Zöld pettyesasztrild

Zöld pettyesasztrild
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Madarak (Aves) Rend: Verébalakúak (Passeriformes) Alrend: Verébalkatúak (Passeri) Család: Díszpintyfélék (Estrildidae) Alcsalád: Estrildinae Nem: Mandingoa Hartert, 1919 Faj: M. nitidula
Tudományos név
Mandingoa nitidula (Hartlaub, 1865)
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Zöld pettyesasztrild témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Zöld pettyesasztrild témájú kategóriát.

A zöld pettyesasztrild (Mandingoa nitidula) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a díszpintyfélék (Estrildidae) családjába tartozó Mandingoa nem egyetlen faja.

Rendszerezése

A fajt Gustav Hartlaub írta le 1865-ben, az Estrelda nembe Estrelda nitidula néven.

Alfajai

• Mandingoa nitidula nitidula (Hartlaub, 1865) – Dél-afrikai Köztársaság
• Mandingoa nitidula chubbi (Ogilvie-Grant, 1912) – Dél-Etiópia, Dél-Szudán, Kenya, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe
• Mandingoa nitidula schlegeli (Sharpe, 1870) – Sierra Leonétól Ugandáig
• Mandingoa nitidula virginiae (Amadon, 1953) – Fernando Poó szigete (mai nevén Bioko), mely Egyenlítői-Guinea államhoz tartozik

Előfordulása

Angola, Burundi, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Elefántcsontpart, Egyenlítői-Guinea, Etiópia, Gabon, Ghána, Guinea, Kamerun, Kenya, a Kongói Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság, Libéria, Malawi, Mozambik, Nigéria, Ruanda, Sierra Leone, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Uganda, Zambia és Zimbabwe területén honos.

Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi síkvidéki esőerdők, lápok, mocsarak, folyók és patakok környékén. Állandó, nem vonuló faj.

Megjelenése

Testhossza 11 centiméter. Csőre és szeme fekete. Az arc, a kantár, az áll és a torok vörös. Háta és mellrésze zöld színű, hasi része fekete alapon, fehér pöttyös. A tojó pettyezett testrészén mattabb a fekete szín. A fejen nincs piros szín.

Életmódja

Szereti a sűrű magas füvet, erdőszéleket és a víz közelségét. Magvakkal táplálkozik. Melyet főként a talajról gyűjtöget. Költési időben apró rovarokat is fogyaszt

Szaporodása

Fészke terjedelmes, mindenféle fészkelési anyagból. Belülről tollal és mohával béleli ki. A tojó 4–6 tojást rak, amelyekből 12–13 múlva kelnek ki a fiókák. A fiatal madarak három hét múlva válnak röpképessé. Utána még éjszakára visszajárnak a fészekbe.

A madár tartása

Először a '30-as évek közepén jutott el Európába. A második világháború után 1989-ben jelent meg újra nyugati madárpiacokon, majd hazánkban is. A M. n. virginiae alfajt valószínűleg még sohasem importálták Európába, de a törzsalak is igen ritka. A beszoktatás alatt lévő madarak 24 °C feletti hőmérsékletet igényelnek. Tenyésztéshez állandó 20 °C feletti hőmérsékletre és 65%-os relatív páratartalomra van szüksége. Feltétlenül volierben tartsuk! Békés természetű faj, bátran tarthatjuk társas röpdében. Kedveli a sűrűn benövényesített részeket ahová szívesen visszahúzódik. Szereti a talajon keresgélni táplálékát. Fürdési igénye számottevő! Tápláléka egzóta keverék amihez fűmagvakat is keverjünk. Szívesen fogyasztja a pitypangot, a tyúkhúrt és a csomós ebír félérett magját. Fiókaneveléskor légynyüvet, apró lisztkukacot, rovaros eleséget is adjunk. A sikeres költéshez elengedhetetlen a szabad partnerválasztás. A párokat nyugalmi idő alatt is együtt kell tartani. (Varga 2007)

Természetvédelmi helyzete

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2022. június 28.)
• EUR-Lex - magyar neve

További információk

• Képek az interneten a fajról
• Internet Bird Collection - videók a fajról
• Xeno-canto.org - a faj hangja