Zrínyi Katonai Kiadó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Zrínyi Katonai Kiadó a Honvédelmi Minisztérium kiadója. 1951-ben Honvéd Kiadó Intézet néven hozták létre.

A kiadóról[szerkesztés]

Az volt a feladata, hogy a hadseregben folyó képzést, a politikai és felvilágosító munkát segítse kiadványaival. Az évek alatt többször váltott nevet: 1955-től 1957-ig Katonai Kiadó volt, majd Zrínyi Katonai Kiadó lett. A kiadó tevékenység lépésről lépésre növekedett. Alapvetően a szocialista hadtudomány eredményeinek, munkáinak és harci tapasztalatainak közreadása volt a cél. A 60-as évektől a magyar katonai írók munkáinak közzététele mellett, elkezdtek kiadni sorozatokat, kézikönyveket, szótárakat, lexikonokat, katonai vonatkozású szépirodalmi műveket.

A kiadó ma is töretlenül működik, a Honvédelmi Minisztérium alatt, neve HM (Honvédelmi Minisztérium) Zrínyi Kht.–Zrínyi Kiadó, a magyar könyvkiadás igényes műhelyeként hadtudományi, hadtörténelmi, biztonság- és katonapolitikai, illetve haditechnikai témájú műveket kínál az olvasónak, köztük a Nagy csaták és a Hősgaléria című sikeres sorozatok legújabb köteteit, haditechnikai szakkönyveket és reprezentatív fotóalbumokat. A Honvédelmi Minisztérium honlapján keresztül elérhető a Zrínyi Kiadó legújabb kiadványai, és a Honvédelmi Magazin is, ami ehhez hasonló témákat feszeget.

Kiadványok[szerkesztés]

Műfajok szerint[szerkesztés]

  • Kézikönyvek
  • Forráskiadványok
  • Bibliográfiák
  • Monográfiák
  • Regények
  • Novellák
  • Versek
  • Ismeretterjesztő művek

Témák szerint[szerkesztés]

  • Hadtudományi és ismeretterjesztő művek
  • Szépirodalmi jellegű riportok, dokumentum jellegű összeállítások és memoárok
  • Agitációs és propagandaanyag
  • Hadtörténelem, harcászat
  • Katonai vezetés, hadművészet
  • Hadtechnika
  • Lapok és folyóiratok (Néphadsereg, Igaz Szó, Honvéd Sport, Polgári Védelem, Honvédségi Szemle, Honvédorvos, Hadtörténeti Közlemények, Hadtechnikai Szemle, Honvédségi Közlöny).

Sorozatai[szerkesztés]

Beau, Célgömb, Titkos dosszié, Biztonság a XXI. században, Hősgaléria, Fegyver a munkáskézben, Katonai nevelés, Katonapolitika fiataloknak, Győzelem könyvtára, Hadtudomány klasszikusai, A katonai vezetés korszerű kérdései, Minikönyvek, Haditechnika fiataloknak, Tisztek könyvtára, Reflektor, Nagy csaták.

A Szép Magyar Könyv versenyben díjazott könyvek[szerkesztés]

  • A hadművészet ókori klasszikusai
  • A nagy honvédő háború története
  • A szovjet fegyveres erők 50 éve
  • Harcászat 64 mezőn
  • A vörös hadsereg naplója 1919
  • Magyarország felszabadítása
  • Zrínyi Miklós hadtudományi munkái
  • A 15 aradi vértanú
  • A második világháború története

Széchenyi-ösztöndíjat kapott könyvek[szerkesztés]

  • A magyar katonai felsőoktatás története 1947–1956
  • A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története 1955–1960
  • A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia története: 1961–1969

Igazgatók[szerkesztés]

  • 1971-ben Bedő László
  • 1980-ig Bolgár Imre
  • 1981 Szabó Egon
  • 1982-86 Vágó Sándorné
  • 1987-89 Benkő István
  • 1989-90 Grasselly István
  • 1991-94 Fejér Dénes
  • 1995-99 Eszes Máté
  • 2000-04 Keszte Gábor
  • 2005 Dávid Ferenc
  • 2006-2008 Farkas Tamás
  • 2009-2010 György Géza

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Bak János - Magyarország könyvkiadása 1945-1969. - Budapest: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, 1970.
  • A Zrínyi Katonai Kiadó kiadványai 1951-1980 / Összeáll. [munkaköz.] Nádor Tibor [vez.] - Bp. : Zrínyi K., 1981.
  • Torzsai Tamás, Zala Imre - Könyv A-Z. - Budapest: Tankönyvkiadó, 1973.
  • Varga Alajosné - A magyar könyvkiadás 30 éve: 1945-1974. - Budapest: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, 1975.
  • Honvédelem - Katonahírek [1]