Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Ruhaipar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kezdete: 2013. december 4., vége: 2014. január 1.

Ruhaipar (A kiemelt státuszt megkapta: 2014. január 1.)[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.” --Elkágyé vita 2013. december 4., 10:50 (CET)[válasz]

A ruhaipar a főleg textilanyagokból előállított ruházati termékek előállításával foglalkozik - a cipőket leszámítva - és így mindenkit érint valamilyen formában - akár mint ruhát viselőt, akár mint ruhát előállítót. A cikk megfogalmazza a ruhaipar definícióját, kialakulásának történetét, jelenlegi helyzetét, fejlődési lehetőségeit és irányát, mind a világban, mind Magyarországon. Szerény véleményem szerint általános érdeklődésre tarthat számot.

  • A cikk témája: A ruhaipar kialakulása, jelenlegi helyzete, fejlődési irányai. Saját jelölés.
  • A következő műhelyeket értesítettem: Műszaki tudományok műhelye
  • A cikk a várólistára került: --Elkágyé vita 2013. december 4., 10:50 (CET)[válasz]

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája[szerkesztés]

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom A szerző újabb, immár megszokottan színvonalas szócikke.  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom -- Ogodej vitalap 2013. december 13., 16:59 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Kaboldy vita 2013. december 19., 07:20 (CET)[válasz]
  8.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

Források[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Kaboldy vita 2013. december 19., 07:20 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

Teljeskörű[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Bokorember vita 2013. december 17., 10:20 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént  … szalax üzenő 2013. december 26., 17:08 (CET)  Jó lenne a következő változtatás:  Pár mondatot el tudnék még képzelni a ruhaipar környezetvédelmi vonatkozásairól. Nekem most sajnos nincs időm segíteni ez ügyben. Akár kereszthivatkozás formájában más, a témába vágó cikkeire. Én idevalónak érezném, de meggyőzhető vagyok. Pl. a gyártás során keletkező szennyezés, ami az ott dolgozókat éri, illetve, ami kijut. E mellett a kész termék egészségügyi vonatkozásai. Tehát hogy mit gondoljunk a Greenpeace ilyen szövegeiről: http://www.greenfo.hu/hirek/2013/12/13/mergezo-dzsekik, miért használnak mérgező anyagokat. Ezeket nem gondolnám nagyon bőven kifejteni, csak egy két mondatban. Viszont nagyon örülök, hogy a problémás távol-keleti, stb. munkakörülmények meg vannak említve, ezt kicsit ki is egészítettem. Köszi Bokorember vita 2013. december 16., 11:30 (CET)[válasz]

Köszönöm az észrevételt. Beiktattam egy erre vonatkozó bekezdést. --Elkágyé vita 2013. december 16., 16:55 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént Bokorember vita 2013. december 17., 10:19 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént  … szalax üzenő 2013. december 26., 17:08 (CET)  Jó lenne a következő változtatás:  Érdemes volna megemlíteni, hogy a konfekció terjedése egységesítette az öltözködést, a 19. században máshogy öltözött egy parasztember és egy tisztviselő, máshogy egy kínai hivatalnok és egy angol középosztálybeli gentleman. Ez viszont visszahatott a sorozatnagyságokra és így az árak csökkenésére.Kaboldy vita 2013. december 16., 22:07 (CET)[válasz]

Köszönöm a kiegészítést. Beiktattam a javasolt szöveget és a forrást.--Elkágyé vita 2013. december 17., 11:06 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént Kaboldy vita 2013. december 19., 07:16 (CET)[válasz]

Pártatlan[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

Fejezetek, témák[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

 megjegyzés A szokásainknak jobban megfelelne a "Történet" helyett "Története" illetve "A jelenlegi helyzet" helyett "Jelenlegi helyzete" szakaszcím. Ugyanis a szakaszcímek a cikk címére vonatkoznak. Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént --Rodrigó 2013. december 31., 12:31 (CET)  Jó lenne a következő változtatás:  Az vonatkozó szakirodalmat bemutatni azoknak, akiket mélyebben érdekel a téma - találtam egy gyűjteményt: [Ruhaipari könyvek] --Rodrigó 2013. december 26., 16:43 (CET)[válasz]

Ha minden szócikkhez felsorolnánk a vonatkozó szakirodalmat - azokon felül, amelyek a források között találhatók -, se vége se hossza nem lenne a szócikkeknek. Egyébként az általad jelzett link egy antikvárium hálózat pillanatnyi kínálatát tartalmazza, nem szívesen hivatkoznék itt rá (miért pont erre? hiszen más antikváriumok is vannak), reklám lenne. Nem érzem szükségét ennek a javasolt kiegészítésnek. – Elkágyé vita 2013. december 30., 07:06 (CET)[válasz]

 kérdés Az üzemi munkafolyamatokról, jellemző szervezeti felosztásról, esetleg jellemző berendezésekről, anyagokról, segédanyagokról egy áttekintés, akár statisztikai vonalon belefér? vagy az már egy Ruhaipari üzem témája? --Rodrigó 2013. december 27., 08:58 (CET)[válasz]

A felsorolt témakörök nem tartoznak ehhez az általános ismertetéshez. A "jellemző berendezésekre" van említés a szócikkben (varrógép, szabászati berendezések), részletesebben külön szócikkekbe valók. Ugyanez vonatkozik az "anyagokra", amelyeken a ruhaiparban a textilipar által gyártott és ruhaipari célra készült legkülönfélébb kelméket értik és ezek egy részéről már készült is szócikk (pl. szövet (textilipar)). Az általad "segédanyagoknak" nevezett termékkör (a szakmában ezeket "kellékeknek" nevezik) rendkívül szerteágazó, és például az ide sorolható varrócérna vagy cipzár, tépőzár meg is található a meglévő szócikkek között. Javaslatodat figyelembe véve azonban valóban beiktattam egy kiegészítő mondatot a bevezetésbe. Ebben a szócikkben egy ipari ágazatról általában van szó, annak minden részletre való kiterjesztését nem tartom szükségesnek. – Elkágyé vita 2013. december 30., 07:06 (CET)[válasz]

Megszövegezés[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom -- Ogodej vitalap 2013. december 13., 17:00 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént --Rodrigó 2013. december 27., 09:00 (CET)  Szükséges változtatás:  A jelenre való utalásokat pontosítani, mert az idő múlik - de ez egy örök enciklopédia, elavuló szócikkekkel. Például "napjainkban", "jelenleg" helyett "a 2010-es évekre" --Rodrigó 2013. december 26., 16:19 (CET)[válasz]

Tudomásul vettem a kifogást és ahol kellett, módosítottam a szöveget.--Elkágyé vita 2013. december 26., 18:13 (CET)[válasz]

Nevek és idegen szavak[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Hkoala 2013. december 13., 21:37 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

Linkek[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2013. december 4., 12:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Andrew69. 2013. december 12., 09:53 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom DenesFeri vita 2013. december 13., 12:18 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2013. december 26., 12:35 (CET)[válasz]

 megjegyzés Úgy tűnik, hogy az angol (en:Textile manufacturing) és német (de:Textiltechnik) interwikik tágabb fogalmat ölelnek fel, mint a ruhaipar. Beleolvasva a cikkekbe, azok a ruhaiparon túlmenően tartalmazzák a textilek készítését (fonalgyártás, szövés stb.) is. Hkoala 2013. december 13., 12:55 (CET)[válasz]

A nem szakemberek nálunk is úgy gondolják, hogy a "textilipar" magában foglalja a ruhagyártást is. Pedig két különböző ágazatról van szó (még a hivatalos statisztika is különbséget tesz a kettő között): a textilipar az alapanyagot készíti, annak feldolgozását ruházati termékek készítésére a ruhaipar végzi. A textiliparról egyébként már korábban egy önálló wikipédiás szócikket készítettem, megtalálható Textilipar címen.--Elkágyé vita 2013. december 13., 16:18 (CET)[válasz]
A többi wikin nincs külön Ruhaipar cikk? A jelenlegi interwikik a magyarázatod után nem igazán tűnnek jónak. Ha a magyar fogalomnak nincs párja, mert az idegen nyelvű szűkebb vagy tágabb, akkor interwiki nélkül szoktuk hagyni. --Hkoala 2013. december 13., 21:40 (CET)[válasz]
Az angol wiki a en:Clothing industry (Ruhaipar) beírásakor a en:Textile manufacturing (Textilgyártás) szócikkre irányít át, ahol a ruhaipar szó csak néhány utalásként fordul elő. A kapcsolódó szócikkek között megtalálható a en:Clothing technology (Ruhagyártás technológiája), azonban ez teljesen más felfogásban tárgyalja a témát, mint én. A német wikiben a de:Textil- und Bekleidungsindustrie (Textil- és ruhaipar) cikk összevontan foglalkozik a két iparággal és ezen belül a ruhaiparról csak egy röpke kis bekezdésben tesz említést. Az általam ismert nyelveken (angol, német, eszperantó) a Wikipédiában olvasható cikkek egyike sem tárgyalja a ruhaipart olyan felfogásban és mélységben, mint amit én állítottam össze, az eszperantó wikiben pedig ilyen szócikk ("Vesta industrio") nincs is, csak a ruházatról van egy főleg történeti összefoglalás (eo:Vesto címen). --Elkágyé vita 2013. december 14., 08:22 (CET)[válasz]

 A változtatás megtörtént Ercsaba74 vita 2013. december 18., 15:01 (CET)  Jó lenne a következő változtatás: A probléma egy fogalom, a textilruházati ipar általános, egyben rossz értelmezéséből adódik. Talán éppen ezért jó lenne pontosítani a bevezetőben egy fél mondatban a fogalmakat, hivatkozással a textiliparra. Ercsaba74 vita 2013. december 17., 17:08 (CET)[válasz]

Elfogadom a javaslatot, a bevezetőt ennek megfelelően kiegészítettem. Elkágyé vita 2013. december 18., 14:19 (CET)[válasz]
Határozottan a helyére teszi a beiktatott rész a dolgokat! Ercsaba74 vita 2013. december 18., 15:01 (CET)[válasz]

Kötetlen rész[szerkesztés]

Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

 kérdés Átnéztem a cikket, de nem találtam nyomát sem a jelenlegi helyzetet elemző részben a kormányzat által jelzett takarékossági megfontolásokból ruhákat és cipőket a büntetés-végrehajtás üzemeiben készítő projekt helyzetéről. Másik kérdésem is van, hogy vajon kell-e a Fejlődési lehetőségek rész? Hisz enciklopédiában a jövőt nem elemezzük. Andrew69. 2013. december 11., 22:08 (CET)[válasz]

Köszönöm az észrevételt. A börtönökben létesített ruhaipari üzemekről beszúrtam egy bekezdést a szövegbe. Ami a fejlődési lehetőségeket megemlítését illeti, én nem érzem itt fölöslegesnek és szeretném is megtartani.– Elkágyé vita 2013. december 12., 08:26 (CET)[válasz]
Én meg a választ. Andrew69. 2013. december 12., 09:52 (CET)[válasz]

A szócikket kiemelésre alkalmasnak találom. Két -esetleges- bővítési javaslatot szeretnék tenni.

  • 1950-től a szabó kisiparosok, segédek jelentős része "önkéntesen" szövetkezetekben tömörült. (Nem volt, különösebb bántódásuk a kívül maradottaknak sem.) A szövetkezetek nyitó termelőeszközei, a tagok által bevitt eszközök voltak. Később a szövetkezetek jelentős része is átállt a tömegtermelésre (nem volt komoly piaci kereslet a ruhacsináltatásra), A tömegtermelés megnyitotta az utat a szakképzetlen munkaerők alkalmazása előtt is. A szabó kisipari szövetkezetek mellett az ú.n. háziipari szövetkezetek tevékenységének is jelentős részét tette ki, a hagyományos ruhaipari tevékenység.
  • Az ötvenes években a munkahelyteremtésnek is fontos eszköze volt az új ruhagyárak, köztük több vidéki létrehozása is.

--Kispados vita 2013. december 25., 10:37 (CET)[válasz]

Köszönöm a hasznos kiegészítést, beépítettem a szövegbe. – Elkágyé vita 2013. december 25., 11:25 (CET)[válasz]

Összesítés[szerkesztés]

  • Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 24 416
  • Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 28 548
  • Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
  • Kezdet a munkapadon: 2013. december 4.
  • Kezdet + 4 hét: 2014. január 1.
  • Az esetleges hosszabbítás vége:

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0 -
#Források 0 0
#Teljeskörű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész - 0

Megjegyzések:

  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.