| A XI. Isonzói-csata |
 |
|
| Konfliktus |
Olasz front
(Első világháború) |
| Időpont |
1917. augusztus 18. – szeptember 12. |
| Helyszín |
Isonzó folyó |
| Eredmény |
Döntetlen |
| Szemben álló felek |
|
|
| Parancsnokok |
|
|
| Szemben álló erők |
| 600 zászlóalj, 5200 löveg |
250 zászlóalj, 2200 löveg |
|
| Veszteségek |
30 000 halott
108 000 sebesült
18 000 eltűnt |
20 000 halott
45 000 sérült
30 000 eltűnt
20 000 hadifogoly |
|
A XI. isonzói csata 1917. augusztus 18-ától szeptember 12-éig tartott az előrenyomuló olasz és a védekező Osztrák–Magyar Monarchia csapatai között. Cadorna az elvesztett tizedik isonzói csata után egy utolsó nagy rohamra készült az olasz csapatokkal, hogy elfoglalja a Monarchia frontvonalát és benyomuljon a hátországba. 5200 löveget és 600 zászlóaljat vezényelt a térségbe, hogy a Monarchia 250 zászlóalja és mindössze 2200 lövege ellen döntő csapást mérjen.
Az olasz támadás a Monarchia teljes frontszakaszára összpontosult, szemben a korábbi támadásokkal, amikor az olasz csapatok csak a frontvonal egyes részeit támadták meg. Az olasz hadvezetés úgy számolt, hogy egy döntő, totális támadás során a Monarchia nem tudja átcsoportosítania az erőit egyik frontszakaszról a másikra, így a létszámfölény miatt elsöpörhetik a teljes frontvonalat és döntő győzelmet arathatnak. A támadás a Tolmin és az Adriai-tenger közti frontvonalon indult meg, az olaszok több ideiglenes hidat létesítettek, így megkönnyítve az előrenyomulásukat. Északon, a Bainsizza-fennsíkon Capello tábornok vezette 2. olasz hadsereg áttörte a Boroevic vezette monarchiabeli erők frontvonalát, elválaszották egymástól a Monarchia csapatait. Az olaszok kezére jutott Mount Santo erődje is. Az olaszok északon aratott győzelmének azonban stratégiai jelentősége nem volt, a XI. isonzói csata kitűzött célját, Trieszt elfoglalását nem sikerült megvalósítani. Az olaszok szeptember 12-én leállították az offenzívát, az ideiglenesen elfoglalt területekről nagyrészt kivonultak.
Habár nagy létszámfölényban harcoltak az olasz erők, nem tudtak döntő győzelmet aratni a Monarchia csapatai fölött. A támadás területnyeresége jelentéktelen és stratégiailag elhanyagolható mértékű volt. Az olaszok legnagyobb stratégiai hibája azonban nem maga a csata végzetes kimenetele, hanem az volt, hogy a XI. isonzói csata után nem kezdték meg egy újabb isonzói csata előkészítését. Az olasz hadvezetés 1917-ben nem akart újabb csatát a Monarchia erőivel, pedig az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai olyannyira legyengültek a XI. isonzói csata után, hogy egy újabb olasz támadásnak nem tudtak volna ellenállni. Az olaszok másik taktikai hibája, hogy nem ismerték fel, a keleti fronton a korábban indított Kerenszkij-offenzívát a Monarchia erői feltartóztatták és megkezdték előrenyomulásukat Oroszország belseje felé. 1917 szeptemberére a keleti front gyakorlatilag megszűnt és a Monarchia jelentős erőket tudott átcsoportosítani 1917 őszén az olasz frontra. Ez a létszámnövekedés lehetővé tette, hogy az eddig csak védekező monarchiabeli csapatok ellentámadást indítsanak az olasz fronton.
- Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) - ISBN 963-282-004-5
Az olasz front: http://terkeptar.transindex.ro/legbelso.php3?nev=118
.svg){kind=small}
.png&filetimestamp=20090312101018){kind=small}
