Vitális Testvérek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karl Gehrts: Az elfogott Störtebeker (1877) [1]

A Vitális Testvérek (különböző fordításokban Szétosztó, Életmentő Testvérek) a 14. század végén és a 15. század elején működött skandináv eredetű balti tengeri kalóztestvériség volt, amely főleg német, skandináv és néhány baltikumi kalózt tömörített. A szervezet félig-meddig zsoldos intézményként (privatérként) is működött: 1392-ben a Hanza-szövetség használta fel őket I. Margit dán királynő ellen, aki a mecklenburgiak és svédek ellen hadakozott. A Vitális Testvérek ezzel szemben megtámadtak még német, németalföldi, norvég és svéd magánhajókat, sőt később már a megbízóik hajóit is fosztogatták.

A Vitális Testvérek céhe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dán királynő Stockholmot ostromolta és élelmiszer szállító hajóit a kalózok fosztogatták. Mivel az élelmiszert latinul victualia-nak hívják, vélhetően a Vitálisok neve is innen származik. A Hanza ekkoriban még segítette Dániát és a Hanza komoly ellenségek voltak ebben az időben. Később a Hanza saját kalózaival találta szembe magát

A Vitális Testvérek 1392-től egy darabig még állomásoztak Rostock, Ribnitz, Wismar és Stralsund kikötőiben és innen fosztogattak más területeket. A Hanzával történt szembekerülésük után 1393-ban kifosztották a norvég Bergent, 1394-ben meghódították a svéd Malmőt. A továbbiakban kirabolták Turku, Vyborg, Faxeholm és Styresholm, valamint Korsholm városait, sőt megszállták Frízföld és Schleswig bizonyos területeit.

1394-ben a szintén Hanza városnak számító gotlandi Visby befogadta őket, ahol kiépítették saját központjukat és törekedtek a sziget feletti uralomra (hogy ez esetleg saját államiságra tett kísérlet lett volna, nem tudni, mindenesetre kalózállamok már az ókorban is léteztek). A Visbyből kiinduló kalózok munkája megbénította a balti tengeri kereskedelmet és a hering-halászat is jelentősen visszaesett.

De ez az állapot nem sokáig tartott, mert a Hanza segítségül hívta a Teuton Lovagrendet, amely azonnal csapatokat küldött Konrad von Jungingen vezetésével Gotland ellen és Visby 1398-ban elesett, a kalózok pedig elmenekültek a szigetről.

A Balti-tenger a Vitálisok után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Klaus Störtebeker lefejezése Hamburgban, 1401-ben

Visby eleste után még maradtak kalózok a Balti-tengeren, ezért a Hanza nem is tudta teljesen ellenőrzése alá vonni a térséget. A Vitálisok ezt követően főleg a Botteni-öbölben és a Finn-öbölben tevékenykedtek, központjuk Frízföldre került, s az Ems, valamint Schlei folyók torkolatánál is portyáztak. Tevékenységüket már nemcsak a rablásra, hanem az „alamizsnálkodásra” is kiterjesztették. A part menti szegény településeknek sokszor segítettek és számos szegény embert megnyertek maguknak. Innen nyerhették másik nevüket a Szétosztó-kat.

Klein Henszlein német kalóznak és 32 társának lefejezése Hamburgban, 1573. szemptember 10.

Nem meglepő mindez, ugyanis a Hanza gyakran zsarnoki módon kormányozta városait és kikötőit, a telhetetlen tanácsvezetők pedig hatalmas vagyonokat halmoztak fel. Sok település ellátása a Hanzától függött, ezáltal tudta politikai hatalmát demonstrálni a szövetség. A kalózok között is sokan akadtak a Hanza flottájából származó elégedetlen hajósok.

A portyázó kalózok az Északi-tengeren, az Atlanti-óceán mentén és Brabanti Hercegség, valamint Franciaország partjainál is raboltak, de néha feltűntek a spanyol partok közelében is.

A Vitálisok vezetője Klaus Störtebeker volt. 1401-ben viszont kihunyt a kalózok szerencsecsillaga, mert a Hanza flottája Simon Utrecht vezetésével Helgolandnál elejtette a kalózokat. Störtebekernek és társainak Hamburgban fejét vették. Legyőzésük után azonban még mindig maradtak utánuk kalózok, akik néha-néha képesek voltak látványos tetteket végrehajtani. 1429-ben a még élő Vitálisok újból kifosztották Bergent és 1440-ig még zaklatták a Balti-tengeren kereskedőket.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Matthias Blazek: Seeräuberei, Mord und Sühne – Eine 700-jährige Geschichte der Todesstrafe in Hamburg 1292–1949. ibidem, Stuttgart 2012, ISBN 978-3-8382-0457-4.
  • Antje Sander: Schlupfwinkel, Lagerplätze und Märkte. Anmerkungen zur Topographie des Jadebusens um 1400. In: Wilfried Ehbrecht (Hrsg.): Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 169–180.
  • Detlev Ellmers: Die Schiffe der Hanse und der Seeräuber um 1400. In: Wilfried Ehbrecht (Hrsg.): Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 153–168.
  • Dieter Zimmerling: Störtebeker & Co.: die Blütezeit der Seeräuber in Nord- und Ostsee. Verlag Die Hanse, Hamburg 2000, ISBN 3-434-52573-4.
  • Dieter Zimmerling: Die Hanse – Handelsmacht im Zeichen der Kogge. 2. Auflage. Düsseldorf und Wien 1979, ISBN 3-8112-1006-8.
  • Ernst Daenell: Die Blütezeit der deutschen Hanse: hansische Geschichte von der zweiten Hälfte des XIV. bis zum letzten Viertel des XV. Jahrhunderts, 2 Bde., 3. Auflage. de Gruyter, Berlin 2001, ISBN 3-11-017041-8.
  • Fritz Teichmann: Die Stellung und Politik der hansischen Seestädte gegenüber den Vitalienbrüdern in den nordischen Thronwirren 1389–1400. Berlin 1931.
  • Hartmut Roder: Klaus Störtebeker – Häuptling der Vitalienbrüder. In: ders. (Hrsg.): Piraten: die Herren der sieben Meere; [Katalogbuch zur Ausstellung „Piraten. Herren der Sieben Meere“]. Ed. Temmen, Bremen 2000, ISBN 3-86108-536-4, S. 36–43.
  • Heinrich Schmidt: Das östliche Friesland um 1400. Territorialpolitische Strukturen und Bewegungen. In: Wilfried Ehbrecht: Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 85–110.
  • Jörgen Bracker: Klaus Störtebeker – Nur einer von ihnen. Die Geschichte der Vitalienbrüder. In: Ralf Wiechmann (Hrsg.): Klaus Störtebeker: ein Mythos wird entschlüsselt. Fink, Paderborn/ München 2003, ISBN 3-7705-3837-4, S. 9–59.
  • Jörgen Bracker: Klaus Störtebeker – Nur einer von ihnen. Die Geschichte der Vitalienbrüder. Überarbeitete und gekürzte Fassung, in: Wilfried Ehbrecht (Hrsg.): Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 57–84.
  • Jörgen Bracker: Von Seeraub und Kaperfahrt im 14. Jahrhundert. In: ders. (Hrsg.): Gottes Freund – aller Welt Feind: von Seeraub und Konvoifahrt; Störtebeker und die Folgen. Museum für Hamburgische Geschichte, [Hamburg] 2001, ISBN 3-9805772-5-2, S. 6–35.
  • Klaus J. Henning: Störtebeker lebt! Aspekte einer Legende. In: Jörgen Bracker (Hrsg.): Gottes Freund – aller Welt Feind: von Seeraub und Konvoifahrt; Störtebeker und die Folgen. Museum für Hamburgische Geschichte, [Hamburg] 2001, ISBN 3-9805772-5-2, S. 80–97.
  • Matthias Puhle: Die Vitalienbrüder: Klaus Stortebeker und die Seeräuber der Hansezeit. 2. Auflage. Campus Verlag, Frankfurt am Main 1994, ISBN 3-593-34525-0.
  • Petra Bauersfeld: Die gesellschaftliche Bedeutung der Vitalienbrüder: Eine sozial- und kulturhistorische Betrachtung der Seeräuber um Klaus Störtebeker. In: Uwe Danker (Hrsg.): Demokratische Geschichte. Schleswig-Holsteinischer Geschichtsverlag, o.O. 1998, S. 19–40.
  • Philippe Dollinger: Die Hanse. 5. Auflage. Kröner, Stuttgart 1998, ISBN 3-520-37105-7.
  • Ralf Wiechmann, Eilin Einfeldt, Klaus Püschel: „… men scholde en ere hovede afhowen und negele se uppe den stok.“ Die Piratenschädel vom Grasbrook. In: Jörgen Bracker (Hrsg.): Gottes Freund – aller Welt Feind: von Seeraub und Konvoifahrt; Störtebeker und die Folgen. Museum für Hamburgische Geschichte, [Hamburg] 2001, ISBN 3-9805772-5-2, S. 52–79.
  • Rudolf Holbach: Hanse und Seeraub. Wirtschaftliche Aspekte. In: Wilfried Ehbrecht (Hrsg.): Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 131–152.
  • Ulrich Aldermann: Spätmittelalterlicher Seeraub als Kriminaldelikt und seine Bestrafung. In: Wilfried Ehbrecht (Hrsg.): Störtebeker – 600 Jahre nach seinem Tod. Porta-Alba-Verlag, Trier 2005, ISBN 3-933701-14-7, S. 23–36.
  • Walter Vogel: Geschichte der deutschen Seeschiffahrt. Bd. 1. Berlin 1915.
  • Josef Wanke: Die Vitalienbrüder in Oldenburg (1395–1433). Oldenburg 1910 (Phil. Diss.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]