Wilckens Henrik Dávid

Wilckens Henrik Dávid (Wolfenbüttel, 1763. november 14. – Selmecbánya, 1832. május 25.) a magyarországi erdészeti felsőoktatás megteremtője, a Selmeci Akadémia (a Nyugat-magyarországi Egyetem jogelődje) egyik alapítója.

Életútja

A braunschweigi hercegség pincemesterének fia 1763. november 14-én született Wolfenbüttelben. A helmstedti egyetem orvosi karán, a freinbergi bányászati akadémián és a göttingeni egyetemen végezte tanulmányait. Igazi polihisztori képzettségre tett szert: foglalkozott matematikával, kémiával, fizikával és földrajzzal, sőt még tudománytörténettel is. 1795–1799 között erdészeti tanár volt a türingiai Walterschausenben. Ezt megelőzően Saarbrückenben gyógyszerészként is dolgozott. 1808-ban került a Selmeci Akadémia akkor alapított Erdészeti Tanintézetének élére, ahol 1809-ben kezdte el oktató tevékenységét. Évtizedeken keresztül oktatta az Akadémián tanuló erdészeket és bányászokat. A magyar erdészeti szakoktatás megalapítója Selmecbányán halt meg 1832. május 25-én.

Munkássága

Wilckenst tekinthetjük az erdészettudomány első professzorának Magyarországon. Az oktatás érdekében rügy-, lomb-, virág- és maggyűjteményeket állított össze. Fiziológiai és növénykórtani gyűjteményeket szerzett be, megtervezte a botanikus kert és a tanulmányi erdő létesítését. Ötkötetes erdészettana (Forstkunde) kéziratban maradt. A német nyelvű munka első kötetében az általános növénytannal, a másodikban az erdészeti növények ismertetésével, a harmadikban a természetes fatermesztéssel, a negyedikben az erdőhasználattal (benne mellékhasználatként, többek között a vadászattal), az ötödikben pedig mesterséges fatenyésztéssel foglalkozott. Előadásai az akadémián átfogták az erdészeti tudományok egészét: az erdészeti tervrajzok és térképek, az építészeti rajzok készítésén át a jogismeretig és a bányaácsolásig szinte mindent tanított. Wilckens egyébként Selmecbányát nem találta a legalkalmasabbnak az Erdészeti Tanintézet számára. Az intézmény mégis Selmecen maradt, s európai hírűvé fejlődött. Érdemei az erdészeti felsőoktatás megteremtésében elvitathatatlanok, és emiatt különösen fájó, hogy egyetlen korabeli, hiteles ábrázolás sem maradt fenn róla. Leírásokból azonban ismerjük a tudós tanár egyéb érdemeit is. Azt például, hogy nemcsak a hallgatókkal, hanem az erdőben, fűrésztelepeken dolgozó munkásokkal is sokat törődött. „Többször járt el a felettes hatóságoknál az erdei munkások élet- és munkakörülményei javításának ügyében. (Még nagybetegen is kijárt a közeli erdőkbe, hogy intézkedései végrehajtását a helyszínen ellenőrizze.)”.

Wilckens emlékműve a soproni botanikus kertben

Emlékezete

A selmecbányai evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra, de sírja már nem található meg. Azt az emlékoszlopot is ledöntötték a trianoni békeszerződés után, melyet 1912-ben állítottak tisztelői. 1958-ban a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (ma: Nyugat-Magyarországi Egyetem) botanikus kertjében állítottak tiszteletére emlékművet, egy egyszerű, durván megformált kőtömböt, melynek felirata latin és magyar nyelven méltatja munkásságát.

Művei

nyomtatásban megjelent:

• Die Forstmännische lehre von dem Oertlichen (Braunschweig, 1800)
• Die Aufgangsgründe der natürlichen Holzzucht (Braunschweig, 1801)

Források

• Csáky K. (2003): Híres selmecbányai tanárok. Lilium Aurum, Dunaszerdahely. p.:189-190
• Oroszi S. (1989): Magyar Agrártörténeti Életrajzok R-Zs. p.:645-648.
• Hiller I. (1983): Dr. H. D. Wilckens, az erdészettudomány első professzora Magyarországon. Erdészeti és Faipari Egyetem Tudományos Közleményei.
• Bartha D. és Oroszi S. (1991): Selmec, Selmec, sáros Selmec… Vademecum erdészek számára. Erdészettörténeti Közlemények IV. Budapest-Sopron