William Laud
| William Laud | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | William Laud |
| Született | 1573. október 7. Reading, (Berkshire) |
| Nemzetiség | angol |
| Elhunyt | 1645. január 10. (71 évesen) London |
| Sírhely | Oxford |
| Iskolái |
|
| Munkássága | |
| Vallás | keresztény |
| Felekezet | anglikán |
| Tisztség |
|
| Hivatal | londoni püspök |
| Hivatali idő | 1628–1633 |
| Felszentelés | 1601. április 5. |
| Hivatal | canterburyi érsek |
| Elődje | 1633–1645 |
 | |
| William Laud aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz William Laud témájú médiaállományokat. | |
William Laud (Reading, (Berkshire), 1573. október 7. – London, 1645. január 10.) canterburyi érsek.
Életpályája[szerkesztés]
Teológiát tanult Oxfordban. 1601. április 5-én szentelték pappá. Már az egyetemen kitűnt a puritanizmus iránti mély ellenszenvével. Stanfordi és kilworthi pap buzgó egyháziasságával és a szegények segélyezésével vált ismertté. Huntingdoni fődékánként (1615) magára vonta I. Jakab király figyelmét, és 1617-ben a király kíséretében Skóciába ment, hogy itt újra visszaállítsák a püspöki egyházkormányzatot. Ez a kísérletük azonban nem volt sikeres. 1621-ben saint-davidsi, I. Károly trónra léptével bathi és wellsi, majd 1628-ban londoni püspök, majd csakhamar miniszterelnök, majd 1633-ban canterburyi érsek lett.
A király egyházi ügyekben teljhatalommal ruházta fel, és Laud élt is ezzel a hatalmával a puritanizmus üldözése során.[1] Az anglikán egyháznak a tekintélyét díszes pompával próbálta fenntartani. A puritánok szemében a király és Laud Róma ügynökeinek számítottak, akik az ország rekatolizációját próbálták előkészíteni. Laud az uralkodói hatalmat égi eredetűnek tekintette, az alattvalók számára feltétlen engedelmességet rendelt, szembekerülve ezáltal a puritánokkal, akik elutasították a világi és egyházi hatalom beavatkozását a lelki ügyekbe.[2] Hívei visszavitték a templomokba a korábban eltávolított mozaikablakokat, a kereszteket, feszületeket, orgonákat. Az úrasztalát ismét emelvényre állították, korláttal vették körül, és oltárnak nevezték. A puritán kritikusok szerint a "laudisták" legfőbb jellemzője a felszínes tekintélyelvűség és a szertartási rendhez való merev ragaszkodás volt.[3] Azt is mondták róla, hogy annyira hajlott a katolicizmus felé, hogy a pápa bíborosi hivatalt ajánlott neki.[4]
I. Károly megpróbálta Laud egyházpolitikáját rákényszeríteni Skóciára is, de csúfos vereséget szenvedett. Ezek után a parlament szabadon bocsáttatta a Laud által bebörtönzött puritán William Prynne-t és John Lilbourne-t, és hazaárulás vádjával vád alá helyezték Laud érseket. Közelebbről azzal vádolták, hogy megpróbálta eltöröltetni a parlament jogait, törvénytelen módon hajózási adókat vetett ki, és az angol egyházat megpróbálta összeegyeztetni a római egyházzal. A bírósági eljárásnak nem sikerült bizonyítania a vádakat, ennek ellenére a hosszú parlament megszavazta Laud halálos ítéletét.[5]
Munkássága[szerkesztés]
Laud kéziratokat gyűjtött; az oxfordi egyetemnek élete folyamán 1300 darab, különböző európai és keleti nyelveken írt értékes kéziratot ajándékozott. Naplóját Wharton adta ki 1694-ben, és Parker oxfordi könyvkiadó 1857-60 között megjelentette levelezését és különböző iratait The works of the most reverend father in God, William Laud címmel.
Hivatkozások[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Chadwick 2003: Owen Chadwick: A reformáció. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963-389-400-X.
- Pallas: Bokor József (szerk.). Laud, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Schaff: The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Grand Rapid, Michigan: Baker Book House. 1952.
- Szántó 1986: Szántó György Tibor: Anglia története. Budapest: Maecenas. 1986. ISBN 963-7425-53-5.
- Szántó 2009: Szántó György Tibor: Forradalom Angliában. In: A kora újkor története. szerk. Poór János. Budapest: Osiris. 2009. ISBN 978-963-276-013-1. 46-70. oldal.
További irodalom[szerkesztés]
- Hugh Trevor-Roper: Archbishop Laud, 1573-1645 ISBN 1-84212-202-9
Külső hivatkozások[szerkesztés]
