Wellmann Oszkár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wellmann Oszkár
SzületettWellmann Oszkár Vilmos
1876. október 8.
Szászrégen
Elhunyt1943. május 4. (66 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiWellmann Imre
Foglalkozásaállatorvos,
állattenyésztési szakember,
egyetemi tanár
Tisztségea magyar felsőház tagja (1939–1941)
IskoláiMagyar Királyi Állatorvosi Akadémia (–1897)
Halál okaaneurizma
SírhelyeJákó[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Wellmann Oszkár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Wellmann Oszkár, születési nevén Wellmann Oszkár Vilmos (Szászrégen, 1876. október 8. – Budapest, 1943. május 4.)[2] állatorvos, állattenyésztési szakember, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Korszerű, kísérletes biológiai kutatási módszerek alapján – gyakran Marek Józseffel és Urbányi Lászlóval közösen – leírta az állati szervezet ásványianyag-forgalmának biokémiai alapjait, s tudományos eredményeivel hozzájárult a hazai takarmányozási módszerek okszerűbbé válásához. Ugyancsak nevéhez fűződik a szarvasmarha-törzskönyvezés tudományos alapjainak kidolgozása és országos bevezetése. Három évtizeden keresztül, 1910-től haláláig állt az Állatorvosi Főiskola állattenyésztési tanszékének élén. Munkásságával és életművével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állattenyésztéstan az állatorvosképzés fontos része legyen.

Wellmann Imre (1909–1994) történész apja.

Életútja[szerkesztés]

Wellmann György és Schuster Terézia fiaként született. Középiskoláit Budapesten végezte, majd felsőfokú tanulmányait az Állatorvosi Akadémián, illetve ezzel párhuzamosan a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán kezdte meg. Állatorvosi oklevelét 1897-ben vette át, majd rövid időre körállatorvosként helyezkedett el Zsámbékon. 1897-től 1901-ig az Állatorvosi Akadémia (1899-től Főiskola) élettani intézetében dolgozott Tangl Ferenc mellett első tanársegédként. 1901-ben állatorvosi praxist nyitott Kaposváron, s itt dolgozott 1905-ig. Ezt követően a bécsi és a berlini mezőgazdasági főiskolákon képezte tovább magát, s a budapesti Állatorvosi Főiskolán 1907-ben állat-orvosdoktori oklevelet szerzett (az elsők között Magyarországon).

Ugyanebben az évben ismét a főiskolán helyezkedett el, ezúttal mint az állattenyésztés-tani tanszék segédtanára, Monostori Károly mellett. 1908–1909-ben Dánia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svájc, Németország és Ausztria élettani, biokémiai és genetikai intézeteiben tett tanulmányutakat. Már 1908-ban kinevezték az akkor alakult főiskolai állattenyésztés-tani intézet vezetőjévé, 1910-ben pedig az állattenyésztéstan tanszékvezető rendes tanára lett tanszékén. Három tanévben (1918/19, 1924/25, 1930/31) a főiskola prorektori, 1931 és 1933 között rektori tisztét látta el. 1934-től mint nyilvános rendes tanár oktatott az önállóságát veszített állatorvosi főiskola állattenyésztés-tani tanszéken. Időközben a török és a perzsa kormányok meghívására 1932–1933-ban Törökországban, 1936-ban pedig Iránban szakértelmével és tanácsaival segítette, irányította a korszerű állattenyésztési üzemszervezet megteremtését. 1939-től[3] 1941-ig tagja volt a felsőháznak, egyebek mellett az ő előterjesztésére iktatták törvénybe a tejelés-ellenőrzés és a törzskönyvezés egységesítését. Halálát agyiéreltömődés okozta. Felesége Biró Ágnes volt.

Munkássága[szerkesztés]

Kutatásai elsősorban az állatélettan biokémiai és anyagforgalmi vonatkozásaira irányultak. Hazánkban az 1900-as évek második felétől elsőként végezte el az állati szervezet, főként a fiatal növendékállatok anyagforgalmában részt vevő kémiai elemek (kalcium, magnézium, foszfor stb.) kvantitatív elemzését, és határozta meg az energiaszükséglet, az anyagforgalom – különösképpen az ásványianyag-forgalom – összefüggéseit a hús- és zsírtermeléssel, a vitaminhiány-betegségekkel. Eleinte egyedül végezte vizsgálatait etetési, takarmányozási kísérleteken keresztül, később pedig a Marek József állatorvossal és Urbányi László vegyészmérnökkel kiegészült triász tagjaként érték el közös, szélesebb körű tudományos eredményeiket. Az 1930-as években – világszerte elismerést hozó – külön publikációkat, köztük egy monográfiát szenteltek az angolkór és a csontlágyulás anyagforgalmi okainak feltárására, s megállapították, hogy a kór – a korabeli feltételezésekkel szemben – nem a D-vitamin hiányára, hanem az állati szervezet mész- és foszforsavforgalmának zavarára vezethető vissza. A kórt megelőzendő állatfajonként meghatározták az ásványisó-bevitel optimális mennyiségét és arányát, és ennek figyelembevételével kidolgozták a jószágonkénti takarmányszükséglet alkáliföldfém-tartalmát (alkalitás). Eredményeikkel nagymértékben hozzájárultak az okszerűbb állattenyésztési és takarmányozási módszerek kidolgozásához és elterjesztéséhez, az angolkór megelőzéséhez.

Ezenkívül Wellmann foglalkozott a tejelés fiziológiai alapjaival és a tehéntej-felhasználás optimalizálásával, kidolgozta az itatásos borjúnevelés alapjait, vizsgálta a kancavemhesség időtartamának élettani okait, az ibolyántúli sugárzás és a vitaminok jelentőségét a takarmányozásban. Úttörő szerepet játszott az állathigiéniai kutatások hazai elindításában, különös figyelmet szentelt az akklimatizáció kérdéskörének. Behatóan foglalkozott az örökléstannal és annak alkalmazásával az állattenyésztésben, különösen a szarvasmarha-tartás területén. Eredményei alapján kidolgozta a korszerű, és az akkori nemzetközi példáktól tudományos alapon elszakadó szarvasmarha-törzskönyvezés, tenyészkiválasztási rendszer és a küllemi bírálat alapjait (1926), amely később mintául szolgált a nemzetközi szarvasmarha-törzskönyvezési szabvány és további állatfajok hazai törzskönyvezési eljárásához is.

Nevéhez fűződik egy hiánypótló áttekintés, az Általános tenyésztéstan megírása (1921; 1928-ban bővített kiadása is), ezenkívül közreműködött több állattenyésztés-tani, takarmányozási kézikönyv, tankönyv megírásában is. Állandó rovatvezetője volt a Köztelek című mezőgazdasági lapnak, szerkesztőbizottsági elnöke a Magyar Állattenyésztésnek. Az 1930-as években rendszeresen előadásokkal vett részt az évente megrendezett állatorvosi kongresszusokon.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1936-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-ben rendes tagjává választották. 1919-től tagja volt az Országos Állategészségügyi Tanácsnak. 1933-tól 1939-ig, majd 1941-től 1943-ig a Magyar Természettudományi Társulat mezőgazdasági szakosztályának alelnöke volt. Emellett ellátta az Országos Törzskönyvelő Bizottság elnöki (1934–1943), a Szarvasmarha-tenyésztő Egyesületek Országos Szövetségének alelnöki, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület állattenyésztési és állat-egészségügyi szakosztályának társelnöki tisztét.

Az állattenyésztési eljárások fejlesztése terén elért érdemeiért 1936-ban a Signum Laudis kitüntetésben részesült.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Általános állattenyésztéstan. Budapest: Pátria. 1921.  
  • Általános állattenyésztés: Küllemtan, egészségtan és takarmányozástan. Szerk. Szabó Lajos. Vác: Váci fegyintézet ny. 1923.  
  • Magyarország állattenyésztése I: Szarvasmarha-tenyésztés. Budapest: Országos Magyar Gazdasági Egyesület. 1926.  
  • Küllemtan: Egészségtan és takarmányozástan. Budapest: Lehel Bajtársi Egyesület. 1927.  
  • A rhachitis oktani, anyagforgalmi, kórfejlődéstani, kórbonctani és klinikai vonatkozásaiban I–II: Kísérletes és összehasonlító tanulmány. Budapest: (kiadó nélkül). 1930–1932.   (Marek Józseffel)
  • Lótenyésztés. Budapest: Lehel Bajtársi Egyesület. 1933.  
  • A baromfi, szarvasmarha, juh, kecske, kutya és nyúl tenyésztése. Szerk. Romvári József–Tóth Béla. Budapest: Lehel Bajtársi Egyesület. 1938.  

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ https://library.univet.hu/portre/sirok.pdf
  2. ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. XIV. ker. állami halotti akv. 562/1943. folyószáma alatt.
  3. ↑ A Magyar nagylexikon és az Új magyar életrajzi lexikon alapján 1936-tól volt a felsőház tagja.

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 1036–1037. o.  
  • Mezőgazdasági lexikon II. (L–Zs). Szerk. Barna József et al. 2., átd. kiadás. Budapest: Mezőgazdasági. 1982. 864. o.
  • Magyar agrártörténeti életrajzok III. (R–Zs). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1989. 626–630. o. ISBN 963-7092-06-4  
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 864–865. o. ISBN 963-85433-5-3
  • Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 661. o. ISBN 963-9257-19-2  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1402–1403. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 1343–1344. o. ISBN 963-547-414-8  
Commons:Category:Oszkár Wellmann
A Wikimédia Commons tartalmaz Wellmann Oszkár témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wellmann_Oszkár&oldid=26959883”