Witold Pilecki

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Witold Pilecki, a lengyel hadsereg lovassági alhadnagya, 1939 előtt

Witold Pilecki (Олонец; finnül: Aunus; németül: Olonez; Kelet-Karélia, Oroszország, 1901. május 13.Varsó, 1948. május 25.) a lengyel ellenállás hősi alakja, az egyetlen ismert fogoly, aki önként vállalta az auschwitzi rabságot, hogy ott felderítést végezzen és konspirációs szervezetet létesítsen. 1948-ban merénylet előkészületének és a népi demokratikus Lengyel Köztársaság elleni kémkedés vádjával halálra ítélték és kivégezték.

Ifjúsága, családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vilnius látképe 1912-ből

A Pilecki családot az 1863-as Januári felkelésben való részvétel miatt telepítették ki Észak-Oroszországba. Nagyapja, Józef Pilecki hét évet töltött szibériai száműzetésben. Apja, Julian Pilecki a szentpétervári erdészeti tanulmányok után kapott állást Karéliában, és miután feleségül vette Ludwika Osiecimskát, Olonyecbe költöztek. Öt gyermekük született: Maria, Józef (ötéves korában meghalt), Witold, Wanda és Jerzy.

A család 1910-ben Vilniusba költözött, ahol Witold kereskedelmi iskolába járt. 1914-től a betiltott lengyel cserkészekhez (harcerekhez) tartozott.

1918-tól a lengyel hadseregben szolgált, 1919-1921 között részt vett a lengyel–szovjet háborúban: először Grodno védelmében, majd 1920. augusztus 5-től a 211-es ulánus ezred tagjaként a varsói ütközetben és Vilno visszavételében. Helytállásáért kétszer is megkapta a Krzyż Walecznych (Vitézek Érdemkereszje) elnevezésű kitüntetést.

Két háború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogy a harcok az 1921-es rigai békével lezárultak, befejezte középiskolai tanulmányait és ugyanebben az évben Vilnoban leérettségizett. Tiszthelyettesi vizsgát tett, később tiszti tanfolyamra járt. 1926-ban lovassági kadét, majd tartalékos alhadnagy. Emellett a Sukurcze községben lévő családi birtokon gazdálkodott és a helyi közélet aktív tagja volt.

1931. április 7-én feleségül vette Maria Ostrowskát (1906 – 2002. február 6.). Házasságukból két gyermekük született: Andrzej (1932. január 16.) és Zofia (1933. március 14.). 1938-ban ezüst érdemkeresztet kapott társadalmi tevékenységéért.[1]

A második világháború kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az általános mozgósítás során 1939. augusztus 26-án hívták be tényleges szolgálatra és a 19. gyalogsági hadosztály kötelékében egy lovas-szakasz parancsnokságával bízták meg. Ahogy a német támadás részlegesen megsemmisítette egységüket, Lemberg, majd a román hídfő felé vonult vissza. Itt csatlakozott a Jan Włodarkiewicz őrnagy parancsnoksága alatt szerveződő 41. gyalogsági hadosztályhoz. A szeptemberi harcok során Pilecki alegysége 7 német harckocsit és 3 repülőgépet semmisített meg.

Szeptember 17-én a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a szovjet hadsereg megkezdte a kelet-lengyelországi területek elfoglalását. Szeptember 22-re a hadosztály feloszlott és egységeinek többsége megadta magát.

Titkos szervezkedések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pilecki Włodarkiewicz őrnaggyal Varsóba ment és 1939. november 9-én a két katona megalakította a megszállt Lengyelország első földalatti szervezetét, a Titkos Lengyel Hadsereget (Tajna Armia Polska, TAP).[1] Pilecki törzsfőnökként, majd főszemlélőként olyan eredményesen szervezte a titkos működést, hogy tevékenységük Varsón kívül kiterjedt Közép-Lengyelország több nagyvárosára is (Siedlce, Radom, Lublin), és 1940-re már hozzávetőleg 8000 tagot számláltak (ezek fele rendelkezett lőfegyverrel). 1941/1942 fordulóján a TAP beolvadt a Fegyveres Harci Szövetségbe (Związek Walki Zbrojnej, ZWZ), későbbi, ismertebb nevén a Honi Hadseregbe (Armia Krajowa, AK).

945 nap Auschwitzban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az auschwitzi gyűjtőtábor kettős elektromos kerítése

1940-ben Pilecki azzal a tervvel lépett felettesei elé, hogy bejut a németek által Auschwitz városban működtetett és szigorúan őrzött Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau elnevezésű objektumba és információt gyűjt a közvélemény által nem ismert tábor működéséről, továbbá ott belső, titkos ellenállási mozgalmat szervez. Elöljárói támogatták elképzelését és Tomasz Serafiński névvel hamis igazolványt kapott. 1940. szeptember 19-én egy varsói utcai razzia[2] alkalmával hagyta, hogy a németek elfogják. Két napos kínvallatás után – több más fogollyal együtt – Auschwitzba szállították, ahol a karjára a 4859-es számot tetoválták. A táborban több csapatban (komando) is dolgozott és átvészelt egy tüdőgyulladást is. Közben megszervezte a Katonai Szervezetek Szövetségét (Związek Organizacji Wojskowej, ZOW), amelybe több kisebb ellenállási sejt is beolvadt. A ZOW célja a foglyok erkölcsi tartásának megerősítése, a külső információk elterjesztése, tagjainak élelem és ruházat juttatása, hírek kijuttatása és arra az esetre, ha a tábor ellen a Honi Hadsereg, desszant-csapatok, vagy az Angliában állomásozó 1. Független Lengyel Ejtőernyős Dandár egységei támadást indítanának, akkor ezt belülről támogassák.

A ZOW 1940 októberétől küldte jelentéseit Varsóba. 1941 márciusától a lengyel ellenállás a jelentéseket eljuttatta a brit kormánynak is. Ezek a dokumentumok jelentették a nyugati szövetséges hatalmak hírszerzése számára az alapvető forrásokat Auschwitzről. Azonban Pilecki hiába számított a külső rajtaütésre vagy támadásra – egy ilyen kivitelezését lehetetlennek tartották a megfontolt mérlegelők.

1941. november 11-én, tábori fogolyként Stefan (Grot) Rowecki tábornok hadnaggyá léptette elő.

Időközben a Gestapo fokozta a hajszát a ZOW tagjai után és több személyt elfogott, kivégzett. Pilecki elhatározta, hogy megszökik a táborból és személyesen győzi meg a Honi Hadsereg vezetőit arról, hogy a tábor megtámadása igenis mérlegelhető lehetőség. Amikor aztán 1943. április 26-án a tábor kerítésen kívül lévő pékségébe éjszakai műszakra osztották be, két társával együtt lefegyverezte az őrséget, elvette a németek papírjait, elvágta a telefonvonalat és megszökött.


Visszatérés: a Varsói Felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barikád a Varsói Felkelés idején zsákmányolt német harckocsival

A szökevények a vasúti vágányok mentén a Soła, majd a Visztula folyóig értek, ez utóbbin egy ott talált csónakkal keltek át. A kis-lengyelországi Alwernia nevű városkában a lelkésztől ennivalót és vezetőt kaptak. Útjukat Tyniec, Wieliczka és Bochnia irányába folytatták, míg az utóbbi várostól 8 km-re fekvő Nowy Wiśnicz-ben meg nem találták az igazi Tomasz Serafińskit. Itt léptek kapcsolatba a Honi Hadsereggel és előadták a tábor megtámadásának tervét. Ezt a Honi Hadsereg vezetése irreálisnak tartotta és elutasította.

1943. november 11-én[3]lovassági kapitánnyá (századossá) léptetik elő.

1944-ben belép a NIE[4] nevű titkos antikommunista szervezetbe, amely a Honi Hadseregen belül a lehetséges szovjet megszállás elleni ellenállást készítette elő.

Az utolsó utcai harcok Varsóban 1944 szeptemberének végén

Amikor 1944. augusztus 1-jén kitört a Varsói felkelés Pilecki a Honi Hadsereg Főparancsnokság Diverziós Vezetésénél (többek között a Hírszerző Dandárnál helyettes parancsnokként) szolgált. Először rangrejtve egyszerű közlegényként harcolt, később, amikor több tiszt elesett, felfedte magát és elvállalta csapatának parancsnokságát. Varsó egyik erődített körzetét védték két héten át a szüntelen német támadással szemben. A felkelés elbukott, Pileckit elfogták és először a sziléziai Stalag VIII-B Lamsdorf (később: Stalag-344, lengyelül: Łambinowice), majd a bajorországi VII A Murnau elnevezésű hadifogoly-táborba vitték. A hadifogoly-táborból 1945. július 9-én szabadult. Nem sokkal később csatlakozott az Olaszországban állomásozó 2. Lengyel Hadtesthez és megírta Auschwitzről szóló monográfiáját.[1]

Az új hatalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Witold Pilecki bűnügyi felvételei a varsói Mokotów börtönben, 1947-ben

A lengyel emigráns kormány és a lengyel-szovjet kommunista vezetés közötti viszony egyre jobban megromlott. Władysław Anders tábornok, 2. Lengyel Hadtest (a legnagyobb nyugaton állomásozó lengyel haderő) parancsnoka felkérte Pileckit, hogy térjen vissza Lengyelországba és tájékoztassa őt a kialakult helyzetről.

Pilecki új személyazonosságot vett fel, 1945 októberében Lengyelországba utazott, és kiépítette hírszerző hálózatát. 1946 tavaszára azonban a lengyel emigráns kormány reménytelennek ítélte a politikai helyzetet Lengyelország szabadságának visszaállítására és utasította még aktívan küzdő harcosait, hogy térjenek vissza a civil életbe vagy szökjenek nyugatra. 1946 júliusában értesítették Pileckit arról, hogy valószínűleg dekonspirálták és az ország elhagyására utasították. Ezt Pilecki visszautasította. 1947 áprilisában bizonyítékokat kezdett gyűjteni a szovjet atrocitásokról és lengyelek (főként a Honi Hadsereg és a 2. Lengyel Hadtest katonáinak) bebörtönzéséről az NKVD táboraiba, kivégzéséről, szibériai munkatáborokba hurcolásáról.

1947. május 8-án tartóztatta le a kommunista állambiztonsági szolgálat (Urząd Bezpieczeństwa, UB). Az ellene folyó nyomozást Roman Romkowski ezredes vezette. Sokszorosan megkínozták, ennek ellenére Pilecki nem fedte fel társait.[5]

A vád és a büntetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pilecki százados a vádlottak padján 1948 márciusában

1948. március 3-án a varsói Körzeti Katonai Bíróság előtt kezdődött az úgynevezett „Witold-csoport” pere. Ellene tanúskodott a későbbi lengyel miniszterelnök, Józef Cyrankiewicz, maga is auschwitzi túlélő. Az ügyész – Czesław Łapiński őrnagy – vádiratában tiltott határátlépés, közokirat-hamisítás, hadkötelezettség megsértése, visszaélés lőfegyverrel, kémkedés és merénylet előkészületének bűntettével vádolta.

A büntető tanács elnöke Jan Hryckowian alezredes, tagja Józef Badecki százados volt.[6]

Pileckit 1948. május 15-én golyó általi halálra ítélték. A védő, Pilecki felesége és Pilecki auschwitzi barátai Bolesław Bierut köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvényt nyújtottak be. A köztársasági elnök a kegyelmi kérvényt elutasította.

1948. május 25-én a varsói Mokotówi Börtön udvarán Witold Pileckin Piotr Smietanski főtörzsőrmester végrehajtotta a halálos ítéletet. Pilecki elhantolásának helye máig ismeretlen.

1989-ig a Lengyel Népköztársaságban valamennyi Pileckivel kapcsolatos adatot szigorúan cenzúráztak.

Rehabilitáció és utóélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Powązki Katonai Temető, Kwatera na Łączce
A lengyel Fehér Sas Érdemrend

1990-ben a Katonai Főügyészség a Pilecki elleni per felülvizsgálatát kezdeményezte. Az ítéletet 1990. október 1-jén semmisítették meg. Szimbolikus sírja a varsói Powązki Katonai Temető Kwatera na Łączce emlékfalában van.

2006. július 30-án, a Varsói felkelés 62. évfordulójára rendezett ünnepségek keretében Lech Kaczyński köztársasági elnök Pileckit posztumusz a Fehér Sas Érdemrenddel tüntette ki.


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Lidia Świerczek: Pilecki élete. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete.
  2. Nem kevés sajátos humorral ezeket a rajtaütéseket lengyelül „fogócskának” (łapanka) hívták.
  3. 1937-től november 11-én ünnepelik a lengyel függetlenséget.
  4. Szójáték: ez egyszerre jelenti a nem-et és a függetlenség (niepodległoś) első szótagját
  5. Feleségének – mint később kiderült – az utolsó beszélőn megjegyezte: „Auschwitz ehhez képest csak egy játszadozás volt”. Ld.: Ewa K. Czaczkowska. Chcą beatyfikacji Pileckiego. „Rzeczpospolita”. 2008. október 24., Nr 249 (8150). S. A9 (pol.)
  6. Łapiński őrnagy és Hryckowian alezredes korábban a Honi Hadsereg tisztjei voltak


Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]