Zsiráfnyakú gazella

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Zsiráfnyakú gazella
Táplálkozó gerenukok a kenyai Samburu Nemzeti Parkban
Táplálkozó gerenukok a kenyai Samburu Nemzeti Parkban
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Antilopformák (Antilopinae)
Nemzetség: Antilopini
Nem: Litocranius
Faj: L. walleri
Tudományos név
Litocranius walleri
(Brooke, 1878)
Szinonimák

Gerenuk

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Zsiráfnyakú gazella témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Zsiráfnyakú gazella témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Zsiráfnyakú gazella témájú kategóriát.

Zsiráfnyakú gazella hím és nőstény

A zsiráfnyakú gazella vagy gerenuk (Litocranius walleri) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és az antilopformák (Antilopinae) alcsaládjához tartozó Litocranius nem egyetlen faja.

A gerenuk elnevezés a szomáli nyelvből származik, és „hosszú nyakú antilopot” jelent; tudományos nevében a litocranius nagyjából „kőkoponyájúként” adható vissza, ami a szarvak alapjánál levő csont tömörségére utal, a walleri kitétel pedig egy H. Waller nevű afrikai misszionáriusnak állít emléket.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kelet-Afrika északi részének száraz és félszáraz bozótosainak, tövises bokrokkal benőtt területeinek lakója legfeljebb 1200 méteres tengerszint feletti magasságig. A fákkal sűrűn benőtt és a túlzottan nyílt, füves pusztaságokat egyaránt kerüli. Nem kötődik a vízforrásokhoz. Dzsibuti déli részétől Etiópián és Szomálián át Kenyáig és Tanzániáig húzódik előfordulási területe, bár szomáliai állományairól nincsenek biztos adatok.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Litocranius walleri walleri – Kenya, Tanzánia
  • Litocranius walleri sclateri – Dzsibuti, Etiópia, Szomália

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gerenukok rendkívül kecses testfelépítésű állatok: nyakuk különösen vékony és hosszú – innen a zsiráfgazella elnevezés – de lábaik és testük is karcsú és nyúlánk. Testhosszuk 140-160 centiméter, amihez 25-35 centiméteres farok csatlakozik. A fajra a 90-105 centiméteres marmagasság és a 30-50 kilogrammos testtömeg jellemző. Az északi alfaj példányai jellemzően nagyobbak a délieknél, és a bikák is nagyobbak a nőstényeknél.

A puha szőrzet a háton nyeregszerűen sötétebb, gesztenyeszínű, az oldalakon világosabb, vörösesbarna, míg a hasoldal és a nyak elülső része fehér, a farok pedig fekete pamacsban végződik. A fej ék alakú és lapított, az orr és a száj aránytalanul kicsi, ami megkönnyíti a tüskés bozótban történő táplálékkeresést. A szemek körül egy-egy vastag fehér gyűrű van, a fülek pedig hosszúkásak. Viszonylag robusztus, hátra és felfelé hajló, kampós hegyben végződő szarvai csak a bikáknak vannak. A gyűrűs trófeák hossza 25-44 centiméter között mozog.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsiráfgazellák magányosan vagy legfeljebb tíz állatot tömörítő csordákban – agglegénycsapatokban és tehenekből és borjaikból álló csoportokban – élnek. Az egyes állatok körülbelül 1,5-3,5 négyzetkilométeres területeket használnak, amelyek átfedésben vannak egymással. Az ivarérett bikák territoriálisan viselkednek: területük határait vizeletükkel, ürülékkupacokkal és mirigyváladékukkal jelzik. A betolakodók bikákat elűzik: ilyenkor szilárd koponyaalapjuknak és masszív szarvaiknak köszönhetően erős öklelésekkel tudnak összecsapni ellenfeleikkel.

A gerenukok nappal aktívak, ilyenkor fogyasztják bokor- és falevelekből, bimbókból, hajtásokból, termésekből és virágokból álló táplálékukat. A magasan levő táplálékot két lábra magasodva, mellső patáit a fa törzsének vagy ágainak támasztva éri el, és erős felső ajka és nyelve segítségével tépi le. Akár 2-2,5 méteres magasságig is felér. Vízigényét alapvetően a táplálékából elégíti ki, ivásra többnyire nincs szüksége.

A zsiráfgazellák vész esetén nem az azonnali menekülést választják, hanem elbújnak a bozótosban, ahonnan hosszú nyakuk révén mozdulatlanul figyelhetik a helyzetet. Ha mégis észreveszik vagy a közelébe mennek, jellegzetes, lapuló ügetéssel menekülnek el, nyakukat testükkel egy vonalban előrenyújtva. Hangadásuk változatos: a riadalmat zümmögő hanggal, az idegességet füttyel, a rendkívül nagy veszélyt pedig éles bégetéssel jelzik.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zsiráfnyakúantilop-bika

A párzás nem kötődik meghatározott évszakhoz, így bármikor sor kerülhet rá. A fogantatást komplex rituálé előzi meg: a fogékony tehén fülét lehajtva védekező helyzetbe áll, míg a bika nyakát és szarvait oldalról mutogatva igyekszik imponálni neki. Ezután folyton követi a tehenet, akit gyakran megjelöl arcmirigyei váladékával a csípőtájékon, és mellső lábával igyekszik minél többször megérinteni a hasát és az oldalát. Közben a vizelet szagát a flehmen-reakcióval (azaz felső ajkainak jobb szaglást elősegítő felhúzásával) sokszor ellenőrzi, hogy megállapítsa, mikor történik a peteérés.

6,5-7 hónapnyi vemhességet követően egyetlen utód jön világra, az ikerellés ritka. Ellés előtt az anyaállat eltávolodik csordájától. Születése után a borjú hetekig az aljnövényzetben rejtőzik mozdulatlanul, csak megerősödve csatlakozik a későbbiekben anyjához, akivel addig halk bégetéssel kommunikál. A tehenek egy, a bikák másfél éves korukban érik el az ivarérettséget, és addig anyjukkal maradnak. A gerenukok 10-12 évig élnek, a nőstények némileg tovább a hímeknél.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A széles körben elterjedt zsiráfnyakú gazella példányszámát közelítőleg 95 000-re becsülik, zöme pedig Délnyugat-Etiópiában és Északkelet-Kenyában összpontosul. Az állomány a védett területeket leszámítva mindenhol csökkenő tendenciát mutat, Szomáliában pedig különösen drasztikusan visszaszorul, mivel a polgárháborús helyzet ellehetetlenít bármiféle természetvédelmet.

A zsiráfnyakú gazelláknak alig 10%-a él különféle rezervátumokban és nemzeti parkokban, elsősorban Tanzániában és Kenyában, így főleg a déli alfaj egyedei élvezhetik a biztonságot. A védett területeken kívül a vadászat és a túlzott legeltetés fenyegeti, bár az utóbbi nyomán terjedő bozótosok megfelelő életteret biztosítanak a számára. Bizonyos esetekben a nagy szárazságok és a járványok is súlyos csapást mérnek a gazellákra (pl. a kenyai Tsavo Nemzeti Parkban, ahol marhapestis tizedelte az állományt).

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]