Vorohta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vorohta (Ворохта)
Vorokhta 5 Panoramic view.jpg
Vorohta egy részének látképe a Pruttal
Vorohta címere
Vorohta címere
Vorohta zászlaja
Vorohta zászlaja
Közigazgatás
Ország  Ukrajna
Terület Ivano-frankivszki terület
Járás Jaremcsei Városi Tanács
Rang városi jellgű település
Alapítás éve 17. század
Irányítószám 78595
Körzethívószám +380 3434
Népesség
Teljes népesség 3800 fő (2001) +/-
Népsűrűség 4134,53 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 15 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Vorohta  (Ukrajna)
Vorohta
Vorohta
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 48° 17′ 06″, k. h. 24° 33′ 54″Koordináták: é. sz. 48° 17′ 06″, k. h. 24° 33′ 54″

Vorohta (ukránul: Ворохта, lengyelül: Worochta) városi jellegű település Ukrajna Ivano-frankivszki területén. Az Északkeleti-Kárpátok keleti oldalán, a Prut folyó völgyében, 850 m-es tengerszint feletti magasságon fekszik. Állandó lakossága a 2001-es népszámlálás idején mintegy 3800 fő volt. A települést és környékét a hucul népcsoport lakja, Vorohtát gyakran nevezik a Huculföld (Huculscsina) fővárosának is. (A huculok kulturális központja valójában Kolomija.) A település a közvetlen területi alárendeltségű Jaremcsei Városi Tanácshoz tartozik. A területi központtól, Ivano-Frankivszktől 25 km-re fekszik.

A település az akkor a Lengyel Királysághoz tartozó területen a 17. században alakult ki. Lengyelország első felosztása, 1772 után osztrák fennhatóság alá került (Galícia és Lodoméria királyságához tartozott.) A 19. század második felében virágzott fel a sport és a turizmus Kárpátokban, így a településen és környékén is. E téren jelentős fejlődést okozott a vasútépítés, melynek révén Vorohta 1884 nyarán jutott vasúti összeköttetéshez.

A falu az első világháború után ismét Lengyelországhoz, a Stanislawówi vajdaság Nadwórnai járásához tartozott. Az 1930-as években a gazdag lengyel polgárság több villát és panziót épített ott. A lengyelországi hadjárat során a települést a szovjet Vörös Hadsereg szállta meg, így az 1939–1941 között a Szovjetunióhoz tartozott, majd 1941–1944 között német megszállás alatt volt. A területen 1944 nyarán és kora őszén a Magyar Királyi Honvédség 1. hadtestének alakulatai is harcoltak. 1945-től az Ukrán SZSZK-hoz, majd 1991-től Ukrajnához tartozik.

Vorohta népszerű ukrajnai hegyi üdülőhely, mind a téli, mind a nyári időszakban. 1957-ben a településen síiskola nyílt, ettől az időponttól a szovjet sísport egyik központja volt, ma pedig az ukrán sísport egyik legfőbb központja. A környező hegyekben több sípálya és felvonó üzemel. A falu mellett egy nyáron is használható síugró sánc működik.

A települést a hucul faépítészet jellemzi. Közülük kiemelkedik a falu két hucul görög katolikus fatemploma, melyek közül a régebbi a 17. századból való. A Szűzanyának szentelt templom eredetileg Jablunicján állt, 1780-ban szállították át jelenlegi helyére, Vorohtára. A templom falfestményei a 19. században készültek. 1979-ben restaurálták. A falu másik, fiatalabb templomát, a Péter és Pál nevét viselő görög katolikus templomot a 20. század elején építették.

Vorohta nevezetességei közé tartozik a Pruton átvezető impozáns vasúti viadukt, melyet a helyi vasútépítés idején, a 19. század végén építettek kőből.

A magyar honvédeknek a második világháború idején az Északkeleti-Kárpátokban folytatott harcainak állít emléket a Vorohtán található magyar katonatemető.[1] A falu határában, a síugró sánc mellett található temetőbe az annak közelében működött 124. sz. hadikórházban elhunyt magyar honvédeket temették.[2] 2004 októberében a temetőben az elhunytak neveit tartalmazó emléktáblát is állítottak.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Varga Attila: Magyar hadisírok Nyugat-Ukrajna területén, in: …És újfent hadiidők! (szerk.: Ravasz István), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-9267-33-3
  2. További magyar katonai parcella található a település görög katolikus temetőjében is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vorohta témájú médiaállományokat.
  • Oszip Zinkevics–Volodimir Hula: Ukrajina – putyivnik, „Szmoloszkip” Kiadó, Kijev–Baltimore, 1993, ISBN 0-914834-92-4, pp. 171–172