Vita:Tuzsér

A történet szakaszt a polgármester engedélyével vették át. - Marci ^vita 2008. március 16., 19:06 (CET)

Szép a polgármesteri engedély, de nem pótolja a szerkesztési munkát. Magyarul: attól, hogy jogtiszta, még nem lexikoncikk. Azért nem, mert nem lexikon számára készült.

Pl. a községünk, a ki nem váltott nem-betű jellegű karakterek stb. mind arra mutatnak, hogy változtatás nélkül került be a szöveg.

Vagyis lektorálandó.--Linkoman ^vita 2009. november 3., 17:13 (CET)

A cikkből a Lónyay kastély és a Lónyay család részt kivettem. A kastélyról és a családról átdolgozás után külön cikk ajánlott.Kossuthzsuzsa ^vita 2013. november 30., 23:00 (CET)

Lónyay-kastély (Tuzsér)

A kastély a község északi részén, a Tisza-kanyar középpontjában áll, mintegy 300–350 m távolságnyira a védőtöltéstől, amely háromnegyed kör alakban veszi körül. A kastély a XVIII. század utolsó harmadában épült a feltehetőleg itt álló középkori várkastély anyagának felhasználásával. (A várkastély létezését okleveles adatok bizonyítják.)

Nevét építtetőjéről, Lónyay János-ról kapta, aki Mária Terézia testőrségének tagja volt, és bécsi tartózkodása alatt ismerkedett meg a barokk építészettel. Hazatérve birtokára a bécsi mintát követve építtette meg kastélyát.

Jellege eredetileg földszintes barokk udvarház, mely szárny épületeivel zárt együttest alkot. Jellegzetes barokk kovácsoltvas rácsozatú főkapun keresztül vezet az út a kastélyudvarra, melyet egy tuzséri kovácsmester: Barabás Sándor készített.

Az eredeti kastélyépület mindössze hat nagyobb helyiségből állt, melyet 1880 körül kibővítették s így nyerte el mai alakját. A kastély eredeti alaprajzi és homlokzati terveit a nagyterem mennyezet freskói őrizték meg számunkra.

A nagyterem falait Wurczinger perspektivikusan megfestett oszlopokkal tagolta. Az 1790-es évvel szignált barokkos, allegorikus mennyezetfestményen mitológiai alakok, görög római istenek, antik géniuszok felvonultatásával mintegy az Olümposz-t jeleníti meg.

Az építésszel szemközti fal felhőin ül az építtető Lónyay János óbester piros színű testőri díszruhában, zsinóros mentével. Fején hatalmas föveget visel. Mögötte hadi trófeák, ágyúcső, kard, lándzsa, dob és zászló látható. Kezében egy ülő oroszlán hátához támasztott tekercset tart, amely a kastély parkját és kerti homlokzatát mutatja. A tervező és építtető alakját megjelenítő ábrázolásmód ritkaság a hazai festészetünkben. A portrék elrendezése talán tudatos volt, mely egy tükör segítségével lehetővé teszi, hogy a két portré egyszerre legyen látható.

Az eredeti késő barokk kastélyt 1880 körül gróf Lónyay Menyhért volt pénzügyminiszter két oldalszárnnyal bővítette ki. A bővítés terveit a kor vezető építésze Ybl Miklós készítette el. A két sarokpavilont Ybl az eredeti épülethez hasonlóan középrizalittal, s felette íves elleníves oromfallal képezte ki. A mansard padlásterét lakószobákkal építette be. A külső homlokzaton valamennyi ajtó-, ablakkeretre, párkányra túltengő neobarokk gipsz ornamentika került. Ekkor építették a lapos tetős kocsialáhajtót is, mely az oromfalat részben eltakarja. A főépület az így átalakított formájában kétszintes, tengelyelosztása az Ybl-féle elgondolás szerint 2+2+3+2+2. Később az oldalszárnyak alatt dongaboltozatos pincét építettek ki. Az épület helyiségei a két világháború között, idős emberek emlékezete szerint a következők voltak: földszintes: ebédlő, tálaló, mosogató, un. úriszoba, nagyszalon, kisszalon, két hálószoba, két fürdőszoba, öltöző, kövesszoba és könyvtár. A földszintről a két oldalszárnyban elhelyezett tölgyfából készült csigalépcsők vezetnek az emeletre, ahol nyolc vendégszoba és egy fürdőszoba volt.

A háború után rövid ideig még üdülőnek használták, de aztán fokozatosan tönkrement. 1947-ben a kastély állami tulajdonba került.

A földművesszövetkezet kapott két irodahelyiséget, amelyekben egy újságcikk tanúsága szerint előfordult, hogy a 200 éves freskókat rajzszögekkel felerősített hirdetményekkel dekorálták. A többi földszinti helyiség raktárként szolgált. Sajnos, egy vasgyűjtés alkalmával óriási károkat okozva az épület központi fűtés berendezéseit leszerelték.

1950-ben az OMF jogelődje az Országos Építészeti Tanács műemlékké nyilvánítatta. 1954-ben az Építészeti Tanács megbízásából felméréseket végeztek a kastélyban. Ekkor már a nagyterem mozihelyiség céljait szolgálta, a mansardban található 8 lakószoba üresen állt, ebből kettőt traktoristák vettek használatba nyáron. Egy helyiség a helybeli futballcsapat szertáraként volt fenntartva, természetesen a futballpálya a kiirtott park helyén kapott helyet. 1956-57-ben az épületet már az összeomlás veszélye fenyegette. Falai megrepedeztek, teteje megrogyott, a freskókkal díszített helyiségek beáztak.

A helyreállítás 1964-ben az OMF a helyi tanács hozzájárulásával több, mint másfélmillió Ft-ot áldozott a műemlék helyreállítására. A tetőt műemléki palával fedték be. 1967-68-ban a freskók helyreállítása is megtörtént. Az épület teljes egészében 1969-re készült el. 1969. október 31-én a község 25 éves felszabadulásról megemlékező ünnepségsorozat keretében adták át a volt Lónyay-kastélyt kulturális és egészségügyi célokra. A főépület díszes termei a művelődési háznak és könyvtárnak adtak helyet.

A Lónyay és Odescalchi család

A Lónyay család tuzséri ágának története a XVIII. sz.-ban kezdődött, amikor birtokként kapták meg Tuzsért. (A tuzséri ág családfáját anyakönyvi bejegyzések, különböző források és táblázatok alapján sikerült összeállítanom és visszavezetnem a család közös őséhez. Lsd.: melléklet.) Az első birtokos név szerint nem ismeretes, ha csak nem Lónyay Zsigmond volt, aki már 1743-ban itt élt Tuzséron feleségével T.N.CS. Pogány Klárával. Aktív tagjai voltak a tuzséri református egyháznak. Fiai: Ferenc 1792-ben az egyház curátora volt. Mindannyian értékes ajándékokkal gazdagították az egyház Asztali eszközök tárának gyűjteményét. Zsigmond és Klára házasságából született még egy lány, Florentina, aki később a kastély építtető Lónyay Jánosnak lett a felesége. Lónyay János nagy érdeme még, hogy telket adott a református egyháznak az új templom és az Oskolaház építéséhez. Mindketten Tuzséron haltak meg. Florentina asszony 1808. augusztus 10-én, János 1809. február 8-án. Haláluk után holttestüket a családi kriptába Nagy-Lónyára szállították. Fiuk: Lónyay Gábor 1778. március 28-én született. 1817-ben Ung megye főispánjává választották. Ezen kívül a Tiszán inneni ref. Egyházmegye és a sárospataki főiskola főgondnoka volt. Segítette a tuzséri templom építését is. Prónay Piroska bárónővel kötött házasságából hat gyermeke született, közülük Amália 1806. november 10-én, néhány éves korában Tuzséron halt meg. Legidősebb gyermeke Lónyay Florentina volt, aki 1802. április 25-én, Deregnyőn született. A család nagyobb részt Deregnyőn tartózkodott, Lónyay Gábor itt halt meg 1824. május 8-án. Florentina félénk, bátortalan, mély érzésű gyermek volt. 1811-től húgával Piroskával a bécsi Steinacher családnál nevelkedtek, ahol kegyetlen szigorban volt részük. Talán ez késztette a félénk lánykát a naplóírásra is, melyben nyomon követhető belső világának fejlődése, érzelmeinek rezdülése. 16 éves korában kerül haza Deregnyőre, később férjhez megy Lónyay Jánoshoz. Hat gyermekük közül három Nagy-Lónyán: Menyhért (1822. január 6.), Albert (1823. április 31.) és János ( 1828. június 29.) születtek.

A család 1825 1829-ig tartózkodott Tuzséron. Lónyay Menyhért, édesanyja kedvenc gyermeke szívesen emlékszik vissza tuzséri gyermekéveire. Kedvenc helyei voltak a Tisza partjára vezető kert és a kápolna domb, melyet a Tisza később elmosott. A folyószabályozás előtti időkben még igen veszélyes volt itt az élet. Gyakran a kocsikat is elsöpörte a folyó. Előfordult, hogy majdnem életüket veszítették ezen a mocsaras árvízjárta tájon. Érdekes élményt említ Lónyay Menyhért önéletrajzi töredékében. Ez azért érdekes az utókor számára, mert egy olyan freskóról tesz említést, amelyről nincsen tudomásunk. Valószínűleg hamar átfestették, vagy lemeszelték. Már 1884-ben sem volt ott. Tuzséron, a terem falán Lónyay Ferenc, ki a tuzséri házat a 18. század második felében építette, mint ezredes volt lerajzolva, amint eredetét generálisának bemutatta. Egy csomó púderes hajú, copfos német volt mellette, mint néző.

A gyerekeket Rust Friderika kisasszony ki anyjuk nevelőnője is volt tanította német nyelvre és zongorázásra. Tuzséron érkezett el a komolyabb tanulás ideje is. Tanítójuk Békássy Sándor volt, aki olyan alapossággal készítette fel őket, hogy Menyhért később a budai piarista gimnáziumot rögtön a harmadik osztállyal kezdte. Egyetemi éveit Madách Imrével együtt végezte, őszinte, bizalmas barátság alakult közöttük. Néhány társukkal együtt irodalmi kört alkottak, ahol egymás írásait bírálgatták. 1839-ben bölcseleti doktor lett. Bereg vármegye az 1843-as és 1847-es országgyűlésre is egyhangúlag választotta meg követének.

1845-ben házasodott össze Kappel Emíliával. Házasságukból öt gyermek született: Menyhért 1849. augusztus 20-án, Gábor (1851. október 8.) és Emília Malvina (1856. augusztus 4.) Tuzséron. A másik két gyermekről nincsenek adataink. Aktívan részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban. A világosi fegyverletétel után ő is menekülésre kényszerült, egy ideig Párizsban tartózkodott. Lónyay Menyhért 62 évet élt. Ifj. gróf Lónyay Menyhért Mándokról hozott feleséget a tuzséri kastélyba: gróf Forgách Margitot. Négy gyermekük közül az első három még az 5 éves kort sem érte meg, itt haltak meg Tuzséron: István (1874. november 4.), Anna (1879. szeptember 24., Márta (1880. május 13.). 1880-ban a sokszoros bánat után érkezett meg az utolsó csemete: Lónyay Pálma, aki hosszú életutat jár be, tragikus történelmi és családi eseményeknek lesz az átélője. Édesapja korán meghalt 1884. III. 8-án, 35 éves korában, Abbáziában, agyrázkódásban. Édesanyja újra férjhez megy Alapi Salamon Tódorhoz, aki hozta magával lányát is.

Salamon Ella nem volt hosszú életű. 1894. szeptember 14-én a hipnotizőr Neukomm Ferenc (eredetileg kútfúró) produkciójának áldozata lett. A mutatványost Salamon Tódor földesúr hívta meg egy előkelő társaság mulattatására. A produkció egyik médiumaként Ella kisasszony szolgált, aki a hipnotizálás közben összeesett és meghalt. A helyszínen levő Vragassy, a bécsi mentőegyesület volt igazgató főorvosa mindent megtett, amit lehetett, de eredménytelenül. Halála okául szívszélhűdést diagnosztizált. A tragikus esemény híre hamar szárnyra kelt Krúdy Gyula írása révén, a helyi és külföldi sajtó nyomán.

Salamon Tódor 1899-ben halt meg Tuzséron, felesége sokáig élt még özvegyen a tuzséri kastélyban Pálma lányával és családjával. Lónyay Pálmát 1901. június 8-án vette feleségül Odescalchi Jenő Zoárd, ekkor fonódik össze a két család története.

Az ítáliai eredetű Odescalchi család első név szerint ismert őse az 1290 körül élt giorgo, aki Como város egyik bankárcsaládjának sarja volt. Míg a Lónyay család a református egyház szolgálatában töltöttek be előkelő állást. Legismertebb ősük Odescalchi Benedek (1611-1689), aki később XI. Ince pápa lett. Unokaöccse Livius került először Magyarországra, aki 1689. augusztus 29-én római szent birodalmi rangot kapott, s ez 1697. augusztus 21-én kiterjedt Magyarországra is.

Odescalchi Jenő Zoárd 1878. október 9-én született Odescalchi Artúr harmadik házasságából. Apja gazdag felvidéki úr volt, Nyitra megyei birtokos és az illóki (Szerém vármegye) hitbizományának ura. Zoárdról kevés adat van, annyi bizonyos, hogy a főrendi ház örökös jogú tagjai között szerepel. Házassága révén nem gyarapult a Lónyay birtok.

1902. május 6-án látott napvilágot Pálma és Zoárd első szülött gyermeke: Odescalchi Miklós, majd 1903. december 8-án Margit. Több gyermek nem született. A nagymama és a szülők gondoskodtak az Odescalchi gyerekek rangjuknak megfelelő neveltetéséről. Nevelőnőket, házitanítókat fogadtak melléjük, akiktől megtanulták az arisztokrata élet törvényeit, írott és íratlan szabályait. Miklóst három tanító oktatta. Dietrich Gyula, Egyedy László (korábban katolikus pap volt, később a herceg titkára lett), és Bay Jeromos vívó és tornamester. A tuzséri birtokon tanult meg lovagolni. Már gyerekkorában is jó társasági ember volt, szeretett és tudott is táncolni. Példaképe egyrészt apja volt, aki bátorságra, edzettségre, fizikai fájdalom tűrésre, határozott férfias viselkedésre nevelte, másrészt II. Rákóczi Ferenc, akinek emlékét nagy tekintély övezte a családban. A Forgách nagymama egyenes ági leszármazottja volt a Nagy Fejedelem kuruc generálisának, gróf Forgách Simonnak.

A család további történetéről leghűebben Pálma grófnő 1939 decemberében keltezett visszaemlékezései számolnak be. A napló az I. világháború kezdetétől a Tanácsköztársaság bukásáig tartó időszakot öleli fel. Bevezető sorai így hangzanak: Azt szoktam mondani, amit átéltem három emberéletre is elég volna. Ösmertem a világháború előtti, most már szinte meseszerűnek látszó boldog időket, aztán jött a világháború, forradalom, bolsevizmus, román megszállás, Magyarország feldarabolása, a háború utáni szomorú húsz év, most ismét világháború. Sok ez egy emberéletre.

A háború híre 1914. augusztus 14-én éjszaka jutott el Tuzsérra. Másnap már jöttek a behívók, elsők között Zoárdnak, akit a szerb harctérre küldtek.

A gazdaság minden terhe az asszonyok, gyermekek nyakába szakadt. Később orosz hadifoglyokat küldtek a munkaerő pótlására. A kastélyban is szolgált két orosz inas, egy kozákot fölvettek lovásznak, egy szerzetest kertésznek. A szintén ott szolgáló asztalos Alexi később elvette a szakácsnét és itt telepedett le.

1918-ban a katonák megelégelték a háborút, fegyvereiket eldobták, állásaikat föladták az ellenségnek. Az Oroszországból megszökött hadifoglyok az 1917-es orosz forradalom eszméit hirdették. Okt. 30-31-én nálunk is kitört a polgári demokratikus forradalom Károlyi Mihály vezetésével. Nagy változást hozott ez az országban. 1917 végén és 1919 elején megkezdődtek a földesúri vagyon kisajátításai, a raktárak, üzletek, kastélyok kifosztása. A hazatérő és átvonuló katonák Tuzséron fosztogatni kezdték a zsidó üzletet.

Minden bizonnyal a kastélyt is kifosztják, ha egy eredetileg Munkácsra tartó rendfenntartó osztag rendet nem csinál.

A család a biztonság érdekében nem maradhatott sokáig a kastélyban. Szilveszter éjszakáján utaztak föl Budapestre a Vilma királynő úti lakásukba. 1919. III. 21-én a tanácsköztársaság kikiáltása napján is itt tartózkodtak. Kun Béla vette át a hatalmat, beállott a kommunizmus. Pesten sem maradhattak biztonságban. Egy hét múlva fölpakoltak, s hazajöttek Tuzsérra. Pesten megmotozták őket, egyébként zökkenőmentesen telt el az út. Egy katona figyelmeztette őket, hogy ne utazzanak haza, hiszen most mindenütt üldözik a gazdagokat. Pálma grófnő így felelt: Oh én nem félek a falusiaktól. Én egész háború alatt ápoltam a sebesülteket, minden ügyes-bajos dolgokkal hozzám fordultak, ők engem nagyon szeretnek, nem fognak bántatni.