szállította a hamvasztókemencékhez. A kivégzések 1944. őszéig tartottak, ezután a gázkamrákat a krematóriumokkal együtt lerombolták.[10]
Források[szerkesztés]
- Hayes, Peter. From Cooperation to Complicity: Degussa in the Third Reich. Cambridge; New York; Melbourne: Cambridge University Press (2004). ISBN 0-521-78227-9
- Piper, Franciszek.szerk.: Yisrael Gutman, Michael Berenbaum: Gas Chambers and Crematoria., Anatomy of the Auschwitz Death Camp. Bloomington, Indiana: Indiana University Press, 157–182. o. (1994). ISBN 0-253-32684-2
- Pressac, Jean-Claude, Robert-Jan van Pelt.szerk.: Yisrael Gutman, Michael Berenbaum: The Machinery of Mass Murder at Auschwitz., Anatomy of the Auschwitz Death Camp. Bloomington, Indiana: Indiana University Press, 183–245. o. (1994). ISBN 0-253-32684-2
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A Degesch cég márkaneveként.
- ↑ The Nizkor Project: Zyklon B'. [2007. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
- ↑ A Zyklon–B használatának korabeli direktívái, Robert Faurisson (revizionista) francia fordításában. [2007. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
- ↑ a b Pressac, i. m. 209. o.
- ↑ Leopold May; Michael Epstein: FRITZ HABER, The Chemist of Life and Death. [2013. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 22.)
- ↑ Hayes, i. m. 274. o.
- ↑ Hayes, i. m.
- ↑ Az Uragan D2
- ↑ Hayes, i. m. 272. o.
- ↑ Piper, i. m.
További információk[szerkesztés]
