Wahrmann Mór

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wahrmann Mór
Wahrmann Mór R. Hirsch Nelly.jpg
Wahrmann Mór portréja. Radóné Hirsch Nelly rajza
Született 1832. február 29.
Pest
Elhunyt 1892. november 26. (61 évesen)
Budapest
Nemzetisége zsidó magyar
Foglalkozása nagykereskedő, befektető, egyházi vezető, politikus

Wahrmann Mór (Móric) (Pest, 1832. február 29.Budapest, 1892. november 26.) nagykereskedő, befektető, egyházi vezető, politikus.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Israel Wahrmann (17551826) pesti főrabbinak (17941826), az első pesti nyilvános zsidó iskola megalapítójának unokája. Anyja a tekintélyes galíciai rabbicsaládokkal rokonságban álló Weisz Regina (18131857), apja Wahrmann Mayer Wolf (Pest, 1795 - Pest, 1859) textilkereskedő (Wahrmann M. W. cég alatt), aki az apósa (a gorlicei gyáros Reb Icig Weisz) berendezte üzlet vezetőjeként szerepelt. Wahrmann Mór magántanulóként a pesti evangélikus gimnáziumban lezárt középfokú tanulmányai után a pesti egyetem bölcsészkarát látogatta. 1847-től atyja királyi szabadalmazott nagykereskedésében tevékeny, 1852-től cégvezető, 1858-tól társtulajdonos („Wahrmann és Fia”). Atyja halála után előbb Sándor nevű testvérével együtt tulajdonosa e cégnek csakúgy, mint a később Bécsben alapított Wahrmann és Társa árubizományos üzletnek. Wahrmann Mór létrehozott egy saját pénzváltó üzletet is.

1861. március 19-én feleségül vette a pesti nagykereskedői családból származó Gold Lujzát (18411865. április 28.), amivel 40 000 forint hozomány kezelésére jogosíttatott. 1863-ban, majd 1868-69-ben befektetőként részt vett több iparvállalat (Pannónia Gőzmalom, illetve példaként: „Flóra” sztearingyertya- és szappangyár, Első Magyar Gépgyár, Salgótarjáni Vasfinomító (a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű egyik elődvállalata), Ganz és Társa (e cégben Mechwart András igazgató pénzügyi tanácsadója, később az igazgatóság elnöke) és bank (például: Angol-Magyar Bank) alapításában. 1871-től egyedül jegyezte a Wahrmann és Fia céget. Az akkor már tíz éves pénzváltó céget 1872. év végén átadta cégvezetőjének, Totis Adolfnak. Ekkor a Wahrmann és Fia cégvezetői (Totison kívül Kollinszky Zsigmond és Holländer Sámuel [Wahrmann Mór egyik nagynénjének unokája]) távoztak a cégből, ahová azonban Holländer 1873 tavaszán, még az 1873. évi tőzsdeválság kirobbanása előtt, visszatért. Nagy, körülbelül nyolcezer holdnyi földbirtokokat szerzett Szabolcs vármegyében (az elsőt, a kisvárdai uradalmat a herceg Esterházy zárgondnokságból 1869-ben vásárolta ki). Vagyonát az Osztrák-Magyar Bank 1879-ben másfél, 1890-ben négy millió osztrák értékű forintra tartotta. Alapítója a Kereskedelmi Akadémiának, 1869-től tagja, 1888-tól elnökhelyettese az akadémia vezérlő testületének. Tagja, 1865-től igazgatója, 1877-től elnöke volt a pesti Lloyd Társulatnak, illetve 1891-től elnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának.

1868-ban Wahrmann Mórt az Országos Izraelita Kongresszus alelnökké választotta, s ő vezette a Kongresszus küldöttségét az uralkodóhoz. 1883-tól, már a tiszaeszlári per fölmerülése után, a pesti kongresszusi (neológ) hitközség elnöke lett, s e minőségében a zsidókórház egyik adományozója.

1869-ben Csengery Antal maga helyett Wahrmann Mórt ajánlotta képviselőnek, aki – párthívei szerint – „a kereskedelmi érdekképviselet és a zsidó emancipáció” megtestesülése volt. Megválasztása után még nyolc cikluson keresztül a pest-lipótvárosi kerületben (szinte mindig közfelkiáltással) megválasztott (a 1878-1881 közötti időszak kivételével) Deák- majd szabadelvű párti képviselőházi tag. Pártja pénzügyi szakértője, a párt képviseletében a közös ügyek magyar delegációjának tagja. A Ház pénzügyi bizottságának előadója, illetve elnöke, kereskedelmi illetve földművelésügyi költségvetési előadó. Lónyay Menyhért híve, 1875-ben pénzügyminiszter-jelölt. 1872-ben Buda, Pest és Óbuda egyesítésének egyik képviselőházi indítványozója. Képviselőként nevezetes szalont tartott svábhegyi villájában, többek között 1876-ban vendégül látta Nemzetközi Statisztikai Kongresszus budapesti összejövetelének tagjait. A korabeli közvélemény számára szimbolikus jelentőségű volt az 1882. év nyarán az antiszemita párti Istóczy Győzővel vívott párbaja.

Pártoló tagja volt az Írók és Művészek Társaságának, alapító tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, 1878-tól az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak és az Iparművészeti Társulatnak, szerepet vállalt a főváros Képzőművészeti Bizottságában. 1879-ben létre hozott egy sorsoláson alapuló, műalkotásokat vásárló egyesületet. Kezdeményezője volt a „Jó Szív sorsjátéknak”. Elnöke volt a Lipótvárosi Jótékonykodási egyletnek, támogatója a Vöröskeresztnek. Az Oszmán Birodalom Medzsidje rendjének kitüntetettje.

Meghalt 1892. november 26-án Budapesten. Quittner Zsigmond tervezte mauzóleuma a Salgótarjáni úti temetőben található meg. Gyermekei: Regina (Renée) (1862. – ?), Ernő (Pest, 1863. – Párizs, 1906.), Richárd (Pest, 1865. – ?).

Az úgy nevezett Wahrmann-palota a Sugár út (ma: Andrássy út) út 23. számú ház. Tervezte Freund József és Kauser János a Gottfried Semper-féle drezdai Oppenheim-palota mintájára, fölépült 1882–1885 között. Végrendeletében 50 000 forintnyi összeget hagyományozott jótékony és közcélokra. Az összegnek a célok érdekében való fölosztására kijelölt végrehajtó bizottság kétezer forintot hagyott jóvá egy, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot támogató alapítvány, tízezer forintot mint alapítványi tőkét a Kereskedelmi Akadémia illetve a Magyar Tudományos Akadémia javára. Az utóbbi, nevét viselő alapítvány kamataiból három évente felváltva kellett jutalmazni ezer forinttal azt, aki az ipar, illetve a kereskedelem terén „akár a tudomány előbbrevitele, akár a gyakorlati találmányok, szerkezetek vagy szervezetek és intézmények fejlesztése és fölvirágoztatása szempontjából az adott évkörben a legnagyobb érdemeket szerezte.” A díjat 1897-1933 között adták ki, kivéve az 1915-tel és 1930-cal zárult ciklust.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Wahrmann Mór témájú médiaállományokat.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Honszeretet és felekezeti hűség. Wahrmann Mór 1831–1892. Frank Tibor (szerk). Argumentum, Budapest 2006. ISBN 963-446-374-6