We Will Rock You (dal)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(We Will Rock You szócikkből átirányítva)
Disambig gray.svg  A „We Will Rock You” szócikk ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: We Will Rock You (egyértelműsítő lap).
Queen
We Will Rock You
Wearethechampions.jpg
Kislemez a(z) News of the World albumról
B-oldal We Are the Champions
Megjelent 1977. október 7.
Formátum 7", 12", CD, kazetta
Felvételek
  • 1977. július–szeptember
    Basing Street stúdió, London
    Wessex stúdió, Highbury
  • 1977 október
    BBC Maida Vale 4 stúdió (gyors verzió)
Stílus Hard rock
Hossz 2:01
Kiadó EMI (2708)
Elektra (E45441)
Szerző Brian May
Producer Queen, Mike Stone (társproducer)
Queen-kronológia
Queen’s First EP
(1977		 We Are the Champions/We Will Rock You
(1977)		 Spread Your Wings
(1978)
A News of the World album dalai

A We Will Rock You az első dal a brit Queen rockegyüttes 1977-es News of the World albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt.

Az inspirációt a rajongóik hangos lelkesedése adta a koncerteken, ennek hatására akart egy kifejezetten olyan dalt írni, amelyet a koncerteken a közönség könnyen tud az együttessel énekelni. A dal alapját a jellegzetes két dobbantás és egy taps adja, ehhez jön az egyéb kíséret nélküli ének, a dal végén pedig egy jól felismerhető gitárszóló hallható.[1]

1977. október 7-én kislemezen is megjelent, a „We Are the Champions“ B oldalán (egyes országokban dupla A oldalas kislemezként). Ez volt az együttes első nemzetközileg sikeres kislemeze, Amerikában a 4. helyet érte el a slágerlistán. A két dalt összefűzve rendszeresen előadták a koncertjeiken, jellemző módon az előadások végén. Egyike az együttes legismertebb és legjellemzőbb dalainak, több az együtteshez kapcsolódó kiadvány, előadás nevében szerepel, például We Will Rock You musical, vagy Greatest Hits: We Will Rock You Edition. Bár a maga idejében az albummal együtt a „We Will Rock You“-t is vegyes kritikák érték, az évek múlásával egyre több kritikus ismerte el a jelentőségét, manapság pedig már az együttes egyik legjobb dalának tartják.[1][2][3]

Tartalomjegyzék

Inspiráció és felvételek [szerkesztés]

Az 1970-es évek közepére a Queen már sikeres együttes volt, nagy látogatottságú koncerteket adtak mind Európában, mind Amerikában. A rajongók lelkesedése a koncerteken nagy hatással volt mind Mayre, mind Freddie Mercury énekesre. Egy 1977-es koncerten, a birminghami Bingley Hallban a közönség aktív részese volt az előadásnak: „Végigénekelték az összes dalt. Birminghamben például olyan hangosak bírtak lenni, hogy abba kellett hagynunk a zenélést és hagyni, hogy ők énekeljenek nekünk.” Miután az együttes levonult a színpadról, a közönség a „You’ll Never Walk Alone” című futballindulót énekelte nekik.[4] May szerint az eset nagy hatással volt rá és Mercuryra, mindketten rögtön arra gondoltak, hogy milyen érdekes lenne kifejezetten úgy írni a dalokat, hogy számítanak a közönség részvételére. Aznap este May sokat gondolt a történtekre, reggel pedig már a „fejében volt a dal”, és mintegy tíz perc alatt megírta az alapjait[4] (Mercury hasonló hatásokra írta a „We Are the Champions“ című dalt). A tény, hogy a dalt közönség számára írta, arra ösztönözte, hogy egy nagyon egyszerű dalszerkezetet építsen fel, mivel „egy egyszerű motívumot mindenki el tud énekelni, tapsolni, vagy a lábával dobbantani.”[5] Végső soron ezek a hatások nagy befolyással voltak az együttes későbbi aréna rock stílusára: „Az elején azt szerettük volna, ha az emberek leülnek, és ránk figyelnek, mert hittük, hogy valami fontosat mondunk nekik. De ők az előadás része akartak lenni. A végén úgy döntöttünk, hogy nem küzdünk ez ellen, hanem felhasználjuk a jobb koncertek érdekében.”[4]

Az alapot adó dobbantások felvételekor nem használtak dobot, valódi taps és lábdobbantás hallható. A lábdobbantásokat egy öreg wessexi templomban vették fel (Roger Taylor szerint egy zongorán ülve, May viszont később ezt cáfolta[6]) annak jó akusztikai adottságai miatt.[7] A tapsot és a refrén kántálását az együttes tagjai produkálták, ezen felül behívtak a stúdióba éppen ott dolgozó embereket, hogy telítsék a hangzást (a nevek nem ismertek, a borítón a „Queen crew”-nek, azaz az együttes körüli személyzetnek köszönték meg a közreműködést.) Ezen felül a dal nem igényelt különösebben hosszabb munkálatokat, a dalvégi gitárszólót May játszotta fel, egy számára szokásos beállításban: a hídi és a középső hangszedő azonos fázisba volt kapcsolva.[8] Erősítőnek egy szokásos AC30-ast használt, a hangzást egy Foxx phaserrel torzította. May szerint a szólót is ugyanabban a templomban vették fel, ahol a dobbantásokat, ezért a gitárhangzást már nem kellett a stúdióban telíteni (szokásuktól eltérően egy szimpla, természetes felvétel került a dalba), mert a terem akusztikája nagyrészt megoldotta ezt a feladatot. Ő és Mike Stone hangmérnök (és társproducer) sokat kísérleteztek a helyiség bemikrofonozásával, hogy egy természetes hangzást sikerüljön felvenniük.[9]

1977. október 28-án a BBC újra felkérte őket, hogy a stúdiójukban vegyék fel pár daluk alternatív változatát, ahogyan azelőtt már öt alkalommal is megtették. Ez alkalommal felvették a dal hagyományos és gyors változatát is. Mivel a kórus részekhez többféle különböző hangra volt szükség, a felvétel producerét, Jeff Griffint, és a hangmérnököt, Mark Robinsont is behívták vokálozni.[10] A két felvételt több másik dallal később lejátszották a rádióban. Mikor visszahallgatták az anyagot, észrevették, hogy egy rádióműsor felvételét hallhatják az első versszak után, amelyben egy hang Hermann Hesse Siddhartha című regényéből olvas fel egy tizenöt másodperces részletet. Az együttes úgy döntött, hogy meghagyják ezt a felvételt is, ami végül az 1992-es „Queen – We Will Rock You” olasz kalózfelvételre került fel.[11]

Zene és szöveg [szerkesztés]

We Will Rock You
A dal első versszaka. Megfigyelhető a folyamatos „dobbantás–dobbantás–taps”, a dal végéig ez az egyetlen kíséret az ének mögött.
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A zenei elrendezés a végletekig leegyszerűsített. A dal e-moll hangnemben íródott, üteme 4/4-es, percenkénti ütemszáma 40 körül van.[12] Az alapot a két lábdobbantás, majd az egy taps, és végül az azt követő szünet jelenti.[1] Ez a motívum végigfut a dal egészén, és leszámítva a dalvégi gitárszólót, semmi más „hangszer” nem hallatszik. Nyolc ütem után kezdődik az a cappella ének, ezt Mercury egyedül adta elő. Három rövid, öt-hat soros versszak hangik el, mindegyik végén a dal címét is adó „we will rock you” refrén hallható. Míg a versszakokat egyedül Mercury énekli, addig a refrént az együttes többi tagjai, valamint a stúdióba behívott egyéb emberek kiabálják. A gitár-visszacsatolás már az utolsó versszak vége felé erősödik, beúszik a gerjedő gitár hangja, majd amikor az ének abbamarad, elhangzik a szóló. May szándékosan alakította így a dalszerkezetet, azt szerette volna, ha a csupasz versszakok után meglepetésként éri a hallgatót, amint hirtelen meghallja a gitár hangját.[9] A szóló A és D/A akkordokból épül fel,[13] több hirtelen megállással, egyike a rockzene legfelismerhetőbb és leghíresebb gitárhangjainak. A gyors verzió közelebb áll egy hagyományosabb rockdal hangzásához, az ének gyorsabban, gördülékenyebben folyik, és végig teljes, power akkordok vezérelte hangszerelés kíséri.[9] A két verzió közül az eredeti, lassú az ismertebb.

A dal szövege három versszakra tagolódik. Mindegyik versszak a buddy (haver) megszólítással kezdődik, és három életkorban szólít meg: az első versszakban mint fiú (boy), a másodikban mint fiatal, erős ember (young man, hard man), a harmadikban pedig mint öreg, szegény ember (old man, poor man). Elterjedt vélemény, hogy az akkoriban divatossá váló punkmozgalmat gúnyolta ki, hasonlóan az album „Sheer Heart Attack” című dalához. Más feltevések szerint egy életpályát mutat be, kezdve a gyermekkel, aki céltalanul éli az életét, át a fiatalemberen, aki legyőzhetetlennek hiszi magát, elérve az öreghez, akit legyőzött a világ.[14] Maga Brian May is alátámasztotta ezt a magyarázatot, mikor a Q magazinnak így nyilatkozott: „Ez »az ember három életszakasza« himnuszunk”,[15] egy 2001-es interjúban pedig azt mondta róla, hogy: „egy az életről szóló üzenet”.[16] Kritikusok között gyakori volt a vélekedés, hogy a szöveg harciinduló-jellegű, esetleg az együttes más együttesekkel szembeni felsőbbrendűségét hirdeti.[17]

Kislemez [szerkesztés]

A News of the World album vezető kislemezeként jelent meg 1977 október 7-én. Angliában a „We Are the Champions” B oldalas dala volt, de több országban, például Amerikában is dupla A-oldalas kislemezként jelent meg. A rádiókban gyakran egymás után játszották le a két dalt. May szerint azért adták ki egy kislemezen ezt a két dalt, mert mindkettő a közönség részvételére számít, így ez a kislemez lett a „közönséggel való kommunikációjuk csúcspontja".[18] Jól szerepelt a slágerlistákon, Angliában a második helyre került, Amerikában pedig eddigi legsikeresebb kislemezükként a negyedik lett, valamint Franciaországban, Írországban és Hollandiában is az első öt közé került. Angliában még abban az évben aranylemez,[19] Amerikában 1978-ban platinalemez lett[20] – ez volt az Elektra Records első milliós példányszámban elkelt kislemeze.[21] A kislemez borítója az albumborító koncepcióját utánozva egy robotfejet ábrázolt. Az albumborítót és a kiegészítő illusztrációkat Frank Kelly Freas sci-fi illusztrátor készítette a saját képéből, amely eredetileg az Astounding Science Fiction magazin 1953 októberében megjelent számának borítója volt.[22] A kép megtetszett Roger Taylor dobosnak, és felkérte Freast, hogy dolgozza át az együttes számára, aki beleegyezett ebbe.[23] A News of the World borítóján egy óriás robot felsőteste látható, amint a markában sebesült és halott embereket tart (akik az együttes tagjaira emlékeztetnek). A kislemezborítón csak a robot feje látható.

1979-ben a Live Killers kiadványról kimásolt élő verzió megjelent kislemezen Japánban és Amerikában, de nem került fel az eladási listákra. Ugyancsak 1979-ben a gyors verzió koncertfelvétele a „Crazy Little Thing Called Love” kislemez angliai kiadásának B oldalán szerepelt. 1988-ban újra kiadták Angliában a „We Are the Champions”/„We Will Rock You” kislemezt 3 hüvelykes CD-formátumban – a „We Will Rock You” ezen is B oldalas volt. A kislemez újra megjelent 1992-ben Amerikában is, és az 52. helyet érte el a Billboard Hot 100-on.[24] 1996-ban a „Too Much Love Will Kill You”, majd 1998-ban a „No-One but You (Only the Good Die Young)” kislemezre került fel. 2000-ben a Five popegyüttes és a Queen közösen kiadott kislemezén jelent meg, és az első helyet érte el a brit slágerlistán. 2002-ben szerepelt a brit The Sun magazin játékában: aki visszaküldött hat kupont az újságból, az egy kislemezt kapott ajándékba. Ezen az eredeti, a gyors verzió BBC-s felvétele, és egy a We Will Rock You musical előadásán felvett változat szerepelt.[14]

Kritikai fogadtatás [szerkesztés]

Már a korabeli kritikák kiemelték a dal egyszerűségét.[21] A The Washington Post kritikusa szerint: „az együttes legfeltűnőbb jellegzetessége a heavy metal basszus – nehéz gitár és dobszólamok - , amely támogatja és egyszerre szembemegy többszínű dallamos részekkel. Egy jó példa erre az album első száma, a „We Will Rock You”, amely egy csodálatosan primitív, törzsi rituálé.”[25] A Rolling Stone kritikusa az egész albumot negatívan fogadta, a „We Will Rock You”-t pedig Leni Riefenstahl náci propagandafilmjeinek hangulatához hasonlította ("egyszerre rockhimnusz és csatainduló"),[26] majd ugyanennek az újságnak a hasábjain az 1978-as Jazz album kritikájában Dave Marsh az együttes felsőbbrendűségét kihirdető dalnak,[17] az 1979-es Live Killers kritikájában David Fricke pedig árja csatadalnak nevezte.[27] A kislemezt, ahogyan általában a Queen megjelenéseit vegyesen fogadták, a Sounds magazin szerint „úgy látszik a túl nagy népszerűség és a publicitás ellopja a fiúktól a szikrát és a pezsgést”, a Disc a minimalista dalszerkezetre reflektálva Mercury rajongóinak különc tapsviharának nevezte, az NME viszont kedvezően írt róla: „ha ez a dal a focidrukkereknek íródott, alkalmas rá, hogy a páholyból ordítsák. Nem rossz ötlet”.[21] A rajongók körében mindvégig népszerű maradt, a „We Are the Champions” mellett gyakran felhangzott különböző sportesemények során,[1] nem egyszer pedig más együttesek koncertjei előtt énekelte a közönség.[28]

A visszatekintő kritikákban egységesen nagyobb elismerést kap. A BBC írója protorap dalnak nevezte, utalva az acapella versszakokra.[29] Az Allmusic a Queen egyik legnagyobb himnuszának nevezte, és így méltatta: "Nehéz Brian May minimalista szerzeményéhez hasonló dalt találni (talán Gary Glitter „Rock and Roll”-ja), ahol csak az ének és az ütős hangszerek töltik ki az idő nagy részét, kivétel a gitárszóló a végén. A zenekar úgy érezte, hogy írniuk kell egy csatadalt a közönségnek, amelyet új életre kelthetnek a koncerteken, és sikerült megalkotniuk a rockzene egyik legnagyobb és legemlékezetesebb szerzeményét."[1] Az Entertainment Weekly írója a tömegviselkedés legmeggyőzőbb rockzenei példájának tartotta,[30] később pedig ugyanezen lap hasábjain ezt írta róla: „az agyhalott, futballszurkoló kántálás inspirációt jelentett az 1980-as évek majdnem minden hard rock slágeréhez, Joan Jett „I Love Rock and Roll”-jától kezdve a Def Leppard minden számáig.”[31] George Starostin zenekritikus viszont éppen a közönséggel való kapcsolatot tartotta a dal (és egyben az együttes) gyenge pontjának: „Talán az egész világon én vagyok az egyetlen ember, aki teljesen gyűlöli a „We Will Rock You”-t. Természetesen sok embernek ez a Queen legjellegzetesebb dala, különösen azoknak, akik szeretik, ahogyan a Queen szétrúgja mindenki seggét, és elringatja az egész világot, de én mindig is undorodtam ettől a »hé, most megmutatjuk, hogy mi vagyunk a legnagyobbak, legkövérebbek és legédesebbek« hozzáállástól. Mintha Mercury és társai szándékosan játszanának a közönséggel, kielégítik a legalacsonyabb kívánságait és szenvedélyeit; ez a »kereskedelmi« zene, a szó legrosszabb értelmében.”[32]

Általában a rocktörténet legjobb dalai közt tartják számon: a Rolling Stone magazin „minden idők 500 legjobb dala” listáján a 338. helyre sorolták,[2] az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége által összeállított „az évszázad dalai” listán a 146. helyre került.[3] Szerepelt Paul Williams 1993-as 100 legjobb rock and roll dalát összeállító listájában, a PopMatters magazin „100 legjobb dal Johnny Rotten óta” listáján pedig a 80. helyre került.[33] Mark Hodkinson az együttes korai éveiról szóló Queen: The Early Years című könyvében „neandervölgyi nagyképűsködésnek” nevezte - egyszerre utalva az egyszerű dalszerkezet egyszerűségére, és a dalszöveg sugallatára.[34] A Nielsen SoundScan 2009-es jelentése szerint a 2000 és 2009 közötti időszakban az 1970-es években megjelent dalok közül a „We Will Rock You” volt az ötödik legtöbbször internetről letöltött dal,[35] és 2010 szeptemberéig több mint 1,9 millió alkalommal vásárolták meg az erre szakosodott weboldalakról.[36] A Sony Ericsson 66 országra kiterjedő, 700 ezer embert érintő felmérésén a 12. legnépszerűbb dalnak bizonyult.[37]

Videoklip [szerkesztés]

A filmhez egy egyszerű, élő előadást utánzó videoklip készült 1978 februárjában. A klipet Taylor házának kertjében vették fel (aznap még a „Spread Your Wings”-hez is leforgatták a videót ugyanabban a beállításban), a forgatási szünetben pedig John Reid autójának hátsó ülésén aláírták azokat a papírokat, amelyek kimondták az együttes függetlenedését a John Reid Enterprises-tól – ettől kezdve az együttes saját magát menedzselte.[38] A felvétel során May a Red Special egy másolatán játszott, mivel nem akarta az eredeti hangszert a szélsőséges hidegnek kitenni. A másolatot John Birchem készítette, és bár külalakra tökéletes volt, May sosem kedvelte meg a hangját.[forrás?] Bár az ezt megelőző klipekben még kosztümökben szerepeltek, ebben a videóban egyszerű utcai ruhában láthatóak, jelezve a változást az előző albumok glam stílusától a News of the World rockosabb felfogásáig. A videoklip később felkerült a Greatest Flix és Greatest Video Hits 1 válogatásokra.

Élőben [szerkesztés]

We Will Rock You (gyors)
A dal gyors változatának előadása egy 1982-es koncerten (a Queen on Fire - Live at the Bowl koncertalbumról).
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A megjelenésétől kezdve rendszeresen elhangzott a koncerteken. Ahogyan más aspektusban is, itt is párban szerepelt a„ We Are the Champions”-szel, a koncertzáró szerepet töltötték be (ez a szokás csak az 1986-os Magic Tour során változott, amikor a „Friends Will Be Friends” ékelődött a két dal közé). Híven az alapgondolatához, a közönség részese volt az előadásoknak: eltapsolták a dobütemet, és Mercuryval együtt skandálták a refrént. A koncerteken természetesen nem a lábdobbantás és a taps adta az ütemet, hanem a dobok: két lábdob helyettesítette a dobbantást, egy pergődob a tapsot. Nem játszották teljesen csupaszon, bevezetésként gyakran gitárriffek kísérték, de ennek ellenére megőrizte a jellegzetességét. Az 1985-ös Live Aid koncerten tartott előadásuknak is része volt, bár az idő szűke miatt csak egy versszakot adtak elő, azután rögtön a gitárszóló következett. A Queen + Paul Rodgers turnék során is rendszeresen előadták, megtartva a koncertzáró szerepet. Brian May, sőt néha Roger Taylor is játszotta a szólókoncertjein. Az 1992-es Freddie Mercury emlékkoncerten Axl Rose énekelte el.[39]

Szinte az együttes összes koncertanyagán szerepelt, így az 1979-es Live Killers koncertalbumon, a 2003-as Queen on Fire - Live at the Bowl CD-n és DVD-n, az 1984-es We Will Rock You koncertfilmen (amely 2007-ben Queen Rock Montreal néven is megjelent), csak az eredeti verzió a Live at Wembley Stadium DVD-n, a Live Magic és Live at Wembley ’86 koncertalbumon, valamint a Return of the Champions CD-n és DVD-n.

A dal gyors verziója 1977-től 1981-ig volt a Queen-koncertek nyitó száma. Az 1982-es Hot Space album megjelenése után került ki a koncertprogramból. Ez a változat is szerepelt a Live Killers koncertalbumon.

Feldolgozások [szerkesztés]

2000-ben Roger Taylor és Brian May a brit Five fiú együttessel elkészítette a dal átdolgozott változatát. Ez egy teljesen új felvételen alapult, de plusz szövegeket tartalmazott, amelyet Jason Brown és Richard Breen, a Five tagjai írtak. A feldolgozás több mint egy perccel hosszabb lett, mint az eredeti. Ami megkülönbözteti a többi feldolgozástól, hogy Taylor és May a Queen név alatt részt vettek a projektben. A dal a Five Invincible című albumán jelent meg.

A News of the World 1991-es újrakiadására Rick Rubin producer készítette el a dal remixét. Bár az együttes nem volt elégedett ezzel a változattal, és visszautasította, a Hollywood Records mégis elfogadta, így felkerülhetett az újrakiadás bónuszdalai közé. Több mint kétszer olyan hosszú volt, mint az eredeti dal. Dob és basszus rájátszásokat is tartalmazott, amiket Chad Smith és Flea, a Red Hot Chili Peppers tagjai játszottak fel. Henry Rollins egy paródia átdolgozást készítette el 1987-ben, „I Have Come to Kill You” címen, a Henrietta Collins & The Wife-Beating Child-Haters hardcore punk együttes EP-jére. A Warrant glam metal együttes feldolgozása az 1992-es Galdiator című filmben hangzott fel. A brazil Viper heavy metal együttes a gyors verziót dolgozta fel, megjelent az 1992-es Evolution albumukon, és az 1993-as Maniacs in Japan koncertalbumukon. Linda Ronstadt altatódal stílusban adta elő 1996-os Dedicated to the One I Love albumán.

Alanis Morissette 1996-os turnéjának ráadásaiban adta elő. Robbie Williams a Knobworth Parki koncertjén adta elő, így felkerült a koncertről készült Live at Knebworth című DVD-jére is. 2003-ban Anastacia a Nelson Mandela fémjelezte 46664 koncerten Roger Taylor és Brian May társaságában adta elő. 2004-ben Britney Spears, Beyoncé Knowles és Pink előadásában újra felvették egy televíziós reklám kedvéért. A felvétel producere Brian May volt. A reklámfilm a római Colosseumban játszódott, ahol a három énekesnő gladiátort játszott, és a dalt énekelve fellázadtak a császár (Enrique Iglesias) ellen. A filmben Brian May és Roger Taylor is megjelent. A Nickelback All the Right Reasons albumának bónuszdalai között szerepelt. A Bon Jovi 2007-es turnéján a Summertime című daluk bevezetőjeként hangzott el. A KoЯn együttes turnéján a „Coming Undone” című daluk közepén adták elő. 2007-ben a 41. Super Bowl kezdőünnepségén Prince adta elő. 2008-ban Celine Dion énekelte a világkörüli koncertjein. Az újra összeállt Stone Temple Pilots játszotta egyes koncertjein. Több másik Queen dal mellett szerepelt a Lego Rock Band elnevezésű virtuális gitár játék internetről letölthető dalai között.

Közreműködők [szerkesztés]

Hangszerek:

  • Brian May: Red Special
  • Queen: taps és lábdobbantás

Kiadás és helyezések [szerkesztés]

Helyezések

Év Ország Helyezés[40] Eladási minősítés Eladás
1977 Anglia 2 arany[19] 400 000+
1977 Amerika 4 platina[20] 2 000 000+[21]
1977 Japán 72 — —
1977 Németország 13 — —
1977 Hollandia 2 — —
1977 Ausztrália 11 — —
1977 Írország 3 — —
1977 Franciaország 1 arany[41] 624 000+
1992 Amerika 52 — —
2000 Anglia 1 — —

7": EMI 2708 (Anglia)/Elektra E-45441 (Amerika)

  1. We Are the Champions – 2:59
  2. We Will Rock You – 2:01

3" CD: Parlophone QUECD6 (Anglia, 1988)

  1. We Are the Champions – 2:59
  2. We Will Rock You – 2:01
  3. Fat Bottomed Girls – 3:22

Források [szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Prato, Greg: 'We Will Rock You' (angol nyelven). Allmusic. (Hozzáférés: 2010. június 12.)
  2. ^ a b 'Rolling Stone' Updates '500 Greatest Songs' List (angol nyelven). CBS, 2010. május 28. (Hozzáférés: 2010. május 30.)
  3. ^ a b Songs of the Century (angol nyelven). CNN, 2001. március 7. (Hozzáférés: 2010. május 30.)
  4. ^ a b c For the first time ever...Queen: Ten great hits from the sensational rock band in today's The Mail on Sunday (angol nyelven). Daily Mail, 2009. június 19. (Hozzáférés: 2010. május 30.)
  5. ↑ di Perna, Alan (1993. január). „Brian's Song” (angol nyelven). Guitar World. Hozzáférés ideje: 2010. május 30.  
  6. ↑ BRI'S SOAPBOX (angol nyelven). brianmay.com, 2007. szeptember. (Hozzáférés: 2010. szeptember 4.)
  7. ↑ Santelli, Robert (1984. október). „Roger Taylor interjú” (angol nyelven). Modern Drummer. Hozzáférés ideje: 2010. május 30.  
  8. ↑ On the Record - Brian May interjú (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. május 30.)
  9. ^ a b c Blackett, Matt (2008. január). „Renaissance Man” (angol nyelven). Guitar Player. Hozzáférés ideje: 2010. május 30.  
  10. ↑  (2007. június 5). Queen - Rock Case Studies (DVD). Edgehill Publishing.
  11. ↑ Queen Demos Of Reles „Queen – We Will Rocased Tracks (M-Z) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. november 30.)
  12. ↑ Outram, Mike: Posts Tagged ‘Bpm’ (angol nyelven). playgtr.net. (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  13. ↑ We Will Rock You dalszerkezet elemzés (angol nyelven). queensongs.info. (Hozzáférés: 2010. június 27.)
  14. ^ a b Purvis 2007, 270–271. o.
  15. ↑ (2008. október) „Brian May interjú” (angol nyelven). Q.  
  16. ↑ Bechstein Debauchery (angol nyelven). WebArchive. (Hozzáférés: 2008. november 29.)
  17. ^ a b Marsh, Dave (1979. február). „Jazz” (angol nyelven). Rolling Stone (284). Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  18. ↑ Tyler, David (1998. augusztus). „Brian May interjú” (angol nyelven). The Melbourne Herald Sun. Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  19. ^ a b BPI Database (Angol nyelven). BPI. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  20. ^ a b RIAA Gold & Platinum (angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  21. ^ a b c d Gunn–Jenkins 1992, 108. o.
  22. ↑ (1953. október) „The Gulf Between” (angol nyelven). Astounding Science Fiction. Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  23. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 107. o.
  24. ↑ Queen Charts & Awards (angol nyelven). Allmusic. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  25. ↑ „Queen: Less Flamboyance, More of the Beatles” (angol nyelven). The Washington Post. Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  26. ↑ Testa, Bart (1978. február). „News of the World” (angol nyelven). Rolling Stone (258). Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  27. ↑ Fricke, David (1979. szeptember). „Live Killers” (angol nyelven). Rolling Stone (299). Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 20.  
  28. ↑ Kapuvári Gábor–Sebők János. Queen. Zeneműkiadó Vállalat, 33. o (1986). ISBN 9633306388 
  29. ↑ Easlea, Daryl: 'News of the World' (angol nyelven). BBC, 2007. április 18. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  30. ↑ Farber, Jim: Queen albums reissued -- We grade the canon of the Bohemian Raphsody rockers (angol nyelven). Entertainment Weekly, 1991. február 15. (Hozzáférés: 2010. augusztus 20.)
  31. ↑ Farber, Jim: 'Innuendo' (angol nyelven). Entertainment Weekly, 1991. február 15. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  32. ↑ Only Solitaire: George Starostin's Music Reviews (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. augusztus 28.)
  33. ↑ Gilstrap, Andrew: 100 from 1977 - 2003: The best songs since Johnny Rotten roared (angol nyelven). PopMatters. (Hozzáférés: 2011. március 14.)
  34. ↑ Hodkinson, Mark. Queen: The Early Years, 3. kiadás, London: Music Sales Limited (2004). ISBN 9780711960121 
  35. ↑ Downloads by Decade (angol nyelven). Nielsen Wire, 2009. július 26. (Hozzáférés: 2010. április 25.)
  36. ↑ Grein, Paul: Chart Watch Extra: Songs From The Last Century (angol nyelven). Yahoo Music, 2010. szeptember 24. (Hozzáférés: 2010. december 12.)
  37. ↑ Haines, Lester: 'We Are The Champions' voted world's fave song (ango nyelven). The Register, 2005. szeptember 29. (Hozzáférés: 2010. szeptember 21.)
  38. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 110. o.
  39. ↑ Puvis 2007, 391. o.
  40. ↑ Queen International Singles Chart Positions (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  41. ↑ InfoDisc : Les Certifications (Albums) du SNEP (Bilan par Artiste (francia nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 10.)
Irodalom

Külső hivatkozások [szerkesztés]

m • v • sz
 
Queen
John Deacon · Brian May · Freddie Mercury · Roger Taylor
Kapcsolódó személyek
Menedzsment
Stúdióalbumok
Koncertalbumok
Válogatások
Díszdobozos kiadványok
Középlemezek
Videók
Kislemezek
1970–1979
1980–1989
1991–1998
Koncertturnék
Könyvek
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó előadók
Kislemezek · Dalok listája · B-oldalas dalok · Díjak
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=We_Will_Rock_You_(dal)&oldid=13364875”