W.I.T.C.H. (tévésorozat)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A W.I.T.C.H. egy francia animációs televíziós sorozat, mely az azonos című olasz képregény alapján készült. Ahogy a képregény, úgy a rajzfilm is öt varázserővel bíró lány: Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin történetét mutatja be, akik a Földet egy másik világtól, Meridiántól elválasztó Fátyol Őrzői lesznek. A sorozat címe a lányok nevének kezdőbetűiből áll össze.

Az első évad során meg kell menteniük Meridiánt a gonosz Phobos hercegtől és Cedrictől, akik Phobos rég elveszett húgát, Meridián trónjának igazi örökösét keresik a Földön. Később kiderül, hogy a hercegnő Elyon Brown, Cornelia legjobb barátnője. Ezt követően az Őrzők feladata lesz, hogy megvédjék Elyont a bátyjától.

Az Őrzők nincsenek egyedül feladatuk végrehajtásában, segít nekik Yan Lin, Hay Lin nagymamája, aki korábban maga is Őrző volt. Yan Linen kívül az Őrzőket támogatja Caleb, a meridiáni lázadás vezetője, illetve Blunk egy kis zöld, békaszerű, koboldféle teremtmény, „foglalkozását” tekintve csempész.

Az évadok egyenként 26 részből állnak. Egy epizód körülbelül 25-30 perc hosszú. A W.I.T.C.H. sorozat egészét a francia Sip Animation gyártotta. Az első évadot 2004 decemberében kezdték el vetíteni külföldön. Magyarországon 2005 októberétől látható a sorozat a Jetixen. Bár a második évad csak 2006 szeptembere körül készült el teljesen, az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban már 2006 tavaszától látható, míg idehaza 2006. október környékén kezdték el.

A harmadik évad sorsa még kérdéses.

Tartalomjegyzék

Szereplők [szerkesztés]

Az Őrzők [szerkesztés]

  • Will Vandom a csapat vezetője, 13 éves (az első évadban). Nála van a Kondrakar szíve, egy misztikus és hatalmas mágikus erővel bíró ékszer. Az első évadban, Willnek nincs elemi ereje, amire képes azt a szívvel teszi. A szív erejét használva képes átváltoztatni önmagát és társait Őrzőkké, képes átjárókat bezárni és később nyitni is. A szívet használva Asztrál Cseppeket tud létrehozni, felfedni valakinek az igazi énjét (például, ha álcázva van). Néhány epizódban ragyogó rózsaszín fényt bocsát ki a szívvel, amivel ideiglenesen elvakítja ellenfeleit. A második évadban a lányok ereje tovább fejlődik, mindegyikük kap valamilyen új képességet. Will a kvintesszenciát kapja, ez az ő elemi ereje (quinta essentia / ötödik elem). A kvintesszenciát birtokolva képes elektromos sugarakat lövellni, életre kelteni az elektromos tárgyakat, amelyek beszélnek, de beszédüket csak az Őrzők hallják, ezen kívül bármilyen élettelen dolgot rábírhat valamilyen feladat vagy mozgás elvégzésére, amire az amúgy nem lenne képes. Willt egyedülálló anyja, Susan Vandom neveli, aki az idők folyamán Will heves ellenkezése ellenére beleszeret a lányok egyik tanárába, Mr. Collinsba. Apja Tony Vandom, akinek a második évadban lesz szerepe ismét Will életében. Will okos, ügyes és kiváló vezető, bár az iskola nem tartozik a kedvenc helyei közé, különösen a matekkal vannak gondjai. Kedvenc tantárgya a biológia, emellett nagyon jó úszó. Szereti az állatokat, főleg a békákat. A kedvenc állata a béka, nagyon sok békás vagy békát ábrázoló tárgya van. Az első évadban ismeri meg barátját, Matt Olsent, aki „Az ellopott szív” című epizódban, egy véletlen folytán titkaik beavatottjává válik, majd a második évad során még több köze lesz az Őrzőkhöz és a mágiához.
  • Irma Lair a Víz Őrzője. Erejével képes manipulálni a víz minden formáját, a semmiből is képes vizet teremteni és, ha akar, esőt is tud fakasztani. A második évadtól két új képességet is kap, az egyik a telepatikus meggyőzés, amivel befolyásolni tudja mások döntéseit, a másik saját vagy mások ruhájának színének megváltoztatása. Taranee a legjobb barátja. Erőteljes szarkasztikus humora van, amivel nem mindig arat sikert, különösen Cornelia nem szereti Irma vicceit. Szüleivel és hiperaktív öccsével, Chrisszel él, és van egy kéretlen rajongója, Martin Tubbs. A második évadban ismeri meg Andrew Hornbyt, aki nagyon megtetszik neki. Andrew kezdetben nem kedveli Irmát, de ez később megváltozik, és a kapcsolatuk átalakul egyfajta barátsággá.
  • Taranee Cook a Tűz Őrzője. A tűz fölötti hatalmát használva képes tüzet teremteni, hasonlóan Irmához, a semmiből. Képes tűzgolyókat vagy tűzcsóvát létrehozni, képes elnyelni vagy kioltani a tüzet és hőhullámokat kibocsátani. A második évadban az új ereje a telepátia lesz. Új képessége segítségével képes olvasni a többiek gondolatait, vagy telepatikus úton beszélni velük. (Ez a képesség csak az Őrzőkön működik.) Taranee a csapatban az „eszes”, ahogy Nerissa nevezi a „Tudás” című epizódban. Taranee kiváló és szorgalmas tanuló az iskolában, a tanárok nagyon szeretik őt, tudása és éles esze a harcok során is sokszor segít a lányoknak megnyerni egy-egy csatát. Ennek ellenére félénk és visszahúzódó, legalábbis kezdetben. Apja afrikai származású, anyja bíró, akik szigorúan fogják, bár erre nincs is nagy szükség. A második évadtól Taranee-nak is lesz barátja, Nigel. Taranee anyja sokáig ellenzi kapcsolatukat, mivel azt hiszi, hogy Nigel rossz gyerek, aki bajba sodorja a lányát. Ez sokáig konfliktus forrása lesz Taranee és az anyja között, de végül sikerül tisztázniuk a helyzetet és Taranee anyja elfogadja Nigelt.
  • Cornelia Hale a Föld Őrzője. Képességeinek köszönhetően képes manipulálni a földet és befolyásolni a növények növekedését. Az első évad elején nem tartja nagyra erejét, aztán rájön, hogy tévedett, megtanulja, hogyan irányítsa a köveket, a fákat és a talajt és, hogyan hozzon létre földrengéseket. A második évadtól ő is rendelkezik új erővel, az új képessége a telekinézis, amit használva képes tárgyakat mozgatni az akaratával. A telekinézis mellett lesz még egy új ereje: át tud alakulni a szív nélkül, bár ez nem tekinthető igazi átalakulásnak, hisz nincs Őrző ereje, se szárnya, és a ruhája sem változik meg. A „Keresés” című epizódban Kadma megtanítja neki a „Zöld Beszéd”-et, amit használva képessé válik, hogy kommunikáljon a növényekkel. E mellett divat- és férfibolond, van egy óvodás húga, Lillian Hale, aki rendszerint kiborítja. A legjobb barátnője Elyon Brown, akiről, mint az később kiderül, ő Meridián trónjának igazi örököse és Phobos húga. Ő fogadja el legkésőbb Willt vezetőnek, sokszor vitatkoznak, főleg azért, mert nem ért egyet Willel abban, hogy elmondják-e Elyonnak az igazat. Később Cornelia nem tud beletörődni abba, hogy Cedric elvitte Elyont Meridiánra és Willt hibáztatja, amiért ez megtörtént. De végül rendeződik a kapcsolatuk, és jobb barátok lesznek, mint azelőtt voltak. Az első évad folyamán összejön Calebbel, a meridiáni felkelés vezetőjével. A második évad elején szakít vele, mert nem tudja elviselni azt, hogy Caleb inkább Meridiánon marad, segíteni rendet teremteni, ahelyett, hogy vele tartana. Idővel persze rájön, hogy szereti Caleböt, s így újra összejönnek.
  • Hay Lin a Levegő Őrzője. A szél és a levegő felett bír hatalommal, akár tornádókat is képes teremteni. Képes nagyon hideg levegőt is létrehozni, amit ha vízre fúj, az megfagy és megbénítja azt, akit érint. Irmával sokszor alkalmazzák ezt a trükköt. A Levegő Őrzőjeként rendelkezik az empátia képességével, képes rá, hogy megérezze, mi történik másokkal. Ezt a képességét használja, bár nem tudatosan akkor, mikor Elyonról és a koronázási ceremóniáról álmodik. E mellett képes meghallani valamit nagy távolságokról is, ennek a segítségével hallgatja ki Elyon és Phobos egy beszélgetését. A második évadtól az új ereje a láthatatlanná válás lesz. Kínai szülei féltve óvják mindentől, de nagymamája, Yan Lin sokat segít neki, mint volt Őrző elég tapasztalattal rendelkezik, hogy segítse őt és a lányokat. Rendkívüli mértékben, már-már infantilis módon optimista és barátságos, épp ezért nagy szerepe van a belső feszültségek feloldásában. A második évad során ő is megismerkedik egy fiúval, Eric Lyndonnal. Kezdetben félénken próbál közeledni felé, és nem igazán hisz abban, hogy lehet valami közte és Eric között, de később ez az érzés elmúlik és kiderül, hogy Eric remekül illik Hay Linhez.

Hay Lin fedezi fel, hogy a lányok nevének kezdőbetűi a WITCH (boszorkány) angol szót adják ki, az első évad második epizódjának („A folytatás”) végén.

Ellenségek [szerkesztés]

Első évad [szerkesztés]

Második évad [szerkesztés]

  • Nerissa
  • A Bosszú Lovagjai
    • Raythor
    • Gargoyle
    • Sandpit
    • Miranda
    • Frost és Crimson
    • Nyomkövető és Sniffer
  • A Pusztítás Lovagjai
    • Shagon/Matt
    • Khor/Mr. Huggles
    • Tridart
    • Ember
  • C.H.Y.K.N. – (chicken / csirke) Negyven évvel ezelőtt ők voltak Kandrakar Őrzői. Nerissa volt a vezetőjük, Kandrakar szívének az irányítója. Sajnos a szív ereje megrontotta Nerissát, így az Orákulum odaadta azt Cassidynek. De Nerissa nem tudott beletörődni hatalma elvesztésébe, ezért követelte Cassidytől, hogy adja vissza neki Kandrakar szívét. Mikor Cassidy ezt megtagadta Nerissa megölte őt. Az Orákulum, ezt követően, bebörtönözte Nerissát a Thanos-hegy tetején.
    Mikor Phobos hatalomra került Meridiánon, Kandrakar Tanácsa felemelte a Fátylat. Egy véletlen átjáró kiszabadította Nerissát a börtönéből, aki innentől kezdve Meridiánon rejtőzködött és türelmesen várt, amíg elérkezett az ő ideje.

A régi Őrzők, Nerissát kivéve, nem rosszak. Nerissa mindegyikőjüket megbűvöli, hogy a szolgáivá tehesse őket (még Cassidyt is, akit erejének köszönhetően visszahoz a halálból), egyedül Yan Lin tud ellenállni a trükkjeinek, ezért Nerissának egy Altemerét (másolatot) kell létrehoznia, akit képes megtörni, s így a régi csapat újra egyesül.

Tagok:

  • Cassidy
  • Halinor
  • Yan Lin
  • Kadma
  • Nerissa

Az első évad [szerkesztés]

Will új lány a városban, még csak pár napja jár a Sheffield Intézetbe, amikor Yan Lin (Hay Lin nagymamája) észreveszi, hogy a Kandrakar szíve elkezdett jeleket sugározni, hogy a tudomására hozza, eljött az új Őrzők ideje. Ezért Yan Lin ráveszi unokáját, Hay Lint, hogy iskola után hozza el a barátait: Taranee-t, Corneliát és Irmát egy délutáni sütire és teára. Hay Lin ebbe beleegyezik, s bár maga sem érti, de közli nagyanyjával, hogy meghívja az új lányt is, Willt. Délután a lányok együtt ülnek az Ezüst Sárkány (a Lin család kínai étterme és lakhelye) egyik asztalánál, egyikük sincs éppen beszédes kedvében, mivel mindannyian zavarban vannak. A lányok, Corneliát leszámítva, nyitottan fogadják Willt. Kis idő múlva, mikor a hangulat már oldottabbá válik, bejön Yan Lin, kezében egy dobozzal, és közli a lányokkal, hogy elmesél nekik egy történetet. Egy történetet egy másik világról, Meridiánról és annak sorsáról, miszerint Meridiánon a gonosz hatalomra tört és veszélyeztetni kezdte a többi világot, ezért a jók, hogy megállítsák a meridiáni gonoszt térnyerésében, egy Fátyollal elszigetelték Meridiánt a többi világtól. Elmondja továbbá, hogy Meridián vezetője a gonosz Phobos herceg, aki azonban nem törvényes uralkodó, az igazi örököst születése után nem sokkal néhány híve átmenekítette a Földre, hogy biztonságban legyen Phobostól. Idővel a gonosz rájött, hogyan nyisson átjárókat a Fátyolon át, melyeken keresztül szabadon járhat Meridián és a Föld között. Az Őrzők feladata bezárni ezeket az átjárókat és megakadályozni, hogy bármi átjöjjön rajtuk.

A lányok nem nagyon hisznek Yan Linnek, aki ez után megpróbálja meggyőzni őket arról, hogy ez nem csak egy kitalált mese. Emlékezteti a lányokat, hogy az elmúlt napokban igenis történtek velük különös dolgok. (Hay Lin egy tüsszentésétől összedőlt a szobája, Cornelia pedig a biológia versenyen hiába próbált túltrágyázni egy növényt, az csak nem akart elpusztulni.) Aztán elővesz a dobozból egy furcsa ékszert, a Kandrakar szívét, amely tartalmazza a természet négy őselemét, majd ráveszi őket, hogy használják az erejüket. Irma lebegteti a vizet, Taranee meggyújt egy banánt (a gyertya helyett), Hay Lin egy fújással felfúj egy lampiont, Cornelia pedig felgyorsítja egy növény növekedését. Majd hozzáteszi: „Sejtéseink szerint, mind az öten belejöttök.” Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin mind meglepődnek ezen a kijelentésen, mire Yan Lin elmagyarázza nekik, mi Will szerepe. Will az ötödik elem, aki összetartja a többit, és Kandrakar szíve segítségével egyesíti őket, hogy még hatalmasabb legyen az erejük. Majd elengedi a szívet, ami magától lebegni kezd, körbejárja a lányokat, és végül megállapodik Will nyakán.

Will nagyon nehezen tudja megemészteni a hallottakat, de nem csak ő van így ezzel, Cornelia se akarja elhinni azt, ami velük történik. Később a lányok elszánják magukat, hogy kipróbálják mire is képesek. Egy híd alját találják a legalkalmasabb helynek a gyakorláshoz. Will egyesíti az Őrzőket, és megdöbbenve tapasztalják az eredményt. Az átalakulást követően mindegyikük külseje megváltozik: más lesz a ruhájuk, szárnyaik lesznek, amikkel repülni tudnak, és idősebbnek néznek ki. E mellett az erejük ekkor válik igazán számottevővé. Bár tudják használni a képességeiket emberi alakjukban is, csak átalakulás után mutatkozik meg az Őrzők valódi ereje. De hiába van hatalmas erejük, még kezdők és ezért nem tudják úgy használni képességeiket, ahogy kéne. Pontosan emiatt nem tudják megmenteni Caleböt, mikor a fiú Cedric elől menekülve átjön egy átjárón. Cedric elkapja a lázadóvezért és visszaviszi Meridiánra.

Másnap a lányok azon tanakodnak két óra közötti szünetben, hogy mi lehet Calebbel. Caleb Phobos börtönében van, ahol találkozik Blunkkal. Iskola után a lányok elindulnak hazafelé, és út közben a másnapi tablófotózásról beszélgetnek, illetve arról, mikor menjenek Meridiánra, megmenteni Caleböt. Majd szétválnak, így Will egyedül folytatja útját hazafelé – hiába még mindig úgy érzi, hogy a lányok nem fogadják el őt, és nem tekintik barátjuknak. Cedric és Vathek (Phobos börtönőreként kémkedik a lázadásnak) Phobos parancsára, elrabolják Willt hazafelé. Phobos a Kandrakar szívét akarja megszerezni Willtől, amivel meg tudná duplázni erejét. De a szív nincs Willnél, a táskájában maradt, amit elejtett, mikor berántották az átjárón, és amit Taranee másnap megtalál. A szív megmutatja a többieknek, hol van Will és, mi történik vele, akik úgy döntenek, hogy azonnal indulniuk kell segíteni neki. A szív mutatja nekik az utat, így végül sikerül megtalálniuk Willt, akit az alatt az idő alatt egy cellába raknak Calebbel és Blunkkal. Végül mindannyiuknak sikerül megmenekülni, Will pedig rájön, hogy új és igazi barátokra lelt.

Idővel a lányok megtanulják rendesen használni képességeiket. Caleb és Blunk a továbbiakban a Földön húzza meg magát, bár elég gyakran járnak vissza Meridiánra.

E közben Phobos átküldi Cedricet a Fátylon, aki könyvárusként álcázza magát, és azon dolgozik, hogy kiderítse Phobos húgának kilétét, amire az évad közepe táján sor is kerül. Phobos húga, Meridián trónjának igazi örököse nem más, mint Elyon Brown, Cornelia legjobb barátnője. Miután rájönnek arra, ki a trónörökös, Phobos és Cedric azon kezdenek el dolgozni, hogyan vegyék rá Elyont, hogy önként térjen vissza Meridiánra. Óvatosan kell eljárniuk, ugyanis az igazi örökös ereje hatalmas és akár veszélyes is lehet rájuk nézve. Cedricnek sikerül Elyon bizalmába férkőznie, s ezáltal meg tudja győzni arról, hogy a Földön nincsenek barátai, a szülei (nem az igazi szülei, hanem a nevelőszülei, akik ráadásul nem is emberek, hanem Meridiánról származnak; ők vigyáztak Elyonra azóta, mióta a Földre került, s úgy nevelték, mint saját lányukat, mindezt azért, hogy megvédjék Phobostól) hazudtak neki, nem szeretik és sokkal jobb lenne neki Meridiánon a bátyjával, aki már nagyon várja, hogy találkozzanak.

Vatheknek köszönhetően az Őrzők is megtudják, ki az örökös és megpróbálják megvédeni őt és megállítani Cedricet, de nem sok sikerrel. Cedric ráveszi Elyont, hogy az erejét használva ártalmatlanná tegye az Őrzőket és Caleböt, így lesz elég ideje arra, hogy rábeszélje a lányt, tartson vele. Elyon a sok negatív élmény hatására beleegyezik, hogy visszatér Meridiánra. Ezzel Phobos tervének első része sikerrel jár.

Will és Cornelia között eddig is sok vita volt arról, elmondják-e Elyonnak az igazat, vagy sem. Végül Will, mint vezető szava döntött és Elyon előtt továbbra is titokban maradt valódi kiléte. Miután Cedric sikerrel jár és elviszi Elyont Meridiánra, Will és Cornelia konfliktusainak a száma is megnő, de egy idő után rendeződik a kapcsolatuk, és jobb barátokká válnak, mint addig voltak.

Ezek után a lányoknak az lesz a fő feladata, hogy megmentsék Elyont Phobostól, s felfedjék előtte az igazságot.

Phobos azonban remekül titkolja Elyon elől a valódi céljait és a valódi helyzetet egyaránt. Elhiteti vele, hogy a lázadók a rosszak, ő és a katonái meg a jók. Eltitkolja Elyon elől, hogy ő parancsol a különféle szörnyeknek Meridiánon, hogy seregének nagy részét szörnyek adják, és azt, hogy Cedric sem ember, hanem ő is egy szörny, akinek van emberi és állati alakja is, és, ha akar, képes átalakulni egy hatalmas kígyóvá. Ennek következtében Elyon, egészen az utolsó részig, úgy gondolja, hogy a lehető legnagyobb biztonságban van.

Phobos igazi szándéka, hogy Elyon koronázási ceremóniája keretében, elvegye húgától a varázserejét és hozzáadja a sajátjához. Ez által akkora hatalomra tenne szert, hogy még az Őrzők sem tudnák megállítani, sőt elég ereje lenne ahhoz is, hogy áttörjön a Fátylon, s így a többi világ is védtelenné válna. De ezt csak akkor valósíthatja meg, vagy inkább akkor akarja megvalósítani, miután Elyon ereje kiteljesedik.

Azzal, hogy az Őrzők megszerzik Phobos Pecsétjét (ez egy rombusz alakú medál, egy univerzális kulcs; erejével képes kinyitni bármit), amely később egyesül Kandrakar szívével, a szív képes lesz nemcsak bezárni az átjárókat, hanem bárhol nyitni egyet a Fátylon. Ezt az előnyüket akarják kihasználni, hogy bejutassák a lázadók seregét a kastélyba, Elyon koronázási ceremóniája előtt, de Phobos tartva egy lázadó támadástól, korábban kezdi a koronázást. Így, mire az Őrzők és a lázadók bejutnak a kastélyba, Elyon ereje már Phobosé.

Phobos ezen állapotában legyőzhetetlennek tűnik, hisz könnyedén legyőzi a rátámadó lázadókat és az Őrzőket egyaránt. Azzal viszont nem számol, hogy Cornelia elmegy Elyonért, míg ő a többiekkel harcol. Cornelia Elyonnal együtt tér vissza a csata fő színterére, ahol abban a pillanatban az Őrzők erősen vesztésre állnak, sőt Phobos már ott tart a lányok legyőzésében, hogy majdnem megszerzi Kandrakar szívét, ami nélkül erőtlenné válnának. Ekkor érkezik Cornelia és Elyon. Elyon ereje visszaáramlik a testébe, és az Őrzők is visszakapják sajátjukat, majd közös erővel legyőzik Phobost, ezt követően Elyon bebörtönöz mindenkit, aki Phobost szolgálja, beleértve Cedricet és Phobost magát is.

Bátyja bebörtönzése után Elyon visszaállítja Meridián régi kinézetét, ugyanis Phobos nemcsak, hogy uralkodott Meridiánon, hanem a bolygó teljes arculatát megváltoztatta.

Az évad Elyon királynővé koronázásával zárul, amikor mindenki azt hiszi, hogy a baj elmúlt és a rosszakat legyőzték. De nem csak Phobos az egyetlen gonosz a világon…

A második évad [szerkesztés]

A második évad ott folytatja a történetet, ahol az első abbahagyta, mindössze pár óra kihagyás van a történet ideje szempontjából. Az első rész a Phobos legyőzése utáni ünnepséggel folytatódik. Mindenki mulat, jól érzi magát, a palota fölött tűzijáték van, de eközben a Végtelen Városban (egy város, ami a föld alatt található, és Meridián egészére kiterjed; itt volt a lázadók főhadiszállása, és itt van Phobos börtöne is) különös dolog történik. Egy titokzatos varázslónő megtámadja az őröket, és könnyedén ártalmatlanná teszi őket, majd odamegy Phobos cellája elé, aki azt hiszi, hogy újra szabad lehet. De a varázslónő nem Phobost szabadítja ki, hanem Mirandát (Phobos szolgája; akárcsak Cedric ő is egy szörny, ő is képes átalakulni, emberi alakjában egy tizenéves lánynak néz ki, míg állati formájában egy nagy póknak), aki a Phobos fölötti cellában van fogvatartva, és ezután, mindenki mást hátrahagyva, távoznak.

Ezen eseményekről jó darabig senki nem szerez tudomást, a felszínen levők önfeledten szórakoznak, örülnek a győzelmüknek. S míg az Őrzők tovább mulatnak, a varázslónő Meridián egy újabb pontján, a Cavigor börtönben tűnik fel, ahol a kezét vesztett Gargoyle bujkál. (A Cavigor Phobos börtöne volt, ahol a foglyait tartották.)(Gargoyle egy óriási szörny, akinek az Őrzők vágják le a kezét „A folytatás” című epizódban, mikor Gargoyle átnyúlva egy átjárón vissza akarja húzni Irmát Meridiánra, de mielőtt ez sikerülne Will bezárja az átjárót.) A varázslónő ráveszi Gargoyle-t, hogy álljon bosszút az Őrzőkön s, hogy ebben segítségére legyen, levágott kezét egy fémbunkóval pótolja.

Az ünnepély vége felé Cornelia és Caleb összevesznek, mivel Caleb úgy dönt, hogy inkább Meridiánon marad segíteni Elyonnak, elfogni Phobos megmaradt követőit, ahelyett, hogy visszatérne a Földre. Az ünnepség végeztével az Őrzők visszatérnek a Földre, de mielőtt Will bezárná az átjárót, valami átjön rajta. Másnap iskolába menet Taranee felfigyel egy különös alakra, aki – neki úgy tűnik – mintha követné őt, de a többiek meggyőzik, hogy csak képzelődik. Míg a lányok iskolában vannak, addig Caleb pár katonával éppen a Nyomkövetőt és kutyáját, Sniffert üldözi. A Nyomkövető és Sniffer menekülnek Caleb elől, de hirtelen megállnak, ugyanis valaki az útjukat állja. Ez a valaki nem más, mint a rejtélyes varázslónő, s mire Caleb és a katonák utolérik őket, mindhárman eltűnnek. Nem sokkal később a varázslónő a Filney-dombnál tartózkodik, és életre kelti Sandpitet, akit az Őrzők üveggé változtattak az első évad folyamán.

Iskola után Taranee ismét belebotlik abba a különös alakba, akit reggel látott. Nem tehet róla, rossz érzése van vele kapcsolatban, és nem is alaptalanul, ugyanis a titokzatos férfi maga Frost (Phobos egykori katonája, hatalmas fizika erővel rendelkezik, de a taktikai képességei nem épp a legjobbak), aki azzal a céllal jött át a Fátylon, hogy bosszút álljon az Őrzőkön. Ez alatt az idő alatt Meridiánon a varázslónő újabb segítőt szerez magának Raythor személyében, aki nem sokkal azelőtt mászik ki az Árnyak Szakadékából. (Raythor Phobos katonája volt addig, amíg bele nem dobták az Árnyak Szakadékába, büntetésképp.) Nem sokkal ezután, a Földön Frost megpróbál bosszút állni Phobosért az Őrzőkön, de nem jár sikerrel. A lányok legyőzik Frostot, akit csak egy épp akkor és épp ott nyíló átjáró ment meg attól, hogy csatlakozzon Phoboshoz a börtönben. Az átjárót a varázslónő nyitja, akinek a neve, mint kiderül Nerissa, hogy segítsen megszökni Frostnak, és elfoglalnia a helyét a Bosszú Lovagjai között.

Raythor lesz a Bosszú Lovagjainak a vezetője, akik Nerissa parancsát követve elindulnak, hogy bosszút álljanak mindazokon, akik elárulták Phobost. E közben a lányokkal szokatlan dolog történik. Mind az öten Cornelia lakásán tartózkodnak, mikor egy különös, lila színű átjáró nyílik ki előttük, s a Kandrakar szíve világítani és villogni kezd. Az Őrzők egyesülnek, majd átmennek az átjárón és a túloldalt, életükben először, meglátják Kandrakart, a Végtelenség Szívének Erődjét, ahol az Orákulum és Kandrakar Tanácsa dolgozik folyamatosan, hogy fenntartsák a jó uralmát a világegyetemben. Tizenhárom évvel ezelőtt a Kandrakar Tanácsa emelte fel a Fátylat, hogy megvédjék a többi világot Phobostól, de most, miután Phobost legyőzték, eljött az ideje, hogy a Tanács leengedje a Fátylat. A Fátyol leengedésével megnyílnak a régi útvonalak a világok között.

A Fátyol leengedése után a lányok ereje különösen kezd el viselkedni: erősebb lesz, nehezebben irányítható, kiszámíthatatlan és új, furcsa erőket is kapnak. Will megkapja az elemi erejét, a kvintesszenciát, ami ránézésre olyan, mint az elektromosság, amivel életre kelti az elektromos tárgyakat, amelyek beszélnek az Őrzőkhöz, és amivel életre kelthet bármilyen tárgyat, hogy végezzen el egy adott feladatot. Irma új ereje, hogy rá tudja kényszeríteni az akaratát másokra, és képes megváltoztatni a ruhája színét. Taranee telepata lesz, így bárhol, bármilyen helyzetben, gondolati úton beszélni tud a többi Őrzővel. Cornelia egyik új képessége a telekinézis lesz, amivel tárgyakat tud mozgatni, a másik, hogy át tud alakulni a szív nélkül, bár ez az átalakulás nem teljes. Hay Lin pedig képes lesz láthatatlanná válni. Ezen kívül kiderül, hogy minden Őrző képes teleportálni (vagy teletranszportálni), ami a leggyorsabb közlekedési mód egy világon belül. A teleportálás azonban veszélyes, sok gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki jól tudja használni, viszont ha valaki gyakorlatlanul kezd el teleportálgatni, könnyen egy falban találhatja magát. A lányok folyamatosan hozzászoknak új képességeikhez, de ez alatt az idő alatt Nerissa és a Bosszú Lovagjai sem tétlenkednek. Jó pár támadás éri, hol Meridián lakóit, hol az Őrzőket, hol Elyont. Közben Cornelia rájön, hogy szereti Caleböt, s így kibékül a fiúval.

Az első fordulat a történetben akkor következik be, mikor a Bosszú Lovagjai megtámadják a Végtelen Várost, hogy kiszabadítsák Phobost, ami sikerül is. A Bosszú Lovagjai kiszabadítanak mindenkit, kivéve Cedricet és elindulnak, hogy visszaszerezzék a palotát. A palota abban a pillanatban védtelen, ugyanis Elyon, az egyetlen, aki meg tudja állítani Phobost, épp a Meditációs Kamrában van, hogy többet tudjon meg igazi szüleiről. Phobos és katonái könnyedén foglalják el a kastélyt, az Őrzők is csak az utolsó pillanatban érkeznek, hogy feltartóztassák Phobost, mielőtt megtámadná a védtelenül maradt Elyont. Mikor Elyon felébred a meditációból, bebörtönzi Phobost és követőit, beleértve a Bosszú Lovagjait is.

Elyonnak rossz kedve van a Meditációs Kamrában eltöltött idő óta, ugyanis az emlékek, amiket látott, nem tetszenek neki. De ezeknek az emlékeknek épp ez volt a céljuk. Az, hogy Elyon megutálja igazi szüleinek emlékét, és dühében visszaadja szolgálójának az ékszert, amit tőle kapott még az első részben és, amely állítólag az anyjáé volt. Miután Elyon visszaadja neki az ékszert, kiderül, hogy ő Nerissa. Nerissa elmondja Elyonnak, hogy ő volt az, aki az ékszert adta neki, amely a hónapok során, míg viselte, elszívta az erejét, és ő küldött hamis emlékeket a szüleiről, hogy rávegye őt, önként adja vissza neki az ékszert. Miután mindezt elmondja Elyonnak, bebörtönzi őt az ékszer belsejébe. Ezzel Nerissa megszerezi a Meridián szívét, így akkora hatalma lesz, mint az Őrzőknek együttvéve.

Időközben a lányok azon gondolkoznak, vajon ki lehet a varázslónő. Annyit tudnak róla, hogy ugyanazzal az erővel bír, mint Will, csak az övé sokkal fejlettebb. Yan Lin véletlenül kihallgatja az egyik ilyen beszélgetést, és balsejtelmei hatására ellátogat a Thanos-hegyre, ahol egy üres cellát talál.

Közvetlenül ezután az Őrzők hívást kapnak Kandrakarról, ahol értesülnek arról, mi történt Elyonnal. E mellett azt is megtudják, amit Yan Lin kiderített, miszerint a varázslónő Nerissa. A lányoknak ez a név nem mond semmit, de a Tanácsnak annál többet. Az Orákulum elmondja nekik, hogy negyven évvel ezelőtt öt másik Őrző védte a világokat a gonosztól: Cassidy, Halinor, Yan Lin, Kadma és Nerissa. Ők voltak a C.H.Y.K.N. (chicken / csirke), ahogy azt Hay Lin megjegyezi. Nerissa volt az Őrzők vezetője és Kandrakar szívének az őre, de egy idő után a szív hatalma megrontotta Nerissát. Ezért az Orákulum odaadta Kandrakar szívét Cassidynek. Nerissa viszont az elveszett hatalom megszállottjává vált, s követelte Cassidytől, hogy adja vissza neki a szívet. Mikor Cassidy ezt megtagadta, Nerissa megölte őt. Az Orákulum, ezért a tettéért, bebörtönözte Nerissát a Thanos-hegy tetején.

Az Őrzők, bár már tudják kivel állnak szemben, de ez nem sokat segít nekik. Nerissa ugyanolyan erős, mint ők öten együttvéve, ráadásul, erejét felhasználva új Lovagokat teremt, hogy szolgálják őt. Ők a Pusztítás Lovagjai: Shagon, Khor, Tridart és Ember. Khor az első, akit Nerissa létrehoz, méghozzá Mr. Huggles-ből, Matt peléjéből. Khor hatalmas termetű, óriási fizikai erővel rendelkezik, emellett ellenségei haragjából táplálkozva még erősebb lesz. Shagon a második, akit Nerissa megalkot, ő a legerősebb a négy lovag közül, és külön sokkoló tény, hogy Nerissa Shagont Mattből hozza létre, Will barátjából. Shagont mások gyűlölete élteti, hatalmas fizikai ereje mellett képes zöld fénysugarakat lőni a szemeiből. Tridartot Nerissa a Thanos-hegy egy jégtömbjéből alkotja. Tridart a kétségbeesésből nyeri erejét, Shagonhoz hasonlóan ő is nagy fizikai erővel rendelkezik, ezen kívül a jég fölötti uralommal bír. Embert Nerissa a Thanos-hegy felszíne alatti lávából teremti. Ő mások fájdalmával táplálkozik, és a tűz erejét birtokolja.

A lányok dolgát a Lovagok csak még jobban megnehezítik, de pontosan ez a céljuk. Nerissa ezután elkezdi összegyűjteni a régi Őrzőket. Cassidyvel kezdi, akit erejével visszahoz a halálból, majd megtalálva a repedést a lelke páncélján szolgájává teszi. Második áldozata Halinor lesz, aki jelenleg Kandrakar Tanácsának az egyik tagja. Ahhoz, hogy őt megszerezze, a Lovagoknak meg kell támadniuk Kandrakar erődjét. Nerissa, Mage-nek álcázva magát mindvégig tudja, mi történik Kandrakaron, és Mage-ként ráveszi Halinort, hogy irányítsa át Kandrakar erejét Meridián szívébe, amivel Halinort is sikerül megtörnie. (Az igazi Mage Kandrakar Tanácsának tagja volt, amíg meg nem halt és Nerissa át nem vette a helyét.) Azonban Halinornak nem Meridián szívébe sikerül átirányítania Kandrakar erejét, hanem a véletlenül oda tévedt Corneliába, aki egyszerre birtokolva mind az öt képességet, könnyedén legyőzi a Pusztítás Lovagjait, akik menekülni kényszerülnek. Végül Nerissa álcája is lelepleződik, s bár Kandrakar erejét nem sikerül megszereznie, mégis nyer, hiszen Halinor az övé és az Orákulumot, illetve Kandrakar Tanácsát, Lubát kivéve (ő az Őrzők erejének őre), sikerül csapdába ejtenie egy kisebb Fátyolban.

Nerissa következő célpontja nem egy volt Őrző, hanem a fia. Azt szeretné, hogy a fia megértve szándékait, csatlakozna hozzá. Nerissa tizenhét évvel ezelőtt esett teherbe, az alatt az idő alatt, mikor Meridiánon bujkált, s nem kisebb embert adott Meridiánnak, mint a felkelés vezetőjét. Caleb Nerissa fia. Bár Caleböt megrázza a hír, nem csatlakozik anyjához.

Nerissa ezt követően egy újabb volt Őrzőre kezd koncentrálni, Kadmára. Kadma jelenleg a Zamballán tartózkodik. Zamballa, a „Lila bolygó”, egy másik világ. Miután a régi Őrzők megmentették Zamballát Phobos támadásától, a zamballaiak felajánlották Kadmának a Zamballa szívét, aki azt elfogadva Zamballa királynője és védelmezője lett. Nerissa, okosan kihasználva Kadma gyengéit, megszerzi magának őt is, és ráadásképp Zamballa szíve is az övé lesz ugyanis, mielőtt Kadma Nerissa befolyása alá kerül, egyesíti Meridián szívét Zamballa szívével. Kadma azt hiszi, így el tudja venni Nerissától Meridián szívét, de téved, s ezzel megszületik Nerissa Pecsétje, két szív egyben.

Kadma megszerzése után a régi csapatból már csak Yan Lin hiányzik. Nerissának végül sikerül elrabolnia őt, az Őrzők erőfeszítéseinek ellenére, de mégsem tudja megtörni, ezért teremt egy Altemerét (másolatot), akit később uralma alá tud hajtani – ez által a régi csapat újra egyesül. Nerissa következő lépése, hogy egyesíti a régi Őrzőket, ezért elveszi Lovagjai erejét, akik így, egyrészt megsemmisülnek (Tridart, Ember), másrészt visszaváltoznak (Shagon, Khor).

A lányoknak ezek után a régi Őrzőkkel kell szembenézniük, akiknek erejét két szív táplálja. Will egy alkalommal megpróbálja elvenni Nerissától a Pecsétjét, de nem sikerül neki, és csak jóval később jön rá, miért nem lehet elvenni a Pecsétet Nerissától az akarata ellenére: azért, mert Elyon önként adta át neki Meridián szívét. Ennek következtében Phobos az egyetlen, aki elveheti Nerissától a Pecsétet, hiszen Elyonon kívül ő Meridián trónjának egyetlen szóba jöhető örököse. Will teljes kegyelmet ígér Phobosnak, ha elveszi Nerissától a Pecsétjét, de nem használja fel a saját céljaira és, miután megesketi Kandrakar erejére, szabadon engedi. Nerissa megtudván, hogy Phobos szabad, elküldi a többi Őrzőt, hogy öljék meg, míg ő egy harmadik szívet próbál megszerezni. De a terve nem sikerül, a régi Őrzők kikerülnek a befolyása alól, ezért oda kell mennie, hogy megakadályozza, hogy végképp ellene forduljanak. Mivel a társai kikerültek az irányítása alól, csapdába ejti őket a Pecsétjében, ahol Elyon és az igazi Yan Lin is fogságban van, s így ő irányítja egyszerre mind az öt elemet.

Végül Phobosnak sikerül elvennie a Pecsétet Nerissától és őt is bebörtönöznie a Pecsétbe, majd újdonsült hatalmát felhasználva kiszabadítja követőit, és visszafoglalja Meridiánt. Miután Meridián elesik, Phobos megtámadja Kandrakar erődjét, de mielőtt sikerülne elfoglalnia Cedric megeszi őt, és így minden erő az övéhez adódik. Ez volt az a fordulat, amire a lányok nem számítottak. Cedric ezután a Földet veszi célba, a lányok próbálják megállítani, de nem sok sikerrel. Végül egy kockázatos lépéssel legyőzik Cedricet, úgy hogy megkeresik önmagukban a sárkányt, és eggyé válnak az erejükkel. Ez azonban veszélyes, ugyanis ebben az állapotukban elveszítik emberségüket.

Miután a lányok legyőzik Cedricet, Cedric elveszíti hatalmas erejét, Phobos kikerül a gyomrából, Nerissa Pecsétje pedig szétválik Zamballa szívére és arra az ékszerre, amit Nerissa adott Elyonnak. A Pecsétbe zártak is kiszabadulnak, Nerissát kivéve, ugyanis belőle hiányzik a szabaduláshoz szükséges harmónia. Ezt követően visszaáll a régi rend: Elyon újra Meridián élére kerül, Kandrakar Tanácsa kiszabadul a börtönéből, a rosszakat ismét bebörtönzik, Kadma visszaadja Zamballa szívét a zamballaiaknak, hogy szerényebb életet éljen a Földön, és Cassidy visszatér édesanyjához, akit nagy meglepetés ér. A lányok az egész téli szünetet felhasználják arra, hogy kipihenjék a fáradalmaikat, s mikor visszatérnek az iskolába, az igazgatónő bemutatja nekik az új számítástechnika tanárukat, Raphael Syllát…

Mágikus tárgyak [szerkesztés]

Főbb helyszínek [szerkesztés]

Epizódlisták [szerkesztés]

A sorozatot a tengeren túl a Toon Disney Jetix részében, míg Nagy-Britanniában a BBC2-n lehet nézni, és jelenleg nálunk a TV2 és Jetix-tv is adja, de a Viasat3-on is volt, végül a Story4-en. Ugyanakkor sok más országban is vetítik.

Első évad [szerkesztés]

Magyar cím Eredeti cím Bemutató
1. A beavatás It Begins 2004. december 18.
2. A folytatás It Resumes 2004. december 18.
3. A kulcs The Key 2005. január 29.
4. Boldog szülinapot, Will! Happy Birthday Will 2005. február 5.
5. A munka társadalma A Service to the Community 2005. február 12.
6. A labirintus The Labyrinth 2005. február 19.
7. Együtt és külön Divide and Conquer 2005. február 26.
8. Csapda a Filney-dombnál Ambush at Torus Filney 2005. március 5.
9. A Nyomkövető visszatér Return of the Tracker 2005. március 12.
10. Keretbe zárva Framed 2005. március 19.
11. Threbe Csillaga The Stone of Threbe 2005. április 2.
12. Lehull a lepel The Princess Revealed 2005. április 16.
13. A címlapsztori Stop the Presses 2005. április 23.
14. A nyíltnap Parents Night 2005. április 30.
15. A mocsárcsigák The Mudslugs 2005. május 7.
16. Elyon szellemei Ghosts of Elyon 2005. május 20.
17. A mogriffek The Mogriffs 2005. május 23.
18. Erre gyertek! Walk This Way 2005. június 6.
19. A Vízalatti akna The Underwater Mines 2005. június 13.
20. Phobos Pecsétje The Seal of Phobos 2005. június 20.
21. Szöktetés a Cavigorból Escape From Cavigor 2005. június 27.
22. Caleb kihívása Caleb's Challenge 2005. július 11.
23. A meridiáni földek harca The Battle of Meridian Plains 2005. július 25.
24. A felkelők megmentése The Rebel Rescue 2005. augusztus 1.
25. Az ellopott szív The Stolen Heart 2005. augusztus 8.
26. A végső ütközet The Final Battle 2005. augusztus 17.

Második évad [szerkesztés]

Magyar cím Eredeti cím Bemutató
1. Anonymus A is for Anonymous 2006. június 5.
2. Árulás B is for Betrayal 2006. június 16.
3. Változás C is for Changes 2006. június 19.
4. Veszélyes D is for Dangerous 2006. június 26.
5. Ellenség E is for Enemy 2006. július 14.
6. Látszat F is for Facades 2006. július 17.
7. Szemét G is for Garbage 2006. július 24.
8. Űzött H is for Hunted 2006. július 31.
9. Illúzió I is for Illusion 2006. augusztus 9.
10. Ékszer J is for Jewel 2006. augusztus 14.
11. Tudás K is for Knowledge 2006. augusztus 21.
12. Vesztes L is for Loser 2006. augusztus 27.
13. Kegyelem M is for Mercy 2006. szeptember 9.
14. N, mint Nárcizmus N is for Narcissist 2006. szeptember 16.
15. Engedelmesség O is for Obedience 2006. szeptember 23.
16. P, mint Protektorok P is for Protectors 2006. szeptember 30.
17. Keresés Q is for Quarry 2006. október 7.
18. Könyörtelenség R is for Relentless 2006. október 14.
19. Önmaga S is for Self 2006. október 21.
20. T, mint Trauma T is for Trauma 2006. október 28.
21. Osztatlan U is for Undivided 2006. november 4.
22. Győzelem V is for Victory 2006. november 11.
23. Boszorkány W is for Witch 2006. november 18.
24. Xanadu X is for Xanadu 2006. december 8.
25. Teljesítmény Y is for Yield 2006. december 16.
26. Zenit Z is for Zenith 2006. december 23.

Magyar hangok [szerkesztés]

Külső hivatkozások [szerkesztés]