Wlassics Gyula

Wlassics Gyula

Zalánkeméni Wlassics Gyula, báró (Zalaegerszeg, 1852. március 17. – Budapest, 1937. március 30.) jogász, közjogi író, miniszter, az MTA tagja.

Élete

Édesapja Wlassics Antal, törvényszéki elnök, édesanyja Berzseny Mária volt. Kétéves korában a család Nagykanizsára költözött, így Wlassics itt kezdte iskoláit. Az elemi után szülei a nagykanizsai piarista algimnáziumba (1862–1866) íratták, az 5. osztálytól már a budapesti főgimnáziumban végezte tanulmányait (1866–1870), majd az érettségi után a pesti és a bécsi egyetemet látogatta. Közben több európai körutat tett és a magyar történelmi irodalommal foglalkozott. A jogi diploma megszerzését követően, 1875-től bíróként tevékenykedett Budapesten, 1877-ben Perczel Béla, akkori miniszter által az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő osztályán kapott fogalmazói állást. 1882-től komáromi adóügyész, 1886-tól budapesti alügyész (később miniszteri titkár, 1896-ban budapesti helyettes királyi főügyész) lett, de ez idő alatt végig az Igazságügyi Minisztérium kodifikáló osztályán működött. Pauler Tivadar és Fabinyi Teofil megbízásából, főleg a bűnvádi eljárásról szóló, de emellett más törvényjavaslatok szerkesztésével is foglalkozott. Több alkalommal mondott vádbeszédet a sajtóbíróság előtt és tevékenyen részt vett a jogászgyűléseken is.

1890 1895 között a budapesti egyetem a büntetőjog rendes tanára. 1892-ben, 1895-ben, 1896-ban és 1901-ben a Szabadelvű Párt programjával a csáktornyai választókerületben nyerte el a lakosság bizalmát. 1905-ben az Országos Alkotmánypártban Pécsett szerzett mandátumot. Az első Wekerle-kormány lemondása után a király 1895. január 15-én meghívta a vallás- és közoktatásügyi miniszteri székbe, amit Wlassics el is fogadott. Több mint nyolc évig töltötte be ezt a hivatalt, (1903. november 3-áig).

Munkássága

Miniszterként ő képviselte a főrendiházban a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról (el-, befogadás) szóló javaslatot, amely a Wekerle-kormány alatt megbukott. Része volt a három év (1895-1898) alatt 600 népiskola létrehozásában, az egyetemen a bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok megnyitásában. Az előoktatás céljára három leánygimnáziumi tanfolyam megnyitását engedélyezte. Megindította a múzeumok és a könyvtárak egységes országos szintű szervezésének megalakítását és a szabadságharc emlékeit magába foglaló 1848/49-es ereklyemúzeumot, értékeit megőrzendő, magánkézből állami tulajdonba vette. Mind ezzel, mind a Münchenből visszaérkezett, híres Hunyadi-levéltár anyagával a Nemzeti Múzeumot gazdagította. Olyan törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely szerint a Magyarországon nyomtatott, vagy kiadott nyomdatermékekből a nyomtató, illetve a kiadó egy-egy példányt köteles ingyen beszolgáltatni a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. Az ún. kötelespédányt azóta az Országos Széchényi Ferenc Könyvtár kapja. Ezt az Országgyűlés el is fogadta és törvénnyé emelte. A millennium alkalmával tervezett Szépművészeti Múzeum felállítása mellett művészeti programjának fő pontja volt egy magyar képzőművészeti akadémia megalapítása, melynek szervezését a művészvilág lelkesen támogatta. 1897-ben felszólította az MTA-t a magyar nyelv szótárának átdolgozására. A katolikus papság kongruájának és egyéb felekezetek lelkészei fizetésének rendezése végett kimerítő törvényjavaslatot dolgozott ki.

A király 1896-ban valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal, 1897-ben pedig az első osztályú Vaskorona-renddel tüntette ki. 1903–1906-ig ismét tanított az egyetemen. 1906-tól 1933-ig a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság elnöke, a Lipót-rend nagykeresztese, 1918-ban a főrendiház, 1927 1935 között pedig a felsőház elnöke, 1923-tól a Hágai Bíróság tagja volt. 1914. december 21-én Munkács díszpolgárává választották. 1916-ban bárói rangot kapott. 1926-ban a Magyar Érdemkereszt nagykeresztjét, 1930-ban a Magyar Corvin-láncot is megkapta.

1886. május 6-tól az MTA levelező-, 1892. május 5-étől rendes-, 1901. május 10-től igazgató tagja, 1898. május 6-tól 1901. május 10-ig másodelnöke volt. Irodalmi munkásságát az MTA nagyjutalmával tüntették ki 1920-ban.

Források

• Пагиря В. В., Федів Є. Т. Творці історії Мукачева. — Ужгород : ТДВ «Патент», 2011. — 120 с., іл. ISBN 978-617-589-012-7) .

• Rövid életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
• Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1931-1936-ben
• parlament.hu: A Magyar Országgyűlés házelnökei