| X–1 |
 |
| Bell X–1 repülés közben |
|
| Funkció |
Kísérleti repülőgép |
| Gyártó |
Bell Aircraft Corporation |
|
| Személyzet |
1 fő |
| Első felszállás |
1946. január 19. |
| Méretek |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Hossz |
9,45 m m |
| Fesztáv |
6,96 m m |
| Magasság |
3,30 m m |
| Szárnyfelület |
12 m² m² |
| Tömegadatok |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Szerkezeti tömeg |
3175 kg kg |
| Hajtómű |
| Hajtómű |
1 db Reaction Motors XLR–11-RM3 rakétahajtómű |
| Tolóerő |
26,7 kN |
| Repülési jellemzők |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Max. sebesség |
1,06 Mach |
| Legnagyobb repülési magasság |
21 900 m |
| Szárny felületi terhelése |
463 kg/m² |
| Tolóerő–tömeg arány |
0,49 |
| Háromnézeti rajz |
 |
| A Bell X–1A háromnézeti rajza |
A Bell X–1 (eredeti nevén XS–1) rakétahajtóműves, transszonikus kísérleti repülőgép volt, melyet az Egyesült Államokban építettek a második világháború után NACA (a későbbi NASA) és az USAF megbízásából. Az amerikai kísérleti repülőgépek, az X-repülőgépek hosszú sorozatának első típusa, napjainkban is így nevezik el a repülési alapkutatásokra épített repülőgépeket. 1947. október 14-én, ötvenedik repülésén, Charles 'Chuck' Yeager legendás berepülőpilóta irányításával először lépte át a hangsebességet. A repülőgépet B–29-es nehézbombázóról oldották le, ezután rakétahajtóműveinek segítségével gyorsították nagy sebességre, majd siklórepüléssel ért földet. Továbbfejlesztésével építették meg a nyilazott szárnyú X–2 Starbustert.
